Attól függ mekkora az a motor. Ha nem foglalja el teljes szélességében a BTR-t, még ki lehetne alakítani mellette egy hátsó kijáratot. Bár az is elég nyomorgós lenne gondolom. (A Lang HS.30-nál pl. elvileg volt hátsó kiszállás gyakorlatban nem fért ki azon egy felszerelt katona, mert a mérnökök túl szűkre tervezték, és nem használták a gyakorlaban - azért a HH alatt a nyugati konstrukciók sem voltak ám mind olyan okosak, persze ez a csak felül kiszállós BTR-60 kortársa volt)
A hs az egy szándékos bosszú volt valamiért.
Motor mellett, alatt még nem szokott bevallni.
Ideális az orr motor, vagy közepén, de félő, ott már elkezden nőni a költség.
 
  • Tetszik
Reactions: enzo
Bármikor vállalom, hogy aranyhal vagyok, de itt most még annak az árát is le akartam spórolni. M2, keziiranyzas.
Na az meg konkrétan harcérték csökkenés minden tekintetben.
Ez még 15 évig itt lesz szóval a lehetőséggez képest időtálló kell, hogy legyen utólag hasznosuló részegységekkel.
 
A spall liner belülre az sehogy sem elhagyható és az nem növeli annyira a védettséget hanem a pàncélról befelé leszakadó darabok okozta repeszhatást szünteti meg.
ha spar liner https://www.composhield.com/products/spall-liner ponyvás megoldás van választva akkor igen az repeszfogó csupán de ha mint a strykernél táblásított műgyantába ágyazott lapok kerülnek rögzítésre (mint a 72 esek Atom ellenei bórozott gumija) csak nem bor és gumi akkor már más a helyzet de így a műgyanta miatt tömegnövekedés is kelettkezik míg a spar linernél az elhanyagólgató mértékű kb 4-5 tekercs aramid súlya
 
  • Imádom
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0 and L.O.B
Attól függ mekkora az a motor. Ha nem foglalja el teljes szélességében a BTR-t, még ki lehetne alakítani mellette egy hátsó kijáratot. Bár az is elég nyomorgós lenne gondolom. (A Lang HS.30-nál pl. elvileg volt hátsó kiszállás gyakorlatban nem fért ki azon egy felszerelt katona, mert a mérnökök túl szűkre tervezték, és nem használták a gyakorlaban - azért a HH alatt a nyugati konstrukciók sem voltak ám mind olyan okosak, persze ez a csak felül kiszállós BTR-60 kortársa volt)
Pl Ratelnek is van.De kicsi.Nem használták deszantolásra,hanem a (BTRnél jóval nagyobb) oldalajtókat.
Spanyol 6x6 APCn viszont hátul,a deszantpadok között volt a motor,és minden padnak saját hátsó ajtaja volt.
 
  • Tetszik
Reactions: enzo
Na az meg konkrétan harcérték csökkenés minden tekintetben.
Ez még 15 évig itt lesz szóval a lehetőséggez képest időtálló kell, hogy legyen utólag hasznosuló részegységekkel.
Hát igen.Nem a Lynxet kellett bolna megrendelni rajzasztalrol,hanem egy jó alapjarmu PSZHval kezdeni a gyalogsagi jarmuprogramot.
Meg azt is le merem irni,hogy egyaltalan em kellett volna nehez OFVt vennunk.Nem a mikategoria k az.Se hadaszati-jadmuveleti helyzetunk,se penztarcank nem olyan hozzá.Se logisztika,se tuzerseg,se hktampgatas,se légierő,se légoltalom,se műszaki biztosítás nincs meg hozza,hogy ki tudjuk hasznalni egy nehez IFV lehetosegeit.Hatranyai viszont ottvannak a nyakunkon.
 
  • Hűha
Reactions: enzo
50 réteg 200g/m2 es aramid már igen komoly kiegészítő védelmet képes adni műgyantába ágyazva (a btr nek alap páncélja miatt ennyire nincs szüksége maximum szemből) 400 asból elég kevesebb is . a kevlársisakok 21-30-40 réteget tartalmaznak. (a 40 már tüzszerész sisak)
végeztem kalkulációkat annak idején amikor még mergát akartam páncélozni meg pick upot.

