A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Ez megint olyan, mint az Airbus gyártásuk... aláírogattak valamit, nem lett belőle semmi, nem jött a hazai megrendelés sem, most megrendelés nélkül áll az üzem, majd képbe jött a Bell, azzal is maszatoltak. Éppen mikor honnan fúj a szél.
Azóta mellesleg már Piranha 5 gyártására készülnek fel, az első huszon darabon kívül otthon gyártják majd le a fennmaradó 200-at. Fognak mellé gyártani egy teljesen más járművet ugyanabba a kategóriába? Kétlem... Azért lehetne lenyúlni a Boxer gyártását. Oda fog kerülni a gyár, ahol megrendelés van rá.

Az mind1 ki mit gyártott 20-30-40 évvel ezelőtt, náluk is elsorvadt az ipar megrendelések híján. Ha nem is 0-ról kellett újjáépíteni, mint nekünk, de nem véletlenül vettek ők is liszenszet és nem saját erőből álltak neki a fejlesztgetésnek. A repülőgépipart meg ne hozzuk fel ide, azok a helyi beszállitók is nyugati megrendelésekből élnek manapság, alma a körtével.

Maradjunk ennél az egyszerű példánál. Nem Suzuki üléseket rakunk az apc-be, hanem leadjuk a műszaki specifikációkat a beszállítónak, aki a suzuki üléseket IS gyártja és ő olyant gyárt nekünk azt amit a mérnökök megálmodtak. Allison meg nem magyar cég, de magyar munkásokat alkalmaz, a magyar gdp-t húzza, pont mint az audi. Persze vehetsz magadnak ZF váltót, abban legalább nincs hozzáadott magyar termék, se munkaerő. A németek nagyon szívesen legyártják majd neked, meg minden mást is!
Egri sebességváltógyárat nem a ZF vette meg?
 
Én el tunák képzelni a 6x6 -os változaton 120mm aknavetős őnjáró változatott, vagy Mistral légvédelmi rakétákkal felszerelt (4-6db) csapat légvédelmet.

rdo%203932%20(1).jpg
 
Lehet hülyeség de nem lenne picit túlzás csapatlégvédelem gyanánt Mistral-t rakni ilyenekre? Az aknavetős megoldás már inkább tetszik, igaz lehet csak azért nem tetszik mert nem vagyok oda a Mistralért.
 
Ez a Komondor MANPAD, SPAAG(?) , aknavető ötlet tetszik. Nem tudom, más ilyen kategóriájú járművekhez képest milyen a teljesítménye és amúgy mennyire életképes de ha azt nézzük, hogy pár napja került ki hír a JLTV-ről amire Hellfire lett aggatva, páncéltörő feladatkört sem vetném el, bár nem is az lenne az első.
Minden más esetben maradnék első körben az összeszerelő - karbantartó üzem kategóriában, ami nem létezik, azt nem lehet máról holnapra megteremteni.
 
Először rengeteg pénzt bele kellene tolni a Gamma/Respirátorba, jelenleg kis manufaktúra szerűen hegesztgetik, legózzák össze a Kommondort. Furcsa, hogy a rendőrségi változatból se vett még a híres tek se, van helyette átgányolt Btr, és valami Kommondor hasonmás külföldi gépük... Én a cash-t inkább a fő profiljukba fektetném a helyükbe, abban eddig is jókat gyârtottak.
 
Nem lehet, hogy azok a KOMONDORok is valami vegyi felderítők lesznek?
Azért egy vegyi üzem nem egy szénás pajta.
 
Nem lehet, hogy azok a KOMONDORok is valami vegyi felderítők lesznek?
Azért egy vegyi üzem nem egy szénás pajta.

Az alap hordozójármű a korábbi változatokhoz hasonlóan kialakított önhordó páncéltesttel rendelkezik, ami biztosítja majd az alkalmazhatóságát olyan gócpontok megközelítése esetén is, ahol fennáll a robbanásveszély, s ezáltal a repeszhatás lehetősége. " RD4332-es típus

Elvileg a duplafülkés, platós lesz, a platóra megy a spec tűzoltó szett, 7ezres tartály, rekeszek stb, plusz lesz BM-es műszaki mentő is
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Először rengeteg pénzt bele kellene tolni a Gamma/Respirátorba, jelenleg kis manufaktúra szerűen hegesztgetik, legózzák össze a Kommondort. Furcsa, hogy a rendőrségi változatból se vett még a híres tek se, van helyette átgányolt Btr, és valami Kommondor hasonmás külföldi gépük... Én a cash-t inkább a fő profiljukba fektetném a helyükbe, abban eddig is jókat gyârtottak.

http://gammatech.hu/?mnuGrp=&module...rmu&csoport=Katonai harcjárművek és utánfutók

A vicc hogy amiről itt írtunk, arra ajánjlák is, persze tény hogy előtte rájuk fér a kapacitás bővítés.
 
Furcsa, hogy a rendőrségi változatból se vett még a híres tek se

a TEK-nek szerintem nagyon nincs szüksége MRAP-ra, ezen kívül egyetértek . Szerintem a komondor mint alap jó anyag, erre az alapra esetleg lehetne rakni sok mindent és akkor sok minden lehetne belőle , a másik kérdés ha esetleg ez bekövetkezne hogy ilyen kapacitás mellett szerintem a HM nagy rendelése esetén negatív lenne hogy kb 100 évet kéne várni amíg leszállítják az összes változatot. Jó lesz ez de kb egy 5 év múlva amikor már látják hogy mit lehet normálisan rárakni és még kapacitás is lesz hogy értelmes mennyiséget gyártsanak le évente, addig marad a savazás és a találgatás esetleges fejlesztés
 
Nekem azt mondták a rendőrnapon a TEK-esek, azért vettek néhány Scorpion MRAP-t, hogy legyen, ha mégis kellene. Mert ha nincs, de épp kellene, az már késő, akkor már nagy baj van. És azért nem Komondort vettek, mert a Scorpion már bizonyított, ez biztos hogy jó. Nem akartak ők lenni a "tesztelők".
 
Erről nem hallottam de kíváncsian várom hogy mondjuk 5 év múlva milyen termék paletta alakul ki ( HA kialakul) a kommondor alapjára, potenciál van benne.
 
Nekem azt mondták a rendőrnapon a TEK-esek, azért vettek néhány Scorpion MRAP-t, hogy legyen, ha mégis kellene. Mert ha nincs, de épp kellene, az már késő, akkor már nagy baj van. És azért nem Komondort vettek, mert a Scorpion már bizonyított, ez biztos hogy jó. Nem akartak ők lenni a "tesztelők".
Már voltak velük itthon éles akcióban.
 
  • Tetszik
Reactions: Terminator
Komondorrol én úgy tudom hogy nem igazán alkalmas ugye terepre. Illetve földúton ha kavicsos, száraz elmegy. De ha arról le kell menni vagy sár van , akkor vége elég gyorsan. A csatatéren még nem mindig az utakon és városokban folyik a harc. Nem is biztos hogy szükséges egy bohom Mrap ezekre a feladatokra. Vegyi felderitestol a tuzoltasig meg aknavetőt is nem tudom mi ez a Jolly joker komondor . Ezekre a feladatokra sokszor elég egy Pick up, vagy egy terepes valtozatu 1.5-2 tonnás platós némi páncél plusszal meg miegyeb el ami a bakanak kell.