Beszélgető

A NER, mint minden lényegi struktúra nélküli, pusztán közös bandázásra épülő folyamat így működik. A NER nem rendszer, ezt tudtuk meg ebből az ügyből, hanem kvázi összefújta a szél a különféle kicsinyes érdekeket és legkevésbé se gondolnak a másikra, amikor a maguk kis érdekét kijárják. A vélelmezett Orbán-rendszer nem létezik. Csak Orbán van és alatta NER néven sok száz befolyásos önjáró figura, akik szemtől-szembe gazsuálnak a főnöknek, de mint most kiderült nem gondolkodnak egyáltalán semmilyen rendszerben, még az se jut eszükbe, hogy mit fog szólni a főnök, hogy érinti a főnököt ez.

Bármilyen tisztességes maffiában ilyenkor betonozzák a lábadat egy vödörbe és mivel ezt a tagok tudják, ezért mindig gondolnak arra, hogy mire gondolhat a főnök. De a NER nem elég szervezett ahhoz, hogy maffiának nevezzük. Ezt látjuk most a saját szemünkkel. Egy tákolmány, amit Orbán teremtett és egy mítosz, amit az ellenzék épített fel.
És erre tessék, az újabb botrány tovább erősíti az előző megvilágította részletet és már magyarázatul is szolgál valamelyest!

Kiderül, hogy miniszteriális szinten, az országos cimborák, az egymásnak és családtagjaiknak a jobbnál-jobb pozíciókat kijáró NER belső kör egyik tagja simán hangfelvételt készít bensőséges, családi/baráti körben tartott összejöveteleikről. És még ki tudja kicsodák és mióta! Milyen viszonyok uralkodnak a tábortűz körül, ha egy ilyen nagytársaság egyetlen összetartó ereje a konc a tűz fölött! Ez a pszichopaták kontraszelekciója, mert ép ember innen már elmenekülhetett Brüsszelbe, polgármesterségbe, vagy csak a haza a családjához, jó távol attól, ami mostranra ott mindennapossá vált.

Csak egy bizonyos embertípus van, aki ilyen közegben tartósan boldogulni tud: akinek az egész élete egy színjáték! Ezek viszont a törtetésen kívül semmi máshoz nem értenek, nemhogy nem, hanem egyenesen tehetségtelenek a legtöbb dologban. Ez egy sajnálatos evolúciós pszichológiai folyamat és annak következménye lehet, hogy a pszichopata miért haszontalan, ha bármi konkrétumról van szó. Ezért rettentő tragikus, ha kialakul egy közegen belül a pszicholobbi (mint a buzi-, zsidó-, stb. lobbi más peremfeltételek mellett) és elkezdődik az adott esetben nem is tervezett és irányított kontraszelekció révén a feldúsulásuk, ahol minden újabb ilyen ívású szereplővel zárul a kapu egy kicsit a másmilyenek, jelen esetben egyszerűen csak normálisak előtt.

Ez viszont visszahat és megmagyarázza, hogy elsőnek feltűnő teljes szétesés és kapcsolat nélküliség a rendszeren belül csak következménye annak, hogy sok a pszichopata a legfelsőbb körökben, mert egy kontraszelekciós folyamat egyre jobban dúsítja őket. És most nincs szó arról a közkeletű észrevételről, hogy a gazdasági felsővezetők a menedzserkorszakban szintén felülreprezentáltak pszichopátiában (hacsak nem a strómanság természete), mert nem ez -az idevágó előítélet asszociáció- a megközelítés kezdete. A NER felemelkedése lehet ez a folyamat, amely során a széles társadalmi merítést képviselő Fidesz régi elitje lecserélődött egy aktuális feladatra és célra szerveződött és ezért karakterüket tekintve eléggé egyívású társaságra.
 
Ezt szakértsék meg nekem a szakemberek (nem értek hozzá, de nekem ez nem tűnik hosszúéletű megoldásnak).
Nem vagyok szakértő előre kiemelném (csak itthon bohóckodtam hegesztéssel, és még csak párszor égettem meg vele a kezem :)), de mivel elég nagy átfedéssel alkalmazta a "csapolást", így akár még fasza is lehet.
A felénél - mikor még csak az anyag felületét hegesztette körbe - azt hittem, hogy úgy hagyja. Na akkor röhögök egyet. :)
De mivel az csap mellett rendesen feltöltötte anyaggal, így szerintem jó lehet. A kérdés inkább az, hogy a pálcás megoldással mennyi salak maradt a varratban.
Nyilván náluk nem ugyan azok a forgalmi vizsga feltételei sem.... :)
Nálunk a hatóság meglátna egy varrott futóműelemet, akkor szerintem azonnal seggelne....
 
  • Tetszik
Reactions: dudi
Érdeklődnék, hogy egy hazai(korábbi HTKA-sokhoz hasonló) kezdeményezésű lövésztámogató drón az önálló Nyilt kezdeményezések rovatból miért kerül a "Tudományos fantasztikus ..." alfórumba?

Ki is csinálta ezt nevetséges áthelyezést? :oops:
Érdekelne, mert kommmunikációs szempontból egy tipikus "lényegtelenítés", csak ez mostanában egyre gyakoribb a HTKA-n! --- ??? --- :oops:

Fimoman fogalmazok: Nem a jó jele!

U.I.: Nem nagy gond, mert tudom két másik hasonló profilú helyen folytatni(átvinni), csak: "érdekes"/"új" a jelenség!

.
 
Nem vagyok szakértő előre kiemelném (csak itthon bohóckodtam hegesztéssel, és még csak párszor égettem meg vele a kezem :)), de mivel elég nagy átfedéssel alkalmazta a "csapolást", így akár még fasza is lehet.
A felénél - mikor még csak az anyag felületét hegesztette körbe - azt hittem, hogy úgy hagyja. Na akkor röhögök egyet. :)
De mivel az csap mellett rendesen feltöltötte anyaggal, így szerintem jó lehet. A kérdés inkább az, hogy a pálcás megoldással mennyi salak maradt a varratban.
Nyilván náluk nem ugyan azok a forgalmi vizsga feltételei sem.... :)
Nálunk a hatóság meglátna egy varrott futóműelemet, akkor szerintem azonnal seggelne....
A videókból nem úgy jön át, mintha ott lenne műszaki vizsga.:)
Szivesen nézem ezeket a videókat, mert bizonyitják, hogy túlszabályozás nélkül is lehet élni és tetszik, hogy mindent megjavitanak hihetetlen egyszerű körűlmények közt.
 
Hátha itt megtűrt.
Az ukrán topikban valami fenyegetes miatt eltiltottak egy fóŕumtársat. Valaki tudja az okát?

Ui.: Marha idegesítő, hogy csak úgy tűnnek el a kommentek. A fene bánja, hogy valami a szerkesztők szerint nem oda való és azt törölnik, de valami visszajelzés, hogy törölték a kommented azért nem ártana (még csak indokolni sem kell). Ja a visszajelzéses topik zárva van...
 
Nem, arrafelé valóban nincs vizsga. Mondjuk a legtöbb járműbe magadtól be sem ülnél, mert önveszélyes.
 
Hátha itt megtűrt.
Az ukrán topikban valami fenyegetes miatt eltiltottak egy fóŕumtársat. Valaki tudja az okát?

Ui.: Marha idegesítő, hogy csak úgy tűnnek el a kommentek. A fene bánja, hogy valami a szerkesztők szerint nem oda való és azt törölnik, de valami visszajelzés, hogy törölték a kommented azért nem ártana (még csak indokolni sem kell). Ja a visszajelzéses topik zárva van...

Megfenyegette személyesen meszikét és úgy általában a nafo brigádot, hogy velük is meg fogják etetni a fülüket.

Mondjuk érdekes, hogy ogre kevesebbért kapott többet...
 
Megfenyegette személyesen meszikét és úgy általában a nafo brigádot, hogy velük is meg fogják etetni a fülüket.

Mondjuk érdekes, hogy ogre kevesebbért kapott többet...
Szerintem az ilyet véglegesen ki jell tiltani mindentől függetlenül.
 
Hátha itt megtűrt.
Na látod, megy ez itt is.

Az ukrán topikban valami fenyegetes miatt eltiltottak egy fóŕumtársat. Valaki tudja az okát?
Füllevágós komment. Le van írva az indoklásban minden, annyi legyen elég. Nem véletlenül tüntetem el a konkrét okot, mert full proli és kellemetlen az egész, az adott topikot meg nem kell vele tovább szennyezni.
Most, hogy tudod, remélem jobban alszol.
A visszajelzések topik beszélgetőnek, jópofizásra lett használva, egy idő után meguntuk.

Ui.: Marha idegesítő, hogy csak úgy tűnnek el a kommentek.
Marha idegesítő az offolás. Kapsz majd értesítést akkor :)
 
  • Tetszik
Reactions: Flamand and dudi
Na látod, megy ez itt is.

Füllevágós komment. Le van írva az indoklásban minden, annyi legyen elég. Nem véletlenül tüntetem el a konkrét okot, mert full proli és kellemetlen az egész, az adott topikot meg nem kell vele tovább szennyezni.
Most, hogy tudod, remélem jobban alszol.
A visszajelzések topik beszélgetőnek, jópofizásra lett használva, egy idő után meguntuk.

Marha idegesítő az offolás. Kapsz majd értesítést akkor :)
Egyszer alszok 8 órát az evben es ilyenekről maradok le...:cool:
 
Hátha itt megtűrt.
Az ukrán topikban valami fenyegetes miatt eltiltottak egy fóŕumtársat. Valaki tudja az okát?

Ui.: Marha idegesítő, hogy csak úgy tűnnek el a kommentek. A fene bánja, hogy valami a szerkesztők szerint nem oda való és azt törölnik, de valami visszajelzés, hogy törölték a kommented azért nem ártana (még csak indokolni sem kell). Ja a visszajelzéses topik zárva van...
Én kapok jelzést, hogy hozzászólás törölve, áthelyezve. Azt hittem, ez normális.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby