A T-72 megbízhatósága
A szovjet gyártmányú T-72-esekkel elmentünk több mint kétezer km-t, mire elkezdtek beégni a porlasztócsúcsok, 3-4 ezer km után pedig a turbófeltöltő csapágyai kibuktak a 25 ezres fordulattól. Utána elhasználódtak a bolygóműves kihajtás átömlő furatai, melyek a sok tengelykapcsolót meg egyebeket működtetik. Szóval összességében megbízhatóak voltak. Viszont a lengyel gyártmányú T-72-esek, melyekkel Tatán a negyedik zászlóaljam volt felszerelve, pocsék módon voltak szerelve, 50 kilométert sem mentek el, ha a gyári szerelőbrigád nem végzett rajtuk javítást. Az 1985-ös díszszemlére pl. ezekből is vittünk. Ilyenkor minden harckocsit le kell mosni, zsírtalanítani és újrafesteni, ami rengeteg meló. Felmentünk Pestre, végigcsináltunk egy éjszakai gyakorlatot. A Hősök tere akkor még bazaltkockás volt, szóval jó kis vibrációt keltett.
A lánctalpak gumiba ágyazott csapszegei csavarokkal voltak zárva. Befelé ezek nem tudtak elmozdulni, mert a páncéltest felöntései visszaütötték a helyükre. Kifelé sem nagyon tudott elmozdulni a gumiágyazásban, de kicsit azért kimozdult, kilógott. A gyakorlat után visszamentünk a telephelyre, megnézem a láncokat és látom, hogy hiányzik vagy tíz zárócsavar. Megnéztem a másik kocsit, arról meg 15 hiányzott. Szóltam a szakembereknek, hogy gyerekek, baj van, nincsenek meg a csavarok. Az nem lehet, mondták. Miután látták, hogy tényleg elvesztek, kimentünk a Csángó utcára, és megtaláltuk a szétgurult csavarokat. A palástjuk végigrepedt, és lepörgött a menetről. Annyira túledzették, hogy rideggé vált az anyag.