Nagyon helyes.
Előző rendszerben besúgó volt, cserébe nem vették észre ahogy műtrágyát csempészet Romániából, rendszerváltáskor szabolcsi kisemberek százait verte át és tette rá kezét némi fenti segítséggel hatalmas földterületekre, később is hű szolgálója volt a Horn és Gyurcsány kormányoknak, ekkor lett a 10 leggazdagabb magyar egyike.
Nem ismerem Bige hátterét. De. Attól még nem szerencsések hogy az állam ilyen módszereket egyáltalán megengedhet magának. Másrészt Bige bizonyította, hogy kezelni tudja a vagyont, erre sokan nem képesek. Harmadrészt, akikhez kerülne a vagyona, azok sokkal de sokkal nagyobb bűnöket követtek el és még a vállalkozásokhoz se értenek (persze nem Csányi).
Csányival van valami defektje, meg nem eléggé kormányhű az oligarcha úr. Legalábbis valami ilyet olvastam fél éve az agrofórumban.
Nem tetszik ez a mószerolás ellene, DE, ez egy oligarcha, tudja megvédeni magát,és nem sajnálom mert piszkos módon szerezte a vagyonát befolyásos komcsiként.
Bige lehet hogy marha dörzsölt, simlis vállalkozó, de nem feltétlenül annyira oligarcha. Ő gyanítom politikai kapcsolatok nélkül is meg tudná tartani a vagyonát, mert ért annyira a kezeléséhez. Sok oligarcha addig vagyonos, amíg megvannak a politikai kapcsolatai.
Jajj ugyan már, rágalom.
Amikor áfa csalásért most kezdett szorulni a nyaka korul hurok, gyorsan jelölte a DK EU képviselőnek. Esélye persze nulla volt rá, de választáson induloként persze mentelmi jogot kaphatottt és leállt az áfa csalásos büntieljárás ellene, amiben eddig alig 9 strómanja vallott rá, szóval jók az esélyei.
Ő viszont szentül állítja hogy ártatlan és most - ugyanis 10 éve egyszer már elítélték pontosan ugyanezért - koncepciós eljárás zajlik ellene,ami hamarosan folytatódhat, mert hát Klára asszonynak volt csak hely az EP-ben.
Tele vagyunk koncepciós perekkel, ez nagyon aggasztó.
Most még alapvetően független a bíróság, ami miatt nem igazán lehet koncepciós perekről beszélni. Épp ezért akarja felszámolni a csúti. Most egyelőre csak az ügyészség keresztül torzult el az igazságszolgáltatás. Lásd például Elios-ügy.