Beszélgető

Ilyen másholis volt, a vad 90 es években általános iskolásként, (igaz az német volt) volt hogy egy évben 3 tanár, de évente mindig más. Soha nem is tanultam meg, és meg is utáltam azt a nyelvet. Középiskolában meg aki volt magoltatott, azt sem tudtad mit böfögsz vissza, szóval az oktatás leépülése nem most kezdődött.
A tanáraim minőségével semmi baj nem volt.
Csak, ha nincs tanár... De az Internetkorszakban aztán megtanultam magam, használva.
Most sem tökéletes, de eléggé funkcionális ahhoz, amihez kell.

Egy nyelv tanulásához képest mennyire nehéz az, hogy akkor interjúzni hogyan kell?
Erre kell pisti szerint tanár egy DIPLOMÁS embernek.

Nehéz visszafogni a röhögésem.
97-től volt elérhető a betárcsázós internet magánembereknek (egyetemeken, gimikben volt már előtte is), éjszakánként töltöttünk akkor még Napster-ről; aztán jött az ISDN 1-2 évre rá, de 2000-től már volt broadband (Chello meg ADSL) is.
2004.12.22. óta van nekem otthon Net.
Soha nem felejtem el az érzést, ahogy lett.
Karácsonyi időszak, WLAN-on net volt, ahogy a tetőre vittem fel az antenna alapot és ahogy rátettük és beüzemelték.
Majd meg fagytam, hideg szél fújt, de milyen jó is volt utána.
A Firefox akkor volt egy újdonság. :)
512/256 kbps net volt.

Úgy, hogy ketten lógtunk rajta...
Havi 8k ért...
 
  • Tetszik
Reactions: Bleroka
2007 májusában lett kikúrva a szolgáltató, miután 1 hónapig nem tudott uload sávszélt adni.
Pattogtak a hűségidővel, én meg akkor mondtam, hogy hívom a fogyasztóvédőket, az panaszlevelek el vannak téve.
Egyből nem volt fontos a hűségidő. Invitelhez mentünk át. Sokszor gyorsabb volt ugyanannyiért. Valami 7M/2Mbit vagy ilyesmi volt.
Elképzelhetetlenül gyors volt az akkor is csak 1/0,5 MBit Wlanhoz képest.
 
Egy nyelv tanulásához képest mennyire nehéz az, hogy akkor interjúzni hogyan kell?
Erre kell pisti szerint tanár egy DIPLOMÁS embernek.
Kelleni nem kell, de nem ártana, ha ilyen jellegű órák is lennének valahol a közép, vagy felsőbb iskolai tanulmányok során; legalább egy félévben; persze segíthetne a szülő, ha ő is olyan helyzetből jönne, de ez nincs kőbe vésve. Magam azt vettem észre, hogy például nagyon nem tanulnak meg, nem tanítják meg pl. ált. isk. szinten az előadásra való felkészülést, előadás tartását. Pedig már ott el kellene kezdeni. De egyre kevesebb a felelet is, így a szóban való kifejezési készség sem alakul ki.
Sajnos az internet is eléggé torzító hatású és általában nem azok a felkapott csatornák, amik valamit tényszerűen mutatnak be, hanem azok amik az ember vágyait támasztják alá; aztán meg látjuk, hogy mennyire reális képpel lépnek ki az életbe.
 
Ki határozza meg a bértáblát?
A minimálbért?
A törvényeket?
Kinek van 2/3-a 2010 óta?
Bocs, de azért valahol húzzuk meg már a határt...
Nézd, eddig is és ezután is ahhoz tartom magam, hogy a bértábla nem kizárólagos oka, hogy sokan hagyják el a pályát, vagy egyáltalán nem is mennek arra. Nem nélkülözhető a fizetések emelése, de nem kizárólagos dolog.
 
Ha nekem mérnök bért adnának, csak a tanítással kéne foglalkozni és nemi minden fos admisztrálásával és a tantervben van rugalmasság is, hogy ne elavult elvek alapján tanítsak, akkor lazán mennék oraadó tanárnak. Talán nem árt, ha olyan tanítja a fizikát, aki használja is és el tudja magyarázni azt. hogy mire jó ez az egész.

