Boross F. László
Boross Rezső és Katscher Viktória gyermeke.
1919. július 10-én Budapesten, a VI. kerületben házasságot kötött Vida Margittal, Weisz Imre és Boross Laura gyermekével,[2] akitől 1920-ban elvált.
A kommün alatt a Közoktatásügyi Népbiztosság ifjúmunkás-propagandaosztályát vezette, s munkatársa volt a Vörös Ujságnak.
Sinkó Ervin (szül. Spitzer Franjo,
részt vett 1918. november 24-én a KMP megalapításában. 1919-ben szerepe volt az Internacionálé című lap megalapításában, s Újpest párttitkáraként működött. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején a VI. kerületi munkástanács és a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács tagja volt. 1919. május 2-a és 18-a között Kecskemét városparancsnoka, az 1919. június 24-i forradalom napján pedig a Szovjetház védője.
György Mátyás, írói álnevén: Szerb György (1905-ig Geiger,[
Zsidó családban született, édesapja György Mór (Geiger A. Mór) zeneszerző volt, édesanyja Lederer Teréz.
Ekkortájt Temesváron élt feleségével, Sinkó Ervin húgával. 1944-ben deportálták Németországba, ahonnan nem tért vissza.
Osvát Kálmán, 1916-ig Roth[1] (Nagyvárad, 1880. január 18. – Budapest, 1953. augusztus 1.) orvos, magyar író, szerkesztő, Osvát Ernő öccse.
Barta Sándor, részt vett a Galilei Kör munkájában.
Vasárnapi kör
Hevesi Sándor, születési nevén Hoffmann Sándor
Zalai Béla-Zalai Márk tanár és Bassó Laura fiaként született, vallása református. 1905. október 12-én Budapesten feleségül vette a nála egy évvel fiatalabb, aradi születésű, izraelita vallású Neumann Elza irodalomtörténészt,[19] Neumann Lipót és Weisz Regina lányát.
két gyermeke született: Ágnes és Zoltán (1907–1986),[23][24] Zoltán keresztanyja Ritoók Emma volt.[25] Sógora Kőrös Endre volt.[26]
Mannheim Károly, Karl Mannheim
Szegedi Lukács György, születési nevén Löwinger György Bernát[
Bolgár Elek, szül. Breuer,[3] írói álnevein: Balog Gábor,[4] Wilhelm Baumann, B. E., Kálmán Péter, Kerékgyártó Kálmán, K. K., Szebenyi Gáspár[5] (Kassa, 1883. július 3. – Budapest, 1955. június 26.) jogász, történész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja (1949).
1918-ban belépett a KMP-be. 1919 februárjában az 1918 decemberétől megjelenő Vörös Ujság szerkesztőbizottságának lett tagja. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása után bécsi követként dolgozott - ebben az időszakban történt a bankgassei rablás, melynek során két követségi alkalmazottal együtt elrabolták Bolgárt is -, majd külügyi népbiztoshelyettes lett. A Forradalmi Kormányzótanács egyetemi tanárrá, illetve a Történelmi Materializmus Kutatóintézet igazgatójának is kinevezte.
Lorsy Ernő, idegen nyelvterületen Ernst vagy Ernest Lorsy, teljes nevén: Lorsy Móric Ernő, tévesen olykor Lorsy Jenő,[6] Lorsy Emil,[7] Lórsy,[8] Lorschy[9] (Szilasbalhás, 1889. november 28. – New York, Riverside Drive, 1960. augusztus 13.[m 1][1][2]) magyar újságíró, műfordító, történész. Kezdetben a Pester Lloyd munkatársa, a Károlyi-kormány idején külügyminisztériumi tanácsos, a Magyarországi Tanácsköztársaság alatt a Közoktatásügyi Népbiztosság államtitkára. A bukás után emigrált, az emigrációban újságírással foglalkozott, és sajtó alá rendezte Károlyi Mihály emlékiratait. Az 1930-as években hazatért, ám a belpolitikai változások miatt 1938-ban emigrálni kényszerült Franciaországba. A nácik előretörése elől Észak-Afrikába menekült, ahonnan 1941-ben az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol 1960-ban bekövetkezett haláláig újságírással és műfordítással foglalkozott.
Szabó Ervin, születési nevén Schlesinger Sámuel Ármin
Balázs Béla, születési és 1913-ig használt nevén Bauer Herbert Béla[
A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt tagja lett a Forradalmi Írók Direktóriumának, majd beállt a Vörös Hadseregbe, s részt vett az északi hadjáratban.
Révai József, születési és 1916-ig használt nevén Lederer József
Tagja volt a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanácsnak.
Farkas Mihály (született Lőwy Hermann, Abaújszántó, 1904. július 18. – Budapest, 1965. december 6.) zsidó származású magyar kommunista politikus, honvédelmi miniszter, a Rákosi-korszak meghatározó személyisége, a teljhatalmú „négyesfogat” és a szűkebb ún. „trojka” tagja volt. Fia, Farkas Vladimir ÁVH-s kihallgatótiszt volt.
Gerő Ernő (születési nevén Singer Ernő, illegális nevén Szeges Ernő) (Terbegec, Hont vármegye 1898. július 8. – Budapest, 1980. március 12.) magyar kommunista politikus, több magyar kormány tagja különböző beosztásokban, 1956-ban az MDP első titkára, szovjet NKVD-tiszt. 1949 és 1957 között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteleti tagja.
Rákosi Mátyás, születési és 1903-ig használt nevén Rosenfeld Mátyás[1] (Ada, 1892. március 9. – Gorkij, 1971. február 5.) magyar politikus. 1945–56 között a Magyar Kommunista Párt, illetve a Magyar Dolgozók Pártja fő-, majd első titkára, 1952–53-ban a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, 1949–1956 között Magyarország teljhatalmú vezetője.
Lengyel József (író)
Szülei Lengyel Pál (1864-1913)[2] gabonakereskedő és Vittmann Janka voltak.
Komját Aladár (eredeti neve: Korach Aladár)
1918-ban kommunista lett, szembefordult Kassák Lajossal; György Mátyás, Lengyel József és Révai József társaságában megjelentette az 1918. Szabadulás című antológiát. 1919-ben Hevesi Gyulával kiadta az Internacionálé című folyóiratot. Tagja volt az írói direktóriumnak.
Korach Fülöp királyi adótiszt és Singer Berta fia.
Korach Mór vagy Maurizio Korach, Marcello Cora
Az 1910-es–1920-as évek fordulóján baloldali kapcsolatait mozgósítva segítette a Tanácsköztársaság leverése után emigrált magyarok – köztük testvérei, Kenyeres Júlia és Komját Aladár – olaszországi elhelyezkedését. 1924-től a bolognai egyetemen is oktatott, 1925-től a vegyipari üzemtani tanszék vezetőjeként.
t lépett be 1945 elején az Olasz Kommunista Pártba. Kiszabadulását követően, 1945-től 1948-ig az Olasz Kommunista Párt milánói kulturális központjának vezetője volt, egyidejűleg 1945 és 1950 között ismét a bolognai egyetemen oktatott. 1948-ban egyik közeli munkatársával Faenzában kemencetervező irodát alapított, s ennek ügyeit irányította.
Kenyeres Júlia (eredetileg Korách
Egyetemi hallgatóként részt vett a Galilei Kör munkájában. A KMP-nek a kezdetektől tajga volt. A Tanácsköztársaság idején – politikai gondolkodása miatt – a Közoktatásügyi Népbiztosság a filmügyek politikai biztosának művészeti helyettesévé nevezte ki. A Tanácsköztársaság bukása után a fehérterror elől emigrált. Berlinben az NKP tagja lett, s mint üzemi lapszerkesztő dolgozott. Eközben cikkeket, verseket írt az emigráns magyar sajtóba.
