Civil fegyvertartás

Pont ez az, jelenleg a támadómat ököllel sem tehetem vízszintbe, mert engem varrnak be.
Ez szerintem tévedés, vagy félreértelek. Tudom, hogy a bírói gyakorlat sokat árnyal, de azért mégis:

21. § Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.

Amennyire én tudom, gyakorlatban ez úgy fest, hogy ha megtakarnak, vagy bemennek a lakásodba, vagy valami egyértelmű sérelmet követnek el, akkor adhatsz nekik. (Én személy szerint mondjuk sérelmezem, hogy meg kell várnom, hogy megüssenek, hogy odacsaphassak.)
 
Minden alkalmas élet kioltására, puszta kézzel is lehet, de ha tollat valakinek a szemgödrében állítok és felnyomom az agyáig, akkor belehal... Ha nem sorolja fel a jogszabály, hogy mi minősül ennek, akkor ez egy totálisan gumitörvény...
 
  • Tetszik
Reactions: 2ndt and fip7
Ha nem sorolja fel a jogszabály, hogy mi minősül ennek, akkor ez egy totálisan gumitörvény...
Egyrészt igazad van, ezért is kezdtem a bírói gyakorlat említésével, másrészt pedig értelmetlen elvárás minden heggyel, éllel, zúzóerővel, stb. rendelkező használati tárgyat listázni.

Szerintem a jogalkotó itt szándékosan hagyatkozik a bíró józan eszére. Sajnos azonban találkoztam már olyan büntetőbírával, akiről azt sem tudtam volna biztosan megmondani, hogy irástudó. A jelenlegi jogszabálynak ez az Achilles-sarka, amit teljesen jogosan kritizálhattok. Szerintem a jelenlegi magyar jog jó lehetne, ha szakértő bírák alkalmaznák (és kirúgnák a fenébe az általam említett sertéseket).

Akit érdekel, akkor az önvédelemmel kapcsolatos részek a 15. §, 22. §, 23. §, 164. §, 166. §, 459. §. Azt hiszem, ezeken felül nincs más.
 
A Btk bogarászása egy ügyben bőven kevés.
Lapozgassátok a Btk magyarázatot, ami részletesen taglalja a paragrafusokat.
Azonkívül a bíró nem kizárólag törvényt veszi elő ítélethozatalkor hanem az LB-Kúria iránymutatásait, jogegységi döntéseket, BH-kat, amelyek terjedelme igencsak meghaladja Btk-ét.
A világon nincs olyan ország ahol minden esetet szabályoztak büntető kódexben, nem is lehetséges. Ezért ettől még messze nem gumi, így óvakodnék az ilyen kijelentésektől.
 
  • Tetszik
Reactions: zeal and eevil
A beszélgetés első felében szó van a hazai lőfegyverviselés kérdéséről. Elvi dolgokról is, meg arról, hogy a rendőrség ott tesz keresztbe a dolognak, ahol tud.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: eevil and wolfram
Hozzáértőkhöz egy kérdés.
Miért jobb ha kilőnek egy gázpalackot, mintha felrobban. Nem ugyanaz a hatás?

Az Origo szerint a helyszínen két gázpalackot találtak, egy acetiléntartály pedig szinte robbanáspontig felhevült - emiatt kihívták a TEK mesterlövészét is a helyszínre.

http://888.hu/article-oriastuz-budapesten-mesterloveszeket-vezenyeltek-a-helyszinre

Nem. Leereszt, és ha begyullad akkor a résen kiömlő gáz lángnyelvén kívül más veszélyforrás nincs, szépen leereszt. Ha meg az egész robban, az egy aeroszolbomba erejét hozza.
 
  • Tetszik
Reactions: wolfram
Hozzáértőkhöz egy kérdés.
Miért jobb ha kilőnek egy gázpalackot, mintha felrobban. Nem ugyanaz a hatás?

Az Origo szerint a helyszínen két gázpalackot találtak, egy acetiléntartály pedig szinte robbanáspontig felhevült - emiatt kihívták a TEK mesterlövészét is a helyszínre.

http://888.hu/article-oriastuz-budapesten-mesterloveszeket-vezenyeltek-a-helyszinre

Nagyjából válaszoltak a többiek.

Kicsit rövidebben leírom a lényeget: Ugye a gázpalackoknál a hőhatására megnő a nyomás a palackban (ami jelentősen túl van biztosítva kb 3x értékre) és a megnövekedett nyomás a lényeg, amitől bekövetkezik a fizikai robbanás. Ugye a paláston látható ha a lánggal érintkezett, csak azt nem fogod tudni, hogy mikor következik majd be a robbanás. A mesterlövész pedig pont erre van, mivel a kilövésnél nem robban fel a palack, hanem a golyó által ütött lyukon a nyomás távozik így elmúlik nem hasad fel a palást és nem lesz bumm.

De erre is vannak szabályok, mikor, mit, hogyan.

A különbségek:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Ha kicsit jobban érdekel a téma, akkor:

http://www.heol.hu/heves/kek-hirek-bulvar/mesterloveszek-tuzeltek-a-robbanasok-elott-495303
 
Csak nem gondolkozik is a cseheknél valaki? Elég ritka jelenség európai politikusok között.
 
A 2012-es fegyvertörvény tartalmazta volna a tárnélküli huzagolatlan csövű sörétes fegyverek otthonvédelemre való engedélyezését, de ez az utolsó percben kiderült belőle.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
A 2012-es fegyvertörvény tartalmazta volna a tárnélküli huzagolatlan csövű sörétes fegyverek otthonvédelemre való engedélyezését, de ez az utolsó percben kiderült belőle.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Ahogy fennebb egy videóban a Kaliber magazin főszerkesztője(?) mondta, Magyarországon a fegyvertörvényeket a rendőrség hozza, mert senki nem olvassa át őket, csak kérnek egy véleményezést a tervezetről, aztán amit kihúznak az kimarad belőle. Amíg ez így lesz, addig a 197 új lőtérre sem lesz aki járjon, hacsak nem sörözni akar a klubházban.
 
Sajnos tényleg így van!
A politikus nem ért hozzá, kér egy szakvéleményt a minisztériumtól és ott a fegyvertartás ellenes osztályvezetők készítenek egy tanulmányt (szakszerűen, tényekkel alátámasztva) hogy miért nem. És ez megy már 26 éve, függetlenül attól hogy ki van kormányon.
 
Ezekkel a törvényekkel nem tudom, hogy hogyan képzelték el a lőteres dolgot. Lehet ha abból sem lesz semmi, vagy ha lesz is nem megy oda senki max egyszer évente amikor épp ehez lesz kedve. A honvédelmi miniszternek ha ez eszébe jutott és pénzt szerzett rá meg támogatást a komrány részéről akkor át kell rugódnia egy engedékenyebb fegyvertartési törvényt lakásvédelmi-, sport- és hobbifegyvereknél, félresöpörve a rendőrségi akadályozást.