[BIZTPOL] Szíriai helyzet

Ha valaki 30 évet békében él a síta szomszédjával, nem metéli el a nyakát, mégha "népfelkel" is, csak mert ő nem szuni.

Nem, horvátok és szerbek se tették negyvenöt év béke után. Nem ám, az emberek nem ilyenek, hanem jók. Pláne a közel-keleten!
 
Figyelj csak, ez a népfelkelés dolog, még elmegy Egyiptomban, Líbiában, de ott mr ugye fel is akasztották a királyokat, azóta van ezekben az államokban politikai katyvasz.
Szíria teljessen más kérdés. Szíria az oroszok nélkül harcolt 4-5 éven keresztül. Ha ott akkora bázisa lett volna a "népfelkelésnek" tudod hol lenne most Asszad?

Nagyjából a síita területek fölött uralkodna, a síita milíciákra és a síita internacionalizmusra alapozva maradék hatalmát. Ja, ez van!

Az, hogy egy kormányerő 5 év alatt kivérzik, míg a maroknyi "felkelő" a fél világból kapja az idióta vallási fanatikus utánpótlást, nem csodálkozni való dolog. Ha jók az ismereteim, az Isis iraki területekről indult, a vákum pedig bevitte őket szíriába. Ha asszadnak csak a "mérsékelt" felkelöivel kellene megküzdenie, már rég rend lenne.

Ez volt a helyzet 2013-ban, másfél-két évvel a konfliktus kezdete után:
20130428155921%21Syrian_civil_war.png

A szunni támogatók eltűntek a rendszer mögül, a rendszer pedig elvesztette a szunni és kurd lakosságú területek és városok döntő többségét kezdettől fogva. A szír nép tette ezt, nem mítikus külföldi faktor.
 
<blockquote rel="galland">Ha valaki 30 évet békében él a síta szomszédjával, nem metéli el a nyakát, mégha "népfelkel" is, csak mert ő nem szuni.

Nem, horvátok és szerbek se tették negyvenöt év béke után. Nem ám, az emberek nem ilyenek, hanem jók. Pláne a közel-keleten!
</blockquote>

Sajnos egyet értek ebben veled. Igazából ezek nem egyet értés, vagy világnézet kérdése, ezek tények. Pláne a közel keleten. Simán a 30 év együtt sütögetés után egymásnak mennek egy széklábbal, igazából bárhol a világon ha kellően fel vannak tüzelve az emberek, politika/vallás/származás bármi eltérés alapján.
 
<blockquote rel="boki">Az amerikai elképzelés szerint létrehozandó szíriai Kurdisztán nem elfogadható Aszadnak, az oroszoknak,Iránnak és Torokországnak sem. Ezért <b>is</b> a torok-orosz-iráni kozeledés.

Szóval ha nem lenne az új modi már le lennének férgezve a kurdok is?
Emlékszem még milyen biztpol ment ebben a topicban az orosz gép lelövése után, sokan már török Kurdisztánt vizionáltak orosz segítséggel. A sokat hivatkozott nemzeti önrendelkezés ukrajna után újra aktuális. Egy olyan igazságszerető nép mint az orosz biztos megérti a kurdok ezen szándékát.

Igazából egy amerikai segítséggel létrehozandó gyorsétterem is már csípné a szemüket ezeknek...</blockquote>

van mekdonci oroszorszagban is. :) a kurdok csak addig voltak menoek, amig nem alltak aszadek utjab. most, hogy vegezni akarnak aszaddal, ok is terroristak lesznek :D
 
<blockquote rel="boki">Népfelkelés tort ki Szíriában. Ez jó. :)))

Mert a "B" magyarázat ugye az, hogy néhány ezer CIA és Moszad zsoldos iszlamist megdöntötte egy tizenhétmilliós ország, több százezres, a térség egyik legjobban képzett és felszerelt hadseregével rendelkező, a nép szeretetétől övezett kormányzatának hatalmát, elfoglalva az ország területének kétharmadát. </blockquote> feligazsagoktol szenvedve nem fognak megerteni. volt spontan, volt felulrol-kivulrol iranyitott resze, a tobb helyen, tobbek altal kirobbantott polgarhaboruban, az usa ugyanolyan gennyes, mint aszad. azota elvannak, mert ez mindenkinek jo, es meg tobb evig ellesznek komoly beavatkozas nelkul. a ballib meg sopankodik a fotokon, de valtozasra ok sem tudjak sarkalni a politikat. a forumon meg mindenki ugatja a dolgot, de messzebb senki sem lat a sajat erdojenel. :)
 
<blockquote rel="galland">Figyelj csak, ez a népfelkelés dolog, még elmegy Egyiptomban, Líbiában, de ott mr ugye fel is akasztották a királyokat, azóta van ezekben az államokban politikai katyvasz.
Szíria teljessen más kérdés. Szíria az oroszok nélkül harcolt 4-5 éven keresztül. Ha ott akkora bázisa lett volna a "népfelkelésnek" tudod hol lenne most Asszad?

Nagyjából a síita területek fölött uralkodna, a síita milíciákra és a síita internacionalizmusra alapozva maradék hatalmát. Ja, ez van!

Az, hogy egy kormányerő 5 év alatt kivérzik, míg a maroknyi "felkelő" a fél világból kapja az idióta vallási fanatikus utánpótlást, nem csodálkozni való dolog. Ha jók az ismereteim, az Isis iraki területekről indult, a vákum pedig bevitte őket szíriába. Ha asszadnak csak a "mérsékelt" felkelöivel kellene megküzdenie, már rég rend lenne.

Ez volt a helyzet 2013-ban, másfél-két évvel a konfliktus kezdete után:
20130428155921%21Syrian_civil_war.png

A szunni támogatók eltűntek a rendszer mögül, a rendszer pedig elvesztette a szunni és kurd lakosságú területek és városok döntő többségét kezdettől fogva. A szír nép tette ezt, nem mítikus külföldi faktor.
</blockquote>
Ez nem pont így van. Ennél bonyolultabb a dolog. Jelentős szunnita részvétel van az Assad rendszerben és ezt az etnikai térképek is bizonyítják.
Syria_Ethnoreligious_Map.png
 
<blockquote rel="galland">Ha valaki 30 évet békében él a síta szomszédjával, nem metéli el a nyakát, mégha "népfelkel" is, csak mert ő nem szuni.

Nem, horvátok és szerbek se tették negyvenöt év béke után. Nem ám, az emberek nem ilyenek, hanem jók. Pláne a közel-keleten!
</blockquote>
oket ne keverd ide, a delszlavok utalata a masodik vh.-ig nyulik vissza, kozottuk nem beke, hanem fegyverszunet volt. az emberek tenyleg nem jok. csak. rosszak is.
 
Az új amerikai Pk. szólt, hogy az oroszok és Assad mihez tartsák magukat ezután.
160820201912-gen-stephen-townsend-exlarge-169.jpg

http://edition.cnn.com/2016/08/21/politics/us-warns-syria-russia-on-attacks/index.html
 
Nem épp, nyíltan megfenyegették a szíreket, hogy "elveszthetik egy repülőgépüket" viszont pont a parancsnokot nem láttam ezt mondani, hanem "idéztek".
 
feligazsagoktol szenvedve nem fognak megerteni. volt spontan, volt felulrol-kivulrol iranyitott resze, a tobb helyen, tobbek altal kirobbantott polgarhaboruban, az usa ugyanolyan gennyes, mint aszad. azota elvannak, mert ez mindenkinek jo, es meg tobb evig ellesznek komoly beavatkozas nelkul. a ballib meg sopankodik a fotokon, de valtozasra ok sem tudjak sarkalni a politikat. a forumon meg mindenki ugatja a dolgot, de messzebb senki sem lat a sajat erdojenel. :)

Ez így van. Igen jelentős külső hatás érvényesült Szíriában, mint Arábia, mind az USA, mind Izrael irányából ami katalizálta a háború kialakulását, de mindez rápült egy népfelkelésre, amit döntően helyi erők hajtottak végre és aminek kirobbanásában e helyiek aktivitása jelentette az egyetlen lényeges tényezőt, mert nélkülük, a most menekültként felénk házaló szunni szírek nélkül ez nem sikerülhetett volna!