Akár mindennapi használati tárggyal, akár haditechnikával, ókórtól katonai repülésig. Az talán le is köti a figyelmet.
Aki meg nem akart tanulni és nem viselkedik kivágom. Így lehet elérni. Aki nem akar élni a lehetőséggel nem érdekel, de akkor viselkedjen / kussoljon.
 
@aquarell
@senkineksenkije

Aqua látja jól.
A 2008-as gazdasági reccsenésnél is egyből visszaesett a gazdaság, hát a gázolaj fogyasztás is, amit nagyon komolyan az építőipar szívott fel.
Max Max-et vizionálni tényleg bugyutaság. Mert pl. valódi üzemanyag ár mellett eleve kevesebben utaznak, több maradna.

Ezen felül a mezőgazdaság és a kritikus infra egyszámjegyű %-ot sem fogyaszt összesen. A többi az mind luxus és a jólét.
Kb. ha csak elrendelik az kötelező érvényű -10% sebesség csökkentést és szigorúan be is tartják kb. az a magyar mezőgazdaság teljes igénye lenne fedezve. Igen, ennyire kibaszottul pazarlóan élünk. Autópályán 130 alatt alig megy valaki, 150 a jellemző. A 150-es fogyasztás bőven 7 liter feletti 100on, a 125-ös tempó alig 6 literes. Ez hány litert is jelent a magyar utakon megtett km-ekkel? Kurva sok.

Ha nem repked a brit ide legénybúcsúzni és a gyök2 magyar nem ugrik le hetente két napra ide és oda, mert óccó a benzin, akkor egyből visszasne a fogyasztás is. Gazdasági csökkenés lenne? Igen. Max Max. Nem.

A 60%-os gyógyszerfogyasztási arány akkora faszság kijelentés, amire s
 
  • Tetszik
Reactions: aquarell
Nincs ilyen tanár, soha nem is volt.

Én egész életemben 3 interjún voltam. Mindhármon felvettek.
Senki nem készített fel semmire.

De hallod, nyelvet sem oktatnak egyetemen, mégis nyelvvizsga kell hozzá.
Azzal meg ne gyere, hogy a gimiben tanuljon meg az ember. Nekem a 4 éves angol oktatásom óraszámának kb. 1/3-a alatt nem volt megtartva az óra, mert nem volt tanár. És pont az elején, amikor alapozni kellett volna.

Ne haragudj, de ha valaki DIPLOMA mellett MAGÁTÓL nem képes ezt megtanulni, akkor mi a faszra kapott diplomát...?
Vagy, ha kell a skill, akkor fizessen neki. Úgyis ez a NER tempó minden máshol az EÜ-től kezdve az ügyintézésig.
Már komolyan kezdtem aggódni, hogy nem emlited a NER-t. :)
Ember, lazíts, nevess, élj. Nézd pozitívan az életet! Olyan sok szép oldala van az életnek a NER ellenére! :)
 
Úgy érzékelem, hogy itt a szakbarbarizmus vs. -valódi- Értelmiségi fogalma, szerepe között megy a vita.
Már az, hogy ez itt egyáltalán felmerül, mutatja, hogy a szakbarbarizmus tűnik nyerésre állni, ami az emberi minőség elsilányosodásának a jeleit mutatja.
Nem derítette föl a napomat...
 
Akkor kinek a dolga, az óvónénié? Vagy a szaktanár lehet, hogy azért nem tud mégse felkészíteni egy interjúra se, mert maga se interjúzott soha?

Mindig a kifogások, me a picsogás. Ez megy. Ez a magyar (felső)oktatás. Innen lehet tanulni a tehetetlenséget.

