Gyömbér Béla írt egy összefoglalót az ezévi beszerzésekről.
https://jogalappal.hu/a-honvedelmi-beszerzesek-eve/
https://jogalappal.hu/a-honvedelmi-beszerzesek-eve/
), és képtelen bármit is átgondolni, mérlegelni. Kibaszott írigy arra hogy a másiknak több van, de azt nem látja hogy az azért évekig baszodott az iskolában, nem keresett addig rendesen. Leírni hogy az értelmiség egy felesleges szar, az nem hitelrjugend hanem a Mao féle kínai meg kambodzsai út, igen sikeresek is lettek utána ezek az országok az értelmiség kinyírásától. Amiért ezt blogen úr felvetette, azt kell gondolnom hogy ő egy anyaszomorító szar, aki irigy a többiekre.De tudom. A vegyészmérnökire felvettek pl. vegyvédelmisek voltak. Csak azok, akik pl. PG-ben dolgoztak azok meg 1 hónapig voltak emlékeim szerint katonák. Miért? Mert máshol többet ért a szaktudások.
Szóval megint olyan fasza, hogy egyesek tudni vélik, hogy én mit tudok....
Kivétel erősíti a szabályt. A 99% úgy szerelt le, hogy égeti a katonaruha a bőrömet, többet sose lássak.Át lehet nevelni bent azért agyilag az embereket. Én speciel sehogy se akartam bevonulni annak idején. Csűrtem csavartam de nem jött össze, be kellett vonulni, mondták hogy kiképzés Szombathely, utána Tata. Tata? Hát az meg hol a faxomban van? Jézus Mária. Aztán valahogy úgy bejött a dolog hogy ha közelebb lett volna hozzám még bent is maradok. Persze nagyon vártam hogy leszereljek. De egy év múlva felszereltem, és előbb katonának mentem volna csak azt mondták bruttó 44000 ft szerződéses őrvezető Tata. A Határőrségnél meg hogy nettó 67000 hivatásos őrmester Kőszeg. Na szerinted melyiket választottam? Akármilyen nyugati határszál még innét is megy néhány elvetemült több száz kilométerrel odébb egy két évet katonának. Az a gond hogy vannak ezek az összevissza alakulatok ,hiányos állománnyal, valamelyikhez van tüzérség, valamelyikhez nincs, valamelyiknek az ország túlfelén van egy zászlóalja, stb. Aztán pl Észak Magyarországon meg simán megélne egy ezred, meg egy ott is ahol hiányos dandár van, meg Dél Magyarország is elbírna vagy két ezredet, aztán akkor Tatára is jutna akkor egy full feltöltött ezred, és nem kéne már 20 éve azzal küszködni hogy fel legyen töltve a dandár. Szerintem. Aztán ha valaki nem hivatásként, hanem munkakörként tekint a katonáskodásra akkor mi van? Lehúz 6-7-10-12 évet és továbbáll. Mi ezzel a baj?
Régen a MN mekkora volt és hány vegyvédelmisre volt szüksége? Ma hány embert tudna megfelelően foglalkoztani így? Ki képezné ki ezt a tömeget? Hm...?Akkor miért beszélsz olyan butaságot,hogy nem mennél szívesen lövésznek mert túlképzett vagy?Vagy direkt csúsztatsz?
Persze.Azért vittek hivatásos vadászi végzettséggel,és SVD szakvizsgával-RTszázadhoz,műszerkezelőnek és sofőrnek.Életemben nem vezettem nyergest,és bültettek a 360as Krazba,hogy tolassak fel az ST-68as lokátorral a lokátordombra.Megcsináltam-vagy 2óra alatt,és 5litert leizzadva.Mire megtanultam a VP02est bekapcsolni,levezényeltek a Dráva partra a P15el.közben máig hóthüle vagyok az elektrónikához.Ami gömbölyű azt viszik,ami szögletes azt guritani kell.Ez volt a jelszó.És ahogy elnézem ez nem sokat változott.Látod ez a bajod!Elképzelésed sincs arrólhogy hogy működött annó.Egy műszaki diplomás embert nem vittek volna lövésznek...
