Beszélgető

Érdekes látásmód. Nem, szerintem szó sincs ilyesmiről. Nincsenek örök barátságok "Britanniának nincsenek örök barátai, csak érdekei", az utódjának, Amerikának sincsenek. Egyszerűen Lengyelország, Románia jól szolgálják mostanában.

Van egy khm, pénzügyi háttérhatalom, amelynek a székhelye egy ideig London és Párizs volt (meg egy kicsit Hamburg/Berlin/Frankfurt is), aztán ez átkerült New Yorkba. Ez a parazita szimbiózisban élt a Brit Birodalommal kb. a waterlooi csata óta, aztán azt levedlette, miután az Amerikai Egyesült Államokat sikerült meghódítania, az 1913-as Federal Reserve törvénnyel kezdődött - vagy tetőzött be, ahonnan nézzük - ez a folyamat. 1945 után már egyértelműen csak New York a központja, London emellett igencsak másodlagos, bár hasznos lehet bizonyos célokra. Ez a szimbiotikus kapcsolat mindkét fél számára hasznos volt - ahogy a cápa és a pilótahal kapcsolata is -, mert gazdaságilag), majd katonai és politikailag is szuperhatalommá tette az USA-t, az illetőknek pedig lett egy igen izmos és nagydarab védelmezője. Ennek szokás szerint lett egy kvázvallási megideologizálása is, ahogy a brit birodalomnak a "fehér ember terhe" volt, vagyis a civilizátori szerep. Az USA hegemóniájának már más lett: először az istentelen ateista kommunizmustól megvédeni a "szabad világot", majd 1991-től, miután a kommunista rém a várakozásokkal ellentétben békésen kimúlt, a "liberális demokrácia védelme és terjesztése az egész világon", amibe már beletartozik a genderideológia és az LMBTQ+ aktivizmus, valamint a wokeizmus terjesztése is. Ez már aligha hasznos az amerikai többségi lakosság számára, ahogy a gazdasági folyamatok sem voltak azok, a kékgalléros munkahelyek leépülésével, az amerikai álom egyre kevesebbek számára elérhetőségével. De még azért áll az épület. Kár félni/reménykedni, hogy nagyon gyorsan bedől, bár a válságjelek nyilvánvalóak.
Csak amolyan komolytalan felvetésként: ez a parazita hova fog áttelepülni, ha ez a gazdatest is kimúlik? Kínába?
Mert az lesz majd szép baleset.
Habár vannak erre utaló jelek:

Akkor mi tulajdonképpen egy nyelvet beszélünk.
Nem véletlenül válaszoltam neked, és nem másoknak.
Igen, ugyanazt látom problémának mint te.
Nem, szerintem szó sincs ilyesmiről. Nincsenek örök barátságok "Britanniának nincsenek örök barátai, csak érdekei", az utódjának, Amerikának sincsenek. Egyszerűen Lengyelország, Románia jól szolgálják mostanában.
Ahogy 1920ban is. Elég erősek voltak, h ellensúlyok legyenek. Csehszlovákia, Ausztria, Jugoszlávia és Magyarország ellen.
Ahogy 90 után is ennyi volt a lényeg.
Az oroszokat se 20ban, se 90ben nem vette senki tényezőnek, mert úgyis összeomlanak.
A németeket se, akkor még nem jogosan, de tanulva a leckéből azóta is megszállt ország.

ahogy a cápa és a pilótahal kapcsolata is -, mert gazdaságilag), majd katonai és politikailag is szuperhatalommá tette az USA-t, az illetőknek pedig lett egy igen izmos és nagydarab védelmezője.
Ez abból a tévedésből indul, hogy az USA az angolok védelmezője. Ezt ők bemesélték maguknak. Annak ellenére, hogy az I. VHban nyíltan a franciáknak segítünk volt a mozgósító kampány.
Ennek szokás szerint lett egy kvázvallási megideologizálása is, ahogy a brit birodalomnak a "fehér ember terhe" volt, vagyis a civilizátori szerep. Az USA hegemóniájának már más lett: először az istentelen ateista kommunizmustól megvédeni a "szabad világot", majd 1991-től, miután a kommunista rém a várakozásokkal ellentétben békésen kimúlt, a "liberális demokrácia védelme és terjesztése az egész világon",
Jelszó a plebsnek. Az USA félelme, és éppen ezért az érdeke is az, hogy Európa ne legyen ellenfele. Ehhez a legjobb módszer, ha ellentétet szít, és az európai gazdaság erőforrásait elszívva tartja fenn magát.
A franciák meg úgy tudnak nagyhatalom lenni, ha mindenki más gyenge európában. Mikor is voltak erősek? Amikor a Német-Római Császárság csak nevében létezett, Nagy-Britannia épp veszített a Skótokkal szemben, Közép-Európa meg élet-halál harcát vívta a törökökkel. Ennek millió oka van, de nem annyira lényeges. Nekik ez jó. Mármint politikailag. És tesznek is érte rendesen. Ahogy az USA is.
Az angoloknak nem jó, a németeknek nem jó, a volt Monarchiának nem jó, de amíg a középső nem szabadul fel, az utóbbi nem támad fel, és az Ánglusok nem szedik össze magukat, addig marad minden így.
De még azért áll az épület. Kár félni/reménykedni, hogy nagyon gyorsan bedől, bár a válságjelek nyilvánvalóak.
Nem szeretek jósolni. Ugyanakkor 89ben még bőven jelentek meg elemzések arról, hogy hosszú távon a nyugat veszíteni fog, mert a szovjetúnió túl fog jutni a válságon, ami a gazdasági növekedés ütemét kicsit visszafogta, és túl fogja nőni az USAt.
 
