Beszélgető

Mér megint hihetetlen okosságokat írt le a Financial Times. Sajnos az eredeti fizetős, de az Index, meg a Magyar Nemzet is idézte.

Szóval azt fejtegetik, hogy mi lenne ha Oroszország győzne. (Természetesen maga a földi pokol, és a karácsony is elmaradna). Csak azon gondolkodtam, hogy OK, de mi is lehetne szerintük a megoldás. Mert ugye, az a mondás, hogy le kell győzni Oroszországot, meg olyan szellemességek, hogy aszongya, visszazárni a szellemet a palackba. Na de hogy is képzelik ezt? Elmenetelnek Moszkváig, ott aláiratják a soha többé nem lesz hadseregetek című szerződést velük, és kineveznek egy nagyon liberális kormányt? Mondjuk ezzel több probléma is van. Az ötlet teljesen rendben van, csak a torka véres kicsit. Az, hogy fogalmuk sincs az oroszokról, mint nép, és mint gondolkodás, az rendben. Mindeközben olyan remekbeszabott mondatok hangzanak el, pl. a baltiaktól, hogy attól félnek, hogy ők lesznek az ütközőzóna, idézem, Európa és Oroszország közt. (Térképre nézett valamelyikük?) Most rohadtul nincs időm, de majd valamikor a karácsonyi semmittevés közben azért csak írok egy szösszenetet az FT, meg hasonlók gondolkodásának eszement hülyeségeiről.
 
Egy videóban mutatták, hogy meglepnek egy kis orosz falucskában egy öreg, 2.VH-s harckocsizót egy felvonuló T-34-essel.
Aztán szó esett az ukrajnai harcokról, mire azt mondták a férfiak:"Ha anyácska hív, mind megyünk. "
Persze, propaganda szaga van, de azért van benne igazság a vidéki oroszokról.
 
94 évesen meghalt Gaston Glock
Azt tudni már, hogy ki örökli utána az OE-XWY lajstromjelű helit? Mondjuk Lölő helyében férfiasabb tett lenne építeni egy nyílegyenes Felcsút-Szeged autópályát néhány alagúttal és völgyhíddal...
 
Illetékes elvtársak, ezek mennyire hitelesek?

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Éjjel a rendőrség előállított 6 ukrán állampolgárt nálunk (fiatal férfiak), bedrogozva, magyarokat szídva lőtték tüzijátékokkal az ablakokat.

Ilyen bátor legényeknek a fronton lenne a helye...
Ohh rengeteg ilyen van. Néha beszélgetünk róla benn, hogy fel kéne őket nyomni a céges buszra, azt lerakni Tiszabecsnél a senki földjén.
Ott lehet majd nagylegénykedni, meg két pofával szídni a magyarokat.
 
Én reménykedem abban, hogy jövőre is egy a decemberhez hasonlatos, pragmatikus kormányzás lesz jellemző jövőre, különös tekintettel az eu-s választás és uniós elnökségünk kapcsán.
Remélem a jogalkotás terén is, végre elmarad a kapkodás, megfontoltabb, átgondoltabb, ebből fakadóan lassabb, folyamat lesz a jellemző.
Nagy szükség lenne nyugalmat árasztani, mind a honi, mind a külföldi szereplők irányába, s remélem a svédek kapcsán (is) kitart a kormány.
Bárhogyan is, bízok egy jobb évben, mindannyiunk számára.
 
Ismét felötlött bennem, hogy miért van az, hogy a tudás mint érték teljesen elveszti jelentőségét. Leírunk valamit, közkinccsé tesszük az interneten, legyen az bármekkora marhaság, és elégedetten hátradőlünk, hogy megint micsoda nagyszerűt alkottunk. Nem veszünk egy nagy levegőt, és nem gondolkodunk. Csak odafirkálunk valamit, jó lesz az úgy, olyan okosnak látszik. Mindez egy képaláírásról jutott eszembe. Így buliztunk mi! – Nosztalgikus szilveszteri mókázás az elmúlt 100 évből. Ennek az első képe alatt ez a szöveg olvasható: "Már tart az első világégés ezen az 1915 utolsó napján készített fotón, de a jókedv azért nem hiányozhat. A polgári környezetben készült, mozgalmas felvételen találunk katonát, nagypapát unokával, gramofont, jó sok italt és egy urat, aki forró teát szürcsölget – vagy puncsot."

