Ha tényleg érdekel a téma:
www.valaszonline.hu
Az oroszok nem hülyék a diplomáciához, csak propaganda célból nyomatják ezt a sztorit.
Kedves Meszike91!
Elolvastam Jeszenszky Géza cikkét, amit -ha jól értem- perdöntő bizonyítéknak
szántál. Sajnos a cikkel több probléma is van.
Először is, Jeszenszky Géza nem szemtanú.
Az alább hivatkozott tárgyalásokon Ő nem vett (nem is vehetett) részt.
Másodszor, ez egy véleménycikk, hiába illetik a "világmagyarázat" címkével.
Nem hivatkozik semmilyen forrásra, nem közöl semmilyen linket,
egyszerűen kijelenti, hogy Putyin állításaira nincs "perdöntő" bizonyíték.
vagyis szó sincs arról, hogy bármit is "ízekre szedne".
Nagyon örülök, hogy Jeszenszky perdöntőnek nevezi az írásos dokumentumokat,
sajnálatos viszont, hogy ezek a dokumentumokok még 2024ben sem jutottak el hozzá, noha az nsarchive.gwu.edu már 2017-ben nyilvánosságra hozta valamennyit.
Na de nézzük a részleteket.
"Akkoriban még nem mondott olyanokat,
hogy 1990-ben, Németország egyesítésekor Baker amerikai külügyminiszter,
vagy maga Bush elnök ígéretet tett a megszűnőben lévő Varsói Szerződés (VSZ) tagállamainak
az Atlanti Szövetségen kívül tartására. (Baker ezt maga is cáfolja.)
Lehet ma eltérően emlékezni, ki mit mondott 1990 elején, de az a perdöntő,
hogy semmilyen írásos nyoma sincs az orosz elnök által emlegetett ígéretnek, kötelezettségvállalásnak."
Jeszenszky állításával szemben igen sok írásos bizonyíték van.
nem kötelezettségvállalásra, hanem az ígéretekre, az elhitetésre, mely szavakat Jeszenszky próbál összemosni.
Előbb had idézzem az nsarchive összefoglalóját:
(
https://nsarchive.gwu.edu/briefing-...on-what-gorbachev-heard-western-leaders-early)
"James Baker amerikai külügyminiszter híres „egy centimétert sem keletre” biztosítéka a NATO-bővítéssel kapcsolatban
a Mihail Gorbacsov szovjet vezetővel 1990. február 9-én tartott találkozóján a nyugati vezetők által Gorbacsovnak
és más szovjet tisztviselőknek a szovjet biztonságról adott biztosítékok kaszkádjának része volt
a német egyesítés 1990-es folyamata során és 1991-ben is,
a George Washington Egyetem Nemzetbiztonsági Archívuma által ma közzétett,
feloldott titkosítású amerikai, szovjet, német, brit és francia dokumentumok szerint(
http://nsarchive.gwu.edu).
A dokumentumokból kiderül, hogy 1990 elejétől 1991-ig több nemzeti vezető is fontolgatta és elutasította
a közép- és kelet-európai NATO-tagságot, hogy a NATO-ról a német egyesítési tárgyalások keretében 1990-ben folytatott tárgyalások
egyáltalán nem korlátozódtak szűken a keletnémet területek státuszára, és hogy a későbbi szovjet és orosz panaszokat,
miszerint félrevezették őket a NATO-bővítéssel kapcsolatban,
a legmagasabb szinteken készült, egyidejűleg készült írásos emlékeztetők és táviratok alapozták meg.
A dokumentumok megerősítik Robert Gates volt CIA-igazgató kritikáját,
miszerint „a NATO keleti irányú terjeszkedését [az 1990-es években] erőltették,
miközben Gorbacsovval és másokkal elhitették, hogy ez nem fog megtörténni.”
A kulcskifejezés, amelyet a dokumentumok alátámasztanak, a „elhitették”.
George H. W. Bush elnök az 1989. decemberi máltai csúcstalálkozón biztosította Gorbacsovot,
hogy az Egyesült Államok nem fogja kihasználni („nem ugráltam fel és alá a berlini falon”) a kelet-európai forradalmakat
a szovjet érdekek sérelmére; de sem Bush, sem Gorbacsov (vagy éppen Helmut Kohl nyugatnémet kancellár) nem számított ekkor még
ilyen hamar Kelet-Németország összeomlására vagy a német egyesülés gyorsaságára[2].