Nekünk amúgy szaktanárok tartottak felkészítést (tudományos) cikk írásból és elemzésből, előadásból nyilvánosság előtt. Kellett is előadásokat tartanunk egymás előtt, és szétszedtek az oktatók, ha hadartunk, ha rossz testtartásunk volt, ha rossz volt a diasor, stb... Pedig nem is versenyszférába lett volna ez, hanem akadémiára. Ha pl. a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen nincs aki az iparban érvényelüésre felkészítse a diákokat, az nagyon szomorú. (És sok más egyetemen nincs)
Megjegyzem a BME-n több lehetőség is van arra hogy ezt meg tud ugrani:
-lehet menni TDK-ra ahol elő kell adni
-lehet menni szakkollégiumba ahol elő kell adni
-MSC lehet olyan tanrendet kérni ami mellett három napot lehet dolgozni hogy legyen tapasztalat
-és hát van karrier-tanácsadás és kurzusok amin önéletrajz írást és állásinterjún való részvételt segítenek megtanulni ( https://hszi.bme.hu/page/1031/)
 
Úgy érzékelem, hogy itt a szakbarbarizmus vs. -valódi- Értelmiségi fogalma, szerepe között megy a vita.
Ezt nem értem hogyan sikerült levezetned. Én abszolúte nem látok ilyet.
Már az, hogy ez itt egyáltalán felmerül, mutatja, hogy a szakbarbarizmus tűnik nyerésre állni, ami az emberi minőség elsilányosodásának a jeleit mutatja.
Nem derítette föl a napomat...
Hogy? Ezt azt végképp nem értem.
Szakbarbarizmus biztosan nem áll nyerésre, amikor energiapolitikától kezdve n+1 területen KURVÁRAKIBASZOTTUL nem az történik, hogy szakmai szemmel hoznának döntést.

Az idiotizmus és populizmus áll nyerésre és nem a szakbarbarizmus miatt elsilányosodosás.
 
  • Tetszik
Reactions: gergo55
Ha nem repked a brit ide legénybúcsúzni és a gyök2 magyar nem ugrik le hetente két napra ide és oda, mert óccó a benzin, akkor egyből visszasne a fogyasztás is. Gazdasági csökkenés lenne? Igen. Max Max. Nem.
Na, nekem pedig ez a jó lét, hogy ha eszembe jut hétköznap délután kettőkor akkor kér órával később már a Balatonban/Fadd-domboriban/Szelidi-tóban fürdök, utána lángos+alkoholmentes sör és nézem a csajokat. Nem sokszor, de nyáron párszor jó megcsinálni.
Esetleg utána még pár óra peca.
Hétvégén meg szeretek elmenni túrázni, ha lehet vonattal, ha nem lehet autóval.
Hogy pazarlás? Igen az. Nem dohányzom, nem iszom, nem érdekelnek a ruhák, de ezt szeretem.
Hogy környezetszennyező? Hát, igen. 10+ éves tévém van, a mobiltelefont is addig használom míg elromlik/már a navigációs szoftvert sem bírja. Bringával/busszal megyek dolgozni. De igen, gyök kettő vagyok és szeretem az autó adta szabadságot, bár néha kicsit szégyellem a kieregetett CO-t. Viszont 110-el autópályázom, és nem vagyok egyedül, nem megy mindenki ott sem 150-el, sőt az a kisebbség. (vannak ugye Teslasok is, ők kamion mögött kavirnyolnak szélárnyékért, ugye)
(a "gyök2 magyar"-t értem én, de ez minden európai nép fiaira igaz, talán most az ukránok kivételek)
 
Ezen felül a mezőgazdaság és a kritikus infra egyszámjegyű %-ot sem fogyaszt összesen. A többi az mind luxus és a jólét.
Kb. ha csak elrendelik az kötelező érvényű -10% sebesség csökkentést és szigorúan be is tartják kb. az a magyar mezőgazdaság teljes igénye lenne fedezve. Igen, ennyire kibaszottul pazarlóan élünk. Autópályán 130 alatt alig megy valaki, 150 a jellemző. A 150-es fogyasztás bőven 7 liter feletti 100on, a 125-ös tempó alig 6 literes. Ez hány litert is jelent a magyar utakon megtett km-ekkel? Kurva sok.
Amit nyersz a lassabb sebességgel, azt elveszted az idővel.
Az emberek azért hajtanak olyan gyorsan, mert azt gondolják, hogy úgy éri meg nekik. Millió különböző ok lehet, ami meghaladja a fogyasztáscsökkenéssel elért nyereséget. Ha kimerülőben lennének az üzemanyag készletek, akkor az egy másik helyzet lenne, de addig is amíg lehet, pörgetni kell a gazdaságot, hátha megússzuk és nem térdel le az ország.
 
