Ukrán haderőfejlesztési program és hadiipar

Status
Not open for further replies.
Nem tudom figyelted e, hogy mi tortént az elmult fél évben ezen a bolygón, de az oroszok a két szakadár bábállam mellet még két további teruletet annektáltak és nyilvánvaló hogy eredetileg még legalább hármat akartak (valamint a maradék Ukrajnát mint bábállamot).

Hogy mi lesz az oroszajkú lakossággal, az egyik félt se soha kulonosebben nem érdekelte és nem is fogja érdekelni, ráadásul az oroszlakta térség olyan mértékbe lakhatalanná válik a háború során, hogy lénygében "deruszifikálva lesz", mikozben az is látható, hogy az oroszok a kivonulások során magukkal próbálják vonszolni a lakosságnak legalább egy rését (ahogyan a németek tették a háború végén), szoval ez után a reszletes orosz "etnikai tisztogatás" után már az ukránok számára nemigen marad bármiféle nemzeiségi kihívás azokon a teruleteken.
?? Itt nem 5-10 ezer emberről van szó. Ráadásul nincs visszavonulás, mert már oroszország része (az oroszok szerint). Az, hogy a Krímet stb. nem ismerik el.. Hmmm Koszovót ki ismeri el az EU-n és USA-n kívül? Kvázi senki..
 
Nem tudom figyelted e, hogy mi tortént az elmult fél évben ezen a bolygón, de az oroszok a két szakadár bábállam mellet még két további teruletet annektáltak és nyilvánvaló hogy eredetileg még legalább hármat akartak (valamint a maradék Ukrajnát mint bábállamot).

Hogy mi lesz az oroszajkú lakossággal, az egyik félt se soha kulonosebben nem érdekelte és nem is fogja érdekelni, ráadásul az oroszlakta térség olyan mértékbe lakhatalanná válik a háború során, hogy lénygében "deruszifikálva lesz", mikozben az is látható, hogy az oroszok a kivonulások során magukkal próbálják vonszolni a lakosságnak legalább egy rését (ahogyan a németek tették a háború végén), szoval ez után a reszletes orosz "etnikai tisztogatás" után már az ukránok számára nemigen marad bármiféle nemzeiségi kihívás azokon a teruleteken.
Tehát ti nyugaton abban a elmebajban hisztek, hogy az ukránok majd katonai erővel kisöprik az oroszokat a néhai Ukrajna teljes területéről, akik majd viszik magukkal a teljes oroszajkú lakosságot leszegett fejjel, és meglesz a szép nagy csak ukránok által lakott Ukrajna. Békében boldogságban.

Így már minden világos!

Hát ez a háború még el fog tartani egy darabig. Kell idő amíg a fejben felépített légvárak leomlanak.
 
hetek kérdése a légvárak összeomlása csupn.
a ruszkik beleáltak a boxba/darálóba... Oroszosan puhítottak mindent tüzérséggel heteken keresztűl mindenhol. majd beleállt erővel/tömeggel. tipikus orosz taktika. nem bonyolították túl nem csinátak manővereket face to face belementek. itt menni fognak előrre . ez az előmenetel folyamatosan gyorsúlni fog. (felpörögtek.) néhány napon héten belll beindítják a manőver erőket (nehézteknikával berongyolnak más pontokon is) felépítve a műveleteket.
1 heteken hónapokon át tartó puhítás előkészítés
2 face to face élőerővel darálni az élőerőt
3. lépés manőverekkel kihasználni a meggyengült pontokat (ahonnan embereket vóntak el face to face miatt)
mindeközben elterelésként a tartalékok ilyesztegetnek amivel színtén erőket vonnak el és bizonytalanságba fenyegetettségben tartják az ellent....

ide már küldhetik a haarckocsikat az ukránoknak felesleges... megakasztható a ruszki a céljai elérése elött de fordítani kétséges hogy tudnak e? ahhoz túlságosan kimerült ukrajna. (nem fog megállni az orosz az anektált területeknél. nem fogja teljes ukrajnát bekebelezni de a már anektált területek kevesek lessznek a pozíciók miatt.)
 
A franciak Leclerc harckocsik Ukrajnába küldését fontolgatják, csak hogy németek is beadják a derekukat:

vajon miért ennyire fontos hogy leok menjenek.?
a franciák küldjenek elég leclercet vagy vegyenek vetessenek chalangart...ha ennyire problémás a leo... már megint kavarnak.
 
