A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Nem hiszek én ebben a nagy emberhiányban. Ahogy már mondta itt valaki, nem százezrekről van szó csak max pár ezer emberről.

A Btr-ekről meg annyit hogy biztosan maradnak még 10 évet, még lehet többet is.
10 éve pár 1000 ember hiányzik még sem sikerült feltölteni a létszámot pedig kisebb folt mint a mostani.
Úgy, hogy a civil szféra elszívó hatása nem is volt a válság időszaka alatt. Most néha igen szépen meglendült bérért sem talán a versenypiac embert. Akkor a Honvédség hol fog, amikor már 2-3 éve is versenyképtelen volt a bérezés...?
 
10 éve pár 1000 ember hiányzik még sem sikerült feltölteni a létszámot pedig kisebb folt mint a mostani.
Majd pár év múlva visszatérünk rá.
Itt sokkal inkább az a probléma amiről Tibi bácsi beszélt. 900 emberből csak 9 akar katona lenni. Maguk a katonák járatják le a honvédséget (nem ok nélkül).
 
Majd pár év múlva visszatérünk rá.
Ez egy olyan probléma amit irdatlan munka és sok pénz megoldani. De már kismilliószor megírtuk, hogy lehetne csak pénz, pénz, pénz. És egyszerre struktúrát átalakítani, vezetési rendszert átszervezni új technikát rendszerbe állítani kicsit húzós biznisz.
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba

Így van, majd csak rájönnek hogy még 50% béremelés aztán érdekes módon több lesz a jelentkező s kevesebb a lelépő. De maga a "szakma" is degradálódott szerintem.
 
Bőszítő vagy sem de ez van. Szerinted ki dicsérte halálra a honvédséget az elmúlt 30 évben? Mindenki csak sír hogy nincs fizetés, nincs technika stb..
 
Így van, majd csak rájönnek hogy még 50% béremelés aztán érdekes módon több lesz a jelentkező s kevesebb a lelépő. De maga a "szakma" is degradálódott szerintem.
Így van, nagyon sok értelmes és tapasztalt embert és ezáltal tudást vesztettünk amit nagyon nehéz lesz pótolni. Nem csak az emberanyag mennyiségével, a minőségével is gondok vannak.
 
Ez egy olyan probléma amit irdatlan munka és sok pénz megoldani. De már kismilliószor megírtuk, hogy lehetne csak pénz, pénz, pénz. És egyszerre struktúrát átalakítani, vezetési rendszert átszervezni új technikát rendszerbe állítani kicsit húzós biznisz.

Én ugyan nem látok bele a vezetés tervébe, de lehet most a Zrínyi2026 elején eszközt szereznek be, aztán meg ha ezek az egyszeri drága tételek kipörögnek, akkor az a költségvetési 2% a fenntartásra és béremelésre megy? Mert logikus, hogy ha már megvan a felszerelés azután hívunk be rá plusz személyzetet. Meg akkor felszabaduló pénzzel lehet akár duplájára is emelni a kiskatonák altisztek bérét.
 
Tekintve, hogy nem egy összegben fizetjük a technikát nem biztos, hogy az a pénz az elkövetkező 10 évben kipörög, a létszám meg már tegnapra kellett volna. (de leginkább 2015-re)
 
Én valami olyasmire emlékszem hogy hosszú távon a kötségvetési keret felosztása 40% személyi kiadásokra 30% üzemeltetés és 30% fejlesztés. Növekvö költségvetés esetén a 40% értéke is nő elvileg. Bár közben bejelentettek létszám növelési terveket is...
Reménykedjünk :)
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Nem néztem rá a fórumra 2 hétig, és kereken 100 oldalnyit írtatok.
Örömmel látom, hogy igazam lett és Leokat veszünk, bár arra nem gondoltam volna, hogy vadi újjakat. :)
 
Egy Gripen ellen, ha megfelelően van használva, akkor kb. a Tor-M1 az, ami kb. kezd labdába rúgni meg ellenséges 4. gen vadászok. Egy Tucaonot egy MANPAD is leszed és a szomorú igazság az, hogy nemigen találtak ki semmi hatékonyat eddig úgy tűnik még a dual seekeres rakéta ellen, nemhogy a képalkotó IR ellen.

Miféle "napi" munkára kéne?
Most volt nemrég Szíriában, hogy egy menekülő Szu-22-est nem sikerült leszedni a csodálatos képalkotós Sidewinder-X-szel, mivel a ruszki infracsapda eltérítette, amely komoly füstöt is generál, ellentétben a nyugatiakkal.

A kérdésem:
  1. nem lenne-e bölcs dolog eleve füstgenerátorral is felszerelni a repülőeszközöket?
  2. COIN gépek esetén visszatérni belsőégésű motorok használatára, amelyek hőképe töredéke a gázturbinás hajtóművekhez képest?
 
Füstgenerátor helyett inkább a nagyon füstölő infracsapda a jobb megoldás.
 
No offense ,de
  • Akkor ki lett tárgyalva, hogy megállapíthatatlan, hogy miért nem talált az AIM-9X. Még a videó alapján sem látni. Egyelemes mintából meg nem extrapolálunk végtelenbe.
  • A nyugati infracsapda is füstöl.
A nem füstölő nyugati flare...
https://www.google.com/search?q=f-1...8dPfAhVEZVAKHbDaDSsQ_AUIDigB&biw=1920&bih=936

https://www.google.com/search?q=f-1...8tPfAhVIZlAKHRMfB4wQ_AUIDigB&biw=1920&bih=936

Szu-27-en. A Szu-27-es 50 mm-es van emlékeim szerint, az F-16-os jellemzően kisebb 1 hüvelykes. Csak adott fényviszonyoknál látszik sűrűbb füstnek.

https://www.google.com/search?hl=hu....1....1..gws-wiz-img.......0i7i30.AVa5H8FaigQ

Füstgenerátor helyett inkább a nagyon füstölő infracsapda a jobb megoldás.
Az sem.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and Python
Egy kis videó a Honvédség meglévő és beszerzés alatt lévő fegyvereiről (nem tudom, hogy volt-e már):

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.