Valóban nem. Helyette volt kínvallatás, "eretnekek, boszorkányok," másként gondolkodók máglyahalála. Betiltottak tudományos műveket pusztán azért, mert azok nem az egyház téziseit tükrözték. Játszották az ájtatos szentet, miközben például a Borgia-pápák regnálása alatt rendszeresen voltak orgiák a Vatikánban. Vagy például volt olyan pápa, akinek nem egy gyereke született, stb. De a hülyeség a netovábbja a személyes kedvencem, a 897-es hullazsinat.
Nem érzel némi párhuzamot, hogy pont akkor voltak ilyen "tudomány ellenesnek" tartott esetek, mikor az egyház, akkor elsősorban a katolikus, erkölcsi mélyrepülésbe volt, amire pont az általad is említett esetek is rámutatnak?
Például a boszorkányperek nagy része nem elsősorban egyházi vonalon futott; hanem közigazgatási vonalon és a pereknek viszonylag kis százalékában született halálos ítélet. Például nagyon jó e témában Schram Ferenc: Magyarországi boszorkányperek című 3 kötetes műve, ami elsősorban a perek leiratát tartalmazza.
Az inkvizíciót is "világi" emberek végezték, csak a "végeredményben" vettek részt a kijelölt rend képviselői. Szerintem ez is inkább tekinthető korszak kérdésének, mint csak az egyház kérdésének. Azért gondoljunk bele az adott korszakba, hogy milyen büntetések és vallatások voltak (a világban), azért Vlad Tepesről sem a mély egyházi meggyőződése ugrik be az embereknek. És akkor a kínai kínzásokról nem is beszéltünk, pedig az se volt az "ázsiai róma".
Azoknak amiket ma már mint az egyház által tiltott dolognak gondolunk, pl. Kopernikus, azt mindössze 4 évig, a Galilei per kapcsán tette indexre az egyház, de előtte-utána az iskolák tananyaga, a tudomány része volt. Tehát ez sem igazán egyértelmű. De pl. Galileinek is volt voltak magasabb egyházi támogatói is.
Összegezve, szerintem nem fekete-fehérek a dolgok.