Az is tény, hogy a síita és keresztény lakosság egy része is támogatta az arab tavasz begyűrűzését Szíriába, mert a szír lakosság egyvalamiben egységes volt kezdetben: az Aszad rezsim egy rothadt korrupt diktatúra volt. Mivel Aszad, akárcsak nálunk Orbán Viktor szavakban meghirdette ugyan a változást, de a gyakorlatban nem tudta ezt véghezvinni, mert nem akarta, hiszen ő is haszonélvezője volt a korrupciónak. Az Aszad rezsimet saját rothadt korrupciója temette maga alá és ezzel maga Aszad ágyazott meg a vallásháborúnak, hiszen amit szíriában előkerültek a fegyverek, abban a pillanatban az is kiderült, hogy a kedves, de más felekezetű szomszédnak kell végső soron elvágni a torkát, mert a másság léte a legnagyobb problémájuk, amit csak fokozott, hogy a hatalomban felülreprezentált volt egy vallási kisebbség Szíriában!

Na és ezután és csak ezután jön a képbe, mint tényező a szaudi, katari, moszados és egyéb intervenció, összesküvés, belefolyás és befolyás!

Ha nincs tűz, nincs mire önteni a benzint.
 
oket ne keverd ide, a delszlavok utalata a masodik vh.-ig nyulik vissza, kozottuk nem beke, hanem fegyverszunet volt. az emberek tenyleg nem jok. csak. rosszak is.

Ja, a közelkeleti vallásbéke meg nyilván Mohameddel kezdődött...
 
Törökország nagyobb szerepet vállalna a szíriai konfliktus megoldásában
https://www.youtube.com/watch?v=JasdtGgJzz8
 
Felmerült egy érdekes kérdés. Milyen árat szabnak majd, az YPG és az USA, hogy az Assad rezsim meg tudja tartani a két elszigetelt területét, Haskah-t és Qamishli-t ?
 
<blockquote rel="meister">feligazsagoktol szenvedve nem fognak megerteni. volt spontan, volt felulrol-kivulrol iranyitott resze, a tobb helyen, tobbek altal kirobbantott polgarhaboruban, az usa ugyanolyan gennyes, mint aszad. azota elvannak, mert ez mindenkinek jo, es meg tobb evig ellesznek komoly beavatkozas nelkul. a ballib meg sopankodik a fotokon, de valtozasra ok sem tudjak sarkalni a politikat. a forumon meg mindenki ugatja a dolgot, de messzebb senki sem lat a sajat erdojenel. :)

amit döntően helyi erők hajtottak végre és aminek kirobbanásában e helyiek aktivitása jelentette az egyetlen lényeges tényezőt, mert nélkülük, a most menekültként felénk házaló szunni szírek nélkül ez nem sikerülhetett volna!

Az is tény, hogy a síita és keresztény lakosság egy része is támogatta az arab tavasz begyűrűzését Szíriába, mert a szír lakosság egyvalamiben egységes volt kezdetben: az Aszad rezsim egy rothadt korrupt diktatúra volt. Mivel Aszad, akárcsak nálunk Orbán Viktor szavakban meghirdette ugyan a változást, de a gyakorlatban nem tudta ezt véghezvinni, mert nem akarta, hiszen ő is haszonélvezője volt a korrupciónak. Az Aszad rezsimet saját rothadt korrupciója temette maga alá

Ha nincs tűz, nincs mire önteni a benzint.</blockquote>
Azért ebben is van, némi igazság.