Mert Leopardból van a legtöbb és alkatrész, kiképzési háttér is van hozzá bőven. Mondjuk Challyből és Leclercből is mehetne 2 tucat - simán elbírná a brit és francia haderő ezek hiányát...
 
a4 hez pont hiányos az alkatrészkészlet. ezzel pont hogy az a4 üzemeltetőket szivatnák meg. az meg hogy a legtöbb van??? lehet hogy a legtöbb aktív de mennyi is a tartalék? vagy már az aktívakat akarják. (teht leépítést?)
 
A leopardhoz létezik még gyártósor, ipari háttér: a Challanger 2 és Leclerc gyártói háttere már kb. nulla - szóval még mindig a Leopard a legjobb választás.

Amúgy a Leopard 1-esekre rá kellene tenni egy NATO szabvány 120-as tornyot (cockerill vagy Hitfact) aztán már is lenne közel 100 könnyű harckocsi amit átadhatnak kellően nagy tűz erővel. Persze ez 1-2 évig is eltartana szóval későbbi projekt lehet csak...
 
  • Tetszik
Reactions: Catles
kvázi vegzálták az orosz lakosságot,

@Terminator nem figyeltem, kérlek helyezd át.
 
Hogy mi lesz az oroszajkú lakossággal, az egyik félt se soha kulonosebben nem érdekelte és nem is fogja érdekelni
Ez a kijelentés ott hibázik, hogy az oroszok a háború elején látványosan mellőzték a tüzérséget, pontosan a civil lakosság védelme érdekében...
ráadásul az oroszlakta térség olyan mértékbe lakhatalanná válik a háború során, hogy lénygében "deruszifikálva lesz"
...lásd feljebb, + nyilván aki csak a nyugati narrativákből "táplálkozik" annak mellékes, hogy vannak régiók, városok, ahol azért elég látványosan belekezdtek az újjáépitésbe...gondolom nem a visszatérő ukránoknak szánják a felújitott házakat/lakásokat az oroszok. Abban egyetérek Veled, hogy vannak és lesznek évekig kihalt elnéptelenedett régiók a "rendezés utáni" maradék ukrán és orosz kézen maradó területen is.
szoval ez után a reszletes orosz "etnikai tisztogatás" után már az ukránok számára nemigen marad bármiféle nemzeiségi kihívás azokon a teruleteken.
Az "etnikai tisztogatást" az ukránok még a kezdetek kezdetén megoldották, csak valahogy az általában a demokráciáért és jogállamért aggódok ezt hajlamosak elfelejteni...Ukrajna szerte élnek oroszok szép számban még mindig, a háború után is ott lesznek. Hacsak az ukrán "etnikai tisztogatás" majd végleg el nem törli őket a nagy újjáépités jelszava alatt...
 
A leopardhoz létezik még gyártósor, ipari háttér: a Challanger 2 és Leclerc gyártói háttere már kb. nulla - szóval még mindig a Leopard a legjobb választás.

Amúgy a Leopard 1-esekre rá kellene tenni egy NATO szabvány 120-as tornyot (cockerill vagy Hitfact) aztán már is lenne közel 100 könnyű harckocsi amit átadhatnak kellően nagy tűz erővel. Persze ez 1-2 évig is eltartana szóval későbbi projekt lehet csak...
lényegtelen a gyártósor gyártosórrol nem kapnak tankot az ukránok.a leo gyártosora meg jelképes mennyiségeket produkál.
az ukránoknak most nem gyártói háttér kell nem üzemelnének a hk k addig hogy ilyenre szükség legyen.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby

A gyártó sornak azért van jelentősége, mert tudnak pótalaktrészeket gyártani, bár valószínűbb, hogy "kannibalizálásbó" lesz pótalakatrész.
 
Már rég bementek maguktól: röhejes, hogy pont harckocsikon jojoznak, amikor PZH-t és MRLS-t már küldtek, amik sokkal potensebb fegyverek, sokkal jobban befolyásolják a háború menetét mint pár tucat öreg harckocsi.
érdekes módon mostanába ezekről sem hallani ahogy a nyugati atgm ek ről sem vagy a nagyméretű UAVCkről sem. pedig egy időbe csodafegyverek vóltak.
 
