Az "A" terv a kijevi kormány megbuktatása, az ukrán hadsereg gyors lefegyverzése, az ország stratégiai pontjainak megszállása lehetett. Feltételes módban persze, mert a Kreml nem köti az orrunkra, hogy ez volt-e a terv, de számomra az egészpályás letámadás (tér)képei alapján nyilvánvaló, hogy lényegében igen.
Vélhetően ezt a sikeres villámháborút követte volna egy oroszbarát kormányzat hatalomra segítése, amely véget vetett volna Ukrajna nyugati integrációs törekvéseinek és kitette volna a NATO-t az országból. (Szerintem ebben az esetben Donyeck és Luganszk maradt volna Ukrajna része, míg a Krím annektálását készségesen elismerte volna Kijev, de ez már részletkérdés.)
Ez nem jött be.
Meglátásom szerint azért, mert
1.) Kijevnek 8 éve volt felépítenie egy erős, orosz-(és kisebbség)ellenes, nacionalista (sőt, számos megnyilvánulásában kifejezetten náci) rezsimet,
2.) a Washington vezette NATO-nak is volt ideje megerősítenie ukrajnai pozícióit,
3.) az USA érdekeinek megfelelően és az EU-t vezető hasznos hülyéknek köszönhetően szakadékká lehetett növelni az Európa és Oroszország között még meglévő árkokat, és
4.) közben a nyugati tőke is alaposan bevásárolt az országban - és nem engedhette elveszni befektetéseit.
Ugyanakkor én úgy látom, hogy nagyon is van "B" terv, sőt, 2022. áprilisa óta annak megvalósítása van napirenden.
Miután március végére nyilvánvalóvá vált, hogy az "A" terv megbukott, az orosz fegyveres erők kiürítették Ukrajna északi-északkeleti területeit, valamint a Dnyeper jobb partját és átálltak Donyeck, Luganszk, valamit a Krímet ezekkel összekötő területek elfoglalására, határainak lehetőség (és szükség) szerinti kitágítására és biztosítására.
Ezt támasztja alá a szakadár területek 2022 őszén történő annektálásának ténye is. Ha nem sikerül Ukrajna egészét megnyerni, akkor annyit vesz el belőle magának Moszkva, amennyin orosz többségű lakosság él, plusz azokat a területeket, amelyek ezek biztosításához szükségesek.
A háborút azonban ezzel nem zárhatja le, nem nyerheti meg, mert nem köthet békét egy mindössze 4-5 oblaszttyal kisebb, de végletekig oroszellenes, revansista Ukrajnával, amely a békekötés után jó eséllyel elnyeri a NATO (és EU-)tagságot, sőt, talán saját atomprogramot is indít.
Az ismerhető tények (és mellesleg a puszta logika) alapján azonban úgy tűnik, hogy Moszkva hosszú távon továbbra is bízik abban, hogy Ukrajnát idővel mégis befolyása alá vonhatja, EU-n és NATO-n kívül tarthatja (utóbbi alapvető stratégiai érdeke is), ezért rendezkedik be - nem örömében, zseniális mesterterv részekén, hanem stratégia kényszerűségből - hosszú, elhúzódó, felőrlő háborúra. Joggal bízhat abban, hogy Ukrajna anyagi és emberi erőforrásai korábban merülnek ki, mint a sajátjai, hogy az ukránok idővel belefáradnak a háborúba, hogy országuk végletekig ellehetetlenül, csődbe jut, a nyugati befektetések lassan elégnek, értéküket vesztik, és hogy Trump beiktatása után a NATO is kihátrál a konfliktusból.
Miközben kétségtelenül vannak képességbeli hiányosságok és nyilván vannak kisebb-nagyobb stratégiai- és taktikai szintű hibák, bakik is az oroszok működésében (Nincs olyan nagy, elhúzódó háború, amit bármely hadviselő ilyenek nélkül vívna meg!) szerintem az oroszok "ukránkímélő" üzemmódja mögött a föntebb kifejtett hosszútávú elgondolások is szerepet játszanak. Sem az országot nem akarják lenullázni, sem az ukránokat nem akarják végleg elidegeníteni. Kijev az orosz történelem bölcsője (is).
(Összehasonlításképp: A konfliktus civil áldozatainak száma 2,5 év után sem éri el a 12 ezret, míg Gázában az IDF a 10. hónapra több, mint 32 ezer civil halottat produkált.)
t.me
