A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Lenne elég harckocsijuk zászlóalj szintű "ékekhez" is, és mégis csak a törökök vállalták be, ők is csak egyszer. Az ilyen hagyományosan felvonuló erők néhány tíz, megfelelően felszerelt és gyakorlott muksónak elég kiszolgáltatott prédát jelentenek, lásd Hezbollah vs. IDF 2008. A homokfutón közlekedő ATGM+ngpu hordozó gerillákkal nem tudna mit kezdeni a MH errefelé sem. Túl gyorsak, túl nagy tűzerővel, kis hőképpel.

Mert politikai akarat volt a frontok kialakítására majd befagyasztására, ehhez alkalmazkodott a haderő is. A frontvonalak létrejötte a helyi lakosság védelme (ebből a szempontból ez még mindig polgárháború) szempontjából is kezelhetőbb helyzetet teremtett. Nálunk nincs eredetileg szomszédos országhoz tartozó etnikum amely ehhez hasonló helyzetet eredményezne.(Nagyon el akarom kerülni az ukrán-topik importálását és általában a politizálást, de a megértéshez szükségesnek láttam ezt leírni.)

Képzelgek egyet: valamelyik szomszéd támad, kiállít ellenünk 400 terepjárót, autónként négy fő (ez csak 1600 ember...), 1 MANPADS, egy nehézgéppuska, egy könnyű páncéltörő eszköz+ ezek lőszerkészlete (elfér). 80 másik terepjáró ATGM-et és egy quadrokoptert hordoz, újabb 80 aknavetős. Teszem azt éjfélkor átlépik a határt két határátkelő szétlövésével és a zöldhatáron, és azonnal nagy sebességgel elkezdik a szétszóródást, velük ismeretlen számú teljesen ártatlan kinézetű lőszeres ládákkal megrakott egyéb jármű is tart. Civil festésű autók, távolról nem tudod ellenségként azonosítani. Mikorra futna végig a rendszeren, hogy megtámadtak minket? Mennyi idő kellene a kecskeméti készenléti géppárnak, hogy felderíteni, és az első kilövéseket végrehajtani indulhasson? Mennyi láthatóan felfegyverzett terepjárót tudnának a levegőből azonosítani és szétkapni MANPAD zónán kívülről mielőtt kifogynak? Késleltette valami (mondjuk a kifutóra bejuttatott felszállást akadályozó anyagok) az indulást? Stb stb. A Krím mutatja, hogy ebben semmi elképzelhetetlen nincs.
De tegyük fel, hogy tudunk a terveikről. Mennyi ember és mennyi nehéz technikai eszköz kell egy folytonos határvédelem kialakítására? Na ugye, hogy elég szar a helyzet.

Senki nem fog ilyen primitív módon megtámadni minket.Milyen célt tudna kiszolgálni egy ilyen támadás?Mert területet elfoglalni talán(!!!) lehet velük de megtartani biztosan nem még a Honvédséggel szemben sem.
 
  • Tetszik
Reactions: marton
Nagyon-nagy butaságokat beszélsz!Már eleve amit kitalálták elvi szinten is butaság(pl a rendőrök szerepe vagy a katonai közigazgatás stb) arról nem is beszélve,hogy pénz sincs rá.

Egyrészt létezik olyan, hogy különleges jogrend a mai napig, hadiállapot esetén, másrészt természetesen minden honvédelmi reform a szükséges anyagi források és intézményi reformok biztosításával kezdődik. Anélkül nem lesz itt semmi. Amíg azt látjátok, hogy tartalékos rendszerről beszélnek, addig nincs értelme foglalkozni a hazudozó politikusokkal. Ha pénzt csoportosítanak a feladatra és jogszabályi kereteket teremtenek meg, akkor elindul valami.
 
Képzelgek egyet: valamelyik szomszéd támad, kiállít ellenünk 400 terepjárót, autónként négy fő (ez csak 1600 ember...), 1 MANPADS, egy nehézgéppuska, egy könnyű páncéltörő eszköz+ ezek lőszerkészlete (elfér). 80 másik terepjáró ATGM-et és egy quadrokoptert hordoz, újabb 80 aknavetős. Teszem azt éjfélkor átlépik a határt két határátkelő szétlövésével és a zöldhatáron, és azonnal nagy sebességgel elkezdik a szétszóródást, velük ismeretlen számú teljesen ártatlan kinézetű lőszeres ládákkal megrakott egyéb jármű is tart.