https://shop.novia.hu/termek/200-g-m2-aramid-szovet-zsak-130-cm/ mi annak idején ettől a cégtől rendeltünk (nem a legolcsóbbak a piacon de a műgyanta és a formaleválasztóval közös csomagba már igen csak gazdaságosnak volt mondható jelentős törzsvásárlói kedvezményt is adnak meg nagytételes kedvezményt.) de ez a cég http://www.tolnatext.hu/ bármikor leszövi a kellő mennyiséget ha a honvédség közvetlen megrendel egy nagyobb tételt aramidból. ez a leggazdaságosabb csak akkor tényleg egyszerre egy nagy tételt kellene berendelni

megjegyzem műgyantába ágyazva sok esetben a kisebb m2/g súlyszámú jobb (NEM MINDEN ESETBE) bár nehezíti a terméket a több műgyanta de a nagyobb rétegszám és több műgyanta miatt mégis mást ad mint fele réteg dupla súlyal (nem mindegyiknél de ezt nem kell kitalálnunk nyílvánosan elérhetőek az infók tanulmányok csak el kell olvasni)
 
Török - Ukrán kapcsolat.

Az Aselsan harci modulokkal felszerelt Khorunzhy és Kozak-2M1 páncélozott személyszállítók befejezték a gyári teszteket.

35a63dd5a96c16d3d72f783c2de1708a.jpg


7fc60d98546228a9fe7292b984cb5b5d.jpg


SARP torony

Feltételezem valami hasonlóra gondolnak az urak!

Az oldalajtóhoz pedig csak egy globojid hajtás kellene, amit ugye egy kis 12V-os egyenáramú motorral lehet mozgatni! S nem kap senki vesegörcsöt. Sajnos itt nem mutatja a képeken a deszantajtót.
 
Nem lehetne távirányítású drónokat csinálni belőlük?
Akár egy kiegészítő APU-val az energiaellátás miatt.
Mindent lehet robotizálni, csak nem mindent érdemes. A BTR ilyen.
Illetve a jelenlegi feladatkörben vagyunk kénytelenek megtartani.

Bonyolult lenne a meghajtás, rengeteg aktuátor és szenzor kellene utólag a manuális-analóg jellege miatt, de cserébe továbbra is hordozná az alapgép betegségeit is.
Ha megvan a technológia (aktuátorok, vezérlés, komm. rendszer, energiaellátás) egyszerűbb egy eleve elektromos meghajtásra tervezett (mert egyszerűbb), alacsony gépet építeni.
 
Török - Ukrán kapcsolat.

Az Aselsan harci modulokkal felszerelt Khorunzhy és Kozak-2M1 páncélozott személyszállítók befejezték a gyári teszteket.

35a63dd5a96c16d3d72f783c2de1708a.jpg


7fc60d98546228a9fe7292b984cb5b5d.jpg


SARP torony

Feltételezem valami hasonlóra gondolnak az urak!

Az oldalajtóhoz pedig csak egy globojid hajtás kellene, amit ugye egy kis 12V-os egyenáramú motorral lehet mozgatni! S nem kap senki vesegörcsöt. Sajnos itt nem mutatja a képeken a deszantajtót.
Ez a SARP KPVT konkrétan. Ez a gép elvileg hátsó hidraulikus deszantrámpás.
 
  • Tetszik
Reactions: bel and Pogány
Valami hasonlót nem tudnánk mi is kialakítani? Ezért mutattam.
A SARP kpvt bent van az àltalam is javasolt fegyverek.közt.

A prototípusokon kívül az ukránok sem csinàltak többet ezekből a teljesen àtdobozolt gèpekből. Inkább újonnan.gyàrtottak BTR-4-eket. Jobban megéri az új az ilyen drasztikus àtalakítás helyett.
 
Nem annyira poén, ha valóban képes megmozdítani és akár jelentősen csökkent élettartammal hasznossá tenni a típust egy utolsó utáni körre.