És minek lenne a tartaléka?A nemlétező lezsirozott tankhadosztályoknak?Mégha lennének is tartalékban hadosztályszám korszerű hk-k,ha rálteted az aligkiképzett,gyakorlatlan embereket és kizavarod őket a modern összfegyvernemi harcba?Ne hülyéskedjél már!Felük el sem jut a hadműveleti térségbe,mert streszhelyzetben egy oszlopmenetet nem tudnának megcsinálni normálissanEzt honnan vetted? Én szvsz a sorkatonai szolgálatot a tartalékos rendszer részeként képzelem el, esetleg a szerződéses előszobájaként. Már azt is tisztáztuk, hogy kötelező jelleget sem vinnék bele.
mert primitívek
az átlagnak kurva jó és kényelmes az ami van, kolbászsörcigifű, és képtelen bármit is átgondolni, mérlegelni. Kibaszott írigy arra hogy a másiknak több van
anyaszomorító szar, aki irigy a többiekre
buta fasz
isten barma
szétivott őrmesterek
ÁÁÁ, ma kár volt belépnem ide, hazafias oktatás, azt a faszomat. Ez mit takar? Elmondják a gyerekeknek hogy a magyar születetten és munka nélkül többet ér mint bárki más? vagy mi a faszt?

Régen a MN mekkora volt és hány vegyvédelmisre volt szüksége? Ma hány embert tudna megfelelően foglalkoztani így? Ki képezné ki ezt a tömeget? Hm...?
Erről beszélek, hogy levegőbe duma. Nincs váz, de egyesek már az izmokat pakolgatnák fel. Röhej.
jaj anyámKivétel erősíti a szabályt. A 99% úgy szerelt le, hogy égeti a katonaruha a bőrömet, többet sose lássak.
ez már övön alul volt. Igen voltak alakulatok ahol alig várták hogy leszereljenek. De voltak olyanok is ahol még a sorkatonák közül is szívesen szolgáltak volna tovább. Nem a körülményekkel volt legtöbbször gond. Hanem legtöbb helyen a parancsnokokkal. Ahol szar volt lenni.Egyrészt gyanús hogy te hülye vagy.Éppen ez a kommented a tökéletes példája az átlagember mélységes és már-már gyűlöletbe hajló lenézésének, amiről szó volt néhány sorban feljebb!
És mindezt ráadásul egy olyan közegben, ahol a szakmunkás lassan annyit keres, mint az átlag bölcsész (nem, nem a mekiben melóznak a valóságban, de két-háromnál többet a munkaerőpiacon nagyon kevés bölcsész visz haza azok közül, akik nem rosszul kereső közalkalmazottak, vagy köztisztviselők), míg az átlagos érettségi nélküli kisvállalkozó szakmunkás pedig jó duplát rájuk ver havonta! Legalábbis Közép- és Nyugat-Magyarországon. Mire föl a nagy arc? Észre se veszitek, hogy mennyire vérlázító, amikor a társadalom kilencven százalékáról így beszéltek:
"szétivott őrmesterek"
"sérült lelkű szerencsétlenek"
Csak azért, mert egy generációval korábban, a hozzád hasonlóktól olyan hétköznapi dolgokat követeltek volna meg, mint a fegyelem, együttműködés, felelősségvállalás, ami minden normális ember számára hétköznapi dolog, csak az értelmiség szocializációjának úgy tűnik nem része?
Technikailag ugyúgy szocializációs problémája van az értelmiségnek, mint mondjuk a cigányságnak és ugyanúgy reagál az származó konfliktusokra is: a többségi társadalom elleni gyűlölettel és aggresszióval. Csakhogy ezek rossz válaszok és a többségi társadalom nem tolerálhatja az olyan nézeteket, mint a tied!
A sorkatonaság márcsak azért se tudna az értelmiség integrációs problémáján segíteni, mert a modern sorkatonaság nem hosszabb fél évnél, az pedig túl rövid idő lenne ehhez!
Ezért kellene végre jobban propagálni a sereget. Ami jelenleg megy nem toborzás, csak várják a sültgalambot. A sorrendszert nem ennek kváltására gondoltam, hanem hogy ne évi 20 nap képzéssel küldjük ki a talpast csatába. A végén a delikvens lehetne szerződéses(alapok már megvannak) vagy tartalékos pár évig(szinten tartani elég 20 nap)Persze.Azért vittek hivatásos vadászi végzettséggel,és SVD szakvizsgával-RTszázadhoz,műszerkezelőnek és sofőrnek.Életemben nem vezettem nyergest,és bültettek a 360as Krazba,hogy tolassak fel az ST-68as lokátorral a lokátordombra.Megcsináltam-vagy 2óra alatt,és 5litert leizzadva.Mire megtanultam a VP02est bekapcsolni,levezényeltek a Dráva partra a P15el.közben máig hóthüle vagyok az elektrónikához.Ami gömbölyű azt viszik,ami szögletes azt guritani kell.Ez volt a jelszó.És ahogy elnézem ez nem sokat változott.
