A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Az a baj ezekkel az elképzeléseiddel, hogy nem veszi figyelembe az ukrán erőket.
Itt vannak a szükséges gépesített erők is a Kárpátok ezen oldalán, semmilyen hágón nem kell átkelniük. Az ukrán elhárítás (ugye itt egy különleges erők szintjén militarizált katonai szervezetről beszélünk) nagy létszámú, jól felszerelt Kárpátalján is. A reguláris erők és az SBU mellé jön a helyi területvédelmi ezred és mindezek mellé a Szics, Szektor, Azov kárpátaljai hálózata az első körben, majd második körben max. 2 nap múlva az ivano-frankovszki és lembergi csapataik akik átkelését nem fogod tudni megakadályozni a hegyeken.



Most halnak meg értelmetlenül a kora huszonéves sorkatonáid, vagy hagyják ott az elsővonalas gépeiket, de ne zavarjon.

Jelenlegi tartalékból aki olyan az mehet át a szerződésesek, hivatásosok közé manővererőkbe, plusz mellé egy valódi önkéntes területvédelem kell, akik szívesen, kényszer nélkül foglalkoznak ezzel, és akarnak is harcolni.
Ők megkapják azokat az erőforrásokat (kiképzési logisztika, ellátmány, fegyver, járművek) amiket kétszer ennyi sorkatona negyedrész harcértékkel kapna, akiket sorosként elhullottak volna azok életben maradnak, az önkéntesek pedig a kisebb létszám miatt bőségesen el vannak látva, nincs a kényszerített emberek miatt biztonsági kockázat, és magasabb az egység színvonala.

Nem voltál gondolom katona. Ott csapat van, ezzel együtt egy bizonyos szintű csapatszellem is. Nem hullanak el, ha jól ki vannak képezve. Mint ahogy a világ egyik hadseregében sem, ezért halnak meg háborúban. Szándékosan, Izraelt hoznám példának, nem a környező országokat. De bátran kérdezz meg olyan öregebbeket, akik Tatán, Szombathelyen, Tapolcán, Zalaegerszegen, stb., voltak egykoron katonák. Legkevésbé tud harcolni az a területvédelmi tartalékos, aki évente, pár napra ban behívva, egy látványpékség szerű kiképző foglalkozásra, napi néhány órában. Mert a kiképzés után hamar felejt, készség szinten nem tud megoldani feladatokat. Az életben maradásra is kisebb az esélye. Másfél éves sorkatonai szolgálat, fél év alap és szak kiképzés, majd 1 év éles harcoló zászlóaljban. Na, az már érték a haderő számára. Nem néphadsereges módon ma már, persze. Heti 5 kik nap, hétvégén haza. Legalább minimálbér erősségű illetmény. Stb....
 
de ez nem statikus védelem. hanem völgy zárás 3 oldalról hegyek szemből a nyiladék. nem a völgybe ülsz hanem a vögy szájaval szemközti hegyen és a másik 2 hegy belső oldalán a völgyfele nézve szemből takarva.

oldalt meg a reteszelő erők az első és a 2 hegylánc között. amik a 2. hegyláncot fedezik ami szembe van a völgy szájával.

a svájciak kitalálták.
Melyik részét nem érted annak, hogy Svájcnak van légifedezete, mert kicsi az ország, Kecsó meg 400 km+-ra van...?
Hát a svájci PATRIOT megvan?

Mondom, gondolkodni mikor fogsz?
 
Melyik részét nem érted annak, hogy Svájcnak van légifedezete, mert kicsi az ország, Kecsó meg 400 km+-ra van...?
Hát a svájci PATRIOT megvan?

Mondom, gondolkodni mikor fogsz?
és ha a gripenek debrecenbe költöznének?

nekünk ott a kub kihelyezhető.

ukránnak meg nincs légierő.

a hegyiharcászat kötöttebb útvonalas mint a városi nem sok lehetőség van haladni. 1 majd 2 irány majd megint 1 majd megin2 néha 3....
sok sok km en át... (ezért lehet mobil...) manőverező az túlzás. mert manőverezni azt nem lehet... manőverekre nincs tér lehatárólt az egész...

csak ez egy teljesen más harcászat. mint a síkvidéki
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Akinek nem tetszika svájci minta hozzon jobbat.
ezért indítottam a beszélgetést.
komolyan.
de ne fikcionált erőkből rakja össze hanem létezőből.
ha nem tud akkor kár beleszólni.