  • Tetszik
Reactions: Flamand and megazez
Dugin...
 
  • Tetszik
Reactions: megazez
Csak amolyan komolytalan felvetésként: ez a parazita hova fog áttelepülni, ha ez a gazdatest is kimúlik? Kínába?
Mert az lesz majd szép baleset.
Habár vannak erre utaló jelek:

Rengeteg kínai projektben és cégben már van ESG cuccführer, szóval vannak erre utaló jelek...
 
És immár kutyánál is kimutatták itthon a veszettséget.

Mondjuk sosem fogom megérteni, hogy aki az évi 1-szeri 5-6000 Ft-os oltást + féreghajtót nem tudja kifizetni, az minek tart kutyát…

Mint itthon annyi mindent, ezt is csak kemény bírságolással lehetne betartatni.
 
Meakutyake
Amúgysekevelefoglalkozni
Meg amúgy is nembánt
Kultúrált hobbiállattartás nem nagyon van itthon
 
Mondjuk sosem fogom megérteni, hogy aki az évi 1-szeri 5-6000 Ft-os oltást + féreghajtót nem tudja kifizetni, az minek tart kutyát…

Mint itthon annyi mindent, ezt is csak kemény bírságolással lehetne betartatni.
Kombinált oltás+ féreghajtó volt már 20k tavaly. Az már majdnem egy csík cigi ára. Hozzá jött még egy 46k-s kennel köhögés meg a kutyakaja (ami kb. 100k/év dobozos + száraz, ami szintén van annyi, meg mondjuk 1-2 hetente 1 rúd kutyaszalámi, fogtisztító, jutalomfalat). Ja meg karácsonyra drágább eledel, ami volt kb. 1 doboz cigi ára/nap. És azért van havonta bolha/kullancsirtó. De még mindig olcsóbb egy eb, mint dohányozni (napi 1 dobozzal ~800k, töltve kb. a fele). Konyhai hulladékon nem élne meg, mondjuk a kutyaeledel mellé megkapja azt is. És mindösszesen 32 kiló a szentem.
 
Ezért van nekem papagájom, az csak visít meg összesz*rja a falat.
 
Budapesten meg van az 10.000 is. Vidéken, ahol haszonállat 3500 kb.

Ráadásul egy mesterségesen gerjesztett társadalmi problémára adott hibás lakossági válasz, ugyanis mint család/társpótlék szolgál a kutyulimutyuli. Ugyanakkor az államány növekedésével együtt a tartási költségek is irreális drágulása következett, illetve megjelentek az indokolatlan orvosi beavatkozások, az állatorvosi szakma szolgáltatássá redukálása, az "állatjóléti" felszerelések megjelenése, kutyakozmetika, kutyamasszőr, pszichológus, szükségtelen egyebek., bérsétáltatás. Tetmészetellenes állattartás lett a sikk, amit ma felelősnek hívunk.
 
Azért egy gyereknek nem tesz rosszat, ha tanul gondoskodni "valakiről". Ha már disznó/tehén/tyúkok nincsenek otthon. A sallangokat meg a túltenyésztett fajkutyák hozzák magukkal, egy falusi keverék jól megvan kutyakozmetikus nélkül. Ha meg beteg a pszichéje, régen lelövették az erdésszel. Pszihológusnak a gazdát kéne kezelni,
 
