Az F-35-ös esetében a fő irányelv az a mennyiség, amivel a JSF programnál számoltak.
Ennek töredéke, kb 250 darab volt a PAK-FA program elején, az indiai FGFA-val együtt, de most, hogy az indiánok kiszálltak, a Szu-57-esnél még csak hivatalos darabszám sincs, csak kötöttek szerződést 12 darab köztes verzióra. Ez az ügylet amúgy már 2015 óta ismert, függetlenül attól, hogy pár repülést már megtett a 30-as hajtómű is.
Az F-35-ösnél tehát alsó hangon 800M USD az, amit az első 100 gép utólagos korrekciójáért ki kell csengetni, függetlenül attól, hogy mit fúj fel a média és mit kajálok meg én.
Az oroszoknak nincs 800M dollárjuk ilyesmire, így nekik inkább elég lesz a Szu-35Sz gépek általános rendszersítése mellett egy-két kísérelti századra való Szu-57-es, kb, mint a MiG-21F-12 esetében, amiből anno csak 77 darabot gyártottak le. A Szu-57-es végleges konfigurációját majd akkor kezdik el normál ütemben gyártani.
Ezzel a módszerrel tudják csak elejét venni a tipikus orosz malőrnek, miszerint a gyártás színvonala és a kísérleti összeszerelőüzemek prototípusai közt technológiai szakadék tátong.
Lehet, hogy az USA-nak az a hadrafoghatatlan első száz F-35 nem sok, de mindenki másnak, így az oroszoknak már igen.