1921-ben, Bécsben, az "Egység" című kommunista irodalmi folyóirat egyik alapítója volt. 1922 őszén Berlinbe, majd 1932-ben a Szovjetunióba költözött. A moszkvai Lenin-iskola apirantújának elvégzése után párttörténetet és marxizmus-leninizmust oktatott. 1936-ban önként jelentkezett a spanyol polgárháború nemzetközi brigádjába, ahol Júlia Alvarez néven vált ismertté. 1939-ben visszatért a Szovjetunióba.
Egyik fő szervezője, egyben szerkesztője volt a moszkvai Kossuth Rádiónak, 1939-40-ben. 1947-ben hazatért Magyarországra. 1950-ben a Magyar Távirati Iroda vezérigazgató-helyettese lett. Szerkesztette a Tartós békéért, népi demokráciáért című lap magyar kiadását. Haláláig tagja volt a Magyar Újságírók Szövetsége vezetőségének.
Hevesi Gyula
Hevesi Adolf és Polacsek
Mária fiaként született zsidó családban.
1918. december 29-én Budapesten feleségül vette Róthbart Irmát (Sinkó Ervin későbbi feleségét), Róthbart Jakab és Rosenwald Janka lányát,[2] ám ez a házasság hamarosan válással végződött. 1919. július 19-én Budapesten újból megnősült, felesége Stern Jolán, Stern Mózes és Auspitz Regina leánya lett.[3]
1918–1919-ben a Kommunisták Magyarországi Pártja elméleti folyóiratát, az Internationale című lapot szerkesztette Komját Aladárral. Ugyanebben az időszakban a KMP Központi Bizottságának tagja, a Tanácsköztársaság idején pedig két hétig szocializálási népbiztoshelyettes, majd három és fél hónapig a szociális termelés népbiztosa volt (többek között Rákosi Mátyás társaként). A bukás után Bécsbe, Berlinbe, majd Olaszországba menekült, ahol a Società Bolognese di Elettricità munkatársa volt. Börtönbe került, szabadulását követően rövid ideig San Marinóban élt. Miután kiutasították, a Szovjetunióba utazott, és előbb Leningrádban, majd Moszkvában tevékenykedett.
Boross Rezső és Katscher Viktória gyermeke.
1919. július 10-én Budapesten, a VI. kerületben házasságot kötött Vida Margittal, Weisz Imre és Boross Laura gyermekével,[2] akitől 1920-ban elvált.
A kommün alatt a Közoktatásügyi Népbiztosság ifjúmunkás-propagandaosztályát vezette, s munkatársa volt a Vörös Ujságnak.
Sinkó Ervin (szül. Spitzer Franjo,
részt vett 1918. november 24-én a KMP megalapításában. 1919-ben szerepe volt az Internacionálé című lap megalapításában, s Újpest párttitkáraként működött. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején a VI. kerületi munkástanács és a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács tagja volt. 1919. május 2-a és 18-a között Kecskemét városparancsnoka, az 1919. június 24-i forradalom napján pedig a Szovjetház védője.
György Mátyás, írói álnevén: Szerb György (1905-ig Geiger,[
Zsidó családban született, édesapja György Mór (Geiger A. Mór) zeneszerző volt, édesanyja Lederer Teréz.
Ekkortájt Temesváron élt feleségével, Sinkó Ervin húgával. 1944-ben deportálták Németországba, ahonnan nem tért vissza.
Osvát Kálmán, 1916-ig Roth[1] (Nagyvárad, 1880. január 18. – Budapest, 1953. augusztus 1.) orvos, magyar író, szerkesztő, Osvát Ernő öccse.
Barta Sándor, részt vett a Galilei Kör munkájában.