Igen, mert nevetséges 480 Ft van a nem autózók által is összedobva.
Lássuk csak:

Bp- Szeged kb. 150 km.
Bp-Keszthely kb. 200 km.
De az oda-vissza út az x2...

155 km/h 7,5-8 literes fogyasztás.
130 km/h 6,3 literes fogyasztás
115 km/h 5,5 literes fogyasztás

Kb. ezek a közép értékek vannak

Na, akkor megéri az, hogy "nyerjenek" legfeljebb kétszer fél órát, vagy összesen fél órát össze vissza gyorsítás, sávváltás, előzés úgy, hogy ennek költsége akkor felfelé a 115 -ös tempótól 2000-5000 Ft? És csak ez egy út. Ha mindenhova ilyen agyatlanul mennek, akkor ez mennyi?

Városban is látom a sok ostobát, hogy lámpától lámáig gáz, fék, majd gyorsít.
Ha valaki ilyen pazarlóan és ostobán vezet, akkor miért is adjuk neki olcsón a benzint? Hm...?
Azt még megértem, hogy a fuvarozó és a céges kapja olcsón, mert az tényleg inflációt valamennyire megfogja,
De hogy az átlagjóska hétvégéi nyaralását a közösből fizessük?

Kösz. Nem.
Ez nem ez rendszer.
Döntsük már el, hogy komcsi rendszer van, vagy piacgazdaság.

Na, nekem pedig ez a jó lét, hogy ha eszembe jut hétköznap délután kettőkor akkor kér órával később már a Balatonban/Fadd-domboriban/Szelidi-tóban fürdök, utána lángos+alkoholmentes sör és nézem a csajokat. Nem sokszor, de nyáron párszor jó megcsinálni.

Jah, az óccó benzin miatt sok autózó = insta baleset és fél nap alatt sem érsz le.
Múlt héten is kertek alatt mentünk ki a városból, mert baleset volt az 5-ösön...
Ugyanazon héten a 7-esen is.
Persze 800-as benzin mellett lehet, hogy nem lenne akkora tömeg...
 
Igen, mert nevetséges 480 Ft van a nem autózók által is összedobva.
Lássuk csak:

Bp- Szeged kb. 150 km.
Bp-Keszthely kb. 200 km.
De az oda-vissza út az x2...

155 km/h 7,5-8 literes fogyasztás.
130 km/h 6,3 literes fogyasztás
115 km/h 5,5 literes fogyasztás

Kb. ezek a közép értékek vannak

Na, akkor megéri az, hogy "nyerjenek" legfeljebb kétszer fél órát, vagy összesen fél órát össze vissza gyorsítás, sávváltás, előzés úgy, hogy ennek költsége akkor felfelé a 115 -ös tempótól 2000-5000 Ft? És csak ez egy út. Ha mindenhova ilyen agyatlanul mennek, akkor ez mennyi?

Városban is látom a sok ostobát, hogy lámpától lámáig gáz, fék, majd gyorsít.
Ha valaki ilyen pazarlóan és ostobán vezet, akkor miért is adjuk neki olcsón a benzint? Hm...?
Azt még megértem, hogy a fuvarozó és a céges kapja olcsón, mert az tényleg inflációt valamennyire megfogja,
De hogy az átlagjóska hétvégéi nyaralását a közösből fizessük?

Kösz. Nem.
Ez nem ez rendszer.
Döntsük már el, hogy komcsi rendszer van, vagy piacgazdaság.

Jah, az óccó benzin miatt sok autózó = insta baleset és fél nap alatt sem érsz le.
Múlt héten is kertek alatt mentünk ki a városból, mert baleset volt az 5-ösön...
Ugyanazon héten a 7-esen is.
Persze 800-as benzin mellett lehet, hogy nem lenne akkora tömeg...
Anno az Autóklub csinált ilyen összehasonlításokat, hogy Osztapenko-Siófok között ment autó szépen szabályosan, nagypapásan, és ment egy mindenkit előzve, repesztve. Kb. 7-10 perccel ért oda hamarabb, több üzemanyagot, féket, gumit, használva, vészhelyzetet okozva...értelmetlenül.
Szoktam mondogatni az engem előzgetőknek: nyomjad csak, a mentő úgyis utolér....
 
