1970-es évek
1971-re a T-64A motorja átlagosan 480 üzemórát, 72-ben már 700 órát bírt.
1974-ben a T-64A 2A46-1 lövegtípusa, majd az 1976-ban megjelent T-64B 2A46-2 lövege kiküszöbölte a korábbi problémákat, és az abból indítható Kobra rakéta (5eR/db) 4km-en reális célleküzdést tett lehetővé.
A T-64B új képességéhez 320eR-es ár társult, így a zászlóaljanként csak egy „mesterlövész” századot szereltek fel vele (harckocsik harmada), a zászlóalj másik két százada T-64A típust kapott.
1976-tól kezdte el a T-64A/B lecserélni a T-62-eseket a NORTHAG-al szemben álló északi front három hadseregénél, (3. gépesített roham lövész és 20. gárda gépesített lövész), és 2. gárda harckocsi hadseregénél, illetve a Magyarországi Dél-Hadseregcsoportnál.
Nyugaton az MBT-70 harckocsi elhasalt, a vesztes Vietnami háború után a csapatok morálja a mélyponton volt, a kanadaiak éppen a harckocsizó egységek felszámolásán gondolkodtak, az amerikai katonák vélekedése szerint csak kisebb fekvőrendőrt jelentenek az előre törő szovjet frontokkal szemben, és csak azok lassítására lehet némi esélyük.
Az egyedüli változást a déli SOUTHAG oldalán az olasz Leopard-1A2 licenszgyártás jelentette, összesen 920 példány állt rendszerbe 1971-79 között.
1973-ra elkészült a Nizhny Tagil által áttervezett Harkovi T-64-es és T-72 néven indult a gyártása.
Áttervezett töltőberendezés és megbízható motor jellemezte, 125mm-es 2A26M2 lövegével olcsóbb volt, mint a T-64A (150eR vs 190eR), viszont csak hagyományos homogén acél toronnyal rendelkezett.
1975-ben már a 2A46-os löveggel, 78-tól kvarc szendvicspáncélzattal, és TPD-K1 lézertávmérővel gyártották.
1980-as évek
1979-ben Nizhny Tagil-ban a T-72A gyártásba (immáron 175eR-be került), 81-től 2A46M löveggel szerelve (ami a találati arányt 2km-en 57%-ról 85%-ra javította), 83-tól érkezett az 1A40 tűzvezető rendszer, és a britek által a 70-es években kitalált Chobham páncél elrendezéssel kialakított torony. Csak ekkorra érezték a szovjetek eléggé kiforrtnak a típust, és 1982-től a Csehszlovákiában állomásozó központi hadseregcsoport T-72A típussal kezdte lecserélni a T-62-eseit.
1978-79-ben minden kelet európai szövetséges vehetett egy zászlóaljnyi T-72-est (homogén acél torony, optikai és lézeres távmérő vegyesen, 2A46-os löveg), de hadseregeik további átfegyverzését maguknak kellett megoldaniuk. A Lengyelek, Csehszlovákok és a Jugoszlávok megvették a szovjet licenszt (sokpénzért), az NDK és Magyarország a Csehszlovák és Lengyel gyárakból kívánt a vásárolni, míg a Románok inkább maguk próbálták lemásolni azt, licensz vásárlás nélkül.
Lengyelországban a Bumar-Łabędy gépgyárban 1979-ben álltak le a T-55A gyártásáról, 1980-ban összeszereltek néhány Nizhny Tagil-ban gyártott T-72-es példányt, és 1981 folyamán tesztelték azokat a csapatoknál.
A gyártás 1982-ben indult meg T-72M típusjelzéssel (homogén acél torony, TPD-K1 lézeres távmérő, 2A46-os löveg). 1986-tól átálltak a T-72M1 típusjelzésű változat (kvarc szendvicspáncélzatú torony, megerősített test homlokpáncél, ködgránátvetők) gyártására, és 1990-ig összesen a két változatból 1610 példány készült, aminek a fele exportra került.
Csehszlovákiában a Martin gépgyárban 1982-ig folyt a T-55A gyártása, és 1981-ben készült el az első új harckocsi (homogén acél torony, TPD-K1 lézeres távmérő, 2A46-os löveg) amely megegyezett a lengyel gyártmánnyal (annál megbízhatóbb volt), viszont T-72 típusjelzésével jól megkevert mindenkit (nyugaton T-72G-jelzéssel is illették). 1986-tól ők is átálltak a T-72M1 (immáron azonos) típusjelzésű változat (kvarc szendvicspáncélzatú torony, megerősített test homlokpáncél, ködgránátvetők) gyártására, és 1991-ig összesen a két változatból 1226 példány készült, a fele exportra.
Az NDK egyenlő arányban, 250-250db T-72-est vásárolt Csehszlovákiából, illetve Lengyelországból, Magyarország a tatai harckocsi dandár kiegészítésére az eredeti szovjet T-72 zászlóalj mellé két zászlóaljnyi csehszlovák, majd még egy zászlóaljnyi lengyel gyártású harckocsit szerzett be.