Kombinált oltás+ féreghajtó volt már 20k tavaly. Az már majdnem egy csík cigi ára. Hozzá jött még egy 46k-s kennel köhögés meg a kutyakaja (ami kb. 100k/év dobozos + száraz, ami szintén van annyi, meg mondjuk 1-2 hetente 1 rúd kutyaszalámi, fogtisztító, jutalomfalat). Ja meg karácsonyra drágább eledel, ami volt kb. 1 doboz cigi ára/nap. És azért van havonta bolha/kullancsirtó. De még mindig olcsóbb egy eb, mint dohányozni (napi 1 dobozzal ~800k, töltve kb. a fele). Konyhai hulladékon nem élne meg, mondjuk a kutyaeledel mellé megkapja azt is. És mindösszesen 32 kiló a szentem.
Nálunk a kombinált (Canigen DHPPi/L + Noroverm Trio féreghajtó) Bp-en 12.000 Ft.
Lyme-kór 15.000 Ft.
Havi ~4500 Ft a kullancs, bolha, atka elleni tabletta.
Havi ~4000 Ft a szívféreg elleni tabletta.
Budapesten meg van az 10.000 is. Vidéken, ahol haszonállat 3500 kb.
Ugyan nem Bp-i vagyok, de oda járunk állatorvoshoz, 5600 Ft a Rabisin vakcina féreghajtóval.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Kombinált oltás+ féreghajtó volt már 20k tavaly. Az már majdnem egy csík cigi ára. Hozzá jött még egy 46k-s kennel köhögés meg a kutyakaja (ami kb. 100k/év dobozos + száraz, ami szintén van annyi, meg mondjuk 1-2 hetente 1 rúd kutyaszalámi, fogtisztító, jutalomfalat). Ja meg karácsonyra drágább eledel, ami volt kb. 1 doboz cigi ára/nap. És azért van havonta bolha/kullancsirtó. De még mindig olcsóbb egy eb, mint dohányozni (napi 1 dobozzal ~800k, töltve kb. a fele). Konyhai hulladékon nem élne meg, mondjuk a kutyaeledel mellé megkapja azt is. És mindösszesen 32 kiló a szentem.
Felénk a féreghajtó talán 200 HUF / db 10ttkg-ra 1 db, 3havonta. A kombi 5000 HUF körül van, és a kombiban van kennel köhögés elleni vakcina is. Kullancs- és bolhairtót rágótablettát használok, az húzós a 35 kilós bolhazsákra 15 000 HUF környékén van, de 3 hónapra jó, és még olyan kutyát nem láttam, amelyik ne ette volna boldogan, a fene kergeti a spot onnal, aztán ha 2 napon belül esik az eső, megcseszhetem.

Az előző orvosilag többe került. :( Egyszer tetanuszos lett, aztán meg csontrák, utóbbi ca 130k volt, elaltatással együtt. :(
 
Mondjuk sosem fogom megérteni, hogy aki az évi 1-szeri 5-6000 Ft-os oltást + féreghajtót nem tudja kifizetni, az minek tart kutyát…

Mint itthon annyi mindent, ezt is csak kemény bírságolással lehetne betartatni.
Az nem lehet, h kutya is úgy migrált át?
Igen, tudom, kva sok felelőtlen ember van, pi'bull kell, mer' státuszszimbólum.
 
Azért egy gyereknek nem tesz rosszat, ha tanul gondoskodni "valakiről". Ha már disznó/tehén/tyúkok nincsenek otthon. A sallangokat meg a túltenyésztett fajkutyák hozzák magukkal, egy falusi keverék jól megvan kutyakozmetikus nélkül. Ha meg beteg a pszichéje, régen lelövették az erdésszel. Pszihológusnak a gazdát kéne kezelni,
Elárulom, a pszichológus a gazdát kezeli, csak úgy csinál, mintha a kutyát kezelné.
 
Felénk a féreghajtó talán 200 HUF / db 10ttkg-ra 1 db, 3havonta. A kombi 5000 HUF körül van, és a kombiban van kennel köhögés elleni vakcina is.

Van, de ez a dög nem tudott róla és kennelköhögése lett a nyáron. :)
A kombinált vakcinában csak a parainfluenza van benne, a kennelköhögést viszont okozhatja még a Bordetella bronchiseptica is, ami ellen viszont csak a dedikált kennelköhögés elleni vakcina ad védelmet. (Amúgy még számtalan vírus és baktérium okozhat hasonló kórképet.)
Az nem lehet, h kutya is úgy migrált át?
Igen, tudom, kva sok felelőtlen ember van, pi'bull kell, mer' státuszszimbólum.
Akár az is lehetett.
 
Ezért van nekem papagájom, az csak visít meg összesz*rja a falat.
Tragédia két részletben:

Első felvonás (2015-17 környéke)
A Leonyid Iljics Brezsnyev nevű tacskóm miután az események nem az ő kedve szerint alakultak dacból kétszer is ugyanabba a fűnyírózásra használt cipőmbe szarik bele

Második felvonás (2023)
Frissen hozott társa, Pepsi Béla (igen, az alábbi Pepsi Béla volt a névadó, és igen ez az autista fasz képes volt így a második tacskót is elnevezni) hasonló indíttatásnál fogva előbb széttépi az említett cipőt, majd a munka örömeként mellé is szarik. További kiegészítésként a későbbiekben pedig elrágta a függönysúly ólomlapját is

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Tacskós vagy? Ez sok dolgot megmagyaráz :D