[HUN] Lánctalpas gyalogsági harcjárművek beszerzése

Nyugi helyzetben beülésnél persze, de éles helyzetben nem feltétlenül van lehetőség ülésrend szerint beszállni.
Annyit gyakoroltuk, hogy már automatikus volt a sorrend. Mire a géphez értünk, már a jó sorrenben voltunk. A BMP ben egy oldalon maximum 4 ember ült, de elég sokszor csak 3. Vagyis magadon kívül max 3 embert kellett megjegyezni. :D

Én a jobb hátsó ajtót kezeltem. Beszálláskor én értem a géphez először. Nyitottam az ajtót, majd oldalról biztosítottam a beszállást. Utánam jött először a géppuskás, majd még 1 vagy 2 ember. Én szálltam be utoljára, és zártam az ajtót.
 
találtam egy érdekeset:

https://web.archive.org/web/2012050...esources/content-pdfs/brochures_uk/AMAP-B.pdf

a Puma oldalsó páncélzata úgy épül fel, hogy van a külső ERA blokk, alatta az amap-b páncélzat, és az alatt az alap HHS páncélteknő

a fenti pdf azért érdekes, mert azt írja, hogy az amap-b medium önmagában véd a 30mm-es gépágyú ellen....és azt is tudjuk, hogy az ERA blokkok önamgukban szintén megfogják a 30mm-es gépágyú lőszert....ez alapján elég durva a Puma oldalvédelme....
Azért a lynx sem szórakozásból 50 t környéki. Olyanok mint te és gépész társaid biztosan meg tudnák határozni, hogy mekkora a súlya a pumának a meghajtás és egyéb nem héjhoz tartozó alkatrésze nélkül mert akkor abból lehetne következtetni a lynx védettségére is!
A német páncél minősége és anyagszerkezete szerintem mindkét cégnél hasonló már csak az ugyanolyan filozófiájuk miatt is.
 
ezen már párszor átrágtuk magunkat....és sokaknak nem tetszett az eredmény...

de a Puma nem csak ebben sokkal jobb...hanem olyanokban is, hogy az RCT toronyban a személyzettől elszeparáltan hordja a lőszerét blow out panelekkel, vagy a hull-on kívül elhelyezett (legénységtől elszeparált) üzemanyag
 
De legalább hasonló a két gép jelenlegi hadrafoghatósága. :D
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
de a Puma nem csak ebben sokkal jobb...hanem olyanokban is, hogy az RCT toronyban a személyzettől elszeparáltan hordja a lőszerét blow out panelekkel, vagy a hull-on kívül elhelyezett (legénységtől elszeparált) üzemanyag
Ez a Lynxre is mind igaz.
A lőszer el van szeparálva a legénységtől és az üzemanyag is hátul van a jármű hátulján lévő két "kockában".
Puma tapasztalatai alapján született a Lynx - miért is lenne másként?!
 
  • Tetszik
Reactions: Giskard

hol hátul?
mert nem hiszem, hogy ott ahol azok a hűtőrácsok vannak, ott üzemanyagtartály van:

718--lynx-tit.jpg
 
tényleg emberes a torony, de el van szeparálva legénység és a lőszer.
Pl. a CV9040-nél nincs...

az Abrams teknőjében lévő lőszertárolókat is próbálták elég biztonságosra csinálni...de azért ha nem volt muszály nem nagyon raktak oda lőszert ;)
 
hol hátul?
mert nem hiszem, hogy ott ahol azok a hűtőrácsok vannak, ott üzemanyagtartály van:

718--lynx-tit.jpg
Mindenesetre a küzdőtéren kívül van az üzemanyag:

"A jármű tervezése során kiemelt szempont volt a személyzet védelme, így a jármű kialakítása is ezt tükrözi. A belső tüzek megakadályozása érdekében csak a tartalék üzemanyagtartály kapott a motortérben helyet; az üzemanyag-mennyiség legnagyobb része a harcjármű páncéltestén kívül helyezkedik el. Magasnyomású hidraulikavezetékek, a hűtő- és a kipufogórendszer csövei, illetve az elektromos vezetékek nagy része is a lánctalp felett, a küzdőtértől elkülönített páncélozott részben halad, így ezek sérülése nem okozhat személyi sérülést."
(A Haditechnika cikksorozat alapján írt wiki-cikkemből idézve.)

