3. rész
"A 2016-os lengyelországi és romániai rakétatelepítésekre pedig csak akkor került sor,
amikor Moszkva már erősen agresszív hangokat ütött meg a Nyugattal szemben.
Ezek a rakéták azonban csak védelemre, ballisztikus rakéták lelövésére alkalmasak, támadásra nem."
Jeszenszky itt diszkréten hallgat arról, hogy ez az elhárító rendszer
mi mindenre használható ballisztikus rakéták lelövésén kívül. Vagy tényleg nem tudja.
Ezzel kapcsolatban:
Az amerikai rakétavédelmi rendszer a hadászati dominancia megszerzésének eszköze, ezért Moszkva és Peking megteszi a
hirado.hu
"Az amerikai rakétavédelmi rendszer “regionális komponenseinek fő feladata az,
hogy előretolt védvonalat képezzenek Oroszország és Kína nukleáris erőinek
és űrcsoportosulásainak blokkolásában” – jelentette ki a tábornok"
"az amerikai Standard Missile 3-as (SM-3) elfogórakéta egy rombolóról felbocsátott 1A változatával
2008-ban sikerült már lelőni egy 250 kilométeres magasságban haladó műholdat,
de az SM-3 2A modifikációja és a GBI (Ground-Based Interceptor) ellenrakéta ennél is hatásosabb lesz.
Mint mondta, ezek a tengerről az orosz ballisztikus rakétákat már a gyorsulási szakaszban is
képesek megsemmisíteni, nemcsak a ballisztikus röppálya középső szakaszában, ahogy azt amerikai részről állítják."
"Poznyihir rámutatott, hogy az amerikai rakétavédelem Mk-41-es kilövőállásai – ilyenek vannak,
illetve lesznek Romániában és Lengyelországban,
és ilyeneket telepítettek egyebek között az Európában állomásozó hadihajókra –
könnyen és rejtve alkalmassá tehetők 2500 kilométeres hatótávolságú Tomahawk manőverező robotrepülőgépek bevetésére,
amelyek képesek elérni Oroszország egész európai területét.
A “szárnyas rakéták” tengeri indítóeszközeinek szárazföldi alkalmazásával Washington megsérti
a közepes és kisebb hatótávolságú rakétákról megkötött egyezményt,
amely csak az 500 kilométeres hatótávolságú robotrepülőgépek kilövőállásainak telepítését engedélyezi."
Én nem vagyok fegyverszakértő, ha valaki (forrásokkal alátámasztva) meg tudja cáfolni
Poznyihir altábornagy kijelentéseit, én készséggel elhiszem, de eddig ilyen cáfolatokkal nem találkoztam.
(A cáfolat és a tagadás nem ugyan az.)
Az sem mellékes, hogy a rakétapajzs terve 2006-ból származik, amit az Obama-kormányzat ugyan 2009-ben leállított,
de 2016ban mégis megvalósított.
"Az Egyesült Államok számára katonai értelemben nem a Lengyelországba telepíteni kívánt tíz rakéta volt a fontos,
hanem a csehországi radar, amely egy globális megfigyelõ rendszer egyik elemeként
képes lett volna mélyen belelátni az orosz légtérbe."
"A körbekerítés vádja értelmetlen, hiszen Oroszországnak roppant kiterjedésű határai vannak
a Balti-tengertől az Északi-tengeren át egészen Kínáig és Indiáig. A NATO egyáltalában nem veszi körül."
Én eddig nem tudtam, hogy Oroszország és India határosak lennének.
Amúgy valóban nem veszi körül. Mindössze Oroszország valamennyi tengeri kijáratát ellenőrzi,
egyedül Kamcsatka felől hajózhatnának ki a Csendes-óceánra, ami pillanatnyilag teljesen amerikai ellenőrzés alatt áll.
(Ez egyben meg is magyarázza, miért ragaszkodnak az oroszok a Kuril-szigetekhez.)
Érdemes azt is áttekinteni, hogy melyik bázis mikor került amerikai használatba.
Norvégiában (ami NATO alapítótag) 1991.-ben(!) 3 amerikai bázis nyílt.
Bulgáriában 2003 és 2006 között négy. Vagyis az első még a csatlakozás előtt.
Romániában 2007-2008-ban 3 bázis (további 2 bázis 2014ben ill. 2017-ben.)
Grúziában 2008-ban és 2009-ben.
Lengyelországban 2012-ben az első.
"2008-as bukaresti értekezletén a NATO nemet is mondott
Ukrajna és Georgia (Grúzia) felvételére, hogy ne élezze a viszonyt Oroszországgal.
Ugyanakkor nem kötelezte el magát, hogy a jövőben nem veszi föl őket tagjai sorába,
mert ez elfogadhatatlan korlátozása lett volna ezek szuverenitásának."
Ezzel szemben a valóság az, hogy:
"44 A 2008-as bukaresti csúcstalálkozó zárónyilatkozatába amerikai kezdeményezésre került bele az, hogy a két kelet-európai ország
„a NATO tagja lesz” (céldátum és feltételek megjelölése nélkül).
Ezt az ígértet tekinthetjük a 2008-as grúz-orosz és a 2014-es oroszukrán háború egyik kiinduló pontjának
– a párhuzamosan jelen lévő orosz nagyhatalmi ambíció mellett.
Lásd: Bucharest Summit Declaration. [online] 2008. 04. 03. Forrás: nato.int [2023. 02. 21.], 23. pont
Az sem világos, hogy miért jelentené pl. Ukrajna számára a "szuverenitás elfogadhatatlan korlátozását" az,
hogy nem CSATLAKOZHAT valakikhez?
Mert ha nem léphet ki egy szövetségből tetszése szerint, az valóban korlátozás.