A megfejtéseket, már, hogy mi is a baj a szöveggel, rátok bízom.

Ami viszont erről eszembe jutott, az látszólag messzire vezet, pedig nagyon is sok köze van ehhez.

Van egy lányom aki dolgozik egy cégnél itt kint. Na náluk csak az utolsó fél évben az alábbi esetek estek meg. (Hú de eszperente lett ez...) Először meghirdettek egy állást, egy labor szintű helyre, technikusnak. Ezt megelőzően, kirugták az ott dolgozót, azzal, hogy olyat vesznek fel a helyére, akinek nagyobb gyakorlata van, majd felvettek valakit akinek nyolc (8) általános a végzettsége. A következő esteben egy belső ellenőri állásra vettek fel egy olyan egyént, akinek se gyakorlata, se semmilyen papírja, végzettsége nincs, mellesleg neki kellene mentorálnia a minőségellenőröket. A magyarázat az volt, hogy van benne potenciál, és majd a főnöke betanítja.

Amire utalni szerettem volna, és ahol összeér a két tröténet: a tanulás, a tudás (az ellenörzötten meglévő tudás) devalvációja. Tudom, hogy Bill Gates nem fejezte be az egyetemet, és azóta is mindig ezt dobják fel érvnek, de ettől ez még hülyeség. Sajnos én már az egyetemen is hallottam kollégától, hogy nem az egyetem a fontos, könyvből is meg lehet tanulni. Nem, nem lehet. Az egyetem (a középiskola, stb.) nem csak arról szól, hogy van x méternyi szöveg és ha elolvastad, akkor tudod. Ha a tanulást, sokszor sok-sok év kemény tanulását negligáljuk, lekezelően félretoljuk, és azt mondjuk, hogy nem számít, majd beletanul a gyakorlatban (facebook-on ezt hívják az élet iskolája című végzettségnek) akkor egy idő után azt érjük el, hogy a fiatalok feladják és nem mennek egyetemre, nem tanulnak, mert minek, nem kell a sikerhez meg a pénzhez tanulás, elég ha van benned potenciál. Hogy aztán mi is az a potenciál, hogy isteni tehetség (nem hiszem, hogy túl sok embernek van olyan), vagy a valamit valamiért szintű érvényesüléssel helyzetbe kerülő tehetségtelen senkik takarója, azt nem tudom, de valószínűleg az utóbbi a gyakoribb. Az én tapasztalatom, hogy az a bizonyos potenciál 99%-ban nem más mint magabiztosan előadott szöveg, tudás nélkül.
 
Teljesen ki vagyok idegileg! Elmentem délután kicsit tornázni, erre a rohadék öltözőszekrény oldala kiszakította az új Nájki pólómat, amit a gyerekektől kaptam Karácsonyra… :( :(
De még jó, hogy a csajszim megnyugtatott és azt mondta kapok másikat… :rolleyes:
ssrco,slim_fit_t_shirt,mens,101010:01c5ca27c6,front,square_product,600x600.jpg
 
Ahogy látszott, nálunk lehetett húzni az övön az állami beszerzések, fejlesztések visszafogásával.
Nem, nem lehetett. A végjáték folyik. Az oktatás, egészségügy, rendvédelem, tömegközlekedés gyakorlatilag összeomlott, vagy visszazuhant az 50es évek színtjére. Sok tekintetben már a románok is előttünk vannak. De persze tudom, az m1 mást mond.
 
