A XIX. századi cárok, majd Sztálin és utódai kísérleteztek azzal, hogy ezt a hatalmas pufferzónát előretolják Kelet-Közép-Európába (Köztes-Európa) a Nyeman/Bug és a Rajna vagy legalább Elba közé. Ez hatalmas erőfeszítéseket követelt mind a cári, mind a kommunista rendszerektől, amiket végül nem tudtak finanszírozni, az első világháborúban kiderült, hogy a cári rendszerek már nem gondolhatnak a háború nyugatra exportálásában, ahogy Napóleon idején tették, ahogy az első hidegháború végén a kommunista számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a háború fenyegetése már nem tartható fenn annyira előretolt állásokban, amiket még Sztálin hozott létre.
Némi téblábolás után mindkét esetben nyilvánvalóvá vált Oroszország számára, hogy a visszavonulás vákumként vonzza be az egyre agresszívabb és pofátlanabb támadókat és ezért nem opció. Ahogy a kommunista rendszer megtanulta a második világháborúban úgy most a putyini Oroszország is megtanulja, hogy nincs hova hátra, csak előre van legalább a Bug vonaláig, különben egész Oroszországnak reszeltek. A Nyugat persze joggal gondol arra, hogy újra előre akarják tolni a pufferzónát a Köztes-Európába, vagy legalábbis rémisztgeti ezzel a köztes vidék ágyutölteléknek szánt hülyéit, akik ugyan a saját forrásaikból tudnak az orosz lehetőségek korlátairól, de különféle okoknál fogva jelenleg nemcsak engednek az ilyen szirénhangoknak, hanem gyakran maguk is dalolni kezdik őket különféle kisded önös céloknál és régi kulturális reflexeknél fogva.
Végső soron itt egy oda-vissza dinamika zajlik, ahol az oroszoknak alapvetően igazuk van, amikor arra gondolnak, hogy őket ki akarják irtani, ha ennyire keletnek nyomulnak előre a nyugatiak és a közteseknek is van némi jogos félelmük, hogyha a sokáig provokált és végül sarokba szorított oroszok visszaütnek, akkor meddig fognak Nyugatnak előrenyomulni, nem e döntik újra szolgaságba őket. Egyedül csak a nyugatiak alhatnak nyugodtan, ez játszma nem az ő bőrükre megy, nem az ő országaikat fenyegeti. Viszont az ő játszámjuk erősíti meg Oroszországot újra és acélosítja meg az orosz politikát geostratégiai szándékaiban.
A hosszú távú béke és a tartós együttműködés alapvetően az oroszoknak lenne érdekük és a történelem során leggyakrabban ők tettek gyakran kísérletet a békés együttélés feltételeinek megteremtésére. Néha ehhez kisebb köztes-európai államok is csatlakoztak a saját önös érdekeik mentén, ahogy most Magyarország, vagy időnként az erdélyiek, moldvaiak, stb, de a kelet-európai nem orosz államok majd mindegyikének létezett valamiféle benyomulási terve az orosz pufferzónába különféle okoknál fogva. Ebből a lengyel (kreis), a német (lebensraum) és a román (transznyisztria) jutott el a konkrét gyarmatosító ideológiáig és kivitelezésig egyben jelentőség és időrendiség szerint sorrendbe is rakva ezeket, a többi inkább csak hatalmi célokat szolgáló hadjárat volt (a középkor végéig nekünk is voltak terveink errefele, akinek a kelet-európai síkság pufferzónájának nyugati felén egy csöpp szuverenitása van az felfigyel arra, hogy van itt egy hatalmas terület bonyult és alulfejlett hatalmi viszonyokkal, amivel szükségképpen tervezni kezd). Leginkább a lengyeleket lehet beugrasztani, hogy nekik keresnivalójuk van itt máig és a németek azok, akikig elér az orosz "visszapattanás", ha kiderül mégse volt (vagy azoknak nem volt, akik a lengyeleken keresztül tették ezt).
Bármilyen olyan terv, hogy itt békés együttműködés legyen nem lehetséges, az elmúlt ezer évben nem volt az, nem is lesz az.
Vagy intakt a puffer teljes szélességben a Bugtól a Volgáig vagy már zajlik az a háború vagy háborúsorozat, ami végül kipucolja azt nyugati irányba.