én hoztam svájcból a völgyzáró századokat a retesz századokat. támogatásukat igaz nem írtam le. de nem számítottam ekkora ellenszélre hogy ne tudjam kibontani késöbb...

de hozzatok jobbat a svájci mintánál mindent bele (talán a chilei?) az osztrák az gyengébb az olasz az könyebb...
az örmény bebukott
 
Akinek nem tetszika svájci minta hozzon jobbat.
ezért indítottam a beszélgetést.
komolyan.
de ne fikcionált erőkből rakja össze hanem létezőből.
ha nem tud akkor kár beleszólni.
Szerintem a nemlétező erőink meg tudják védeni a nemlétező hágóinkat.
Probléma megoldva, vita lezárva. Tessék tovább lépni! :)
 
Szerintem a nemlétező erőink meg tudják védeni a nemlétező hágóinkat.
Probléma megoldva, vita lezárva. Tessék tovább lépni! :)
Ha nem találsz fantáziát a játékba...
ne is tanuiljál mert valaki fel fogja venni a fonalat és okosodhatsz...

én várok várok egy chileire egy osztrák vagy valami exkluzív/spéci mintára. háborús tapasztalatra építve.
 
Szerintem repülőgép hordózink bevtési lehetőségiet kellene kielemeznünk Madagaszkár ellen...addig nem érdekelnek a hágók! Sajnálom... :)
igazából a tálib is jól harcolt a hegyekbe.

ott is vólt egy brutál völgyvédelem ezelött 30 éve
se szovjet se tálib nem jutott be az egyik völgybe. (most utobb nem jött össze) az is releváns tapasztalat arról se sokat tudunk...
ideje a völgyek s hágók védelmén elgondolkozni... és az nem zászlóalj ezred vagy dandár erővel működik (zászlóalj talán a teteje az is önálló)
 
azzal ne törödj hogy jut ki hogy védenéd?
Nem értem a kérdést.
ha a svájci nem megfelelő kitől lehetne pl t venni vagy mi az egyedi elképzelésed?
Az én elképzelésem már nem aktuális, a haderőfejlesztési program előtt kellett volna elkezdeni. Akkor egy helyett két fegyveres erő működne az országban (Magyar Honvédség 12k fő, Nemzeti Gárda 16500 fő+ alájuk rendelt 5k fő területvédelmi tartalékos), két jelentősebb PMC (egy katonai-műszaki kontraktor cég és egy nemzetközi válságzónás könnyű lövész, ez utóbbi nemzetközi állománnyal) illetve egy önkéntes szervezet társaságában.
Bármilyen offenzív művelethez előbb fel kell készíteni az országot, mert most minden tekintetben nagyon sérülékeny. Offenzív művelet utáni ellentámadásra nem vonatkozik a NATO védelme, ha egy könnyű erő megkerüli a miénket és behatol mélységben, az végzetes lehet.

Kárpátalja megszállásához kellene a 30 gépes Gripen flotta rengeteg féle-fajta fegyverrel (az első csapásmérő hullámmal ki kellene szedni három repteret, több tucat kisebb-nagyobb katonai objektumot, ill. a leendő ellenállás ismert embereit és objektumait az első perctől kezdve MANPAD standoff távból), fullos H-145M flotta (mind fegyveres, Spike NLOS és ER2-vel is), sorozatvetők (15-300km), egy páncélozott könnyű 4x4-re alapuló gyors támadó ezred, plusz nem tudom mennyi gépesített lövész a kordonozás-átvizsgáláshoz, szektorok lekerítéséhez és a szektorhatárokon az ellenőrzőpontozáshoz. Ezzel lehetne gyorsan és precízen rendezni a kérdést. Másképp (elhúzva) magunkat szúrnánk tökön. Nem tartom reálisnak a közeli jövőben, hogy erre képesek legyünk, és akkor még a humanitárius, politikai, belbiztonsági kockázatokról nem beszéltünk.
 
Sorozunk kés bevonultatunk, bizony. ... Kellenek a hivatásos és szerződéses katonák, nagyon is. Viszont kell hozzá még valami, ami több mint a területvédelem tartalékosai.
A mai napig lenyűgöz a fórumozók egy részének naivitása. Katonákat akarsz?