ERA nincs rajta, de lesz Strikeshield, ami talán még jobb is...
 
az Abrams teknőjében lévő lőszertárolókat is próbálták elég biztonságosra csinálni...de azért ha nem volt muszály nem nagyon raktak oda lőszert ;)
Oké, de arra 125mm-essel lövöldöztek! ;)
IFV-től max 30mm-es elleni védelem az elvárt illetve az APS vagy az ERA védjen a ATGM meg RPG ellen.

Ha harckocsi ágyúval lőnek rá, akkor kb. tök mindegy hogy hol van a lőszer: az APFSDS átmegy rajta mint a kés a vajon, de talán még 125 mm-es HE is kicsinálja a Lnyxet vagy Pumát.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and Szittya
Mindenesetre a küzdőtéren kívül van az üzemanyag:

"A jármű tervezése során kiemelt szempont volt a személyzet védelme, így a jármű kialakítása is ezt tükrözi. A belső tüzek megakadályozása érdekében csak a tartalék üzemanyagtartály kapott a motortérben helyet; az üzemanyag-mennyiség legnagyobb része a harcjármű páncéltestén kívül helyezkedik el. Magasnyomású hidraulikavezetékek, a hűtő- és a kipufogórendszer csövei, illetve az elektromos vezetékek nagy része is a lánctalp felett, a küzdőtértől elkülönített páncélozott részben halad, így ezek sérülése nem okozhat személyi sérülést."
(A Haditechnika cikksorozat alapján írt wiki-cikkemből idézve.)

ERA nincs rajta, de lesz Strikeshield, ami talán még jobb is...

bocs, de azért egy általad szerkesztett wikipedia forrást had ne fogadjak már el szentírásnak....és sok mindenről meggyőzhető vagyok, ha van rá forrás....
legalább valami metszetrajz, amin látszik az üzemanyag elhelyezése....

mondjuk valami ilyesmi:

http://www.panzergrenadierbataillon52.de/imgdb/data/media/34/puma_schnitt.jpg
 
A Hadtechnika cikk a forrás! Ezeket nem én találom ki!
 
ezen már párszor átrágtuk magunkat....és sokaknak nem tetszett az eredmény...

de a Puma nem csak ebben sokkal jobb...hanem olyanokban is, hogy az RCT toronyban a személyzettől elszeparáltan hordja a lőszerét blow out panelekkel, vagy a hull-on kívül elhelyezett (legénységtől elszeparált) üzemanyag
A lynxben hol van az üzemagyag, hidraulikus csövek...? Hát a hull-on kívül.
Mi nem is akartunk rct tornyot, mert a filozófiánk szerint szükség lehet a prizmákon keresztül szemlélni a harcjármű környezetét.
 
Oké, de arra 125mm-essel lövöldöztek! ;)
IFV-től max 30mm-es elleni védelem az elvárt illetve az APS vagy az ERA védjen a ATGM meg RPG ellen.

Ha harckocsi ágyúval lőnek rá, akkor kb. tök mindegy hogy hol van a lőszer: az APFSDS átmegy rajta mint a kés a vajon, de talán még 125 mm-es HE is kicsinálja a Lnyxet vagy Pumát.

az az atgm ami be tudja robbantani a hk-ban a lőszert, az ugyanúgy be tudja az IFV-ben is...

és az egy dolog, hogy egy 125mm bármelyik IFV-n átmegy, de az nem szükségszerű, hogy ettől még mindenki meghaljon benne...márpedig ha robban a lőszer akkor az lesz
 
A lőszer blow out paneles elválasztott rekeszekben van. Nem mondom, hogy olyan mintha csak a toronyban lenne, de nem is robban fel olyan könnyen.
 
ERA nincs rajta, de lesz Strikeshield, ami talán még jobb is...

ezen is már párszor átrágtuk magunkat....a strikeshield nem véd KE lőszer ellen (mármint nyilván az APS része, mert a passzív páncélként funkcionáló része az nyilván véd valamennyire)...persze marketing anyagokban leírják, hogy képessé tehető majd....

de szerintem ez is csak a nagy kaliberre vonatkozik....ennek okát nem nehéz belátni, elég megnézni mekkora egy 30mm-es apfsds és egy 120mm-es...továbbá amíg utóbbiból egyszerre 1 jön, addig gépágyú lövedékből sorozat....