[HUN] Saab JAS-39EBS-HU Gripen

Az új képességeket (Iris-T, Meteor, Radar) eddig úgy tudtuk, hogy 2017-es MS20 csomagban benne volt.
2016-os, de amugy benne voltak, mert anno azzal adtak el system sw upgradet ..

A cikk meg úgy írja, mintha a Block 2-ben lenne benne (vagy félreértem? ), ami Terminator szerint 2020-ban lett kész. Szóval akkor mit vettünk 2017-ben és mit vettünk most meg? :)
Bingo, jo kerdes. Ami a Block2 illeti, szerintem azt csak azert hangsulyozzak, mert az a current verzio, nem fog korabbit emlegetni...
 
  • Tetszik
Reactions: ms07
A bizottsági ülésről kiszivárgott is 15 éves elhúzott beszerzésröl van szó.
Ez nem jelenthet mást, csak valamilyen lízinget.

Harangozó viszont nem csak a 3000mrd-ot említette meg, hanem pontosan ezt:

Azaz az ülésen összesen kértek annyira engedélyt. A 3000 mrd nem egy tétel!
De a 3000mrd sok is lenne a Gripen bármelyik verziójára, még 15 év kamataival együtt is.
Konkrétan Harangozo ketszer is hisztizett egy egyetlen teteles 1300 milliard forintos beezerzes miatt, hogy azt 15-30 evre elore eldontottek.

Ez nekem eleg egyértelműen egy ujabb leaset ill részletfizetést sugall, a finnek alapjan 2 szazadot (de a fene tudja, ha allig fegyverezik oket, akkor lehet csak egy E szazad plusz a meglévő kipimpelve?)
 
A bizottsági ülésről kiszivárgott is 15 éves elhúzott beszerzésröl van szó.
Ez nem jelenthet mást, csak valamilyen lízinget.

Harangozó viszont nem csak a 3000mrd-ot említette meg, hanem pontosan ezt:

Azaz az ülésen összesen kértek annyira engedélyt. A 3000 mrd nem egy tétel!
De a 3000mrd sok is lenne a Gripen bármelyik verziójára, még 15 év kamataival együtt is.
Igaz, de említi, hogy ebből az egyik tétel 1000 miliárd fölötti, 15 évre, abból meg a 2 század ef simán kijön.
 
A PS-05 / A Mark 5 radarnak már egy új, aktív elektronikus fázisú antennája (AESA) van, viszont a gyártó szerint az elektronikai blokkok változatlanul az eredeti Mark 4 ből származnak.
Az új PS-05 / A Mark 5 radar első repülési tesztjeit 2019-re tervezik.

Meg kell magyaráznom, hogy gyakorlatilag az összes modern AESA radar elektronikája gallium-arzenid bázisú félvezetőkkel működik, miközben hatalmas mennyiségű hőt termel, és rengeteg energiát fogyaszt. Ha tehát gallium-arzenid alapú elektronikát (GaAs) használsz, akkor nem lehet egyszerűen behelyezni az AESA radart a Gripen C / D-be, mivel az alapvető tervezési változtatásokra van szükség a megbízható hűtés biztosítása érdekében. Viszont a SAAB olyan következő generációs radar technológián dolgozik amely a gallium-nitrid alapú félvezetőket (GaN) haszná, ami sokkal több kimenő energia használatát teszi lehetővé, kisebb energia felhasználásával, kisebb hőtermeléssel. Ez lehetővé teszi az AESA antenna bevezetését a Gripen C / D-be átfogó áttervezés nélkül, ”mondja Mats Thornbiörnson, a SAAB tesztpilótája és vezetője"
Ez tök jó, de akkor most létezik a GaN alapú radar a Griffhez vagy nem?
Mert ez alapján nem derül ki számomra...
Igen es a gyanum az, hogy azert, mert azt nem vettunk (még) hozza - pedig azt is szallitottak a 2016-os upgradeben, 16 (!) ra lehet aggatni elvileg:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Nem, nem szállították.
A magyar Gripenek legutolsó infóim szerint nem képesek használni a SDB-t.
De a vágyak viszont effelé mutatnak.
A realitás meg inkább 8 a gép mérete miatt, mert a belső szárnypótos jó, ja van.
Vagy, ha oda teszed, akkor a külsőre én AIM-120/Meteort tennék fel.
 
  • Tetszik
Reactions: arcas and kamm
Ez tök jó, de akkor most létezik a GaN alapú radar a Griffhez vagy nem?
Mert ez alapján nem derül ki számomra...

Nem, nem szállították.
A magyar Gripenek legutolsó infóim szerint nem képesek használni a SDB-t.
De a vágyak viszont effelé mutatnak.
A realitás meg inkább 8 a gép mérete miatt, mert a belső szárnypótos jó, ja van.
Vagy, ha oda teszed, akkor a külsőre én AIM-120/Meteort tennék fel.

Van különbség szerinted a mi A szárnyaink terhelhetősége és a svédek C szárnya között? Külsőn is elbírná e a 4-es SDB-t?
 
Ez tök jó, de akkor most létezik a GaN alapú radar a Griffhez vagy nem?
Mert ez alapján nem derül ki számomra...
Hogyne lenne, mindkettohoz van.
A C/Dhez a Mk5, be is mutattak tavaly, mint uj opciot, az Eben meg a Raven, ami.perpillanat a legmodernebb AESA radar szolgalatban.