Tessék szépen 4 gyereket összehozni (lehetőleg 2 fiú legyen) és felnevelni és akkor majd lesz kivel feltölteni a csapatokat.
Tessék szépen értelmes fizetést adni nekik, hogy ne akarjon az 5. év után visszamenni a civil szférába.

Szar ügy a demográfia, nem igaz?

Namost ha te politikusként kiállsz a fiatalok elé azzal, hogy téged fiam most besorozunk és bevonulsz, az garantáltan az utolsó politikai ciklusod lesz (nem véletlenül hallgat a FIDESZ és az ellenzék is mélyen sorkatonaság témában), az ellenzéked pedig még jó magyar szokás szerint segíteni is fog ebben a téged megbuktatni akaróknak.

A kormány érdeke, hogy jelenlegi reprodukciós ráta (és főleg fizetések) mellett a legjobb képességűek nagy része a civil szektorban dolgozzon (főleg külföldi multiknál), mert valakinek meg kell termelnie azt a pénzmennyiséget, amit a multi adó formájában (meg a dolgozók szja formájában) befizethet az államkasszába és a kormány elkölthet mindenre is.

Nagyon fanatikusnak (vagy kétségbeesettnek) kell lennie ahhoz ma egy fiatalnak, hogy a BM-hez vagy Honvédséghez menjen dolgozni.

Írom mindezt úgy, hogy a magam részéről már áldoztam 5 évet az életemből Honvédségre.

SZERZŐDÉSES KATONAI SZOLGÁLATOT TELJESÍTŐK
havi minimálisan elérhető összilletményük
VISELT RENDFOKOZATösszes bruttóösszes nettó
közkatona (érettségi nélkül)255.304 forint169.777 forint
közkatona (érettségvel)299.747 forint199.331 forint
őrmester340.967 forint226.743 forint
hadnagy412.987 forint274.636 forint
Ezek az illetmények ugye ismerősek?

Csak a mihez tartás végett, én keresek a jelenlegi munka körömben (vegyészmérnök egy komáromi gyógyszergyártó cégnél) kb. nettó 445.000-et és ehhez jön még kb. 380.000/év kafetéria. Mellbevágó a különbség nem igaz?

Mindezek fényében kezdhet minden fantaszta gondolkozni azon, hogy pl. csak a bérezés oldaláról mi kellene ahhoz, hogy a valóban képzett, nyelvet már eleve beszélő diplomások életük legszebb éveit a fegyveres erőknél képzeljék el. A szakmai tovább fejlődésbe bele sem megyek.
 
Nem értem a kérdést.

Az én elképzelésem már nem aktuális, a haderőfejlesztési program előtt kellett volna elkezdeni. Akkor egy helyett két fegyveres erő működne az országban (Magyar Honvédség 12k fő, Nemzeti Gárda 16500 fő+ alájuk rendelt 5k fő területvédelmi tartalékos), két jelentősebb PMC (egy katonai-műszaki kontraktor cég és egy nemzetközi válságzónás könnyű lövész, ez utóbbi nemzetközi állománnyal) illetve egy önkéntes szervezet társaságában.
Bármilyen offenzív művelethez előbb fel kell készíteni az országot, mert most minden tekintetben nagyon sérülékeny. Offenzív művelet utáni ellentámadásra nem vonatkozik a NATO védelme, ha egy könnyű erő megkerüli a miénket és behatol mélységben, az végzetes lehet.

Kárpátalja megszállásához kellene a 30 gépes Gripen flotta rengeteg féle-fajta fegyverrel (az első csapásmérő hullámmal ki kellene szedni három repteret, több tucat kisebb-nagyobb katonai objektumot, ill. a leendő ellenállás ismert embereit és objektumait az első perctől kezdve MANPAD standoff távból), fullos H-145M flotta (mind fegyveres, Spike NLOS és ER2-vel is), sorozatvetők (15-300km), egy páncélozott könnyű 4x4-re alapuló gyors támadó ezred, plusz nem tudom mennyi gépesített lövész a kordonozás-átvizsgáláshoz, szektorok lekerítéséhez és a szektorhatárokon az ellenőrzőpontozáshoz. Ezzel lehetne gyorsan és precízen rendezni a kérdést. Másképp (elhúzva) magunkat szúrnánk tökön. Nem tartom reálisnak a közeli jövőben, hogy erre képesek legyünk, és akkor még a humanitárius, politikai, belbiztonsági kockázatokról nem beszéltünk.
ez most nem lényeg (játék hadijáték)

