Ukránpárti, de józanabb elemzés:
Látjuk a környezetünkben, hogy sokan nézegetik az ukrajnai híreket: megindult az ukrán támadás, hol vannak már a bátorító sikerek? Mint amikor valaki nekiáll „fogyózni”: már kétszer ettem salátát pörkölt helyett, és még mindig nincs kockahasam? Nem, ez nem így működik, egyik esetben sem.
Mi persze most Ukrajnára koncentrálunk. A kiváló Tom Cooper (Sarcastosaurus) elemzését (link első kommentben) egészítjük ki a saját meglátásainkkal.
Induljunk onnan, hogy az orosz-ukrán front legkésőbb kialakult szakaszain fél éve, a többin immár egy éve nagyjából változatlan a helyzet. A mostani hírek a Dnyipro folyótól keletre, nagyjából Vuhledarig húzódó, kb. 200 kilométer hosszú frontszakaszról érkeznek. Minimális stratégiai tudással nyilvánvaló, hogy ha itt az ukránok el tudnak menni az Azovi-tenger partjáig, az gyakorlatilag a stratégiai győzelem. Miért nem mennek el?
Nagyon fontos adalék az ilyen ködszurkálásokhoz, hogy az oroszok követhetnek el akármilyen disznóságokat, lehetnek akármilyen szemetek, látnak a pályán. Jó stratégák. Akik ezt náluk csinálják, eséllyel jobbak, mint a poszt írói és olvasói közül talán mindenki. Szóval azt ők is tudják, hogy ott nem engedhetik el az ukránokat, azt is tudják, hogy kinek mije van arrafelé, és jól játsszák ki a kártyáikat. Amivel operálni tudnak:
• kiépített vonalak és legalább azok minimális védelmére kiképzett, sorozott tömeghadsereg
• aknatelepítő kapacitás, és
• kulcspontokon a taktikai légitámogatáshoz elegendő relatív légi fölény
Ezzel pont el lehet húzni hetekre a dolgot, sőt, ha az ukránokat hibára késztetik (ennek eddig pont nincs nyoma), akár tovább is.
A 200 km hosszú déli frontszakaszon mélységben tagolt, több lépcsős védelem épült ki az utóbbi fél évben. Két, majdnem teljes árokrendszer a kapcsolódó elemekkel, összesen 45-50 kilométer mélységben, illetve előttük, majdnem a fronton előretolt állások nem teljes hosszban kiépült lánca, amelyet egyfajta támpontvédelemnek mondanánk, csak nincs mindenütt kommunikációra alkalmas kis távköz köztük. Közben pedig elég komoly aknazárak, amelyeket ha nem is kell felszedni egy áttöréshez, átjárót kell rajtuk nyitni. Sok szerencsét ehhez, mondják az oroszok, és annyit tudnak hozzátenni, hogy tüzérségi eszközökkel elég gyorsan tudnak pár kilométer távolságból is aknazárat telepíteni (ezt az ukrán fél is tudja, használta is eddig, de most ők mennének előre, tehát változott a szereposztás), meg ha valahol megjelenik egy erősebb ukrán támadóék, annyi harci helikopterük még van, hogy odapörköljenek. Ez az egész mind egy célt szolgál: LASSÍTANI. Lassítani annyira, hogy helyi ellentámadásokat lehessen szervezni, lassítani annyira, hogy a veszélyeztetett irány mélységét még jobban kiépítsék, és még több sorozott újoncot vigyenek oda és képezzenek ki legalább a lövészárokból védekezésre. Nagyjából ez az orosz taktika 1943-ban Kurszknál, pontosabban az ottani csata fókuszában, Prokhorovkánál is bejött. Éppen hogy.