Nem, nem szállították.
A képességet igen, az resze volt az MS20nak anno, legalabbis az arult upgradenek.

A magyar Gripenek legutolsó infóim szerint nem képesek használni a SDB-t.
Szerintem annak ket oka lehet: 1. nem vettek hozza, igy nincs pl meg a pylonhoz az illesztes sem 2. valamit nem rendeltek meg swben...? Viszont ha van MS20, akkor kellene tudnia, legalabbis sw szintjen.
De a vágyak viszont effelé mutatnak.
A realitás meg inkább 8 a gép mérete miatt, mert a belső szárnypótos jó, ja van.
Vagy, ha oda teszed, akkor a külsőre én AIM-120/Meteort tennék fel.
Nem tudom, nem jobb egy IRIS, mint közelharc raketa? Ha bombazni mesz, akkor kozel leszel...

De amugy elvileg ilyenkor masik geppar kiseri oket allig pakolva Meteorral meg IRISszal szerintem... emlekszel, szuperradar funkcio a TIDLS miatt. ;)
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Van különbség szerinted a mi A szárnyaink terhelhetősége és a svédek C szárnya között? Külsőn is elbírná e a 4-es SDB-t?
A fenti betett képen a külső függesztőn van SDB rack és legalább 2 bomba
Meg 16 db-ot ír. Ez csak a 4x4-gyel menne.
Ha a lenti képen Mk-83 van, akkor ez alapján igen.
Csak fura, hogy erről eddig nem készült marketing loadout táblázat, én eddig nem láttam.
sg23_10_l.jpg



A képességet igen, az resze volt az MS20nak anno, legalabbis az arult upgradenek.
Nem, sajnos nem volt.
A magyar gépek nem képesek rá jelenleg.
Ahogy fent írtam, a legutolsó nagy csomagnak van alap része és extra.
Az SDB kettőt találhatsz melyikben volt.
 
A fenti betett képen a külső függesztőn van SDB rack és legalább 2 bomba
Meg 16 db-ot ír. Ez csak a 4x4-gyel menne.
Ha a lenti képen Mk-83 van, akkor ez alapján igen.
Csak fura, hogy erről eddig nem készült marketing loadout táblázat, én eddig nem láttam.
sg23_10_l.jpg





Nem, sajnos nem volt.
A magyar gépek nem képesek rá jelenleg.
Ahogy fent írtam, a legutolsó nagy csomagnak van alap része és extra.
Az SDB kettőt találhatsz melyikben volt.
Ezen kar vitazni, mert a kepesseg resze volt, mindenhol taglaltak.
Ha szerinted nalunk nem, az mas teszta, de anno elvileg egy csomagot reklamoztak - lehet, a szegeny rokonnak csinaltak egy olcsot (az AGC stb benne hagyva)...?

Itt peldaul a sved legiero magyarazza 2016-ban, nemcsak az SBDt, de a 16 darabot is:

"Den uppgraderade versionen av Gripen utrustas även med den GPS-styrda bomben GBU-39 Small Diameter Bomb (SDB), som är ett precisionsvapen för markmål som flygplanet släpper från ett stort avstånd. Vapnet laddas med data från flygplanet före fällningen och styr sedan själv mot målet. Gripen kan beväpnas med upp till 16 stycken."
 
Erre van,illetve inkább csak volt a mobil,teherautókra telepitett újrafelkészitő kapacitás.Azt se felejtsd el,hogy ezt egy mozgósitott sorköteles tömeghadsereg csinálta volna.A korlát ma nem az,hogy ne lenne értelme.Az ma is megvan.A rendszert működtető felkészitett személyzet a szűk keresztmetszet.Hisz az anyareptér személyzetén kivül szükség van a többi felszállómező személyzetére is.
Hadműveletileg továbbra is megvan/lenne az előnye.Egyrészt megosztja az ellen felderitő kapacitását,több helyre kell figyelni.Adott esetben megosztja a támadókapacitást,hisz több helyet kell támadni.A legfontosabb viszont,hogy arra az időre is lehet üzemeltethető felszállómezót biztositani,mig az anyareptér kifutóját javitják.Persze ez nem lesz azonos értékű egy dedikált légibázis lehetőségeivel,de ha ezáltal fent lehet tartani a légharc képességet,máris elvetted a korlátlan légiuralmat az ellentől.Nem tudja a légierejét a csapataid,hadműveleti/stratégiai eszközeid/helyszineid pusztitására/felderitésére szabadon alkalmazni.Sőt,ha szükebb keresztmetszetben is,de marad légi támadó kapacitásod is-vagyis az ellennek eszközöket,gépeket kell védelemre tartalékolnia,illetve a hadműveleteinél számolnia kell a légi támadás lehetőségével.
Persze,ahoz,hogy ez a "kihelyezett felszállómezők" koncepció jol működjön,összetetten kell felkészülni és üzemeltetni.Pl kell hozzá REH képesség,álcázás és megtévesztés is.Mert a mai megnövekedett technikai felderitési lehetőségeket is meg lehet téveszteni hamis célok kihelyezésével,megtévesztő rádióforgalmazással.
Mifelénk meg kis légierők vannak.1-2 géppár bevethetőségének fenntartása ilyen körülmények között meg komoly tényező.
Van vagy 5 elhagyott katonai repülőterünk. Hogy ezeket miért nem tartjuk használható állapotban, soha nem értettem. Mondjuk Kunmadarason 14 bunker használható állapotban tartani.