Természetvédők: a makói palagáz-kitermelés végleg tönkretenné az Alföld vízkincsét
A Magyar Természetvédők Szövetsége szerint döntenie kell a kormánynak.index.hu
Palagázról közérthetően – nem csak környezetvédőknek
Ez a bejegyzés azért született, hogy a mostanság sokfelé, mindenfajta sajtóorgánumban, internetes hírportálokon és személyes blogokon megjelenő palagáz-mizériáról és a környezetvédők indokolatlan riogatásairól, szakmai szemmel, de a szakmán kívüliek számára…
És itt egy másik felvetésre kell reagálni, a felszín alatti vizeink védelme, mint egyik legkritikusabb és leggyakrabban emlegetett veszélyforrás. Ahogyan azt már korábban többször is említettem, az európai és az észak-amerikai palagáz előfordulások mélység szempontjából erősen különböznek egymástól, míg a felszín alatti víztároló rétegek itt is, ott is a felszíntől körülbelül 1800-2300 méteres mélységben találhatók. Ebből következően az észak-amerikai kontinensen, ahol a gázkészletek és a vízkészletek között csekély (néhány százméternyi) a távolság valóban több esetben előfordult, hogy a repesztés során használt anyagok, illetve a repesztéssel felszabadított földgáz megjelent a farmerek víz kútjaiban, meg lehetett gyújtani a csapból kifolyó gázt, illetve megmérgezték a vízzel megitatott állatokat. Erről készült az USA-ban igen komoly környezetvédelmi, majd társadalmi visszhangot kiváltó Gasland (Gázország) című dokumentumfilm is. Csakhogy, és itt utalnék vissza az észak-amerikai analógiák egy az egyben történő hivatkozásának helytelenségére, mivel az európai kontinensen, a vízadó rétegek és a nem-hagyományos gáz előfordulások közötti távolság nem néhány száz, hanem több ezer méter, azaz több kilométer. A hatalmas hőmérséklet és nyomás különbségek mellett, tehát a legfontosabb különbség a mélységben keresendő. A legsikeresebb repesztések sem képesek 150-200 méteres távolságnál nagyobbat repeszteni, azaz nincs olyan repesztési technológia, amely össze tudná repeszteni az aquifer rétegeket és az európai márgagáz rétegeket! Egyszerűen lehetetlen. Tehát minden erre hivatkozó és ezzel a veszéllyel riogató vészkiáltás nem más, mint indokolatlan és alaptalan hangulatkeltés. Ugyancsak felesleges pánikgenerálás azzal való ijesztgetése a gyanútlan honpolgároknak, hogy ez a technológia elfogyasztja előlünk a drága vizet, ki fogunk száradni, földjeink el fognak sivatagosodni. Nos, ez utóbbi lehetséges ugyan, de annak oka a klímaváltozásban keresendő és nem a márgagáz termelés technológiájában. Mert valóban nagy mennyiségű víz szükséges a repesztéshez, és egy-egy kútban 10-20 repesztésre is szükség lehet, de ahogy említettem korábban, a víz nem marad bent a rétegben, többször is felhasználható, akár több kút kiképzése során is, így ezt a repesztésenként átlagos használt 1500-3000 köbméternyi folyadékot nem szabad multiplikálni (megszorozni), mivel ugyanaz a vízmennyiség használódik fel többször. S a művelet végeztével jelentős része (75-90 %) megtisztítva visszanyerhető, és tiszta vízként felhasználható. Arról nem is szólva, hogy ezt a szükséges vizet nem feltétlenül felszíni vizeinkből, hanem kifejezetten erre a célra mélyített víznyerő kutakból termelik ki.
Természetesen a gázkutak fúrása során is fordulhatnak elő technológiai hibák (csak az nem hibázik, aki nem dolgozik!), ezért az aquifer tárolók védelmében folyamatosan figyelni (monitorozni) szükséges, hogy nincs-e a rendszeren olyan szivárgási/átfejtődési probléma, amit a víztest épségének érdekében azonnal el kell hárítani, hszen minden egyes új kút, jabb meghibásodási, átfejtődési veszélyt jelenthet. Igencsak fontos tehát -, még a repesztések megkezdése előtt - a kutak szerkezetének épségének (kútintegritás) többszörösen ellenőrizése, a cementpalást tökéletes zárásának visszaellenőrzésével. Ez egyébként a műveletet végzőknek is érdeke, hiszen nem hatékony olyan rétegbe nyomni a repesztő anyagot, ahonnan érdemi gázbeáramlás nem várható, mert az pénzkidobás is lenne.
