Ha meglenne az önálló hódmezősávárhelyi, akkor három dandárunk lenne és a rakétatüzérség halasztása kapcsán lényegében kiderült, hogy van valamilyen tüzérezred/dandár elgondolás alatt, ami így együtt már egy tisztességes gépesített hadosztály lenne, persze csak ha az alapját adó három dandár fel van töltve. Valahogy így (a dróntüzér koncepciómat nem vettem ki belőle, mert nagyon remélem valami hasonlóban gondolkodnak, Debrecen pedig fullos közepes dandárként szerepel):
Ez egyben megmagyarázná, hogy miért szerepel a
hadosztály szó egyesek fejében egy konferencián és miért beszélnek modernizált Leopardokról. Viszont a modernizált Leopardok mellé valamilyen használt láncos IFV-k is kellenek, hiszen ha új láncosokat rendelnénk Zalaegerszegről, akkor már ott vagyunk, hogy új A7HU harckocsik is képbe kerülhetnek, a használt koncepciónak csak úgy van értelme, hogy a harmadik dandárt teljesen second hand cuccokkal szereljük fel, mert ez a spórolós megoldás. No meg persze az emberanyag, aminek a töredéke sincs meg ehhez!