Ismét felötlött bennem, hogy miért van az, hogy a tudás mint érték teljesen elveszti jelentőségét. Leírunk valamit, közkinccsé tesszük az interneten, legyen az bármekkora marhaság, és elégedetten hátradőlünk, hogy megint micsoda nagyszerűt alkottunk. Nem veszünk egy nagy levegőt, és nem gondolkodunk. Csak odafirkálunk valamit, jó lesz az úgy, olyan okosnak látszik. Mindez egy képaláírásról jutott eszembe. Így buliztunk mi! – Nosztalgikus szilveszteri mókázás az elmúlt 100 évből. Ennek az első képe alatt ez a szöveg olvasható: "Már tart az első világégés ezen az 1915 utolsó napján készített fotón, de a jókedv azért nem hiányozhat. A polgári környezetben készült, mozgalmas felvételen találunk katonát, nagypapát unokával, gramofont, jó sok italt és egy urat, aki forró teát szürcsölget – vagy puncsot."

A megfejtéseket, már, hogy mi is a baj a szöveggel, rátok bízom.

Ami viszont erről eszembe jutott, az látszólag messzire vezet, pedig nagyon is sok köze van ehhez.

Van egy lányom aki dolgozik egy cégnél itt kint. Na náluk csak az utolsó fél évben az alábbi esetek estek meg. (Hú de eszperente lett ez...) Először meghirdettek egy állást, egy labor szintű helyre, technikusnak. Ezt megelőzően, kirugták az ott dolgozót, azzal, hogy olyat vesznek fel a helyére, akinek nagyobb gyakorlata van, majd felvettek valakit akinek nyolc (8) általános a végzettsége. A következő esteben egy belső ellenőri állásra vettek fel egy olyan egyént, akinek se gyakorlata, se semmilyen papírja, végzettsége nincs, mellesleg neki kellene mentorálnia a minőségellenőröket. A magyarázat az volt, hogy van benne potenciál, és majd a főnöke betanítja.

Amire utalni szerettem volna, és ahol összeér a két tröténet: a tanulás, a tudás (az ellenörzötten meglévő tudás) devalvációja. Tudom, hogy Bill Gates nem fejezte be az egyetemet, és azóta is mindig ezt dobják fel érvnek, de ettől ez még hülyeség. Sajnos én már az egyetemen is hallottam kollégától, hogy nem az egyetem a fontos, könyvből is meg lehet tanulni. Nem, nem lehet. Az egyetem (a középiskola, stb.) nem csak arról szól, hogy van x méternyi szöveg és ha elolvastad, akkor tudod. Ha a tanulást, sokszor sok-sok év kemény tanulását negligáljuk, lekezelően félretoljuk, és azt mondjuk, hogy nem számít, majd beletanul a gyakorlatban (facebook-on ezt hívják az élet iskolája című végzettségnek) akkor egy idő után azt érjük el, hogy a fiatalok feladják és nem mennek egyetemre, nem tanulnak, mert minek, nem kell a sikerhez meg a pénzhez tanulás, elég ha van benned potenciál. Hogy aztán mi is az a potenciál, hogy isteni tehetség (nem hiszem, hogy túl sok embernek van olyan), vagy a valamit valamiért szintű érvényesüléssel helyzetbe kerülő tehetségtelen senkik takarója, azt nem tudom, de valószínűleg az utóbbi a gyakoribb. Az én tapasztalatom, hogy az a bizonyos potenciál 99%-ban nem más mint magabiztosan előadott szöveg, tudás nélkül.
Hát ugye, ha onnan közelítjük meg ezt a kérdést, hogy akkor most elvessük-e a kerék használatát, mert a feltalálójának bizonyosan nem volt pecsétes felsőoktatási végzettsége ami jogosulttá meg etikussá (blablabla) tette volna a kutatását, akkor ugye mindjárt kibukik, hogy pöcsre meglehet oldani nagy kérdéseket önigazoló állások fenntartása nélkül is pusztán élet iskolájával. Mindamellett, hogy gondolom, te magad is tucatnyi szakterületet találnál a világ bonyolult dolgaiból, aminek a tudását egybefűzve inkább lenne alkalmas egyetemi tananyagnak, mint a gender. :rolleyes: Szóval szerintem korántsem annyira fekete-fehér, amilyennek felveted a dolgot.
 
  • Imádom
Reactions: Kim Philby