Vasárnapi kör
Hevesi Sándor, születési nevén Hoffmann Sándor
Zalai Béla-Zalai Márk tanár és Bassó Laura fiaként született, vallása református. 1905. október 12-én Budapesten feleségül vette a nála egy évvel fiatalabb, aradi születésű, izraelita vallású Neumann Elza irodalomtörténészt,[19] Neumann Lipót és Weisz Regina lányát.
két gyermeke született: Ágnes és Zoltán (1907–1986),[23][24] Zoltán keresztanyja Ritoók Emma volt.[25] Sógora Kőrös Endre volt.[26]
Mannheim Károly, Karl Mannheim
Szegedi Lukács György, születési nevén Löwinger György Bernát[
Bolgár Elek, szül. Breuer,[3] írói álnevein: Balog Gábor,[4] Wilhelm Baumann, B. E., Kálmán Péter, Kerékgyártó Kálmán, K. K., Szebenyi Gáspár[5] (Kassa, 1883. július 3. – Budapest, 1955. június 26.) jogász, történész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja (1949).
1918-ban belépett a KMP-be. 1919 februárjában az 1918 decemberétől megjelenő Vörös Ujság szerkesztőbizottságának lett tagja. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása után bécsi követként dolgozott - ebben az időszakban történt a bankgassei rablás, melynek során két követségi alkalmazottal együtt elrabolták Bolgárt is -, majd külügyi népbiztoshelyettes lett. A Forradalmi Kormányzótanács egyetemi tanárrá, illetve a Történelmi Materializmus Kutatóintézet igazgatójának is kinevezte.
Lorsy Ernő, idegen nyelvterületen Ernst vagy Ernest Lorsy, teljes nevén: Lorsy Móric Ernő, tévesen olykor Lorsy Jenő,[6] Lorsy Emil,[7] Lórsy,[8] Lorschy[9] (Szilasbalhás, 1889. november 28. – New York, Riverside Drive, 1960. augusztus 13.[m 1][1][2]) magyar újságíró, műfordító, történész. Kezdetben a Pester Lloyd munkatársa, a Károlyi-kormány idején külügyminisztériumi tanácsos, a Magyarországi Tanácsköztársaság alatt a Közoktatásügyi Népbiztosság államtitkára. A bukás után emigrált, az emigrációban újságírással foglalkozott, és sajtó alá rendezte Károlyi Mihály emlékiratait. Az 1930-as években hazatért, ám a belpolitikai változások miatt 1938-ban emigrálni kényszerült Franciaországba. A nácik előretörése elől Észak-Afrikába menekült, ahonnan 1941-ben az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol 1960-ban bekövetkezett haláláig újságírással és műfordítással foglalkozott.
Szabó Ervin, születési nevén Schlesinger Sámuel Ármin
Balázs Béla, születési és 1913-ig használt nevén Bauer Herbert Béla[
A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt tagja lett a Forradalmi Írók Direktóriumának, majd beállt a Vörös Hadseregbe, s részt vett az északi hadjáratban.
Révai József, születési és 1916-ig használt nevén Lederer József
Tagja volt a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanácsnak.
Farkas Mihály (született Lőwy Hermann, Abaújszántó, 1904. július 18. – Budapest, 1965. december 6.) zsidó származású magyar kommunista politikus, honvédelmi miniszter, a Rákosi-korszak meghatározó személyisége, a teljhatalmú „négyesfogat” és a szűkebb ún. „trojka” tagja volt. Fia, Farkas Vladimir ÁVH-s kihallgatótiszt volt.
Gerő Ernő (születési nevén Singer Ernő, illegális nevén Szeges Ernő) (Terbegec, Hont vármegye 1898. július 8. – Budapest, 1980. március 12.) magyar kommunista politikus, több magyar kormány tagja különböző beosztásokban, 1956-ban az MDP első titkára, szovjet NKVD-tiszt. 1949 és 1957 között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteleti tagja.
Rákosi Mátyás, születési és 1903-ig használt nevén Rosenfeld Mátyás[1] (Ada, 1892. március 9. – Gorkij, 1971. február 5.) magyar politikus. 1945–56 között a Magyar Kommunista Párt, illetve a Magyar Dolgozók Pártja fő-, majd első titkára, 1952–53-ban a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, 1949–1956 között Magyarország teljhatalmú vezetője.
Lengyel József (író)
Szülei Lengyel Pál (1864-1913)[2] gabonakereskedő és Vittmann Janka voltak.