De hogy nem csatlakozhat? Mondjuk ez a gondolat szépen illeszkedik a manapság rák módjára
burjánzó emberi jogi rögeszmék sorába. A következményei is hasonlóan pusztítóak.
"2021. december 17-én, tehát Ukrajna megtámadása előtt,
az orosz külügyminisztérium közzétette az Egyesült Államokkal kötendő biztonsági garanciavállalási szerződés,
valamint az Oroszország és az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti biztonsági intézkedésekről szóló megállapodás
tervezetét. Ez egy ultimátum volt: a Szövetség vonja vissza katonai infrastruktúráját az 1997 előtti állapotra,
vagyis érvénytelenítse a NATO keleti bővítését."
Sajnos Jeszenszky Úr ismét ellentmond magának.
A NATO keleti bővítésének "érvénytelenítése" azt jelentené, hogy a '97 után felvett országok
elveszítik a NATO tagság legfontosabb előnyét, a biztonsági garanciát.
Csak hogy maga Jeszenszky is elismeri, hogy nem erről van szó,
hanem a külföldi bázisok felszámolásáról.
Ez azért nem ugyanaz.
"Putyin elnök tavaly december 17-én azzal az igénnyel állt elő,
hogy a NATO vállaljon kötelezettséget: sem Ukrajnát, sem más egykori szovjet köztársaságot nem vesz föl tagjai sorába,
továbbá, hogy a NATO Európában ne tartson orosz területet elérő rövid- és közép-hatótávolságú rakétákat.
Magyarországot közvetlenül is érinti a harmadik követelés,
hogy a NATO ne állomásoztasson csapatokat és ne tartson fenn katonai infrastruktúrát az orosz határok közelében,
azaz az egykori Varsói Szerződés, illetve az egykori szovjet tagállamok,
tehát a balti országok területén, sőt nagyobb hadgyakorlatokat se tartson ott.
Mindezek elfogadása azt jelentené, hogy a NATO-ba 1999 óta felvett – kelet-közép-európai és balti – országok
legfeljebb valamiféle másodosztályú tagok lennének a szervezetben."
Miért nevezi ezt az orosz tervezetet ultimátumnak?
Ha ez egy "tervezet", akkor az azt jelenti, hogy tárgyalni fognak róla, és mind két fél engedményeket fog tenni, mielőtt megállapodnak. Az elfogadhatatlan követeléseknek általában az a célja, hogy legyen miből engedni.
Ilyen az alkudozás, és amióta világ a világ, ilyen is volt.
Ultimátumnak nevezni nem más, mint hangulatkeltés.
"„Egy hüvelyknyire sem keletre – ez az, amit a kilencvenes években mondtak nekünk.
Na és? Becsaptak és pimaszul átvertek minket.”
Ez Vlagyimir Putyin tavaly december 23-án megtartott sajtótájékoztatóján hangzott el.
Az állításnak semmi köze sincs a valósághoz – ahogy az eddigiekben bizonyítottam."
Bizonyításról szó sem volt.
Az "egy hüvelyknyit sem keletre" mondattal Putyin kimondottan Bakert idézi,
de Jeszenszkynek ez nem tűnik föl, úgy látszik, tényleg fogalma sincs arról, amiről beszél.
És még egy idézet :
"A háborút közvetlenül megvívó Oroszország és Ukrajna mellett kétségtelenül az Egyesült Államok szerepe
a legnagyobb az orosz-ukrán katonai szembenállásban, ami több elemzési szinten és a 2022-es eszkalációt
megelőző időszakra visszanyúlóan értelmezendő.
Elsőként, az 1990-es évek amerikai unipoláris pillanata,
majd az ezredfordulót követő stratégiai túlterjeszkedés – elsősorban a tágan értelmezett Közel-Keleten,
beleértve a demokrácia terjesztésének stratégiai célkitűzését is – az orosz biztonságpercepció több alapvető elemét érintették.
Ezek között szerepelnek geopolitikai megfontolások (afrikai és közel-keleti rivalizálás),
geostratégiai és katonai sérelmek (a NATO keleti bővítése, különösképpen a „posztszovjet” balti államok felvétele a szövetségbe,
illetve a tagság ígérete Ukrajnának és Grúziának44), valamint az orosz belpolitikai tényezők vélt vagy valós befolyásolási szándéka
(a demokrácia terjesztésével szemben álló rezsimbiztonsági megfontolások).
Mint azt Vlagyimir Putyin 2007-es müncheni biztonságpolitikai beszéde óta számos állásfoglalás,
majd legutóbb a háborút megelőző diplomáciai tárgyalások mutatták,
az érdekszféráját és befolyását a hegemón hatalomtól féltő Oroszország elsősorban Washingtontól,
kisebb mértékben a NATO-tól várta (el), hogy Ukrajna kapcsán és hozzákapcsolva a fenti sérelmeket,
egy „új európai biztonsági architektúráról” egyezzenek meg, amiben Oroszországnak – fogalmazzunk így – nagyobb szerep jut,
igényeit jobban figyelembe veszik.
Azt természetesen az amerikai diplomácia is felismerte, hogy a kétoldalú megközelítés elsősorban arra
szolgál, hogy egyrészt az egyes közvetlenül érintett államok (Grúzia, Ukrajna stb.), másrészt a teljes
európai közösség feje felett, jaltai paktum stílusban a két nagyhatalom egyezkedjen, miközben azoknak,
akikről a döntés szól, nem biztosítanak szavazatot. A „köztes szereplők” szerencséjére ebben Washington
nem volt partner, ami viszont konfrontációhoz vezetett, mivel – ahogy ezt elemzésünk már bemutatta –
Moszkva kifogyott az alternatív érdekérvényesítési lehetőségekből."
)