Aki ezt a meccset korábban olyan nagyon másként képzelte el, az valószínűleg a fogtündérben is hisz. A nyugati elemzők egy ponton mintha meginogtak volna fogtündér-ügyben. A védelmi állásban álló mégoly kiképzetlen tömeghadsereg és a lövészárok, illetve a kiépített védelem kombinációját nem kezelték értékén. Blogunk belső elemző beszélgetése során egyikünk ezt annak tudta be, hogy a nyugatiak soha nem terveztek olyan helyzetben, ahol ne ők lennének légi fölényben – márpedig most Ukrajna ezt nemhogy nem mondhatja el, de jó, ha egy döntetlenre kihozza a szitut. Így az ukránok nem lőhetik a levegőből az orosz védelem statikus pontjait sem, rájuk viszont célozhatnak az orosz helikopterek. Másikunk szerint már 2003-ban, Dél-Irakban sem szenteltek kellő figyelmet a hagyományos gyalogos harceljárások minden elemére. Légitámogatás sem elég mindig a szembenálló lövészárkok kipucolására, az még komolyabb eszközökkel is kétséges (lásd pl. Iwo Jima esetét 1945-ből). Erre az aknavető a magaddal vihető eszköz. Baszránál is megjelentek ezek, úgy a konfliktus második hetében.
Az oroszokat (és így az ukránokat) egy dologgal senki nem vádolhatja: hogy ne lenne bőven második világháborús tapasztalat ezügyben. Szakirodalom is van bőven. Most, az első ukrán próbálkozások után, amelyek mind az előremegyek, próbálok utat nyitni az aknazáron, közben ami tüzérségem van, azzal lövöm a védelem mélységét, és ha sikerül, megyek előre és várom az ellenlökést, ha nem, akkor veszteséggel de visszavonulok, kezd elég tapasztalat lenni ahhoz, hogy ezt nem érdemes így folytatni. Vagy érdemes, de módosításokkal, mert azt mondja a hírszerzés, hogy egy ilyen felőrlő harcban a másik fél roppan meg először (ezt a legnehezebb megérezni).
Szóval egyrészt nem számítunk egyelőre komolyabb hírekre, másrészt felhívjuk a figyelmet, hogy ezt, pontosan ezt valószínűsítettük egy hónapja: intenzívebb harcok mellett folyamatos próbálkozás hosszú frontszakaszokon, hátha van gyenge pont. Volt, elfoglalták, az oroszok megerősítették az irányt. A kérdés az, hogy az oroszoknak ez a korrekciós képessége tartható fenn tovább, vagy az ukránok támadó lelkesedése és annak logisztikája.
Ilyen helyzetben, és egy év után ennyire profivá érett két fél összecsapásakor a szokásos weblapok, online térképek (liveUAmap, DeepStateMAP) sem adnak sok érdemi infót. Az ukránok feltesznek ikonokat saját műveleteikről ott, ahol ezt semmilyen más forrás sem erősíti meg, miközben verifikáltan benn vannak olyan településeken, amelyeket a térkép még mindig orosz kézen levőnek mutat.
Ukrán oldalról mindenképp pozitívumként könyveljük el, hogy képesek korrigálni és feleslegesen nem erőltetnek olyan harceljárásokat, amelyekről kiderült, hogy így nem fog menni. A kérdés az, és lehet, hogy a következő hetekben még nem látjuk majd ennek nyomát sem, hogy a kötelező korrekciók közben jutnak-e eredményesebb módszerre. És hát az is lehet, hogy valamelyik fél kifogy a front egy érdemi szakaszán az erőből vagy (ami ugyanaz) a logisztikából. Ez inkább az ukránok mellett és az oroszok ellen szól: a front intenzív része csak nagyon hosszú vasúti szállítással (plusz kercsi híd) érhető el, vagy az azovi kikötőkig hajóval és onnan teherautóval. A kikötők pedig már most az ukrán lőtáv szélénél vannak, ahogy az utóbbi napokban kulcsfontosságú védő Kamov-helikopterek bázisai is. Ha ezeket elérik, az önmagában durván ronthatja az orosz védelem helyzetét; de az se lesz gyors: a beásott gyalogos védelem még ilyen hevenyészve kiképzett állapotban is képes kritikus időveszteséget okozni a támadóknak.
Térkép alább a kiépített orosz védelmi vonalakról Tom Coopertől (ő is találta valahol)