Komját Aladár (eredeti neve: Korach Aladár)
1918-ban kommunista lett, szembefordult Kassák Lajossal; György Mátyás, Lengyel József és Révai József társaságában megjelentette az 1918. Szabadulás című antológiát. 1919-ben Hevesi Gyulával kiadta az Internacionálé című folyóiratot. Tagja volt az írói direktóriumnak.
Korach Fülöp királyi adótiszt és Singer Berta fia.
Korach Mór vagy Maurizio Korach, Marcello Cora
Az 1910-es–1920-as évek fordulóján baloldali kapcsolatait mozgósítva segítette a Tanácsköztársaság leverése után emigrált magyarok – köztük testvérei, Kenyeres Júlia és Komját Aladár – olaszországi elhelyezkedését. 1924-től a bolognai egyetemen is oktatott, 1925-től a vegyipari üzemtani tanszék vezetőjeként.
t lépett be 1945 elején az Olasz Kommunista Pártba. Kiszabadulását követően, 1945-től 1948-ig az Olasz Kommunista Párt milánói kulturális központjának vezetője volt, egyidejűleg 1945 és 1950 között ismét a bolognai egyetemen oktatott. 1948-ban egyik közeli munkatársával Faenzában kemencetervező irodát alapított, s ennek ügyeit irányította.
Kenyeres Júlia (eredetileg Korách
Egyetemi hallgatóként részt vett a Galilei Kör munkájában. A KMP-nek a kezdetektől tajga volt. A Tanácsköztársaság idején – politikai gondolkodása miatt – a Közoktatásügyi Népbiztosság a filmügyek politikai biztosának művészeti helyettesévé nevezte ki. A Tanácsköztársaság bukása után a fehérterror elől emigrált. Berlinben az NKP tagja lett, s mint üzemi lapszerkesztő dolgozott. Eközben cikkeket, verseket írt az emigráns magyar sajtóba.
1921-ben, Bécsben, az "Egység" című kommunista irodalmi folyóirat egyik alapítója volt. 1922 őszén Berlinbe, majd 1932-ben a Szovjetunióba költözött. A moszkvai Lenin-iskola apirantújának elvégzése után párttörténetet és marxizmus-leninizmust oktatott. 1936-ban önként jelentkezett a spanyol polgárháború nemzetközi brigádjába, ahol Júlia Alvarez néven vált ismertté. 1939-ben visszatért a Szovjetunióba.
Egyik fő szervezője, egyben szerkesztője volt a moszkvai Kossuth Rádiónak, 1939-40-ben. 1947-ben hazatért Magyarországra. 1950-ben a Magyar Távirati Iroda vezérigazgató-helyettese lett. Szerkesztette a Tartós békéért, népi demokráciáért című lap magyar kiadását. Haláláig tagja volt a Magyar Újságírók Szövetsége vezetőségének.
Hevesi Gyula
Hevesi Adolf és Polacsek
Mária fiaként született zsidó családban.
1918. december 29-én Budapesten feleségül vette Róthbart Irmát (Sinkó Ervin későbbi feleségét), Róthbart Jakab és Rosenwald Janka lányát,[2] ám ez a házasság hamarosan válással végződött. 1919. július 19-én Budapesten újból megnősült, felesége Stern Jolán, Stern Mózes és Auspitz Regina leánya lett.[3]
1918–1919-ben a Kommunisták Magyarországi Pártja elméleti folyóiratát, az Internationale című lapot szerkesztette Komját Aladárral. Ugyanebben az időszakban a KMP Központi Bizottságának tagja, a Tanácsköztársaság idején pedig két hétig szocializálási népbiztoshelyettes, majd három és fél hónapig a szociális termelés népbiztosa volt (többek között Rákosi Mátyás társaként). A bukás után Bécsbe, Berlinbe, majd Olaszországba menekült, ahol a Società Bolognese di Elettricità munkatársa volt. Börtönbe került, szabadulását követően rövid ideig San Marinóban élt. Miután kiutasították, a Szovjetunióba utazott, és előbb Leningrádban, majd Moszkvában tevékenykedett.