A "légierő üzemtana" az se más, mint egyszerű matematika.
A legegyszerűbb légierő, mint szervezet, a legegyszerűbb séma szerint áll egy hadrafogató gépből, egy rendelkezésre álló üzemeltető szakszemélyzetből és egy hadrafogató pilótából.
Ebben a képletben mindaddig nem lesz repülés és nem lesz légierő sem, amíg vagy a repülőgép nem hadrafogható, vagy a személyzet nem áll rendelkezésre, vagy a pilóta van dögrováson épp.
Ennek analógiájára egyszerűen belátható, hogy mivel mind a három alapvető komponens esetében lehet hiány, így mind a három tényező esetében a redundancia minél nagyobb fokára kell törekedni, hogy a szervezet szintjén a hadrafoghatóság közelítsen az állandó 1-hez.
Vagyis, minél több repülőgépünk, műszakink és pilótánk van, annál biztosabban lesz hadrafogható a légierőnk a nap 24 órájában.
Ez magyar viszonylatban közel 50 gépet jelentene, két ezrednyi pilótával és műszakival, no meg a járulékos háttér állománnyal karöltve.
És innen vissza a gyakorlatias megközelítéshez.
- Meg kell nézni, hogy a jelenlegi szerződést alapul véve milyen összefüggés van a flotta létszáma és a hadrafoghatósági arány között. Például dupla ennyi géppel hogyan változna a hadrafogható gépek száma
- Ennek függvényében hány fős műszaki állományt kell biztosítani, hogy a mindig rendelkezésre álló géplétszámot meg is tudják reptetni
- Az így kijövő teljesen hadrafogható gépszámmal és az azokat biztosan kiszolgálni képes műszaki állománnyal hány fős hajózói állományt kell fenntartani, hogy a feladatok maradéktalanul végrehajthatók legyenek -> ebből lehet meghatározni az utánpótlás ütemét
- Végezetül: egyátalán mennyi és milyen feladatot szánunk a gépeknek és a pilótáiknak?
Mivel nem ezek voltak idáig meghatározva, hanem az egész a 14 darab Gripen repülőgép lízingelésével, mint gazdaságpolitikai döntéssel indult, azaz a gombhoz varrták a kabátot, így nem csoda, hogy a "légierő" menedzselése ennyi sebből vérzik.
Korábban, évtizedeken át a légierőt vegyesen, de nagyobb részt VSz és kisebb részt magyar igények szerint, a magasabbegységek felől tervezték.
Azaz, meghatározták, hogy mik a feladatok, ehhez mennyi ezredre, ezredeken belül századokra, milyen feladatokra, részfeladatokra és kiképzési sillabuszra van szükség. Ezen számok mentén vásároltak géptípusokat, azok váltótípusait és határoztak meg a mennyiségeket. Értelemszerűen a driver a feladatkör volt, ahhoz állították össze a szükséges és elégséges humán és technikai létszámot, határozták meg a tartalékot, tervezték meg az üzemeltetést. Ezek függvényében állt össze az éves, havi, heti, napi tervtábla, az előmenetel, az állomány nyugdíjazása, a kiképzés üteme, a gépek forgatása, a különféle javítások tervezése.
Ezzel szemben, most van egy valamilyen, de állandóan változó NATO direktíva, meg egy majdnem húsz évvel ezelőtti pillanatnyi gazdaságpolitikia okból 14 gépesre meghatározott lízingelt flotta, amelynek az üzemeltetése függ a műszaki és hajózó állomány szociális és munkaerőpiaci helyzetétől, a svéd karbantartó cég fogadási készségétől, a lízingszerződés keretrendszerétől és ezen keretek adta egyéb mozgástértől.
Csak a magyar védelempolitikai igényeket nem látom sehol...