A szakmailag megfelelőbb megoldás a Gidrán hajtáslánca lenne. Ez szerintem tény.
A 3 literes BMW motor, szekvenciális (iker) turbós változata, amely 2019 óta van gyártásban, a 8 fokozatú ZF váltóval, és egy rövidebb végáttétellel a jelenlegi max. 15 tonnás súlylimittel elviszi a BTR-80-at.
De ha komolyan gondoljuk, nem csak poénnak, akkor aftermarket kiegészítők kellenek hozzá.
Ilyen az erősebb olajhűtő (ami a váltóra is kell majd) meg a nagyobb kapacitású hűtőrendszer.
A szívócsővét is ki kell cserélni, tereprallys civil megoldásra. Ezek sem drágák amúgy.
Viszont ezzel kb. a jármű jelenlegi dinamikáját tudja majd a BTR-80-as, ezen a téren nem fog előre lépni a konstrukció. (jelentősen)
Az élettartalom is kisebb lenne, mint a Gidrános megoldás esetén.
Viszont az nem igaz, hogy terepen lefüstölne, vagy, hogy 2-3 hetet bírna csak!
A civil kb. 2-300,000 km közé belőtt élettartalmának a tizedét tudná kb. Ami 20-30,000 km.
Ez, ha figyelembe vesszük, hogy most mennyit mennek kb. 10 év üzemre elég lehet.
Amit előnyben tudna a kamaz motorhoz képest, az:
1 tonna tömeg megspórolása, olcsó civilpiaci alkatrészek, civil szerelők is értenek hozzá, és annyi hely felszabadul, hogy akár a középső osztómű, akár az üzemanyag tartály hátra tud költözni a motortérbe. A küzdőtéren meg sok hely felszabadul.
Én így látom.
A Gidrános hajtásánc kisebb súlycsökkenést, kevesebb helymegtakarítást eredményez, nagyobb (de még mindig elfogadható) költségen. Viszont sokkal tartósabb műszaki megoldás. Szerintem.
Utóbbi mindenképpen nyerőbb ha bőven 10 év felett számolunk a típussal.
A BMW-s megoldás akkor jöhet szóba, ha 15 tonna alatt akarnánk maradni, és 10 évvel számolnánk a gépek további karrierjét.
E miatt pedig nem akarnánk rá sokat költeni.
Az említett dízel motor+ váltó kb. 10,000+ euró egyben, igazitással, felprogramozással, terepes kiegészítőkkel legrosszabb esetben is megállna 15-20,000 euró között.
Ez 300 gép esetén legrosszabb esetben is, tartalék motorokkal együtt kb. 6-8 millió euró.
Ez 1 db modern új gyártású APC ára!
A Gidrános hajtáslán 16-20 millió euróba lenne ugyan így. Ez is szerintem jutányos ár.
Kérdés mi a cél és mire mennyit akarunk költeni. :)
 
Az úszóképességet meg lehet oldani elektromos motorral.
Azt, hogy a jármű súlypontja változna, kb. lényegtelen. Habbal töltött úszókat lehet tenni a páncéltest külsejére, így optimalizálni a vízben a súlypontot és a kiszorítást. Nagyon könnyű megcsinálni.
Repeszálló bélés mindenképpen kellene. Habbal töltött robbanás biztos üzemanyag tank szintén. Ezek is mind megszerezhetőek civil gyártóktól, mert versenysportban használt termékek.
A hajtáslánc átépítést+cserét simán megcsinálja bármelyik tereprally csapat, vagy R2/5 rally autókat építő csapat. Vannak ilyenek hazánkban is.
Gumik cseréje szintén nem űrtudomány. Ha kell a futóműn igazítani, ott a Rába. Ez a fő profiljuk.
Sőt, a komplett differenciálmű rendszert is modernebbre lehet cserélni. Itthon is foglalkoznak egyedi difik és osztóművek gyártásával.
És nehogy azt gondoljátok, hogy a BTR ezen alkatrészei strapabíróbbak, mint egy tereprallys kocsiban lévő...
A török tornyokat meg a gyártó szakemberei segítenek integrálni. Nekik is érdekük, hogy sikerüljön.
Ha egy könnyebb toronnyal számolunk, pl. 0.50-es géppuska és ATGM indító, akkor teljesen ki lehet venni a küzdőtérben lévő belógást, meg spórolsz vagy 500 kg-ot minimum.
Egy ilyen BTR valószínűleg nem lenne nehezebb a mostaninál. Csak sokkal tágasabb, biztonságosabb és könnyebben üzemben tartható.
 
.

A technikailag lehetséges megoldásokat két-tucatig számoltam!
A héten elhangzott, hogy a Liszt-reptér napokon belül meg lesz vásárolva 750-1200 milliárd HUF-ért.
1 milliárd HUF=2,5m€=1 darab --a számunkra bőven jó képességű-- ÚJ 6x6/8x8 APC.
1 reptér vásárlás 750+ APC áráért! :oops:

Nekem ezekből az a Honvédelmes "Gyorsítunk" inkább egy "Lassítunk"! :mad:

Amit 14. éve nem értek az a "vagy-ez=><=vagy-az"... :confused:

Háború van, háborúk vannak! Szerintem --komolyan-- senki mást nem érdekel ez a reptér!
Az üzleti életben használatos "Vis major" abszolút bevethető! Szerintem 1-200 APC ára közötti árat lehet csökkenteni, ha van rá polittkai akarat! ...ha csak nimcs valami pár-száz-milliárd-HUF-os járulékos költség beépítve! :oops:

Valójában NINCS semmilyen "vagy-ez=><=vagy-az" ebben az esetben SEM--"csak" politikailag kényelmes--:
nyugodtan lehetne akár repteret is venni --jjja, alku után!-- és APC-t --sok mást-- IS! Nincs a jó megoldásra akarat, nincs a "JÓ"-ra (politikailag) igény, elég a kissebbik rossz!