a kárpátok vonalánál terem akkora erő ami rendelkezésre áll. /pill
milyen minta alapján védenéd meg a hágókat? vagy védenéd e egyáltalán a hágókat? vagy inkább a hegyek labirintusába tálib módra guerilla módrra morzsolnád az ellent kb 100+km (nem légvonalon keresztűl) űtvonalon...? vagy hogy oldanád meg? ha van létező minta mint az én svájcim a völgyzáró századok és reteszelő századok összehangolt csapásai... az is jó van osztrák svájci csilei szerintem ami jó minta még. de pakisztáni vagy afgán se olyan rossz.
az örmény nagyerős bebukott.... tehát a kiserők kis alegység harcászat előnybe. SZERINTEM

műszaki zárak völgyek elaknáásítása játszik aknánk van. patakokat folyókat duzzasztani lehet vőlgyek elárasztása játszik szintén.
hegyoldalak/sziklafalak/meredélyek robbantása is akár az ellenre robbantás is. ahogy ersők döntése az úthálozatra km eken keresztül is
 
Nem voltál gondolom katona. Ott csapat van, ezzel együtt egy bizonyos szintű csapatszellem is.
Emocionálisan gondolkodsz.
Nem hullanak el, ha jól ki vannak képezve. Mint ahogy a világ egyik hadseregében sem, ezért halnak meg háborúban.
Évek mire valaki megüt egy jó szintet, és akkor még nem szakértő. Tizenéve vagyok benne a témában, és még a napokban is láttam olyan eszközt aminek simán a közelébe mentem volna mert nem láttam még ilyet, de élesben halálos lett volna, és ez csak az IED/akna vonal (minden tiszteletem a tűzszerészeké a lexikális tudásukért is). Rengeteg más veszély is leselkedik a modern hadszíntereken, folyamatosan figyelni kell a világban előforduló megoldásokat és adaptálódni hozzájuk. Ha valakit nem is érdekel a téma csak megkapta a behívót, milyen hatékonysággal fog tanulni szerinted?

Szándékosan, Izraelt hoznám példának, nem a környező országokat.
Óriási a technológiai szakadék köztük és az ellenség között, ahol valódi veszély van oda nem is a sorosokat küldik.
De bátran kérdezz meg olyan öregebbeket, akik Tatán, Szombathelyen, Tapolcán, Zalaegerszegen, stb., voltak egykoron katonák.

Van lehetőségem olyanokat kérdezni akik jártak harcban, több országban is, nem csak "voltak egykor katonák" valamikor ezer éve, gyakorlótereken.
Bármilyen veteránt megkérdezel, mindegyik az önkéntesekre szavaz ha választani kell. Aki nem akar harcolni az nem is fog érdemben, csak hátráltatja a többit.
Legkevésbé tud harcolni az a területvédelmi tartalékos, aki évente, pár napra ban behívva, egy látványpékség szerű kiképző foglalkozásra, napi néhány órában.
Esetleg mellette szabadidejében foglalkozik vele mert érdekli, talán airsoftozik (nem vagyok oda érte, de a semminél több, és itthon ezt még épp szabad), felismeri és következtetéseket tud levonni az ellenség összevásárolt felszereléséből mert ismeri az elérhető márkákat, funkcionális edzéssel tartja karban magát mert nem kényszerből csinálja, stbstb.
Amúgy az önkéntest nem az ÖTT szinonímájaként használom.

Mert a kiképzés után hamar felejt, készség szinten nem tud megoldani feladatokat.
Nyilván az önkéntes memóriazavarokkal küzd, egy retardált, és amúgy sem frissíti a tudását elvégre nem azért önkéntes mert motivált.

Másfél éves sorkatonai szolgálat, fél év alap és szak kiképzés, majd 1 év éles harcoló zászlóaljban. Na, az már érték a haderő számára. Nem néphadsereges módon ma már, persze. Heti 5 kik nap, hétvégén haza. Legalább minimálbér erősségű illetmény. Stb....
....és a f@sza tele van az egésszel mert nem ez volt a terve az életével, szívja a fogát, és amikor jön a baj azt nézi, hogy hol tud lelécelni mert utálja az országot, nem érdekli a hadviselés, főleg nem akar a harc közelében lenni. Esetleg ha eljut a harcig, megadja magát.


Nem nagy ötlet kényszerrel behívni embereket.