A nyugati vezetők első konkrét biztosítékai a NATO-val kapcsolatban 1990. január 31-én kezdődtek, amikor Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter a bajorországi Tutzingban a német egyesítésről szóló nagyszabású nyilvános beszéddel nyitotta meg a licitet. A bonni amerikai nagykövetség (lásd az 1. dokumentumot) arról tájékoztatta Washingtont, hogy Genscher világossá tette, „hogy a kelet-európai változások és a német egyesülési folyamat nem vezethet a szovjet biztonsági érdekek »sérelméhez«. Ezért a NATO-nak ki kell zárnia „területének kelet felé történő bővítését, azaz a szovjet határokhoz való közeledését”.”
A bonni távirat azt is megjegyezte, hogy Genscher javaslata szerint a keletnémet területet még egy egyesült Németország NATO-n belüli katonai struktúráiból is ki kellene hagyni.[3].
Ez utóbbi, az NDK területének különleges státuszára vonatkozó elképzelést kodifikálták az 1990. szeptember 12-én
a Kettő plusz négy külügyminiszterek által aláírt végleges német egyesülési szerződésben (lásd a 25. dokumentumot).
Az előbbi elképzelés a „szovjet határokhoz való közelségről” nem szerződésekben, hanem a szovjetek és a legmagasabb szintű nyugati tárgyalópartnerek (Genscher, Kohl, Baker, Gates, Bush, Mitterrand, Thatcher, Major, Woerner és mások) közötti többszörös beszélgetési memorandumokban van leírva, amelyek 1990 folyamán és 1991-ben biztosítékokat nyújtanak a szovjet biztonsági érdekek védelméről és a Szovjetunió bevonásáról az új európai biztonsági struktúrákba. A két kérdés összefüggött, de nem ugyanaz. A későbbi elemzések néha összemosták a kettőt, és azt állították, hogy a vita nem érintette egész Európát. Az alább közzétett dokumentumok egyértelműen bizonyítják, hogy igen.
A „Tutzing-képlet” azonnal a következő 10 nap fontos diplomáciai megbeszélései középpontjába került 1990-ben,
amelyek a Kohl és Gorbacsov közötti döntő fontosságú 1990. február 10-i moszkvai találkozóhoz vezettek, amikor a nyugatnémet vezető elvi szovjet hozzájárulást kapott a német egyesüléshez a NATO-ban,
feltéve, hogy a NATO nem terjeszkedik kelet felé.
A szovjeteknek sokkal több időre lett volna szükségük ahhoz,
hogy belpolitikai véleményükkel (és a nyugatnémetek pénzügyi támogatásával) foglalkozzanak,
mielőtt 1990 szeptemberében hivatalosan is aláírták volna a megállapodást.
A Kohl biztosítékát megelőző megbeszéléseken kifejezetten szóba került a NATO-bővítés, a közép- és kelet-európai országok, valamint az, hogy miként lehetne meggyőzni a szovjeteket az egyesülés elfogadásáról.
Például 1990. február 6-án, amikor Genscher találkozott Douglas Hurd brit külügyminiszterrel, a brit jegyzőkönyv szerint Genscher azt mondta: „Az oroszoknak valamilyen biztosítékot kell kapniuk arra,
hogy ha például a lengyel kormány egyik nap kilép a Varsói Szerződésből, akkor a következő nap nem csatlakoznak a NATO-hoz”. (Lásd a 2. dokumentumot)
Miután Genscherrel találkozott a szovjetekkel folytatott megbeszéléseken, Baker pontosan a Genscher-féle megfogalmazást ismételte meg
1990. február 9-én, Eduard Sevardnadze külügyminiszterrel való találkozóján (lásd 4. dokumentum); és ami még fontosabb, szemtől szemben Gorbacsovval.
Baker nem egyszer, hanem háromszor próbálta ki Gorbacsovval az 1990. február 9-i találkozón az „egy centit sem kelet felé” formulát. Egyetértett Gorbacsov kijelentésével, válaszul a biztosítékokra, miszerint „a NATO terjeszkedése elfogadhatatlan”.
Baker biztosította Gorbacsovot, hogy „sem az elnöknek, sem nekem nem áll szándékomban egyoldalú előnyöket kicsikarni a zajló folyamatokból”,
és hogy az amerikaiak megértették, hogy „nemcsak a Szovjetunió, hanem más európai országok számára is fontosak a garanciák arra,
hogy ha az Egyesült Államok a NATO keretein belül megtartja németországi jelenlétét, akkor a NATO jelenlegi katonai joghatóságának egyetlen centimétere sem fog keleti irányba terjeszkedni”. (Lásd a 6. dokumentumot)"
Ezek pedig maguknak a hivatkozott dokumentumoknak a linkjei:
nsarchive.gwu.edu
nsarchive.gwu.edu
nsarchive.gwu.edu
nsarchive.gwu.edu
nsarchive.gwu.edu
nsarchive.gwu.edu
Sajnos csak több részletben engedi át, folyt. köv.
.
