Szu-57 / Su-57 Felon / PAK-FA (T-50) / FGFA (Szuhoj, Oroszország)

A Kuzynyecov szerepeltetése is az "Inkább meg se történt volna" kategória. Az orosz robotrepülők képességei meg nyilvánvalóak voltak eddig is.
Nem értek egyet. A rossz tapasztalat is tapasztalat. Azon kívül olyanban vettek részt, amiben előtte orosz katona a történelem során még sohasem. Plusz látták,hogy melyek a Kuznyecov, és melyek a rajta üzemeltetett merevszárnyú repülőgéptípusok hiányosságai. Látták,hogy min kell javítani. Ezért pedig pont megérte. A repülőgépeket egyszerűbb továbbfejleszteni, bár nyilván valóan rendkívül komplikált dolog az is. Viszont ehhez fontos az, hogy a tervező/üzemeltető lássa, tapasztalja, hogy mivel van gond, és az milyen jellegű. Ezt pedig a legeslegjobban, az éles harci bevetések, a háborús konfliktusban történő hajófedélzeti üzem adja ki a legjobban. Lehet számítógépes elemzéseket készíteni, lehet gyakorolgatni a part mellett ladikázva, de az nem ugyanaz, mint amikor a saját hazádtól több ezer km-re, gyakorlatilag kizárólag magadra számíthatsz. És itt ezt most szó szerint kell érteni! Mert az állítólag szintén a terrorizmus ellen küzdő nyugati államok még az üzemanyagvásárlás lehetőségét is megtagadták a Kuznyecovtól. Itt nem lehetett gyorsan hazamenni, ha valami baj volt,vagy szólni Szeverovindszkbe, hogy például : " A Misa Pokrovszkij elbaszta az üzemanyagmennyiség kiszámítását. Légyszíves küldjétek ki az egyik ellátóhajót 60 000 liter üzemanyaggal, itt vagyunk tőletek fél órára, de úgy is látjátok a képernyőn. Köszönjük szépen". Itt meg kellett oldani,helyben azzal ami volt. Persze amikor már odaértek, akkor a szírektől biztos tudtak például üzemanyagot venni, de ki tudja,hogy ők is mennyire gazdálkodhattak szabadon vele, tekintve,hogy az iszlám állam nevű terrorszervezet sok olajkutat is az ellenőrzése alá vont.
A repülőgépek ( helikopterek) esetében nem véletlenül látogattak oda a legkomolyabb vezérek úgy mint az OAK vezérigazgatója, főtervezője, vagy épp a Vertoljoti Roszszii vezérigazgatója. Nem véletlenül töltöttek kint hónapokat a legkomolyabb gyári szakemberek. Putyin.aki eredetileg közforgalmi pilóta pályára készült ( és a mai napig ért annyira a repüléshez, hogy ne nyírassa ki magát buta parancsokkal),sem véletlenül mondta a szíriai reptéren a pilótáknak, hogy beszélgessenek a szakemberekkel sokat, segítsék egymás munkáját. Mert abból jön ki egy jó továbbfejlesztés, ha a végfelhasználók(pilóták,az alakulat műszaki személyzete) leülnek a tervezőkkel, gyári mérnökökkel átadják a tapasztalataikat amelyeket a harctéri üzemeltetés során szereztek, és a gyári szakemberekkel közösen kitalalálják a megoldásokat a felmerült gondokra.
Magáról a Kuznyecovról: az a hajó elavult,és kevés egyedül. Ám főként anyagi okokból itt sokkal nehezebb lesz a továbbfejlesztést megoldani. Mert egy repülőgéphordozó megépítése sokkal drágább, mint továbbfejleszteni a rajtuk üzemeltetett harci repülőgép típusokat. Hiába látják,hogy hol vannak a gondok.
Most a magánvéleményem következik: szerintem Oroszországnak olyan repülőgép hordozó flottára volna szüksége, amely 4 db 100 000 tonnás, nukleáris meghajtású repülőgép hordozóból, és a szükséges kísérőhajókból áll. A nukleáris meghajtás sokkal nagyobb szabadságot ad a hajónak. Ha azzal van felszerelve, akkor már csak a fedélzetén üzemelő repülőeszközök számára kell fosszilis üzemanyagot vigyen,saját magának nem. A nagyobb fegyverterheléssel való felszállás végrehajtása érdekében jó volna egy gőz vagy elektromos katapultrendszer is a hajóra. Azonban egy ilyen flotta megépítése óriási pénzt emészt fel. Putyin elnök, szerintem helyesen jegelte az új hordozó projectet. Mert látja, hogy pénzügyileg nem bírnák ki. Ha az orosz elnök valóban olyan lenne mint Sztálin, akihez nagy örömmel hasonlítják azok akik gyűlölik, akkor már el is kezdték volna a programot. És nem csak 4 hordozót építettek volna, hanem legalább 10 db-ot. Jelszó: "nem baj,hogy milliók halnak miatta éhen, de akkor is lesz egy legalább 2/3-a akkora hordozóflottánk, mint a jenkiknek." Putyin viszont ezt nem teszi meg, mert sokak bánatára lényegesen okosabb ennél. Ha egyszer lesz elég pénz, akkor majd építenek új hordozókat. Amit sajnálok, hogy addig legalább áthidaló megoldásként nem cserélik ki a Kuznyecov meghajtását nukleárisra. Persze lehet, hogy ehhez sincs elég pénz.
 