Nizhny Tagil-hoz képest alig három év késéssel Leningrádban is sikerült a Harkovi T-64-est gázturbina hajtásra átfaragni, és megszületett T-80-as.
Amíg egy V46-os dízelmotor 9.6eR-be került, addig a GTD-100 gázturbina ára önmagában 104eR volt.
Mire 1979-re a fenti típusba bekerült a T-64B-ben debütált Kobra rakétarendszer is, a T-80B ára már a csillagászati szintre emelkedett (480eR).
A Szovjetunióban utolsónak az Omszk-i gépgyár állt át a T-55A gyártásáról a T-80B típusra, így 1981-től megkezdődött a CENTAG-al szemben álló T-62-esek lecserélése déli front két hadseregénél, (8. gárda gépesített lövész), és 1. gárda harckocsi hadseregénél.
1983-ban jelent meg az első Kontakt-1-el felszerelt T-64BV az NDK-ban és Magyarországon, a hidegháború végére mindössze a harckocsik 5%-a kapta meg, jellemzően az ezred és zászlóalj parancsnoki járművek.
Egy évvel később a T-80BV is megjelent az NDK-ban, a hidegháború végére a harckocsik 15%-a kapta meg a Kontakt-1 téglákat, jellemzően az ezred, a zászlóalj, illetve a századparancsnoki járművek.
A T-55A típus modernizációja a kelet európai hadseregeknél 1984-től indult meg (plusz páncélzat, lézertávmérő, lézer besugárzás jelző, tűzvezető rendszer, időjárás állomás), szintén Lengyel, illetve Csehszlovák gyártással.
A hidegháború vége
A hidegháború végén a keleteurópai szövetséges hadseregek harckocsi állománya a következőképpen alakult:
NDK 25% T-72M, 75% T-54/55
Csehszlovákia 30% T-72M, 40% T-55AM, 30% T-54/55
Lengyelország 25% T-72M, 20% T-55AM, 55% T-54/55
Magyarország 10% T-72M, 10% T-55AM, 80% T-54/55
A hidegháború végére a szovjet csapatok állományában az NDK északi részén a T-64 változatai (65% T-64A, 30% T-64B, 5% T-64BV), míg a szemben álló NORTAG állományában:
BAOR 10% Challenger (1983-tól) 90% Chieftain
1. Holland hadtest 100% Leopard-2 (1983-tól)
1. Belga hadtest 100% Leopard-1A5 (1984-től)
A CENTAG-al szemben az NDK déli részén T-80 változatai (85% T-80B, 15% T-80BV) illetve Csehszlovákiában (100%) T-72A, míg a NATO állományában:
A két amerikai hadtest 79-ben az M60A3, 81-ben az M1, 84-ben az M1IP harckocsikból kapott példányokat, igencsak vegyes állományt kialakítva.
Az egységes átfegyverzés csak 1986-ban indult meg az M1A1 típussal, ami 1990-re az összes többi típust 100%-ban leváltotta.
1988 októberétől az M1A1 különleges DU nehézpáncélozással készült változatai az M1A1(HA) típusjelzéssel rendelkeztek.
A három nyugat-német hadtest 40% Leopard-2, 40% Leopard-1, és 20% M48A2C típussal rendelkezett.
A SOUTHAG-al szemben Magyarországon az NDK-val megegyező arányú T-64A/B/BV típus állomásozott, míg a három olasz hadtest 60% Leopard-1A2, 20% M60A1, és 20% M47 típussal rendelkezett.
1985-től Nizhny Tagil átállt a T-72B gyártására (Kontakt-1 reaktív páncéltéglák, Szvír rakétarendszer) immáron 230eR darabáron.
1987-ben indult Omszk-ban a T-80U gyártása (Kontakt-5 reaktív páncéltéglákkal) 825eR darabáron.
Harkovban a dízelmotorosra alakított, immáron Kontakt-5 reaktív páncéltéglákkal ellátott T-80-as harckocsit nagyon szerették volna T-84 jelzéssel gyártani, utalva az általuk kifejlesztett T-34, T-44, T-54, T-64 típusok által teremtett hagyományra, de ez egyben azt is szemléltette volna, hogy a Szovjetunió továbbra is három féle harckocsit gyárt ugyanarra a célra. A kérdést végül személyesen Gorbacsov döntötte el, a típusjelzés így T-84 helyett T-80UD lett. A fenti típusokból csak néhány hadosztálynyira való példány készült a hidegháború végéig, és csak a Szovjetunió belsejében diszlokáló 3. vonalas alakulatok kaptak belőlük példányokat, nem kerültek az első vonalba a NATO-val szemben.
A Lengyelországi Bumar-Łabędy gépgyár a 80-as évek végén lépéseket tett a T-72S gyártására való átállásra, de a szovjetek teljes licenszdíjat kértek érte, mivel szerintük ez egy teljesen új harckocsi típus volt, míg a lengyelek szerint ez csak az általuk gyártott T-72M1 módosítása volt, így az üzlet nem került megkötésre.