Műszakilag bőven jó szintű modernizálások tucatjai lettek órák alatt összehozva, 100-200e $-os keretből és alatta.
Semmilyen műszaki és pénzügyi akadálya nincs --a 14 évből kb. 10 éve--, hogy a frissített BTR-80-ak a tizedéért ellássanak modernizált képességeikhez illő feladatokat a 10-20-szoros árú újonnan beszerzettek helyett, vagy mellett!
Egy -a cél közeli képességre modernizált-- BTR állomány a számunkra szükséges --kisegítő/tartalékos-- mennyiség harmadára SEM lenne elég!


Nincs semmi gondom a technikai ötleteléssel, sőt nagyon jó dolgok is kijönnek, csak kiábrándító, hogy a "szak-politikai" döntések után, a valóságban mik szoktak történni, amikor "van pénz"!
Nem azt mondom, hogy gumicsont-nyammogás, csak szinte semmivel nem visz közelebb a probléma megoldásához.
Nem merjük megnézni a VALÓS okokat, pedig nem bonyolult... :hadonaszos:

Ha majd ez megtörténik --a saját jó válaszokka--l, akkor villám-gyorsan lesz megoldás! :)

.
 
A szakmailag megfelelőbb megoldás a Gidrán hajtáslánca lenne. Ez szerintem tény.
A 3 literes BMW motor, szekvenciális (iker) turbós változata, amely 2019 óta van gyártásban, a 8 fokozatú ZF váltóval, és egy rövidebb végáttétellel a jelenlegi max. 15 tonnás súlylimittel elviszi a BTR-80-at.
De ha komolyan gondoljuk, nem csak poénnak, akkor aftermarket kiegészítők kellenek hozzá.
Ilyen az erősebb olajhűtő (ami a váltóra is kell majd) meg a nagyobb kapacitású hűtőrendszer.
A szívócsővét is ki kell cserélni, tereprallys civil megoldásra. Ezek sem drágák amúgy.
Viszont ezzel kb. a jármű jelenlegi dinamikáját tudja majd a BTR-80-as, ezen a téren nem fog előre lépni a konstrukció. (jelentősen)
Az élettartalom is kisebb lenne, mint a Gidrános megoldás esetén.
Viszont az nem igaz, hogy terepen lefüstölne, vagy, hogy 2-3 hetet bírna csak!
A civil kb. 2-300,000 km közé belőtt élettartalmának a tizedét tudná kb. Ami 20-30,000 km.
Ez, ha figyelembe vesszük, hogy most mennyit mennek kb. 10 év üzemre elég lehet.
Amit előnyben tudna a kamaz motorhoz képest, az:
1 tonna tömeg megspórolása, olcsó civilpiaci alkatrészek, civil szerelők is értenek hozzá, és annyi hely felszabadul, hogy akár a középső osztómű, akár az üzemanyag tartály hátra tud költözni a motortérbe. A küzdőtéren meg sok hely felszabadul.
Én így látom.
A Gidrános hajtásánc kisebb súlycsökkenést, kevesebb helymegtakarítást eredményez, nagyobb (de még mindig elfogadható) költségen. Viszont sokkal tartósabb műszaki megoldás. Szerintem.
Utóbbi mindenképpen nyerőbb ha bőven 10 év felett számolunk a típussal.
A BMW-s megoldás akkor jöhet szóba, ha 15 tonna alatt akarnánk maradni, és 10 évvel számolnánk a gépek további karrierjét.
E miatt pedig nem akarnánk rá sokat költeni.
Az említett dízel motor+ váltó kb. 10,000+ euró egyben, igazitással, felprogramozással, terepes kiegészítőkkel legrosszabb esetben is megállna 15-20,000 euró között.
Ez 300 gép esetén legrosszabb esetben is, tartalék motorokkal együtt kb. 6-8 millió euró.
Ez 1 db modern új gyártású APC ára!
A Gidrános hajtáslán 16-20 millió euróba lenne ugyan így. Ez is szerintem jutányos ár.
Kérdés mi a cél és mire mennyit akarunk költeni. :)
Félreértettél, én a Gidrános UTÁN és nem helyette gondoltam megvizsgálandónak!