Tényleg Su-30SzM ekbe be van? Azért bízok benne, hogy abba már nem kell.
A Gefeszt nem egy szükséges rossz.
Aminek nincs TGP-je, vagy ha nincs egyátalán PGM, akkor inkább abban bízz (vagy ne bízz, ezt rádbízom), hogy legalább Gefeszt rendszere legyen.
Namármost se a TGP, se a PGM nem platformspecifikus. Vagyis nyilván részben az, de, egy platform nem megy sokra TGP és PGM képességgel, ha nincs TGP és PGM... :)

A gefeszt egy plusz képesség, amire speciel az oroszoknak nagy szükségük van és amúgy gyorsan kiépíthető.
 
Tudományos szint pl ott kezdődik, hogy nem csinálsz hitkérdést az orosz hadtech képességeiből. És nem mint vallási szent tehénként kezeled, hogy ha valaki egyáltalán meg meri kérdőjelezni a képességeit akkor eretnekként kezeled. És ha már kifogytál minden lehetséges érvből, akkor elkezded a személlyét piszkálnia, hogy ugyebár nem elég magas vagy alacsony a szinvonala.
Édes, hogy pont te írod ezt le az ellenkező oldalról, aki valószínűleg még ma is azon duzzog, hogy "de nincs is kínai Szu-35Sz, hiszen az mekkora szar".
Nos, a személyeskedés mögé ne akarj elbújni: az volt a gond, hogy egy-két (főleg a moderátortól) elfogadhatatlanul nívótlan és elfogult hozzászólást produkáltál (ami az idézett hozzászólásod fényében különösen szánalmas). Senki nem foglalkozott azzal, hogy nagy-e az orrod vagy a lábad, kék-e a szemed és hasonlók. Ha van véleményed, vállald be, ne az orrodat húz fel.
 
Friss!
Helyi (szíriai)források szerint a PAK-FA(Szu-57) túl van az első harci bevetésen É-Hamában mért csapást a terroristákra.

Akkor most ki fog derülni az amerikaiak számára hogy az új orosz típus milyen messziről észlelhető radarral?
 
Szegény madár egy új bőrbe bújtatott Su-35.

Én ezt így nem vágnám rá
Ami a panelek mögött van - Áttekintjük a Szu-57-es bevetési elektronikájának főbb elemeit

http://www.aerotech.hu/newsdetail.p...-57-es_bevetési_elektronikájának_főbb_elemeit

Lassan összeállnak a PAK-FA fedélzeti rendszerei

http://www.aerotech.hu/newsdetail.p...san összeállnak a PAK-FA fedélzeti rendszerei

Operációs rendszert fejlesztett a Szuhoj - A kód már az egyik PAK-FA prototípusban dolgozik
http://www.aerotech.hu/newsdetail.p...ód_már_az_egyik_PAK-FA_prototípusban_dolgozik
 
Nem hogy a Ws-15-ről, de még a Ws-10-ről sincs normális kép beépìtve a J-20-ba.
Rajzocskák persze vannak. Van akinek az is bizonyìték. :cool:
Van normális kép. Ott vannak a topikban.
Édes, hogy pont te írod ezt le az ellenkező oldalról, aki valószínűleg még ma is azon duzzog, hogy "de nincs is kínai Szu-35Sz, hiszen az mekkora szar".
Nos, a személyeskedés mögé ne akarj elbújni: az volt a gond, hogy egy-két (főleg a moderátortól) elfogadhatatlanul nívótlan és elfogult hozzászólást produkáltál (ami az idézett hozzászólásod fényében különösen szánalmas). Senki nem foglalkozott azzal, hogy nagy-e az orrod vagy a lábad, kék-e a szemed és hasonlók. Ha van véleményed, vállald be, ne az orrodat húz fel.
A hszeim megtalálhatóak fennebb a bevallott véleményeimmel együtt. Ha a hozzászólásaim nívótlanok az semmiség ahhoz képest, amit jelenleg az orosz légierő művel.
Ja, ez is vélemény amit bevállalok.
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba
Van normális kép. Ott vannak a topikban.

A hszeim megtalálhatóak fennebb a bevallott véleményeimmel együtt. Ha a hozzászólásaim nívótlanok az semmiség ahhoz képest, amit jelenleg az orosz légierő művel.
Ja, ez is vélemény amit bevállalok.
Akkor nívótlanul nyerik meg a háborút Asszadnak még a végén...
Te amúgy látod is hogy mi történik Szíriában meg úgy az egész közel keleten, vagy csak nézed?! Tudom én hogy tök jól elvagy a kínai/angolszász sajtóval, Shino defence az etalon, meg még moderátor is vagy, de ez az a pont, ahol felebaráti kötelességemnek érzem azt hogy szóljak, már nagyon elrugaszkodttál a realitástól!
 
Szerintem meg ne rúgjuk olyan messzire a labdát. Maradjunk konkrétan ennél a típusnál és ami közvetlenül hozzá kapcsolódik.
 
Erre én is gondoltam. De harci bevetések közben is használnák?
Oroszország szempontjából Szíriában nem komoly háború van amibe teljes erővel és komolysággal beszálltak, hanem csak egy kis helyi csetepaté ahol a balkezük két ujjával besegítenek egyik félnek. Ilyen körülmények között nyilván nem fogják a legújabb - ráadásul stealth - harcigépük radar-reflexiójának bemérését felkínálni a szintén ott szimatoló USA-nak. Nem annyira bemutatkozni akarnak szerintem, mint inkább tapasztalatokat gyűjteni a saját bázistól távoli idegen üzemeltetési környezetben.
 
O hát EM kisugárzásra is biztos kiváncsiak. Ha már stealth és radaral amúgy is nehezebb észlelni. satcom müködik már? Hátha egy olyat is le tudnak kapni. Egy jó minőségű infra foto is kincset tud érni a képalkotós IR rakéták korában.
....
Bár most legalább a Japán repterek messze vannak... :D
 
Az egyik mintha a 055-ös lenne.
_F6yA8uFT-U.jpg

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.