A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Ellenpélda meg Szent Istán államalapitása,IV Béla államszervezeti reformja,Károly Róbert,Zsigmond király reformjai,az 1867es kiegyezés.Mind előre vitte az országot.
Meidzsi forradalom,1688as Dicsőséges forradalom,USA megalapitása meg külföldi példák.

Látom, megint Akadémia szintet ütött meg a haderőfejlesztés.

Szent Istvánnál arra érdemes gondolni, hogy ki volt az apja? Az egy faszság, hogy mindenki szét lett volna zavarva és új emberek megépítenek a nulláról egy új államot. A gyakorlatban a fejedelem fia lett először az új fejedelem, majd egy ponton túl a király. A nemesség az jórészt a korábbi törzsfőkből és nemzettségfőkből lépett elő. Nagyon kevés volt, aki nem a helyi viszonyokból emelkedett fel és előtte is már ne hallgattak volna a szavára.
IV. Bélát meg nem is értem, hogy mire gondolsz? Épp ő ajándékozta vissza a Tatár-járás előtt elvett földeket a régi embereknek várépítési követeléssel, mert rájött a háborúban, hogy egy király szava annyit ér, mint pusztába kiáltott szó, ha nem állnak mögötte a helyben erős és meghatározó emberek.

Az általad felsorolt példák nem a szélnek eresztek mindenkit és utána majd "teljesítmény alapú" rendszerben elkezdem előröl feltölteni egy új rendszer állományát. A régi gárda átképzése az, ami eredményre vezet.

Amiről beszélsz, az Afganisztán. Ott tényleg megpróbálták az amerikaiak, hogy milyen az, amikor az előző uralkodó réteget elzavarom, teljesen képzetlen fiatalokkal elkezdem építeni az egészet elölről, "mert én vagyok az okos és úgy is tudom mi kell nektek", majd látjuk mennyire sikeres ez a recept.

Ha a jelenlegi rendszerre rá akarjuk húzni az államalapítónk receptjét, akkor azt javaslod, hogy Orbán maradjon, csak nevezze mostantól magát Elnöknek? És attól minden jobb lesz a számodra? (Mert a többi elem ugyan úgy megvan a Zrínyiben, az elavult technológia gyors leváltása a legkorszerűbbre, a külföldi jó példák oktatása az állományban ugyan úgy müxik. A közelmúlt sikeres taktikáinak átvétele... lesz majd, de egyelőre az UAV-ok területe várat még magára. De ott sem tétlenség van, hanem egy sikeres program előkészítése.)
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby and vata
Elméletileg valami ilyesmi van folyamatban. Persze meglátjuk, hogy mekkora sikerrel
Attol tartok,hogy semekkorával.Pont azok csinálják a szervezgelődést,kiktől meg kéne szabadulni.
A Vörös hadseregben is sok egykori cári katona és tiszt szolgált, és Sztálin bizony lefejezte a tisztikart és bizony teljesen új embereket rakott a helyükre akiknek fogalmuk sem volt az egészről...
Komolyan,ha még Te se vagy képes értelmezni egy olyan egyszerű kifejezést,hogy a "használható elemeire épitve szervezni újat",akkor mit érthetnek meg az ideológiával terheltek?
Mikor új gyárat épitenek,ott felhasználják a régiben összegyűlt tapasztalatot (jót és rosszat-utóbbi is tapasztalat,legalább tudjuk,mit kell elkerülni),helye van a jó szakinak,átviszik a még használható gépeket.De megszabadulnak a már csak visszahúzó elemektöl,a fejlődést gátló falaktol.
@szzsolt81 jol irta.Nem az ország kell(ene),hogy legyen a seregért (bár ez spec sánta példa,20+ évig elhanyagolták a sereget-bár a főtiszti kar egzisztencionális szemlélete viszont megvan,részben érvényes mit irt),vagy az államért.Az államszervezetnek (és annak részeként a seregnek) kell szolgálnia a Hazát.Ha nem jol szolgálja a Hazát,meg kell reformálni,ha az kevés,cserélni.A szervezet lecserélhető,a Haza nem.
A Haza örök és lecserélhetetlen.
 
lentről nem lehet feéljutni kategóriát lépni csak iskolai végzettséggel (értsd 10 éves szakaszvezető éretségi nélkül nem lessz örmester miközbe pár honapot képzett éretségizettből meg igen.)

Ez így egy merev baromság. Civil szférában, ami a versenyszféra, azért ez nem így van.
 
Látom, megint Akadémia szintet ütött meg a haderőfejlesztés.
Ok és okozat.Nem szabadulhadsz meg az okozattol,ha az okot nem szünteted meg.
Szent Istvánnál arra érdemes gondolni, hogy ki volt az apja
Éppenséggel a nagy munkát Géza csinálta.István csak feltette rá a koronát-szó szerint.
De ehez meg kellett szabadulni a régitöl,mi a kor viszonyaiban felnégyelést és megvakitást jelentett.
IV.Béla volt ki az addig keleti tipusú magyar feudalizmust átállitotta nyugati tipusuvá (bár teljesen soha nem lett nyugati tipusú).
Stb.
Amiről beszélsz, az Afganisztán
Nem,csak annak akarjátok beállitani.Cronwell új mintájú hadserege a régi elemeiböl épült fel.Az új a szervezetrendszer volt,amiben és ahogyan működött.És kik összekovácsolták azok nem nyeretlen kétévesek voltak,hanem tapasztalt angol hadfiak.
Ha a jelenlegi rendszerre rá akarjuk húzni az államalapítónk receptjét, akkor azt javaslod, hogy Orbán maradjon, csak nevezze mostantól magát Elnöknek
Attol,hogy valamit átnevezel,maga a dolog még ugyanaz marad.
 
