A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Lehet, hogy nem úgy kéne kezelni a beszerzéseket fejben, hogy ez "gazdasági és politikai ellentételezés". Én azt látom, hogy a döntéshozók papíron korszerűnek, hosszútávon használható járműveket szereztek be a piacról. Nem csak azért, hogy lekenyerezzenek bárkit. Ahogy meg már mondtam is. Komolyan azt hiszi, hogy 1-2 mrd EUR az a német gazdaságnak tétel?

Tehát ilyen eszmefuttatás helyett vagy előtt első körben azt lehetne megnézni, hogy milyen IFV jöhetett volna egyáltalán szóba, aminek nem hidegháborús gyökerei vannak. Érdemeik elismerése mellett azért 2018-ban nem olyan IFV beszerzése a cél, amit az '60-as vagy '70-es években terveztek és azóta "pimpelnek". Gondolok itt az M2 Bradley vagy a német Marder 1 családra. Tehát ezt nézve vegyünk elő egy listát és nézzük meg, hogy reálisan mi jön szóba, ha az sokak által mantrázott szuverenitás és az európai védelmi ipar és kapcsolatok erősödése is játszik. Nekem úgy tűnik, hogy egy kézen megszámolhatónak tűnnek a lehetséges opciók.
  • Puma
  • Boxer (csak ez kerekes, a nehéz dandár meg lánctalpas...)
  • Pandur (nekem finoman szólva túl pehelysúlyú a nehéz dandárhoz)
  • K21 (dél-koreai, messze van, nem európai, nem ismerem, Pumához képes könnyű súlycsoport)
  • CV90 (időben hh/poszt hh határa, ezt sem ismerem annyira, de ennek is van felhizlalt változata)

Félkövér dőlt betűvel jeleztem nálam a két igazán lehetséges alternatívát. A több vagy túl könnyű, vagy nem túl széles körben használt vagy még "egzotikusabb" országból van. A jenki M2 és Strykert nem tekintem opciónak sem.

A könnyű dandár könnyebb IFV vagy akár APC-re ellenben sokkal több jelölt lehetséges. Legalábbis szerintem.

A Pumat ki hasznalja meg a nemeteken kivul?
 
A gránátvetős 1 db gránátvetőjén ki sem akadsz? :) Semmi PDW. Fura.
Picit olyan II VH szovjetesnek tűnik. Egyiknél a lőszer, másiknál a puska.
Ez fel sem tűnt :) egyből a csóringer a pisztolyával volt szembetűnő, mondjuk a kínaiak elég furcsa harceljárásokat folytatnak mert ahogy mack által linkelt videókból látom nehéz gpu-t is cipelnek, meg a sárga lavórjaikat :D
 
Igen az a Szép puska de azok nem a lövész rajban vannak hanem támogató szakaszban vagy században.

Tudom. Írtam is, hogy a támogatókról még nem is beszélve.
Azóta utána néztem, tényleg a szép az. Elég hitvány fegyver.
De az örvendetes, hogy van szándék az olyan katonák kiképzésére, akik messzire is tudnak lőni.

A többi támogató fegyvezetével mi lesz? Lehet tudni valamit? Páncéltörők, aknavetősök..?
 
Nem tudom mi a terv.
 
https://index.hu/belfold/2019/03/05...googlenews&utm_medium=link&utm_source=editors

"Csiki Varga szerint nincs annak realitása, hogy a magyar honvédség külföldi beszállítóktól való függősége jelentősen csökkenjen. Itthon 30-35 vállalat rendelkezik védelmi ipari profillal is, nagy haditechnikai eszközrendszerek gyártására nem képes az ország. Ennek óriási költsége lenne, és nem is erre utalnak az európai folyamatok. Világszínvonalú technológiát gyártó német és francia hadiipari vállalatok olvadnak össze, annyira drága a kutatás és fejlesztés és olyan intenzív a verseny a piacokért. Az önellátásra törekvés egyes részterületeken üdvözlendő, de ennek egy kis ország esetében jól látható (anyagi-technológiai) korlátjai vannak."

Azért Puma/Boxer licenszet vehetnének :)
 
Ha jól emlékszem olyasmit mondtak, hogy itt kiemelt szerepe van, hogy mennyit tehet bele a hazai ipar. Bár szerintem ez csak a kerekesre érvényes, de ki tudja.:)
 
Remélem csomagban gondolkodnak(APC + IFV), ez már lehetne akkora tétel hogy a gyártás legalább egy részét áthozzák.
 
  • Tetszik
Reactions: Centurio
A Lynx a Marder upgradeje tulajdonképp, exportcucc, akinek nincs pénze Pumára

Kivaltani, igen, de teljesen uj design. Nekem ugy tunik, az eredetileg hazai piacra kozosen fejlesztett (KWM-Rheinmetall) Puma modularis rendszeret tovabbgondoltak, ugy szuletett a Rheinmetall Lynx, valoszinuleg kifejezetten exportra.

A Lynx-et meg senki még a németek se.

Az vadonatuj, nem biztos, hogy egyaltalan elindult mar a sorozatgyartas, a nehezebbik verziot (40+ tonna) csak valamikor tavaly mutattak be...
 
Na meg ezt se felejtsük el.;)
https://jogalappal.hu/uj-vezetesi-strukturaval-jon-letre-a-magyar-honvedseg-parancsnoksaga/
"Talán újdonság lehet az is, hogy már van szerződés moduláris rendszerű páncélozott járművek beszerzésére"
Akkor ez viszont Boxert jelenthet.
"A distinctive and unique feature of the vehicle is its composition of a drive platform module and interchangeable mission modules which allow several configurations to meet different operational requirements."
 
A BMP gyalogsági harcjármű. A 3 fő(parancsnok, vezető, irányzó) bent marad, és a járművel harcol. Ergo máris csak 8 fő. A BMP 2 nél pedig csak 7 a bagyobb torony miatt.
Ha jól tudom a franciáknál is 3 fősek a csoportok valami trinom a megnevezése.
Ez gyhjnél egész jól működhet: Két lövésztrió+a harcjármű mint nehézfegyverzet.
Szerintem a Strykernél is hasonló lehet a felállás: ott 2 kezelő mellett 9 lövész van (esetleg 2x 4 fő+1x2fő, mondjuk géppuskás és kísérője)

Kérdés hol, mikor. A BMP-1 Néphadsereges lövész rajában, a raj pk is kint harcol. 9 fő így a kinti harcoló, ez volt egykoron nálunk. Én is így voltam, mint BMP-1 rpk. A járműben csak az irányzó és a veztő marad harcban, ha ki kell szállni. A század harcjárműveit, a század pk irányította, a vezetőket és az irányzókat is. A BMP-1 kialakítása nem is tette reálisan lehetővé, hogy a raj pk bentről érdemi munkát tudjon végezni. Maga a raj a vezetővel és irányzóval együtt 11 fő volt. Amiből nálunk 10 fő meg is volt. 1 fő volt az "M zárolt". Egy géppuskás jött volna minden rajba még, mozgósítás esetén. Tehát a békeidős feltöltésben is meg volt a teljes harcképesség. Szombatheéyen biztosan. Azt nem tudom, a rendszerváltás után, a BMP-1 harcjárművek harcászata változott-e érdemben. Illetve mikor jelent meg a Raj pk helyettes pozíció, mert nálunk még ilyen nem volt. Automatikusan harcban, ha elesik a raj pk, a géppuskás vette át az irányítást.
 
Akkor ez viszont Boxert jelenthet.
"A distinctive and unique feature of the vehicle is its composition of a drive platform module and interchangeable mission modules which allow several configurations to meet different operational requirements."
Tata láncost kap, Debrecen 8x8-at. Nem vagy-vagy, hanem is-is!
 
Akkor ez viszont Boxert jelenthet.
"A distinctive and unique feature of the vehicle is its composition of a drive platform module and interchangeable mission modules which allow several configurations to meet different operational requirements."

Kerdes, a magyarok mire ertettek - a Puma is modularis, legalabbis az A-B-C protection class kozotti valtast is ugy hivjak...