Amikor a Cummins motor és a torony lekerül mert bejött a váltótípus, akkor lenne érdemes (ha működik) ezzel a motorral megépíteni Pogány rohamlogisztikai járművét belőlük. Egy úszóképes 8x8-as váltótípus után is tudná hordani az ellátmányt, vagy a modularitásnál fogva azzal dolgozni amit épp hordoz.
A nagyja tartalékban lenne amúgy is (mert rengeteg van), olcsó is, az alacsony élettartam nem igazán probléma.
 
A szakmailag megfelelőbb megoldás a Gidrán hajtáslánca lenne. Ez szerintem tény.
A 3 literes BMW motor, szekvenciális (iker) turbós változata, amely 2019 óta van gyártásban, a 8 fokozatú ZF váltóval, és egy rövidebb végáttétellel a jelenlegi max. 15 tonnás súlylimittel elviszi a BTR-80-at.
De ha komolyan gondoljuk, nem csak poénnak, akkor aftermarket kiegészítők kellenek hozzá.
Ilyen az erősebb olajhűtő (ami a váltóra is kell majd) meg a nagyobb kapacitású hűtőrendszer.
A szívócsővét is ki kell cserélni, tereprallys civil megoldásra. Ezek sem drágák amúgy.
Viszont ezzel kb. a jármű jelenlegi dinamikáját tudja majd a BTR-80-as, ezen a téren nem fog előre lépni a konstrukció. (jelentősen)
Az élettartalom is kisebb lenne, mint a Gidrános megoldás esetén.
Viszont az nem igaz, hogy terepen lefüstölne, vagy, hogy 2-3 hetet bírna csak!
A civil kb. 2-300,000 km közé belőtt élettartalmának a tizedét tudná kb. Ami 20-30,000 km.
Ez, ha figyelembe vesszük, hogy most mennyit mennek kb. 10 év üzemre elég lehet.
Amit előnyben tudna a kamaz motorhoz képest, az:
1 tonna tömeg megspórolása, olcsó civilpiaci alkatrészek, civil szerelők is értenek hozzá, és annyi hely felszabadul, hogy akár a középső osztómű, akár az üzemanyag tartály hátra tud költözni a motortérbe. A küzdőtéren meg sok hely felszabadul.
Én így látom.
A Gidrános hajtásánc kisebb súlycsökkenést, kevesebb helymegtakarítást eredményez, nagyobb (de még mindig elfogadható) költségen. Viszont sokkal tartósabb műszaki megoldás. Szerintem.
Utóbbi mindenképpen nyerőbb ha bőven 10 év felett számolunk a típussal.
A BMW-s megoldás akkor jöhet szóba, ha 15 tonna alatt akarnánk maradni, és 10 évvel számolnánk a gépek további karrierjét.
E miatt pedig nem akarnánk rá sokat költeni.
Az említett dízel motor+ váltó kb. 10,000+ euró egyben, igazitással, felprogramozással, terepes kiegészítőkkel legrosszabb esetben is megállna 15-20,000 euró között.
Ez 300 gép esetén legrosszabb esetben is, tartalék motorokkal együtt kb. 6-8 millió euró.
Ez 1 db modern új gyártású APC ára!
A Gidrános hajtáslán 16-20 millió euróba lenne ugyan így. Ez is szerintem jutányos ár.
Kérdés mi a cél és mire mennyit akarunk költeni. :)
Szakadj már ettől a baromságtol,hogy egy 2 tonnás kocsihoz tervezett sportmotort akarsz tenni egy 15 tonnás terepjáró páncélosba.Rosszabb lenne a végeredmény,mint a mostani Kamaz motor.Mert ha régen is,azt legalább egy 12 tonnás teherautóba tervezték anno.Hiába kivitelezhető technikailag,pocsék eredményt hozó idiótaság lenne.
 
  • Vicces
  • Tetszik
Reactions: bel and fip7
Szakadj már ettől a baromságtol,hogy egy 2 tonnás kocsihoz tervezett sportmotort akarsz tenni egy 15 tonnás terepjáró páncélosba.Rosszabb lenne a végeredmény,mint a mostani Kamaz motor.Mert ha régen is,azt legalább egy 12 tonnás teherautóba tervezték anno.Hiába kivitelezhető technikailag,pocsék eredményt hozó idiótaság lenne.

Köszönjük az ismételten műszaki tudományos érvekkel alátámasztott hozzászólásodat.