Attol tartok,hogy semekkorával.Pont azok csinálják a szervezgelődést,kiktől meg kéne szabadulni.

Komolyan,ha még Te se vagy képes értelmezni egy olyan egyszerű kifejezést,hogy a "használható elemeire épitve szervezni újat",akkor mit érthetnek meg az ideológiával terheltek?
Mikor új gyárat épitenek,ott felhasználják a régiben összegyűlt tapasztalatot (jót és rosszat-utóbbi is tapasztalat,legalább tudjuk,mit kell elkerülni),helye van a jó szakinak,átviszik a még használható gépeket.De megszabadulnak a már csak visszahúzó elemektöl,a fejlődést gátló falaktol.
@szzsolt81 jol irta.Nem az ország kell(ene),hogy legyen a seregért (bár ez spec sánta példa,20+ évig elhanyagolták a sereget-bár a főtiszti kar egzisztencionális szemlélete viszont megvan,részben érvényes mit irt),vagy az államért.Az államszervezetnek (és annak részeként a seregnek) kell szolgálnia a Hazát.Ha nem jol szolgálja a Hazát,meg kell reformálni,ha az kevés,cserélni.A szervezet lecserélhető,a Haza nem.
A Haza örök és lecserélhetetlen.
Én értem te mit akarsz írni:), csakhogy az első hozzászólásodban egy az egyben igazat adtál szzsoltnak és ugye ő nem részletezte ezt a dolgot csak te tetted hozzá, hogy a használható részeit meghagyva beszámtanád az egészet...
 
Hogy kezdtem?
Sok mindenben nem értek egyet az ürgével,de van amiben igaza van.......
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba
Annyi lemaradt a hozzászólásomból, hogy viszont nem részletezted, hogy a használható rész alatt mit értesz:)
No,ez viszont egy nagyon jó kérdés.A válogatási szempontrendszer összállitása,véghezvitele a nagy ügy az egészben.
Mindenki egyetért abba,hogy meg kell szabadulni az urambátyám rákfenéjétől,az aparatcsik szemlélettőla familiáris működési módtol.
A hogyan,az a fogas kérdés.
 
Mindenki egyetért abba,hogy meg kell szabadulni az urambátyám rákfenéjétől,az aparatcsik szemlélettőla familiáris működési módtol.
A hogyan,az a fogas kérdés.
Azt vagod, hogy az ellenzek altalad favorizalt posztkomcsi resze a definíciója ennek az urambatyam rezsimnek, ugye? :P

A MHre biztosan rafer nemi fejtagitas, de ennel a "boszme" lezusosdinal sokkal hasznosabb, ha nyugdijazod a maradi figurakat es max megyartod oket tanacsadonak a nek tul regen vegzett, project alapu szempeletben stb is jartas fiatal tisztek mellé par evig, amig az uj technika levaltja a régi szarokat.
 
No,ez viszont egy nagyon jó kérdés.A válogatási szempontrendszer összállitása,véghezvitele a nagy ügy az egészben.
Mindenki egyetért abba,hogy meg kell szabadulni az urambátyám rákfenéjétől,az aparatcsik szemlélettőla familiáris működési módtol.
A hogyan,az a fogas kérdés.
Mondjuk, hogy ez mennyire van még jelen a seregben erről pl @krisss tudna nyilatkozni màr persze ha lehet neki és természetesen ha egyáltalán szeretne nyilatkozni a kérdésben..
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Fogalmam sincs ezért érdeklődtem, mivel ez irányú tapasztalataim a 90-es évek legvégéről származnak:-), és van egy olyan rossz szokásom, hogy amiről nem rendelkezem releváns információval arról sem véleményt sem ítéletet nem alkotok:-).De rövid hozzászólásodból arra következtetek,hogy még nagyon is jelen van.:-).
 
Jobb mint 10 éve de azért van bőven hova fejlődni.

A @Negan féle bontsunk le mindent államszervezetestől és cseréljünk le mindenkit mindenhonnan a politikai szinttől kezdve meg már akkor is nevetséges utópia volt amikor először előadta évekkel ezelőtt azóta sem lett kevésbé vicces.
 
Kár,hogy nem ezt irtam.
A szervezetrendszert kell lecserélni.Ezt a kommunizmus bukása után KE nagy részén megtették.(Nálunk viszont csak reformálták módszerváltás volt csak).És ez nem utópia,hanem történelem.De erről szólt a Meidzsi forradalom,vagy az USA megalakulása is-történelem,nem utópia.
Persze,ez nem egyszerű.Főleg,hogy ezt úgy kellene megoldani,hogy közben fent kell tartani a működés folyamatosságát.
Erre szoktam volt irni,hogy jelenleg nékünk egy szervező zsenire volna szükségünk.Egy magyar Mcnamarara.
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba and vata
No,ez viszont egy nagyon jó kérdés.A válogatási szempontrendszer összállitása,véghezvitele a nagy ügy az egészben.
Mindenki egyetért abba,hogy meg kell szabadulni az urambátyám rákfenéjétől,az aparatcsik szemlélettőla familiáris működési módtol.
A hogyan,az a fogas kérdés.
Bocsánatot kívánok! Ilyet vicceset én is tudok!
Meg kellene fektetni Emily Ratajkowski-t. A hogyan, az a fogas kérdés.... o_O :oops: