A statisztikákról:
Az egyik legtöbbet figyelt statisztika a GDP, illetve az egy főre jutó GDP. Ez például nálunk sokkal alacsonyabb, mint Amerikában, Németországban, vagy Ausztriában. Jön tehát az okos elemző és az okos statisztikus és karöltve magyarázzák az egyszeri magyar dolgozónak, hogy keveset dolgozik. Erre a magyar munkás sérelmezi, hogy 2013-ban Magyarországon 1883 órát dolgozott egy átlag munkás, míg az OECD átlag 1770 óra, az USA 1788, Ausztria 1676 Németország pedig 1388 munkaórát tudott kimutatni, azaz a magyar munkaerő egyáltalán nem dolgozik keveset. Pont azok az országok vezetik az OECD munkaidő ranglistát (2013-ban a sorrend Mexikó, Görögország, Chile, Oroszország, Lengyelország, Magyarország, Észtország) amelyek a statisztika szerint kevesebb egy főre jutó hozzáadott értéket állítanak elő. Pont azokban az országokban dolgoznak keveset, ahol nagy az egy főre jutó GDP (hátulról a sorrend Hollandia, Németország, Norvégia, Dánia, Franciaország). Erre a statisztikus és a közgazdász nem jön zavarba, kifejtik az egyszeri magyar munkásnak, hogy a probléma nem a munka mennyiségével van, hanem hogy alacsony hatékonysággal dolgozik.
Mit is jelent a gyakorlatban ez a statisztikailag kimutatott alacsony hatékonyság? Minél nagyobb egy ország egy főre jutó GDP-je, általában annál nagyobb a GDP termelésén belül a szolgáltató szektor súlya és annál kisebb a mezőgazdasági és ipari termelésé. A világon a legnagyobb szolgáltató szektor súllyal Franciaország bír 79,8 %-kal, de utána az USA jön 79,7 %-kal, azután a görögök, angolok, belgák dánok. Azaz a nagy kimutatott GDP nem termék előállításból származik. Egy csomó foglalkozás, ami a gazdag országokban komoly gazdasági ágazatként jelenik meg a statisztikában, a kevésbé gazdag országokban luxusnak, feleslegesnek számít ami nélkül jól elvannak. Amerika hemzseg az ügyvédektől, pszichoanalitikusoktól, elemzőktől, marketing szakemberektől, tanácsadóktól, ügynököktől stb... akik jó drágán mérik a szolgáltatásaikat és a statisztikában is nagy hozzáadott értékkel szerepelnek. Ezzel szemben Kínában a kimutatott GDP nagyobb része, 51,7 %-a mezőgazdasági, vagy ipari termelés és Indiában is 43,1 % ez az arány, szemben az USA és a nyugat-európai országok 20, és a nyugat-európai országok átlag 25 %-os arányával. Az USA kimutatottan a világ legnagyobb gazdasági teljesítményét mondhatja magáénak. De ha csak a termelést nézzük, akkor már korrekció nélkül is 52 %-kal veri Kína Amerikát. Ha pedig az árszínvonallal is korrigálunk azaz vásárlóerő paritáson számolunk, vagy naturális egységekben számoljuk a termelést akkor Kína 2,5-szer többet termel, mint az USA. Magyarország és Ausztria viszonylatában is hasonló a helyzet. Ha a sima GDP adatot nézzük, akkor az osztrákok GDP-je 3,5-szer több, mint a miénk. Egy főre jutóan pedig több, mint 4-szere s a különbség. Ha vásárlóerő paritáson számolunk, akkor már 2,4-szeres a szorzó a sógoruk javára. Ha vásárlóerő paritáson a mezőgazdasági és ipari termelést nézzük, akkor 10 %-ot rájuk verünk és egy főre jutóan is közel ugyanannyit termelünk. Tehát a magyar munkás nem állít elő kevesebb autót, tejet és műanyag bizgentyűt, de a statisztikus a képébe vágja, hogy alacsony hatékonysággal termel.
Mert mi is a GDP? Hozzáadott érték. A csapággyárban megtermelt csapágyak eladási árából levonják a felhasznált anyag és energia árát. Lényegében a bértömeg, az adók és a profit jelenik meg GDP-ként. Ha egy országban magasabb a bérszínvonal, magasabbak az adók, járulékok és nagyobb a profit ráta, akkor ugyanannyi természetes egységben mért termelésen sokszoros hozzáadott értéket mutat ki. Ha az osztrák csapágy sokkal drágább, mint magyar, akkor a statisztikában úgy néz ki, mintha többet termelnének. Persze az importálható/exportálható mezőgazdasági és ipari termékeknél az árszínvonal csak korlátozottan térhet el ugyanolyan tudású terméknél a verseny miatt. Azonban a szolgáltatásokat jellemzően nem szállítják el, hogy azok máshol versenyezzenek. A szolgáltatások terén az eltérő bérek drasztikusan eltérő hozzáadott értékhez vezetnek. Egy osztrák fodrász nem vág több hajat, mint egy magyar, de többszörös áron teszi. Ebből többszörös bért lehet neki fizetni. Persze ebből a többszörös bérből a drágább szolgáltatásokat neki is ki kell fizetni, ami viszont a szolgáltatások felett megmaradt abból a pénzből a közel ugyanannyiba kerülő árukból többszörös mennyiséget, vagy jobb minőséget vehet a boltban. Mi meg nézünk, hogy ők miért élnek annyival jobban. Ha Magyarországon bemegyek egy kifőzdébe és rántott húst kérek krumplival, azt megszámítják nekem 920 Ft-ért, azaz 3 euróért. Bécsben ugyanezért a wiener schnitzel mit kartoffelért 7-8 eurót kérnek. Ha levonjuk mindkettőből az alapanyagot és energiát, akkor 3,5-4-szeres hozzáadott érték különbség jön ki ugyanazért.Ha egy szolgáltatást ki is szerveznek Indiába, akkor is a mondjuk Angliában maradt vezetőség és vállalati vízfej többet keres, mint a 20-szor többen lévő indiai terméktámogatók, telefonos ügyfélszolgálatosok. Máris ki lehet mutatni, hogy az angol egy főre jutó hozzáadott érték mennyivel magasabb.
A világ ma úgy működik, hogy a szorgos kicsi kínaiak, indiaiak és társaik termelik meg a kézzel fogható javak legnagyobb részét nagyon alacsony bérekért, míg a több nagyságrenddel jobban fizetett amerikai ügyvéd, pszichoanalitikus és osztrák szociális munkás, vagy személyi edző ezekből többszörös mennyiséget fogyaszt. Ehhez az energiát, a nyersanyagot az oroszok, az arabok és más fejlődő országok adják. Az amerikaiak ezt a fogyasztást úgy nyomatják, hogy nincs rá fedezet. 30 éve masszív külkereskedelmi és fizetési mérleg hiánnyal fogyasztanak hitelből, amit a külker. többlettel rendelkező országok finanszíroznak USA kötvényvásárlással, illetve a nyomtatott dollár megvásárlásával (dollár pénzügyi eszközökbe való fektetéssel), amitől az USA tőzsdeindex megy az égbe, nem a kínai, ahol a termelés folyik. De a statisztikában mégis úgy néz ki, hogy az átlag amerikai a termelési verseny élharcosa.
Ennyit a statisztikáról.