Ha nekem mérnök bért adnának, csak a tanítással kéne foglalkozni és nemi minden fos admisztrálásával és a tantervben van rugalmasság is, hogy ne elavult elvek alapján tanítsak, akkor lazán mennék oraadó tanárnak. Talán nem árt, ha olyan tanítja a fizikát, aki használja is és el tudja magyarázni azt. hogy mire jó ez az egész.

Akár mindennapi használati tárggyal, akár haditechnikával, ókórtól katonai repülésig. Az talán le is köti a figyelmet.
Aki meg nem akart tanulni és nem viselkedik kivágom. Így lehet elérni. Aki nem akar élni a lehetőséggel nem érdekel, de akkor viselkedjen / kussoljon.
Van a tantervben rugalmasság. Illetve a fene se nézi a legtöbb esetben, hogy valóban azt tanítottad e, amit óracímnek a naplóba beírtál. Én is csináltam olyat, hogy mondtam, otthon olvassátok el a fejezetet, és megnéztünk helyette két videót a lovagi páncélokról. Egy csomó olyanról beszéltem, ami nem volt benne a tanmenetben, vagy a tankönyvben.

Nekem a bérrel nem volt annyira bajom; inkább a sok más miatt elmentem több órában kevesebb pénzért dolgozni, mert a pénz nem minden. Az más kérdés, hogy rövid ideig tartott az ott lévő időm, de legalább nem úgy mentem be az ajtón, hogy szarul voltam. De persze, elfogadom, hogy mindig lehet hova emelni fizetést és a fizetés értéke sem feltétlen egyenértékű az ország egész területén. Nálunk ha van pár éve az embernek és megkapja a pótlékokat nem feltétlen a legrosszabb -de elfogadom, hogy az ország más részein meg az alja alatt van.

Ugye tudod, hogy nem lehet kivágni a gyereket sem az óráról és szinte az iskolából se. Sok helyen még buktatni sem nagyon. A 'hogyan lehetne' és a 'hogyan lehet' között nem csak két betű eltérés van.
 
Anno az Autóklub csinált ilyen összehasonlításokat, hogy Osztapenko-Siófok között ment autó szépen szabályosan, nagypapásan, és ment egy mindenkit előzve, repesztve. Kb. 7-10 perccel ért oda hamarabb, több üzemanyagot, féket, gumit, használva, vészhelyzetet okozva...értelmetlenül.
Szoktam mondogatni az engem előzgetőknek: nyomjad csak, a mentő úgyis utolér....
Nekem a haver mikor a cégtől BMW-t kapott akkor mondta hogy most BMW-s lesz.
Budafok-DunaPláza reggel be-délután haza
Megcsinálta a maxparaszt-mindenkit megelőz és nyomja neki módon is 10 napon át, majd nagypapásan megint, az átlag különbség pár perc lett.
 
Anno az Autóklub csinált ilyen összehasonlításokat, hogy Osztapenko-Siófok között ment autó szépen szabályosan, nagypapásan, és ment egy mindenkit előzve, repesztve. Kb. 7-10 perccel ért oda hamarabb, több üzemanyagot, féket, gumit, használva, vészhelyzetet okozva...értelmetlenül.
Szoktam mondogatni az engem előzgetőknek: nyomjad csak, a mentő úgyis utolér....
Nekem az a szubjektív tapasztalatom, hogy mára több a nagypapás totjázó, indokolatlanul lassan hajtó, vag még rosszabb, hogy változó sebességgel és indokolatlan fékezgetésekkel, bizonytalan vezető az utakon; mint a "cikázó" kifejezetten gyorsan hajtó.
Az egyik helyi úton az utóbbi pár évben megnőtt a balesetek száma, na, majd minden nap ki is van vezényelve a trafipax. Az érdekes csak az, hogy a legtöbb baleset nem a gyorshajtásból eredt.
Ma vagy 2 km-en keresztül nem tudtam megelőzni egy türingiai rendszámú furgont, ami alacsony forgalomban, senki nem volt előtte 30-40-el közlekedett és teljesen bizonytalanul vezetett, össze-vissza sebességgel. Én ezt sem értem, hogy ez mire jó.