És minek lenne a tartaléka?A nemlétező lezsirozott tankhadosztályoknak?Mégha lennének is tartalékban hadosztályszám korszerű hk-k,ha rálteted az aligkiképzett,gyakorlatlan embereket és kizavarod őket a modern összfegyvernemi harcba?Ne hülyéskedjél már!Felük el sem jut a hadműveleti térségbe,mert streszhelyzetben egy oszlopmenetet nem tudnának megcsinálni normálissan
Mondhatnék helyesen. Ha már magyarnak tetszik lenni - ha kérhetném.Hát mit is mondhatnák alali77! Ja igen, megvan: Nehezen emészti a csóró értelmiségi, ha a segédmunkás lenyomja fizetésben
Szép, és miért csak a diplomásokat szopatnád ezzel? Jól tanultál, nesze neked büntetés bazmeg! És akit szülei nem tudnak támogatni nehogy dolgozzon már egy nyarat...A tartalékos rendszer új alapokra helyezése még a jövő évre vár. Szerintem senki nem gondolja komolyan, hogy 60 éves vagy idősebb volt hivatásos állományúak annak fejében hogy ne kelljen fizetni a 15% szja-t alkotják majd a tartalékosok nagy részét. Szerintem 3 célcsoportot kellene megcélozni a Honvédségnek:
- mindenekelőtt tartalékos az aki a MH hivatásos vagy szerződés állományú tagja volt (értelemszerű, ők kaptak kiképzést)
- másodlagosan azok a lövészklubtagok, akik saját pénzükből és idejükből lejárnak a lőtérekre és fejlesztik a lőkészségüket: értenek a fegyverekhez, szeretik a fegyvereket, érdeklődnek a honvédelem ügye iránt: az államnak semmibe nem kerülne (szembe a mostani teljesen felesleges és inkább szinbólikus mint tényleges minimálbérnek megfelelő éves illetménnyel) ha engedélyezné egyes lövés leadására képes önvédelmi célú lőfegyverek viselését a polgári lövészek számára amennyiben vállalják, hogy részt vesznek egy 3 hónapos katonai kiképzésen és megfelelnek az eü, és pszichológiai feltételeknek és nincsen priuszuk. Biztos vagyok benne, hogy több ezer lövészklubtag jelentkezne a kiképzésre (amúgy is érdekli őket, ez csak egy kedvezmény lenne, ami ráadásul egy forinba nem kerülne az államnak, mert a lőfegyvert mindenki magának vásárolná meg). Nálunk a fegyverrendelet túl szigorú: önvédelmi célú fegyvert lényegében csak a fegyveres erők tagjanak engedélyeznek holott pl. Csehországban 700 ezer engedélyezett lőfegyver van. Aki ért hozzá az tudja, hogy ettől nem nőne a bűncselekménye száma: bejegyzett fegyverrel szinte soha nem követnek el bűncselekményt.
- harmadik csoport: az állam százmilliárdokat költ az egyetemi oktatásra: az a férfi aki ingyenes egyetemi oktatásban vesz részt az ennek fejében vállalja, hogy 3 hónapos kiképzésen részt vesz és a továbbiakban tartalékállományba kerül. Évente kb 45 ezer férfi kezdi meg az egyetemi tanulmányait, ezek közül 10-15 ezer biztos megfelelne az eü. vizsgálaton. Magát a kiképzést is lehetne népszerűbbé tenni: cool lenne a fiatalok körében a részvétel ehhez az kell, hogy alaki meg laktanyában dekkolás helyett a lőkiképzésre és a harcászatra helyeződjön a hangsúly. 3 hónap a kiképzésre elég lenne, többet meg felesleges bent tartani őket csak pénzbe kerül a Honvédségnek.
A drága technikát pl. Leo2. Pzh pedig nyilvánvalóan hivatások fogják kezelni, nem a tartalékosok.
Szép, és miért csak a diplomásokat szopatnád ezzel? Jól tanultál, nesze neked büntetés bazmeg! És akit szülei nem tudnak támogatni nehogy dolgozzon már egy nyarat...
A fegyverrendelet meg pont jó! Ami nincsen, azzal nem ölnek meg senkit!
Ja, értem:Hát mit is mondhatnák alali77! Ja igen, megvan: Nehezen emészti a csóró értelmiségi, ha a segédmunkás lenyomja fizetésben

Jó, ez igaz részben, de azért munkásabb és undibb valakit agyonverni mint lelőni.Mert így aztán tényleg nem öik egymást az emberek ha akarják.
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..