Űrkutatás

A fejlesztő elmondta, mikor lesz a "Robot-Leonov" készen az űrre
Fejlesztő Dudorov: A "Robot-Leonov" az űrre 2022 végére készen áll
 
A korábbi hozzászólásai alapján már gyanús voltál nekem, hogy Te is fertőzött vagy csillagászatilag. :D

Én úgy jártam, hogy a földrajz szakos oszifő 5. osztályban felvitte az osztályt a miskolci csillagdába. A bemutató végén én kértem, hogy a bemutató távcsővel hagy keressem már meg az Androméda galaxist. Mivel már igen kikupálódott voltam, így rögtön megvolt. Ezek után én is jártam szakkörbe. A legnagyobb csillagászati élményeim közé sorolom, hogy láttam a Holdon tranziens jelenséget és a Neptunusz megkeresését.

Rengeteg csodálatos élményem fűződik a csillagászathoz, remélem Neked is. :)
Igen! :-)
A 60' évek végén kezdtem, Vizsgáztam Kulin Györgynél bemutató csillagászatból. Voltam Országos találkozón, itt a legnagyobb élmény az volt, hogy bezárták a kollégiumot mikorra vége lett az előadásoknak! :-) Egész éjjel dumáltunk az utcán!
A csepeli munkás otthon 50 cm tükrös távcsövével nézegettünk, de nem sok mindent lehetett, mert már akkor is nagy volt a fényszennyezés.
Egyenesben láttam a holdraszállást, katonaként a Farkas Berci fellövését, 2011-ben véletlenül láttam ahogy elhúz az ISS és az Atlantis, már eltávolodva egymástól.
 
Igen! :)
A 60' évek végén kezdtem, Vizsgáztam Kulin Györgynél bemutató csillagászatból. Voltam Országos találkozón, itt a legnagyobb élmény az volt, hogy bezárták a kollégiumot mikorra vége lett az előadásoknak! :) Egész éjjel dumáltunk az utcán!
A csepeli munkás otthon 50 cm tükrös távcsövével nézegettünk, de nem sok mindent lehetett, mert már akkor is nagy volt a fényszennyezés.
Egyenesben láttam a holdraszállást, katonaként a Farkas Berci fellövését, 2011-ben véletlenül láttam ahogy elhúz az ISS és az Atlantis, már eltávolodva egymástól.
Vannak élményeid bőven. Az 50 cm-es távcső azért adta magát biztosan, Miskolcon 30 cm-es van.

A holdraszállást a jósvafői csillagászati táborban néztük, Gyuri bácsi távcsővel nézte a TV-t, mert a rossz szemével így tudta korrigálni a látását. A tábor ideje alatt a pesti srácok kikezdtek a településen a csajokkal. Egyik este a több falubeli srác vasvillával jelent meg az iskolában levő szállásunkon. Volt nagy megijedés a fiatalabbak között pláne. :( Az alap csillagaszati vizsgákat én is letettem. :)
A középiskola után már nem voltam igazán aktív amatőrcsillagász.
 
5ZUaQLCEKiG8kz8dhArg88-1024-80.jpg.webp

"A NASA újonnan felbocsátott röntgen-űrteleszkópja készen áll a kozmosz megfigyelésére"

Ez az élelmiszer zárt ciklus engem nagyon érdekel!
Hol van még további forrás ezekről a kisérletekről?

Köszi!
Én sem tudom.
Hanem a ruszkik lenyomattak néhány teljes idejű mars utazás pszihó kisérletet is. Bezárták az utazó közönséget egy űrhajópótlóba, és 500 napig nem engedték őket ki. Ez volt a Marsz 500, ha jól emléxem. Volt egy szerencsétlen, aki meg több, mint egy évet töltött egy űrállomáson. Utána embernek is alig volt alkalmas, nemhogy mars utazónak.
 
A negyedik bolygóra repüléshez szükséges vegyi hajtóművekhez – bármilyen váratlanul is hangzik – egy atomreaktor odaszállítására van szükség. Ráadásul olyat, amilyennel az Egyesült Államok még nem rendelkezik, és amelyet a legkönnyebb a Rosatom számára kifejleszteni. Nem valószínű, hogy Moszkva és Washington a közeljövőben meg tudjon állapodni erről. Tehát a Mars valódi felfedezése egy "hullámvasúthoz" fog hasonlítani - nemcsak hullámvölgyek, hanem teljes pályája teljes kiszámíthatatlansága is. A Naked Science megpróbálta kitalálni ennek a történetnek a részleteit.
Olvasd el az egészet. Jó 5 oldal.
 
Az első hivatalos képek a SIMONA tengeri indítóplatformról.

Az olasz haditengerészet Garibaldi C551 repülőgép-hordozóját haditengerészeti műholdkilövő platformmá alakítják át, hogy Olaszországnak stratégiai és független nemzeti hozzáférést biztosítanak a világűrhöz.
Minden valószínűség szerint egy Vega rakéta verziójával használnák a rendszert.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Elég meglepő döntésnek tűnik, hiszen ott az egyenlítői Francia Guiana port, és gondolom nem lesz olcsó a hajó átalakítása-üzemben tartása...
 
Az olasz haditengerészet Garibaldi C551 repülőgép-hordozóját haditengerészeti műholdkilövő platformmá alakítják át, hogy Olaszországnak stratégiai és független nemzeti hozzáférést biztosítanak a világűrhöz.
Akkor ezek szerint a kenyaiakkal nem jututtak dűlőre a tárgyalások Broglio Space Centre szerződés megújításáról?
Az Olaszoknak ugyanis volt saját offshore indító létesítményük - Broglio Space Center - a kenyai partok mellett.
 
Ez a két opció közül alighanem az úszó platformmal tényleg jobban járnak. Ha már mindkettőre úgyis költeni kell, ez legalább 'otthon' van.
A Vega meg szilárd hajtóanyagú, tehát nem kell komoly folyékony tüzelőanyag ellátó rendszer.
...bár ez pont egy kiszuperált hordozón talán nem is lenne akkora gond.
 
Azért egy költségszámításra kíváncsi lennék, hogy mekkora hasznot hoz az a hajó alapú indítás.
Úgy, hogy Olaszország Európa egyik legdélibb országa, tehát egy Dél-Olaszországi szárazföldi vagy tengerparti indítóállás jelentene a Vegának mondjuk 5%-os teljesítményvesztést Kourou-hoz képest...
 
Az oroszok űr atomreaktorról fantáziálnak.
Nagyon érdekes cikk. Nekem az jön le, hogy még sok idő fog eltelni, amíg az emberes Mars utazás megvalósul, oly nagyok a megoldandó problémák. Hacsak kamikaze űrhajósok nem lesznek az elején.
 
  • Tetszik
Reactions: gafzhu and gergo55
1 hónapos hír. Az űriparnak nem sok lehetősége van Magyarországon. Legalább a TAI űrlétesítményeibe meghívhatnak magyar diákokat vagy munkatársakat.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Kis youtube néznivaló estére..

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and BJani

Új iráni Raafe szilárd rakétahajtómű...​

Az IRGC légierő parancsnoka, Hajizadeh tábornok bejelentette a Raafe szilárd rakétahajtómű sikeres tesztelését, amelyet várhatóan az űrprogramjuk új hordozórakétáiban fognak használni. Iráni források szerint a Raafe tolóereje 68 tonna, vezérelt tolóerő-vektor rendszerrel van felszerelve (ahogy a videón is látható), és a teste kompozit anyagokból készült.

5976354_1000.jpg

5976589_1000.jpg

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.