Civil fegyvertartás

Amúgy sokaknál nem tiszta hogy a fegyver nem csodaszer hanem egy ESÉLY!!!! Mint a légzsák az autóban. És senki épeszű nem akar itt kontroll nélküli fegyvertartást, viszont a jelenlegi undorító korrupt rendszer helyett valódi értelmes szabályozást. Viseléshez pszicológiai alkalmasság, fegyverismereti, jogi és évente dinamikus gyakorlati vizsga! Ez a minimum.
Látom duzzasztanád a bürokráciát és a korrupciót.
 
Az illegális fegyverek legálisan kezdték a pályafutásukat, amit illegálisan szereztek meg, vagy szerinted a fegyvergyárból lopták őket?

Valóban legálisként, a legtöbb fegyveres szerveknél kezdte a "pályafutását". Azt nem kell gondolom mondani sem hogy háborús övezetekből fegyvert szerezni nem nagy kunszt. Ezek az illegális fegyverek aranybányái. Aztán ugye vannak a katonaságtól, rendőrségtől kivont, leselejtezett hivatalosan megsemmisített cuccok ugye. Amit valóban civilektől loptak elenyészően kis rész. Néhány éves betörtek ismerősék szomszédjába és kinyitották fegyverszekrényt is (vadászpuskák) pedig a kulcsai a tulajnál voltak, és csak a lőszert vitték el! Ebből látszik pl hogy profi tolvaj ugyanis nyilvántartott fegyverhez nem nyúlt! Legális fegyvert csak az amatőrök lopnak.
 
Lehet. Viszont bízom benne, hogy ahogy látom hogy tré a szitu, nem maradok ott, mert észreveszem hogy baj van...
Téged se vettek még körbe cigányok. Onnan nem futsz el, őt is azonnal körbevették és bántani kezdték, ezért nem is tudott elmenekülni. Egy pisztollyal meg ha a levegőbe lövésre sem állnak meg, egyet le lehet szedni, a többi garantáltan nyugton marad amíg figyelik hogyan kell szakszerűen saját vérben fulladozni.
 
  • Tetszik
Reactions: joker

Na, erre mondtam azt hogy attól függ hogy milyen a szitu. Mert ha ott vannak rögtön sokan, mélyszegény - hátrányos helyzetű és beszűkült tudatú csoportokban, akkor viszont nem szállok ki. HA olyan a szitu, hogy körbe tudnak venni ilyen arcok, akkor fixre mondom, hogy továbbmegyek az első rendőrségig.
 
Kiszállt, hogy megnézze elcsapta-e a gyereket, és akkor rohantak rá ezen mit nem értesz???
Olyan elméleti amiket beszélsz, hogy ha igazad lenne már nem élnék!!
Erre nem tudok mit mondani, ez a te véleményed, én tiszteletben tartom, azt hogy én hogy cselekedtem volna valószínűleg, azt szerintem én jobban tudom...
 
Nem kimondottan érdekelte őket, hogy Szögi Lajos mit cselekedett vagy akart cselekedni, kb. ugyanannyira érdekelnéd te is őket. Én sem arra reagáltam, hogy te mit csinálnál, mert csinálhatsz te ott akármit aranyapám...
 
  • Tetszik
Reactions: eevil

Pl. nem szállsz ki? Egy pillanat alatt lerohanták a semmiből, figyelmeztető előjel nélkül? Tudok olyan esetről, ahol simán nem állt meg a legközelebbi rendőrségig az aki elsodort egy kis romagyereket, és jött a család, szóval van erre már élő példa...
 
Nem kimondottan érdekelte őket, hogy Szögi Lajos mit cselekedett vagy akart cselekedni, kb. ugyanannyira érdekelnéd te is őket. Én sem arra reagáltam, hogy te mit csinálnál, mert csinálhatsz te ott akármit aranyapám...
Nem Szogi Lajos volt az egyetlen akivel ezt eljatszottak. Elsodortatjak a gyereket aztan meg fizettetnek a vetlen sororrel. (Talan az orosz kamu balesetekbol vettek az otletet. Nem tudom.) Csak o volt az egyetlen akinel ennyire eldurvultak a dolgok. (Ha nekiall az igazat magyarazni, az nem jon be ilyen helyzetben.)
 
Csak a taskajat akartak elvenni. Nem bantalmaztak, nem kenyszeritettek fegyverrel stb... Mi volt abban a taskaban amiert megerte megolni (fejbeloni) a tolvajt/rablot? Most ezzel a tuddattal kell egyutt elnie. Megerte? Moshatja a veres taskajat a patakban. :oops:
Látnok vagy? Ezt már a 3v1-nél is eljátszottad... Honnan a rákból tudod hogy 3 olyan jön veled szembe akit elkerget majd a kutya, honnan tudod hogy a táska elvétele után nem fog leszúrni? Kit érdekel a tudat ha megölök egy patkányt, majd még meg is siratom... Sejtem milyen vidáman sétálgatnál a nyóckerben, max a táskád vagy a mobilod kérik el...... vagy nem.
 
  • Tetszik
Reactions: szuvorov
Látnok vagy? Ezt már a 3v1-nél is eljátszottad... Honnan a rákból tudod hogy 3 olyan jön veled szembe akit elkerget majd a kutya, honnan tudod hogy a táska elvétele után nem fog leszúrni?
Nem tudsz megkulonboztetni egy taskatolvajt egy gyilkostol? Segitek: Az egyik a taskadat rancigalja.