És aztán?
 
Senki nem fog ilyen primitív módon megtámadni minket.Milyen célt tudna kiszolgálni egy ilyen támadás?Mert területet elfoglalni talán(!!!) lehet velük de megtartani biztosan nem még a Honvédséggel szemben sem.
A páncélosokkal ellentétben ezek egy éjszaka alatt elérik a MH bázisait és nem is kell bemenni, elég körülvenni esetleg rommá lőni. Ezen a ponton már hiába hívják be az állományt.
 
A páncélosokkal ellentétben ezek egy éjszaka alatt elérik a MH bázisait és nem is kell bemenni, elég körülvenni esetleg rommá lőni. Ezen a ponton már hiába hívják be az állományt.

A grúz gépesített erők nem tudtak negyvennyolc óra alatt elfogalni a technikai eszközeik pusztulása miatt könnyűgyalogossá degradálódott orosz békefenntartóktól egy laktanyát Csinvaliban anno. Fordítva szerinted mennyi esély van erre?
 
Képzelgek egyet: valamelyik szomszéd támad, kiállít ellenünk 400 terepjárót, autónként négy fő (ez csak 1600 ember...), 1 MANPADS, egy nehézgéppuska, egy könnyű páncéltörő eszköz+ ezek lőszerkészlete (elfér). 80 másik terepjáró ATGM-et és egy quadrokoptert hordoz, újabb 80 aknavetős. Teszem azt éjfélkor átlépik a határt két határátkelő szétlövésével és a zöldhatáron, és azonnal nagy sebességgel elkezdik a szétszóródást, velük ismeretlen számú teljesen ártatlan kinézetű lőszeres ládákkal megrakott egyéb jármű is tart. Civil festésű autók, távolról nem tudod ellenségként azonosítani. Mikorra futna végig a rendszeren, hogy megtámadtak minket? Mennyi idő kellene a kecskeméti készenléti géppárnak, hogy felderíteni, és az első kilövéseket végrehajtani indulhasson? Mennyi láthatóan felfegyverzett terepjárót tudnának a levegőből azonosítani és szétkapni MANPAD zónán kívülről mielőtt kifogynak? Késleltette valami (mondjuk a kifutóra bejuttatott felszállást akadályozó anyagok) az indulást? Stb stb. A Krím mutatja, hogy ebben semmi elképzelhetetlen nincs.
De tegyük fel, hogy tudunk a terveikről. Mennyi ember és mennyi nehéz technikai eszköz kell egy folytonos határvédelem kialakítására? Na ugye, hogy elég szar a helyzet.
Lehet, hogy egy ilyen szintű és jellegű támadást illik a hírszerző szervezeteknek időben felderíteni. Az más kérdés, hogy utána mi a következő lépés.
 
Oda mennek ahova akarnak. Annyi kieső helyre fészkelik be magukat amennyit csak alkalmasnak találnak, gyak. bármennyi utánpótlással és katonával megrakott autót behozhatnak és elrejthetnek mert nem tudnánk ellenőrizni a területünket. Főleg, ha megoldják a telefonhálózat működésképtelenségét, és zavarják a rádiókat ami megint csak nem nehéz feladat ebben az esetben (tehát mondjuk elrejtik magukat az elhagyott vidéki létesítmények közül párba, az őket felfedező polgári vagy rendőri személy/egység nem tudja időben továbbadni az infót ha felfedezi őket). Ekkor kérdéses mennyiségű katonájuk és fegyverzeti anyaguk van bent az országban akár több száz ismeretlen helyszínen. Amíg az egyik részük a MH, a többi fegyveres szerv és az döntéshozatal bénításával van elfoglalva és a másik épp a fent soroltakat szórja szét, addig a haderejük maradék része simán behozza kamionon a lövészpáncélosokat, a kevésbé széleseket ponyva alatt is akár. Na azokkal már konvencionálisan is meg lehet tartani a területet, csak szállítva mondjuk egy éjszaka alatt eljutnak (hasamra ütök) az ukrán határtól a Dunáig.
 
Az elobb felmerult, hogy Sziriaban nem igazan vannak tankcsatak, hanem Toyotak (gyors, nagy tuzero, nulla vedelem).
Mivel Aszadnak rengeteg tankja volt a haboru elott, meginra egy katona, hogy miert nem hasznaljak? Miert nincsenek tankcsatak? Koszonom elore is.
 
