A nyugati sajtót olvasva az a téves következtetés vonható le, hogy egész Közép- és Kelet-Európa Oroszország ellen van hangolva. Az Ukrajna, Moldova és Grúzia által aláírt EU-társulási szerződéseket a „nép akaratával” és „szuverén döntésekkel” szokás indokolni. Az uniós (valamint amerikai) tisztségviselők hangsúlyozzák, hogy a társulási szerződés csak használni fog Oroszországnak, mert az európai „virágzási övezet” fokozatosan az orosz határhoz közeledik. Vajon ez valóban így van?
Hallottunk már efféléket, amikor Lengyelország, Csehország és Magyarország a NATO-hoz és az Európai Unióhoz csatlakozott. Oroszországot arról igyekezték meggyőzni, hogy a NATO-tagság nemcsak a nevezett országok biztonságát fogja szilárdítani, hanem az Oroszországgal ápolt kapcsolataik javulását is szolgálni fogja.
A valóságban mindennek az ellenkezője következett be. A legfeltűnőbb példát az orosz-lengyel kapcsolatok szolgáltatták, amelyek lényegesen romlottak 1999 óta. És a viszony romlásának kezdeményezőjeként mindig a NATO- és EU-tagország Lengyelország lépett fel. Például, Oroszország soha nem támogatta a lengyel ellenzéket, miközben Varsó minden tőle telhető módon üdvözölte és támogatta a moszkvai és kijevi „forradalmi változásokat”. Az orosz-lengyel viszony bármilyen kiéleződése csak további romlásukat eredményezi.
„Az EU a virágzás és stabilitás övezete” – ez egy további mítosz. Utalhatunk itt a görögországi, ill. ciprusi pénzügyi összeomlásra.
A valóságban Közép- és Kelet-Európában a közvélemény rendkívül polarizált, de a sajtó az EU-ban és az USA-ban mélyen hallgat ezekről a belső ellentmondásokról. Ukrajnában ezek a súrlódások felszínre kerültek, és a nyugati sajtó igyekezett „orosz agresszióként” beállítani a polgárháborút.
Mit mondanak az „eurointegrációról” a valóságban a nép támogatását élvező kelet-európai politikusok? Az utóbbi választásokat megnyert Igor Dodon, a Moldovai Szocialista Párt vezetője a következőket mondja: „Az eurointegráció –mai formájában – Moldova államiságának elvesztéséhez fog vezetni. A Dnyeszter-menti szakadár terület nem megy el Európába, úgy mint a másik etnikai autonómia, Gagauzia sem. Sőt, Moldova északi részének lakosai sem lelkesednek az EU-csatlakozásért. A szocialista párt a választásokon elért remek eredménye ellenére kénytelen volt ellenzékbe vonulni. Ennek oka az, hogy a 2009-es évi zajos események után, amikor a Nyugat-barát „tüntetők” felhergelt tömege a parlament épületét rohamozta meg, Moldova politikáját teljes egészében az Európai Integrációért Koalíció tarja ellenőrzés alatt.”
Grúziában, amely ország Moldovával egyidejűleg írta alá a társulási szerződést, Mihail Szaakasvili Nyugat-barát kormányzata kénytelen volt szégyenletes módon távozni a hatalomból. Magát Szaakasvilit szülőhazájában számos bűncselekmények elkövetéséért körözik, többek között sikkasztásért, korrupcióért és politikai opponenseivel való leszámolásért.
Ez ami a volt szovjet köztársaságokat illeti. De Közép-Európában, amelyik soha nem volt a Szovjetunió része, az Európai Unió ún. buldózerdiplomáciájához enyhén szólva ellentmondásosan viszonyulnak.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemcsak ellenzi az Oroszországgal szembeni szankciókat, hanem aktívan elítélte az EU-t a Déli Áramlat gázvezeték szabotálásáért. Ha az Európai Unió nem avatkozott volna be, a Déli Áramlaton át földgáz érkezett volna Magyarországra, Szerbiába, Olaszországba és Európa legkevésbé fejlett része többi országaiba. Az Európai Unió magatartása ugyanolyan agresszív, mint a korai bolsevistáké. A lengyel Új Jobboldal vezetője, Janusz Korwin-Mikke az Európai Bizottságot „a magántulajdont megvető kommunisták csoportjának” minősítette. Egyébként Korwin-Mikke EP-választási sikerét a lengyel sajtó „az év áttörésének” nevezte.
Míg Lengyelországban csak az ellenzék legmerészebb tagjai engedhetik meg maguknak, hogy józan tekintetet vessenek Oroszországra, Szerbiában éppen ellenkezőleg fő áramlat a politikában a szankciók bírálata és a Déli Áramlat támogatása. Alekszandar Vucsics miniszterelnök nyilatkozata szerint az országra kívülről nehezedő nyomás ellenére Szerbia nem mond le a projekt támogatásáról.
