A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Azért az Uralokkal is majd valamit kezdeni kell, mert ha jól emlékszem, akkor valamikor 1998 környékén, a BTR 80-asokkal egy csomagban jött az utolsó széria a szu államadósság fejében. Ennek vagy 20 éve, s a technika így már a fizikai határán lesz a használhatóságnak, ergo költeni kell majd rájuk. (ipari szintű nagyjavítás motor és hajtáslánc felújítással kombinálva)
Most mokolnak at hármat, új tartály, meg friss muszaki, metalfeny. Az arra már nem emlékszem sajnos, valami nyolcvan Misi per darab rémlik.
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba
Nem hiszem hogy vennénk Krabot vagy bármi más nagy kaliberut. Max az is csoda lesz ha vesznek meg (vesznek meg?) Pár 60mm aknavetőt. Nem szükséges a láncos önjáró, de terepen mindenképp ajanlottabb.
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba
Meglehet, mert tervben van a 37M. kivonása.
A 81/82 et én azért tartalékba vagy a tartalékosokhoz lökném. Ha viszont veszünk kellő számban 60 kat amit kételkedek? Akkor azokból is mehetne a másodvonalbeli tartalékosoknak. Ha meglesz a létszám, modul rendszerű kiképzéssel mehetnek is rá.
 
Van szerződésünk Expal 60-ra (közvetítőn keresztül), ezért is kíváncsi vagyok, hogy ezzel lesznek-e feltöltve a támogató szakaszok, vagy a lengyellel.
Ha jól tudom hogy annak idején az Expal 60 bol a rövidebb deszant változatott vettük meg. Csak azt nem értem hogy kinnek az ötlete volt, mert belegondolva nekünk vannak jelentős számú deszantosaink?
Remélem a lengyel normál cső hosszúságú változatott fogjuk választani.
 
Zászlóalj aknavető üteg = 120 mm av., század támogató szakasz 60 mm av. Érdekes, hogy kiesik a 81/82 mm...
Nincs itthon már 120mm ha jól rémlik. Ha (Ha!) valami isteni csoda folytan mégis rendszeresiteni akarnánk nam tartom valószínűnek a lánctalpas verzióját. Mert egyenlore nyoma sincs egy gépesített dd-nak. Kérdés mi lehetne platform reálisan, mert remélem nem a Joskaval akarják cipeltetni, meg vontatni a merci után.
 
  • Tetszik
Reactions: tonyo
Ha a zlj. av. ütegeihez vennénk 120-as Rakot, az Rosomak alvázon lesz, akkor viszont illene Rosomak APC/IFV-t is beszerezni, hogy a zászlóaljon belül egységes legyen a platform:)
Szerintem odákat zengenének ha vennénk egy századnyi Rakot és 3-4 zszl nyi Rosomákot. Mert amilyen szinten lent vagyunk még ez is csodaszámba menne.
 
Vótmá?
nem tudom hová, sajna elválaszthatatlan a belpoltól, de finoman szólva... ha van jobb ötlet, tegyétek át oda, oké?
https://444.hu/2018/01/23/a-magyar-...y-nehol-meg-a-sajat-kormanyanak-is-ellentmond

.....
Domány András szerint „itt az a lényeg, hogy egy magyar kormányzati hivatalnok egy folyóiratban szembemegy a saját kormánya politikájával”, és „lényegében kétségbe vonja egy szomszéd ország kormányának legitimitását”. Ezen túl persze az is kérdés, hogyan jelenhetnek meg ilyen írások a TEK folyóiratában vagy éppen a Magyar Honvédség hivatalos lapjában.

És hogy mi visz rá egy magyar katonatisztet, hogy ilyen következetesen és elszántan propagálja az orosz álláspontot.

....

(Lehet fogadni: Eu-ból vagy NATO-ból repül előbb az ország?)
 
Pont most olvastam.Mondjuk azt nem értem,hogy valaki nem mantrázza azt amit a kormány(ha csak azt lehet azt hívják diktatúrának).És most ezt talában értem nem erre a konkrét esetre.