Többször is előfordult itt, ezen az oldalon a kommentek között, hogy a T-72, T-80 típusú páncélosokkal kapcsolatosan lekezelően nyilatkoztak többen. Automata öngyújtónak, stb… minősítve azokat. Az elavult, használhatatlan szar volt a legenyhébb minősítés. Mindez úgy történt, hogy senki közölünk nem volt ott az említett típusok éles bevetésein. Valamint kellőképpen nem gondolta át sok ember, hogy a SZU, amikor kifejlesztette ezeket a páncélosokat, katonai világhatalom volt, és a hk-kra épült a szárazföldi hadműveleti koncepciójuk. Ergo, azért, ha nagy rakás „szarokat” gyártottak volna le, többször 10ezres darabszámban, az elképzelt koncepciójuk lett volna eleve működés képtelen.
Azaz, sokszor előfordult, hogy „lerepülő tornya” miatt lett kritizálva a típusok hadi használhatósága. Ezért is találtam lényegesnek, mikor ráakadtam a HADITECHNIKA 2015/1-6. évfolyamában egy cikksorozatra, a csecsenföldi harcok páncélos harcai tapasztalataival kapcsolatosan. (A dolog pikáns jellegét írójának a személye Dr. Végh Ferenc, volt vezérkari főnök /1996-1999/ adja, de hogy miért, arra visszatérek később. A szabadszállási páncélosoknál szolgált 1989-ig, majd a ceglédi 3. sz. katonai körzetnél lett törzsfőnők, majd pk,. 1990-1993 között USA szárazföldi akadémiát végzett. 1995-1996 között a vk. főnöki ideiglenes irodát vezette. Azt hiszem látható, pont abban az időszakban volt MO-n felelős beosztásban, amikor megtörtént a MH-ben a páncélos, a lánctalpas, illetve a tüzér önjárő technika drasztikus leépítése… Egy-két év alatt elveszett mindaz, amit az elődök 1-2 évtized alatt építettek fel.) Az említett szerző az írásait az eseményekkel szinte egykorú orosz, és a 2000-es évek elején íródott angol nyelvű forrásokra hivatkozva támasztja alá…
Ha kell keresni a közelmúltból egy magas hőfokú konfliktust, akkor a csecsenföldi hadjárat eseményei, tanulságai nem kerülhetők meg senki számára sem. Hogy miért? Pld. márcsak azért, mivel a konfliktust megelőzően a föderációs erők az egykori SZU által Csecsenföldön felhalmozott haditechnikai eszközeinek a felét átadták a Dudajev-istáknak. Emitt a konfliktus során pld. többször előfordult páncélos-páncélos elleni kűzdelem is. A csecsenek nemcsak könnyű lövészerőkkel, hanem pld. önjáró tüzérségi eszközökkel is rendelkeztek. A grozniji városharcok igen intenzívek voltak. Rendszeresen vették igénybe a páncélosokat a saját gyalogság támogatására (nappal célzott tűz, éjjel nyugtalanító tűz adására, ellenséges tüzérség, stb…). Mindezt városi körülmények (magas házak) között. Rombolt terepen.
Ami ténylegesen elgondolkodtató, az a napi lövésszám. A harcok intenzitását mutatta, hogy két hónapos harctevékenység napi átlagában (azaz 60 nap átlagában) egy-egy orosz harckocsi 11-22 lövést adott le. Voltak olyan napok, amikor egy-egy harckocsi század (1 db harckocsira vetítve!!!) 88-110 db gránátot lőtt ki. A harckocsik intenzív használata támogatta a lövészek harcát, és hozzájárult annak eredményeihez.
Kiemelkedő, hogy az eredményes harc során, a lövészek jelölték meg a harckocsik számára a célokat, ez ezeket előrevonva, tüzelés után hátravonták, majd kezdődött minden elölről. (Persze voltak más módszerek is, amikor 2 db harckocsit BMP-2 vagy BTR-80 vagy „önjárosított” ZSU-23-2 támogatott. A könnyű páncélzatú eszközök tüzeltek a magas épületekre, míg a páncélosok fedezték azokat. (Korábban már leírtam, ezen támogató könnyű eszközök helyett jól jöhet a Terminátor.)
Kiemelt szerepe volt az ezred és a hadosztály tüzérségnek is, amelyből főleg az önjáró eszközök (NONA-120 mm) aknavető, 2521 122 mm-es és 2523 152 mm-es önjáró lövegek) kerültek intenzíven használatra. Egy-egy nap átlagában két-három teljes lőszerjavadalmazást lőtt a tüzérség, amivel sikerült mind a lövészeket, mind a harckocsikat támogatni. A tüzérségi tűz lefogta a város védőit, rombolta az összevonási körleteket és a technikát, stb. Persze előfordultak eredmények ellenkező előjellel. Ért csecsen tüzérségi találat orosz lőszerdepót, aminek az eredménye a mellette lévő lövészzászlóalj megsemmisülése volt. Valamint előfordult, hogy a lőszerpótlást végző orosz hk. nyitott búvónyílásába repült be egy aknagránát, a hk. és személyzete megsemmisülését okozva…
A grozniji harcoknak igen sok tapasztalata volt, a harckocsik mai szerepének a reális megítélésében. Szerintem az oroszok ezt le is vonhatták, mi pedig csak papíron, de ténylegesen nem…
Például a BMP-1 lövege nem volt hatékony, de a BMP-2 30 mm-es gépágyúját is átüőerőben, tűzerőben kevésnek tartották. Viszont a T-72, T-80 harckocsik 125 mm-es lövege jó hatásfokú volt. (Bár repeszromboló lőszer igen fogyott és erre a fogyasztásra eredetileg nem voltak felkészülve.) Elégedettek voltak a hk-k légvédelmi nehéz gpu-jával is, de jobb lett volna, ha távvezérelni lehetett volna azt, mint a T-64 esetében.
Ami nem vált be, az a T-80 harckocsi gázturbinás hajtóműje, sérülékenysége miatt. Egy repesztalálat is működésképtelenné tette a harckocsit. A rombolt városi terepen megmutatkozott a kerekes harcjárművek hátránya is.
Viszont ami nagyon bevált, az a T-72, T-80 harckocsik viszonylag egyszerű javíthatósága volt, így a tábori javító műhelyek jelentős számú sérült páncélost, köztük számos ellenségest is ki tudtak javítani, majd később újra harcba vetni. A javításra kimentett sérült technikára is vannak adatok, ami 3-4 db páncélozott jármű volt napi átlagban, de a csúcs értékek elérték a 22-24 db/nap (!!!!) pánzélozott jármű mennyiséget.
A sérülések túlnyomó része a tornyot és a löveget érte. A találatok kisebb része érte a teknőt, valamint az erőátvitelt. Nem volt jellemző az erőátvitel végzetes sérülése.
A páncélosokat egy-egy tűzrajtaütésben 5-18 db RPG-7 találta el. Az RPG, SZPG-9, MT-12 találata sem volt mindig végzetes. Sokszor előfordult a páncél átégése esetén is, hogy a kumulatív sugár csak belső sérüléseket és a kezelőszemélyzet részleges sérülését okozta.
A harcjárművek, ha kigyulladtak és ki is égtek, az esetek többségében hagytak időt a menekülésképes személyzet részére a jármű elhagyására. Előfordult, hogy egy-egy harckocsi csak 20 perc égés után robbant fel, de nyilván volt, amelyik (az üzemanyag tartályba, lőszertárolóba kapott találatot) és az azonnal felrobbant.
A bevetett harckocsik és egyéb páncélozott járművek egyszerűsített táblázata.
Groznij 1994-1996
Páncélozott jármű
Bevetett
Veszteség
Ráta %
T-72 + T-80
230
5 + 49 = 54
24 %
BRDM-2 + BTR
230
18 + 60 = 75
34 %
BMP-1 + MBP-2
660
22 + 138 = 160
24,2 %
Megjegyzés:
Több forrás egymástól lényegesen eltérő adatot közöl, az igazság talán soha meg se tudható!
Ha az előző számok közel állnak a valósághoz, akkor a veszteségeket nem lehet végzetesnek tekinteni, legalábbis szerintem, Azt kell figyelembe venni, hogy az első napok megalapozatlanul optimista, elhamarkodott, rosszul tervezett akciói után igen sok páncélos jármű veszett el. (Visszatérve a táblázathoz, talán itt a végleges veszteség szerepel?)
A veszteségeket növelte sok esetben, hogy a páncélosok reaktív páncélzatának acél „dobozai” üresek voltak, később pedig homokkal töltötték fel azokat. Ahol pedig a reaktív testek elműködtek, ott a záporozó RPG gránátok második találata (ugyanazon a helyen) már védtelen területet ért, és nagyobb valószínűséggel ütötte át a páncélt.
Igazából szerintem, számunkra a legjelentősebb:
- A harckocsik nagy mennyiségű és intenzív használta.
- A tüzérség intenzív használta.
A körülmények, ahol a harckocsiknak harcolni kellett, hónapokon keresztül, az eléggé amortizáló hatású lehetett. Kíváncsi lennék, mi a véleményetek, az elektrolizált, modern csodák vajon hogyan teljesítenének –hosszútávon- ilyen körülmények között?
A másik érdekesség, hogy több harckocsi veszett végleg oda, mint ami a MH állománytábláján jelenleg szerepel. Az előzőek rámutattak a jelentős és akár rombolt terepen is manőverképes tüzérségi támogatás fontosságára is.
Tudjuk, ezt az elemet sem tudjuk biztosítani. De tudnánk-e logisztikailag javítani a harci sérült (vagy akár csak az intenzív használat miatt), műszakilag meghibásodott technikát javítani? Szerintem nem. De írhatnám azt is, hogy el tudnánk-e akár csak lőszerrel, üzemanyaggal ellátni a meglévő technikát ilyen intenzív használat mellett? Ezt is kétlem….
Ha pedig az előzőeket nem tudjuk biztosítani, akkor még a legkorszerűbb eszközök mellett sem lesz igazi harcértéke a seregnek. Annyi sem, mint a II. Világháborúban a Don-kanyarban…. Aki döntéshozó, annak nemcsak a technikai paraméteret, hanem a harci napok, időszak megpróbáltatásait is figyelembe kell(ene!!!) venni…. Ha valaki továbbgondolja, észrevételeit ossza meg velünk!!!
