Namost, ennyi oldalnyi eszmecsere és vita után, hogy a MiG-29-es, mint dizájn mennyire lehetett tévút, illetve maga a megvalósult MiG-29-es, tehát a 9.12-es és 9.13-as mennyire tekinthető kudarcnak, vagy sikernek, érdemes megvizsgálni a típus tisztán pozitív hozadékát is. Mert olyan is volt/van neki.
Ugyanis nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a gép puszta megjelenése a nyolcvanas évek közepétől milyen hatalmas erőket és anyagi forrásokat kötott le, nade nem csak a hidegháború végééig, hanem még jóval azután is!
1986 nyarától kezdve ugyanis a MiG-29-es VSz területén történő elterjedésével nagyon komolyan változott meg a hagyományos fegyverzetű hadászati és harcászati erőegyensúly. És ez az az erőegyensúly változás, ami a majdnem nukleáris háborúval végződött Able Archer hadgyakorlat konzekvenciáit alapjaiban húzta át, ezzel továbbra is komoly játékosként megtartva a Szovjetúniót, a NATO ellenében. Még úgy is, hogy 86 tavaszán beütött az akkor még nem kellően kiismert nagyságú csernobili katasztrófa és ebben az évben kezdett erős lejtmenetbe az afganisztáni szovjet beavatkozás. Ha nincs a 29-es, akár úgy is, ahogy mi ismerjük, nem biztos, hogy a NATO egyenrangú félként kezelte volna az egyre gyengülő keleti blokkot. Ki tudja, hogy akkor hogyan alakultak volna az 1986-os, 1988-as csúcstalálkozók, hogyan vették volna figyelembe a szovjet igényeket az 1990-es CFE szerződésnél. Nem kimondottan, de volt azért szerepe ebben magának a gépnek, mégpedig abban abban a formájában, ahogy ma tévútnak látjuk.
Addig az Európába telepített F-15-ösök főbb célpontjai a Szu-24-esek voltak, de ettő kezdve kezdeni kellett valamit az egyre nagyobb ütemben elterjedő 9.13-as és 9.12A (VSz) MiG-29-esekkel is, mivel a nagy számú F-16A és Tornado gépek, melyek fő feladata a hatalmas tömegű szovjet és VSz T-64-es és T-72-es harckocsi ékek kiiktatása lett volna Maverick-el, különféle bombákkal és B-61-es harcászati nukleáris fegyverzettel, a BVR képesség hiányában nem biztos, hogy labdába tudtak volna rúgni.
Mindezt úgy, hogy az ellenkező oldalon is megvoltak a harcászati nukleáris szabadesésű bombák, de még a MiG-29-esen is! Azon a MiG-29-esen, amelyik viszont BVR képes, mi több - szemben az F-15-össel - IR BVR képes is volt!
Mindez a tény ösztönözte a Nyugatot, hogy nagyobb sebességre kapcsoljon olyan igencsak költséges programok esetben, mint a TKF-90 (Jager-90, azaz a későbbi Eurofighter), Rafale, vagy ugye a híres ATF program. Az F-16C, mi több, az F-16-osok BVR felfegyverzése is a MiG-29-es nyomán vált kulcsfonotsságúvá és azért ez sem volt ingyen.
Mert az nyilván lehet, hogy - szemben a Szovjetúnióval - a nyomtatott dollár hazájában a költséges fegyverfejlesztési program nem biztos, hogy csak átok, hanem lehet áldás is, különösen a military-industrial complex számára, de azért ezek a projektek, főleg a Hidegháború végével, már erős fejfájást okoztak a tagállamok költségvetéseinek tervezőinél. Lásd, a Raptor darabszámának drasztikus visszavágását. De említhetném a Eurofighter program látványos csúszását, amit nem más, mint a MiG-29-es integrálása okozott, lévén az egyesült Németország Luftwafféja az ex-NVA MiG-29-esek hadrendbe állításával egy időre megoldottnak látott számos olyan feladatkört, amit amúgy a TKF-90 program számára írtak volna csak elő.
És - bár a Sivatagi Vihar alatt sikerült Sparrow-végre kapni 29-est is - a MiG-29-es továbbra is komoly energiákat, mi több kiemelt figyelmet kötött le a NATO-nál, a Hidegháború után is. Eszerint ez akkor mégse lehetett egy akkora tévút.
És bár hamar kiderült, hogy az alap konfigurációban a gép hatósugara, illetve annak mondhatni hiánya alapjaiban kezdi ki a harcértéket, még 1999-ben is kiemelt fontosságú célpont volt a jugó légierő 29-es állománya, amire komoly NATO erőket allokáltak. Ráadásul úgy, hogy külön kiemelt szempont volt, hogy kerüljék a manőverező légiharcot. Ez eleve egy komoly megkötés, ráadásul komoly stresszháttér. Nem most, hanem húsz éve.
A 9.12-es és 9.13-as tehát 1983-tól egészen kb a 2000-es évek elejéig különösebb masszív csatározások nélkül, mi több, némi tényszerű vesztességgel is, de pusztán a jelenlétével elérte, hogy a mindenkori ellenfelei tartsanak tőle, kényszerű lépéseket tegyenek, költséges programokat futtassanak.
A fentieket összegezve, átgondolva, talán érthető, hogy az oroszok, visszatekintve az elmúlt negyven évre, miért nem tekintik a MiG-29-est egyátalán tévútnak.