Probléma, hogy sem az EU, sem az USA az „Oroszország-ellenes expanzió” katasztrofális következményei ellenére, amelyek már polgárháborúhoz vezettek Ukrajnában, nem kíván lemondani terveiről.
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/2014_12_22/M-tosz-a-kelet-europai-oroszellenesseg-1454/
Hallottunk már efféléket, amikor Lengyelország, Csehország és Magyarország a NATO-hoz és az Európai Unióhoz csatlakozott. Oroszországot arról igyekezték meggyőzni, hogy a NATO-tagság nemcsak a nevezett országok biztonságát fogja szilárdítani, hanem az Oroszországgal ápolt kapcsolataik javulását is szolgálni fogja.
A valóságban mindennek az ellenkezője következett be. A legfeltűnőbb példát az orosz-lengyel kapcsolatok szolgáltatták, amelyek lényegesen romlottak 1999 óta. És a viszony romlásának kezdeményezőjeként mindig a NATO- és EU-tagország Lengyelország lépett fel. Például, Oroszország soha nem támogatta a lengyel ellenzéket, miközben Varsó minden tőle telhető módon üdvözölte és támogatta a moszkvai és kijevi „forradalmi változásokat”. Az orosz-lengyel viszony bármilyen kiéleződése csak további romlásukat eredményezi.
„Az EU a virágzás és stabilitás övezete” – ez egy további mítosz. Utalhatunk itt a görögországi, ill. ciprusi pénzügyi összeomlásra.
A valóságban Közép- és Kelet-Európában a közvélemény rendkívül polarizált, de a sajtó az EU-ban és az USA-ban mélyen hallgat ezekről a belső ellentmondásokról. Ukrajnában ezek a súrlódások felszínre kerültek, és a nyugati sajtó igyekezett „orosz agresszióként” beállítani a polgárháborút.
Mit mondanak az „eurointegrációról” a valóságban a nép támogatását élvező kelet-európai politikusok? Az utóbbi választásokat megnyert Igor Dodon, a Moldovai Szocialista Párt vezetője a következőket mondja: „Az eurointegráció –mai formájában – Moldova államiságának elvesztéséhez fog vezetni. A Dnyeszter-menti szakadár terület nem megy el Európába, úgy mint a másik etnikai autonómia, Gagauzia sem. Sőt, Moldova északi részének lakosai sem lelkesednek az EU-csatlakozásért. A szocialista párt a választásokon elért remek eredménye ellenére kénytelen volt ellenzékbe vonulni. Ennek oka az, hogy a 2009-es évi zajos események után, amikor a Nyugat-barát „tüntetők” felhergelt tömege a parlament épületét rohamozta meg, Moldova politikáját teljes egészében az Európai Integrációért Koalíció tarja ellenőrzés alatt.”
Grúziában, amely ország Moldovával egyidejűleg írta alá a társulási szerződést, Mihail Szaakasvili Nyugat-barát kormányzata kénytelen volt szégyenletes módon távozni a hatalomból. Magát Szaakasvilit szülőhazájában számos bűncselekmények elkövetéséért körözik, többek között sikkasztásért, korrupcióért és politikai opponenseivel való leszámolásért.
Ez ami a volt szovjet köztársaságokat illeti. De Közép-Európában, amelyik soha nem volt a Szovjetunió része, az Európai Unió ún. buldózerdiplomáciájához enyhén szólva ellentmondásosan viszonyulnak.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemcsak ellenzi az Oroszországgal szembeni szankciókat, hanem aktívan elítélte az EU-t a Déli Áramlat gázvezeték szabotálásáért. Ha az Európai Unió nem avatkozott volna be, a Déli Áramlaton át földgáz érkezett volna Magyarországra, Szerbiába, Olaszországba és Európa legkevésbé fejlett része többi országaiba. Az Európai Unió magatartása ugyanolyan agresszív, mint a korai bolsevistáké. A lengyel Új Jobboldal vezetője, Janusz Korwin-Mikke az Európai Bizottságot „a magántulajdont megvető kommunisták csoportjának” minősítette. Egyébként Korwin-Mikke EP-választási sikerét a lengyel sajtó „az év áttörésének” nevezte.
Míg Lengyelországban csak az ellenzék legmerészebb tagjai engedhetik meg maguknak, hogy józan tekintetet vessenek Oroszországra, Szerbiában éppen ellenkezőleg fő áramlat a politikában a szankciók bírálata és a Déli Áramlat támogatása. Alekszandar Vucsics miniszterelnök nyilatkozata szerint az országra kívülről nehezedő nyomás ellenére Szerbia nem mond le a projekt támogatásáról.
Probléma, hogy sem az EU, sem az USA az „Oroszország-ellenes expanzió” katasztrofális következményei ellenére, amelyek már polgárháborúhoz vezettek Ukrajnában, nem kíván lemondani terveiről.
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/2014_12_22/M-tosz-a-kelet-europai-oroszellenesseg-1454/