Kit érdekel a tudat ha megölök egy patkányt, majd még meg is siratom...
Amikor leesik, hogy nem akart megolni a nyomorult, akkor nem leszel buszke magadra. Fentebb is azt magyaraztam, hogy a csaj milyen szarul fogja erezni magat.

Sejtem milyen vidáman sétálgatnál a nyóckerben, max a táskád vagy a mobilod kérik el...... vagy nem.
Majdnem 10 evet laktam ott. Engem ezzel nem tudsz paraztatni. Tortentek kemeny dolgok, de azert nem a vadnyugat. A kozbiztonsagon valoban muszaj lesz javitani, de nem fegyverekkel.
 
Ezek közül a cigók közül hány van amelyik bűntetlen előéletű, megvan az érettségije 21 éves korára és emellett kifosztásból él?
Az említett csipetcsapat garantáltan megoldaná a dolgot és mondjuk unokabátyjának a fogadott lányának az öccse nevére megvett fegyvert cipelné és adnák kézről kézre. Az említett meg mondjuk bejelentené, hogy ellopták neki. Szabad a vásár.
Ha már annyira harcászkodni akartok a hálószobában nem lenne egyszerűbb mégis leakasztani egy ilyen díszt a falról?
Nekem az 1861M mellett most már egy csendőrkard is lóg a falon. :D Utóbbi roppant hálás jószág, de sajna évek munkája, mire az ember megtanulja használni is... (Ellenben idővel már nem gond vele a szűk előszobában verekedés sem.)
Nincsenek csodaszerek, nincs abszolut biztonsag.
Na, ezt aranyba kéne önteni.
Téged se vettek még körbe cigányok. Onnan nem futsz el, őt is azonnal körbevették és bántani kezdték, ezért nem is tudott elmenekülni. Egy pisztollyal meg ha a levegőbe lövésre sem állnak meg, egyet le lehet szedni, a többi garantáltan nyugton marad amíg figyelik hogyan kell szakszerűen saját vérben fulladozni.
Engem igen. Nem tudtam őket megszámolni sem. Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha bepánikolok, vagy ha van nálam lőfegyver és azt képzelem, én vagyok Piszkos Harry. Nem írogatnék most, az biztos. Röviden: lőni nem lehet ilyen szituban, de futni sem, az igaz. Látom, később írtad, hogy:
mert csinálhatsz te ott akármit aranyapám...
Bezony... Így megy ez.
 
Tortentek kemeny dolgok, de azert nem a vadnyugat. A kozbiztonsagon valoban muszaj lesz javitani, de nem fegyverekkel.

Ez így van, de mivel totál kiszámíthatatlan a bűnöző reakciója is ( pl. a börtöntől is parázik annyira hogy agyonverjen ha nincs más tanú: kaposvári eset, pár ezer forintért agyonszúrt eladólány) ezért ha megtámadnának (és ha valós esélyem van 1v1/2-ig) tuti oda fogok ütni/rúgni hogy maradandó legyen vagy zsákba vigyék el... nem tudnám magam szarul érezni.. sőt, egy patkánnyal kevesebb.
 
A kaposvári eset egy nagyon ritka szitu, konkrétan az az elkövető pszihopata volt, nem egy átlagos bűnöző, aki azért bűnözött, mert kell neki a pénz önmagában, az az ember beteg volt, NEM ő az átlag rabló/rablógyilkos.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
Az átlagos rablást Magyarországon ha jól tudom simán testi kényszerrel fenyegetéssel követik el. Még csak fel sincsenek fegyverkezve, szal ha elővennéd a fegyveredet, akkor te követnél el bűncselekményt, nem nem lenne arányos. Ezért evidencia az, hogy aki nem tudja ököllel megvédeni magát, az jobb ha hagyja a faszba a komolyabb eszközöket! Fegyverrel csak a gyakorlott fegyverviselő tud támadni, merthogy fegyverrel védekezni nem tudom hogy lehet!
 
Igy van, nálunk az átlagos rablás kb. letépik a nyakláncod, kitépik a kezedből a táskát, és futnak. Ahol nem elfut a támadó, ott is annyi történik leginkább, hogy rádszólnak rossz arcúak, erő és látszámfölényből: " Pakolljá' ki!" és ha nem ugrálsz, egy fülest sem kapsz.
Nagyon nem az a világ van nálunk szerencsére, ahol mindenkinek remeg az ujja a ravaszon.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and zeal
A kaposvári eset egy nagyon ritka szitu, konkrétan az az elkövető pszihopata volt, nem egy átlagos bűnöző, aki azért bűnözött, mert kell neki a pénz önmagában, az az ember beteg volt, NEM ő az átlag rabló/rablógyilkos.

Ezzel azért majd vigasztald meg a lány családját is.
De még mindig az a kérdés, honnan tudom hogy épp az átlaggal van dolgom vagy sem?
Ez így orosz rulett. Hasonló szituban benzinkúton a rokonomat csak megkötözték és bezárták. Mázlija volt, bár így is elég sokk volt neki nő létére. Nem értem hogy egy bűnözőnél miért kell mérlegelni?(ezt főleg a jogalkotóktól kérdezném) Hiányzik a társadalomnak?