Tehát akkor továbbra is úgy látod, hogy ez az egy konkrét dolog, hogy az USA engedélyt ad, az független az USA törekvéseitől? Netalán csak azért gondolhatják most az olvasók, hogy az USA által szállított fegyver bevetésére az USA adott engedélyt amikor az USA engedélyt adott rá, mert én félrevittem amit ki szerettél volna fejezni?
Amúgy az USA-nak semmi köze az USA-hoz, ez csak az én személyes ellenérzésem, semmilyen szerepet nem játszanak, nemhogy az általuk szállított fegyver bevetésére engedélyt adva szereplőként lehetne feltüntetni őket egy olyan konfliktusban, ami kimondottan az ukránok érdekében húzódik.
Gondolom ha tartasz egy közvéleménykutatást a témában, csak az én egyedi szemléletem fog a megkérdezettek közül kapcsolatot felfedezni vélni az USA és az USA között. Amivel persze félreérthetővé teszem a mondatodat, amit te írtál le és az, hogy csak a felét idéztem be, semmit, egy kicsit sem, egyáltalán nem változtat az értelmén. Egyáltalán. Hiszen erre az egyedi esetre azonnal egy másik egyedi esetet hoztál példának, aminek természetesen szintén nincsen köze sem az USA-hoz, sem az USA törekvéseihez, nemhogy az USA által szállított HIMARS ütegek bevetéséhez. Ezt is egyértelműen megvilágítottad, hogy nagyon voltak ám feltételei, de itt a mindannyiunk által ismert valós bevetési körülményei keretében és annak az ismeretében, hogy a valós bevetése még nagyobb hatótávú egyedi esetű rakétákat szállít nekik hozzá az USA aminek nincsen köze az USA-hoz és annak az USA-nak az ukrajnai törekvéseihez, hát egyértelműen megintcsak egy elavult propagandisztikus elmélettel próbája volt, amit mindőnk által ismerten meghaladott a valóság. Mi a fasz értelme ezeknek, ha nem az ésszerűtlen terelés?
Mivel sajnos lehetséges, hogy az USA ukrajnai törekvéseinek esetleg valamilyen köze lehet az USA ukrajnai törekvéseihez, bár nagy hisztikeringőbe kezdtél, hogy sértett királylányként próbálhass kikeveredni ebből, feltehetném a kérdést ha már ilyen komoly sérelem ért, hogy a lehetséges kapcsolat révén miért is volt olyan problémás a kérdésem? Hogyan vitte félre a te egyedi, az ukrajnai háborútól teljesen elkülönülő, önmagában álló téridő zárványban rekedt összefüggéseket nélkülöző hozzászólásod értelmét, ha egyszer a leglényegesebb értelmének ez tűnik, tekintve, hogy az USA, aminek lehet, hogy köze van az USA-hoz és az USA ukrajnai háborúban betöltött szerepéhez, engedélyt adott egy olyan lépésre a te teljes hozzászólásodat és a te fél hozzászólásodat is idézve, aminek a következménye katasztrofális lehet?
Irreális volt-e hát a kérdésem, hogy ez az USA érdekeit szolgálja és nem az ukránokét...ugye Wilson?
De te, bár én nem nagyon tudnám az USA tetteit elkülöníteni az USA tetteitől, mégis ennek az egyértelműsége helyett kétszer megfeledkeztél a mondatodról, aminek a felét beidézésemre azért emlékeztél a vita számodra jónak tűnő szakaszában. Hogy is lehettem olyan udvariatlan, hogy ezt szóvá tettem némi humor keretében. Hiszen az, hogy szándékosan a ködben akartad hagyni a kiindulópontot, tőlem indítva a dolgokat, mintha a semmire reagáltam volna, az szép dolog, amiképp műsértődésként az eémúlt legalább 30 év magyargyalázó frázisait összeszedned egy csokorba. Semmi gond veled láthatóan, csúnya dolog számonkérni valamit amit idézhetően leírtál nem? Majd egyedi elszigetelt esetté igyekszel nyilvánítani a HARPOON bevetésének az engedélyét, aminek semmi köze semmihez, majd tolod a sértett lelket azután, hogy ismételten eljátszod a kiindulópont elfelejtését.
Mégis mire vagy felháborodva? Itt zajlott, visszakövethetően, írásban egy rakás jelenlévő és csak olvasó előtt az elejétől. Ez nem olyan, hogy nem politikusi, hanem magánemberi minőségemben mondtam mert elszáll, ide írunk. Visza lehet idézni és bármit is faragsz még ide, ott van az oldalakon az összes lépésed.