Visszatérve a tank témára nem hiszem, hogy mostanában kapnak Leo2-öt az ukránok, elképzelhetően tartom, hogy ígéretet kapnak és majd fél-egy év múlva "felújítás, nagyjavítás" címszó után, kapnak egy két tucat A4-es vagy A5-ös változatot... De jelenleg a NATO országok csak egymással táncogatnak, mert nincs politikai döntés, sem NATO sem EU szinten. (A gyártókról nem is beszélve).
 
Ez a kijelentés ott hibázik, hogy az oroszok a háború elején látványosan mellőzték a tüzérséget, pontosan a civil lakosság védelme érdekében...
Oroszok a háború elején azt hitték, hogy bevonúlnak, és kész tény elé allítják a világot. Egyszeruen nem voltak felkészulve. Ezért volt egy idoszak, amikor ukránoknak volt relatív tuzérségi folényuk. Ezután jott a fedett mobilizáció, amikor az oroszok behívogattak mindenféle specialistákat - leginkább tuzéreket. Amint megoldották a perszonális problémáka, elindult a tuzérségi "minden vakondlyukat is szétlovunk" fázis, amiben a muníciójuk javát eldurrogtatták, és - hogy azért térjunk visza a Leopardokhoz is - ennek hála most mehet Ukrajnára a nyugati nehéztechnika, mert már egyre kisseb a veszély, hogy az orosz tuzérség martalékáva válna.

...lásd feljebb, + nyilván aki csak a nyugati narrativákből "táplálkozik" annak mellékes, hogy vannak régiók, városok, ahol azért elég látványosan belekezdtek az újjáépitésbe...gondolom nem a visszatérő ukránoknak szánják a felújitott házakat/lakásokat az oroszok.
Az vitán felul áll, hogy meg akarják tartani a bevett teruleteket, de azt is látni kell, hogy ha valahol bekerítés fenyegeti oket (akár csak technikai) és nem tudnak ezzel mit kezdeni, akkor inkább viszavonúlnak, ahogyan legutóbb Cherszonból. Ukránok tudatosan a logisztikai vonalaikra támadnak, hogy tarthatatlanná tegyenek számukra egy-egy teruletet.

Ukrajna szerte élnek oroszok szép számban még mindig, a háború után is ott lesznek.
Persze, de az arányok vélhetoeg változni fognak a háborút leginkább elszenvedo térségekben.
 
Oroszok a háború elején azt hitték, hogy bevonúlnak, és kész tény elé allítják a világot. Egyszeruen nem voltak felkészulve. Ezért volt egy idoszak, amikor ukránoknak volt relatív tuzérségi folényuk. Ezután jott a fedett mobilizáció, amikor az oroszok behívogattak mindenféle specialistákat - leginkább tuzéreket. Amint megoldották a perszonális problémáka, elindult a tuzérségi "minden vakondlyukat is szétlovunk" fázis, amiben a muníciójuk javát eldurrogtatták, és - hogy azért térjunk visza a Leopardokhoz is - ennek hála most mehet Ukrajnára a nyugati nehéztechnika, mert már egyre kisseb a veszély, hogy az orosz tuzérség martalékáva válna.

Az vitán felul áll, hogy meg akarják tartani a bevett teruleteket, de azt is látni kell, hogy ha valahol bekerítés fenyegeti oket (akár csak technikai) és nem tudnak ezzel mit kezdeni, akkor inkább viszavonúlnak, ahogyan legutóbb Cherszonból. Ukránok tudatosan a logisztikai vonalaikra támadnak, hogy tarthatatlanná tegyenek számukra egy-egy teruletet.

Persze, de az arányok vélhetoeg változni fognak a háborút leginkább elszenvedo térségekben.
csak akik elmennek azok egy része visszamegy (a területet uraló fél nemzetisége természetesen sokkal nagyobb számba tér vissza.) ahogy az ott harcoló katonák egy jó része is fog kapni házat lakást az elfoglalt területeken...
mind ezek melett biztos lehetsz benne hogy a kitermelendő ásványkincsek kitermelése érdekében lessz némi külföldi is betelepítve. indiai kínai valami távolkeleti szigetlakók. csak úgy arányosan... akiktől nem kell félni hogy ukránosodás vonalára lépnének...
 
  • Tetszik
Reactions: zsolti
Status
Not open for further replies.