Ha pár mondatban is, de cáfold meg amit írok. Ha nem megy akkor meg...
Odáig olvastam, hogy a rendőröket alkalmazzák katonaként, ha jól néztem erre épült a gondolatmenete így nem folytattam.

Nem sokat vesztettél.

Ez segít, de alapozni rá nem lehet. Megint csak a krími meglepetésre tudok hivatkozni.

De pontosan a hírszerzésre alapoz mindenki.A Krím rossz példa mert oda nem kellett menniük az oroszoknak hisz ott voltak teljesen legálisan.
 
Az elobb felmerult, hogy Sziriaban nem igazan vannak tankcsatak, hanem Toyotak (gyors, nagy tuzero, nulla vedelem).
Mivel Aszadnak rengeteg tankja volt a haboru elott, meginra egy katona, hogy miert nem hasznaljak? Miert nincsenek tankcsatak? Koszonom elore is.

Mert az IÁ-nak nincsenek harckocsizó magasegységei.Van pár tankjuk amiket egyesével vagy kettesével használnak(így marha nehéz tankcsatát összehozni).
 
  • Tetszik
Reactions: Zed895

A lázadók nagy mennyiségű ATGM-et kaptak és szétlőtték őket.
 
  • Tetszik
Reactions: Zed895
A grúz gépesített erők nem tudtak negyvennyolc óra alatt elfogalni a technikai eszközeik pusztulása miatt könnyűgyalogossá degradálódott orosz békefenntartóktól egy laktanyát Csinvaliban anno. Fordítva szerinted mennyi esély van erre?

A hasonlatod sántít.
Mindkét fél akarta a háborút és készűlt rá de,
http://www.nemzetesbiztonsag.hu/cikkek/racz_andras-az_otnapos_haboru___a_gruziai_konfliktus.pdf
Ja és ez sem mellékes,
A háború előtt orosz békefentartókat lecserélték harcedzett Csecsenföldet megjárt katonákra,
A háború után a grúz hadsereg több magasrangú tisztjéről derült ki hogy az oroszoknak kémkedet,
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed

Így szinte reménytelen válalkozás volt, és bármit ír is emlékirataiban az akkori USA külügyminiszter, ezt biz amerikai tanácsadók tervezték meg.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and Zed895
Mert az IÁ-nak nincsenek harckocsizó magasegységei.Van pár tankjuk amiket egyesével vagy kettesével használnak(így marha nehéz tankcsatát összehozni).
Jo, de Aszad miert nem hasznalja? Az alacsony sebesseg miatt nem erdemes? A pancelvedelme es a tuzereje gondolom igyis-ugyis jol jon, ha a masik oldalon csak humvvek meg toyotak vannak is csak. De meg varosi harcban is jol johet, Irakban pl. rendeszeresen mutatjak, hogy tankokat vetnek be as isis ellen. Mivel en ehhez nem ertek, lehet, hogy valami trivialis nem esik le, szoval csak orulnek ha kifejtened, hogy ez belulrol, katonai szempontbol miert nem celszeru. Koszi. Azt persze ertenem, ha csak menet kozben elfogyott volna neki.
 
Aszad miert nem hasznalja?
Mert a legjobb harckocsi se sokat ér minőségi állomány nélkül, Szíriában pedig mind minőségi harckocsi, mind minőségi személyzet kevés maradt. Meg lehetett figyelni, hogy a háború elején sokkal nagyobb számban alkalmazták őket, sokszor bmp-kel együtt és nagyszámban főleg a városi harcok során vesztek oda. Ahol pedig van jó harckocsi és jó személyzet, (és vezetés és felderítés és lövész egységek... szóval valójában egy hadsereg képét és nem egy mad-maxes rablóbanda képét mutatja) ott eredményesen is használják (lásd.: Tigris, Sivatagi Sólyom).
 
Konkretan hol hasznaljak eredmenyesen? Nem ertem a sivatagi solyom meg tirgist. Nekem a tigris vagy egy 2.vh-s nemet harckocsi, vagy egy folyo vagy az SAA egyik alakulata. :oops: (A solyom meg vagy egy film, vagy egy pisztoly, meg gondolom meg sok minden lehet)