Ezt a ráerőszakolást sikerrel megtette emberöltőkön át. Nem volt ezzel probléma addig, amíg abba nem hagyta. Abbahagyta a hatvanas-hetvenes években és akkor megindult egy olyan erjedés, ami a birodalom ellen hatott.
A szovjet kommunista rendszer örökké élhetett volna és legyőzhette volna a Nyugatot is, ha Sztálint egy újabb Sztálin követ, aki kinevel egy újabb Sztálint. Vagy létrehoznak egy sztálintalan, de sztálini államrezont, ami még tartósabb módon, az erőskezű zsarnok nélkül is fenn tudja tartani a centralizációt, ami a birodalom létének alapja volt.
A sztálini Szovjetúnió volt a világtörténelem egyik legsikeresebb államalakulata Dzsingisz kán birodalma mellett. De nem a leg tartósabb, az állami intézményrendszer megalapozatlansága volt ennek az oka, az, hogy eurázsiának nincs megfelelő államelméleti hagyománya egy tartós zsarnokság kiépítéséhez, ami a Nyugaton megvan. Ami késik, persze nem múlik, a nyugati államelmélet fejlődését két tényező: a feudális anarchia és a véget nem érő valláshábhorúk őrülete alapozta meg, amivel szemben az uralkodói- majd állami abszolutizmus, tehát a szuverenitás elmélete és gyakorlata jelentette az alternatívát, a békét, a fejlődést ami az államrezon tartósságán és sikerességén alapul.
