Ha már sztorizgatunk...
Hosszú lesz, de a vége a lényeg
Általános iskola tipikus falusi cucc volt, első 4 osztály 4 különböző épületben a faluban szétszórva, a felső négy osztálynak volt csak hely az "új" iskolában, tanárok a helyi kínálat legalja, néhány idősebbet leszámítva akik tényleg értettek a szakmájukhoz. Mivel évtizedek óta én voltam az első a faluban aki bármit elért (matematika megyei top 3, 2. osztálytól), ezért kötelező volt mindenből 5-öst kapnom, amiért cserébe odahaza 50ft-osokat kaptam, az jelentette a szeretet számomra (minden mást a sérült húgom kapott)...
Legszebb az volt, hogy a matektanárunk síkhülye volt, pl. akiket ő "tanított" külön felkészítőre kellett járniuk a közeli szakiskolában első évben... De miattam minden év végén év tanára lett.
Később 15 éves évfordulón a volt osztályfőnöknőnk elsírta magát milyen rossz a helyzet. Diákok facebook-on egyik nap minden szarnak elhordják egymást, iskola folyosóján üvöltöznek, verekednek, másik nap puszi-puszi de szeretlek. Roma diákok családjaihoz "civil" segítők járnak, elmagyarázzák a jogaikat, mit tehetnek ők és mit nem a tanár, aminek eredményeképp pl. a nyugdíjba vonuló Attila bát leköpéssel búcsúztattak diákjai. Nemtörődömségük, "menőségük" átragad a többi diákra, szegregálni tilos, aki teheti kimenti a gyerekét.
Jött a felvételi, megye egyik legnevesebb gimnáziumában házi verseny, első hármat soron kívül felveszik, döntetlen első lettem, én infóra mentem, ő matekra.
Mivel általános iskolában egy ukrajnából szalasztott "tanár" öt évig németet ""tanított"" nekünk ezért kötelező volt haladó szinten továbbvinni, mellé informatika miatt jött a kötelező angol kezdő fokon.
Minden osztály 32 fősen indult, viszont abban az évben csak nagyon kevesen jelentkeztek infóra, ezért MINDENKIT felvettek, így is csak 25-en lettünk. 24 fő alatt megszüntették volna az osztályt, ezért 4 év alatt 2 tanulót buktattak, (jött egy diák másik iskolából,) pedig többen is kegyelem kettessel jöttek általánosból.
Rendszeresek voltak a verekedések, baszogatások, engem első félév végén kiosztott pofon után békén hagytak.
Utáltam tanulni, de otthon dolgozni még jobban (10 éves koromtól befogtak a családi vállalkozásba, nagyobb munkákat egyre inkább az én "szabad"napjaimhoz igazítva, ha jött a parancs ugrani kellett), sokszor még lázasan is inkább bementem az iskolába.
Tanári kar toppon volt, 2 kivételtől eltekintve.
Alkoholista biológia tanár, csak azért tartották meg, mert az egész karrierjét ott töltötte, régebben állítólag jó tanár volt, minket egy évig tanított nyugdíj előtt.
Szerencsétlen friss diplomás kémia tanár, megszólalni is alig mert közöttünk, osztályra jellemző, hogy egyik osztálytársam kiverte a hátsó padban, majd megszagoltatta vele a kezét, egy másikat kihívott felelni, az meg kihúzva magát megindult felé amitől az ajtóig hátrált, vagy miközben a táblára írt odaköptek a feje mellett egy hatalmasat, letörölte szivaccsal, majd írt tovább. Félévkor elbocsájtották, az volt a 3. munkahelye másfél év alatt...
Egyszer vettem részt matematika versenyen, azért, hogy német óráról lóghassak, akkor történt meg először és utoljára, hogy nem egy matekszakos győzött. Megyei fordulóra nem mentem el, mert tanszüneti napon lett volna és éppen bezártunk egy üzletet.
Ballagáskor az igazgató felolvasta az átlagokat: ...E (matematika) 4,6, F (informatika) 2,4...
Minden nyűg ellenére, érettséginél rá kellett jönnöm, hogy ami a gimnáziumban "átlagos" volt, az állami szinten "kiválót" jelentett, minden tantárgy mellé ötös került.
Végül utolsó évben jött fentről az ukáz: programozó leszel!
Hát nem lettem az. Eltelt 5 év, a főiskolából minden tantárgyat teljesítettem elsőre, kivéve Prog 2-3-4... Talán parancsközpontú életem miatt, de teljesen hülye voltam hozzá. Egyetlen pozitívuma, hogy beszereztem egy angol szaknyelvvizsgát és később néhány tantárgyat jóváírattam.
1 év kiútkeresés, gerincsérülés, állásinterjúkra járkálás után hirtelen felindulásból megnyitottam a Máv weboldalát, majd délután 6-kor minden állásra jelentkeztem amihez csak érettségit kértek. Este fél 8-kor csörgött a telefon, hogy aktuális-e még. Az volt.
Azt se tudtam hova, milyen pozícióba, de mentem.
480km-re a szülői háztól.
Bakter lettem, de még előtte egy hirtelen ötlettől vezérelve jelentkeztem Közlekedésmérnökire, lesz-ami-lesz alapon.
Első munkanapomon tájékoztattam erről a főnökömet is, kilépve az ajtaján hallottam, hogy odaszólt a titkárnőjének "mit képzel ez magáról".
Mint utólag kiderült, neki nagyon nehezen jött össze az amin én 2,5 év alatt átrágtam magam.
Közben folyamatosan nőtt közöttünk az utálat, nem egyszer éjszakai szolgálatból mentem vizsgázni, végül diploma után dobbantottam tőle.
Sajnos a vége szomorú lett. Államvizsga előtti nap begörcsölt a jobb vesém, vesekő.
Úgy döntöttem becsületből bemegyek és megbukok, ne az legyen odaírva n.j.m. .
Reggel kaptam egy ampulla görcsoldó koktélt, természetesen utolsóként hívtak be, kiment a hatása. Ömlött rólam a víz, hebegtem-habogtam, nem tudtam koncentrálni, a beszédem 3/4-edét elfelejtettem.
Kettes lett. Tudom, hogy nem ért annyit, de "megadták". Mai napig bánt, mert egész addig 4-es átlagom volt, ha megbuktatnak fél évvel később meglett volna.
Ott tanultak gyakorlati haszna? Semmi, nulla, zéró. De ez az értéktelen papír választja el a főnököt a melóstól. Sajnos rengeteg társam magasan hordja az orrát, lenézi a dolgozókat, mert nincs tisztában vele mennyire könnyen osztogatják manapság (és mert egy napot nem dolgozott úgy jutott hozzá, majd egyből jött a bársonyszék).