[HUN] Saab JAS-39EBS-HU Gripen

A Royal Air Force és a Magyar Honvédség közös hadgyakorlatának adott otthont a kecskeméti repülőbázis. A RAF 100. századának Hawk T.1 repülőgépei települtek át pár hétre hazánkba. Az alakulat kétszemélyes sugárhajtású gépeit azonban nem a pilóták képzésére használják elsődlegesen, hanem az úgynevezett agresszor feladatkörben repülnek. Más RAF alakulatokkal gyakorló légiharcokat vívnak, hogy minél jobban felkészíthessék azokat a harci bevetésekre.

Időnként más légierőkkel szintén hajtanak végre közös kiképzést. A NATO szövetségesünk szubszonikus gépei most ezért látogattak Magyarországra.

A vendégek parancsnoka, Mark Jackson alezredes készségesen válaszolt a kérdéseinkre, nagyon sok érdekes részletet elárult. Annak ellenére, hogy a Hawk egy hangsebesség alatti típus, a manőverező légiharcban igenis kemény ellenfele lehet egy igazi vadászgépnek. Eleve sok tapasztalatot szereztek már ilyen téren a pilótáik, rendszeresen gyakorló légiharcot vívnak a RAF vadászaival, mégpedig a Typhoon FGR4-esekkel, és már az F-35-ösökkel is. A Gripenek ellen előnyös tulajdonságuk, hogy jobb a manőverezőképességük egyes sebességtartományokban, és alacsonyabb sebességre is képesek.

A Gripenek ellen azonban nem volt egyszerű a harc, mivel az jóval kisebb, mint a Typhoon, vagy az F-35-ös. A Hawk T.1 nem rendelkezik fedélzeti radarral. A legtöbb esetben a felszállás után a magyar és a RAF gépeket a földről ellentétes irányokban kivezették, majd egymástól 25 mérföldre, vagyis hozzávetőleg 45 km-re fordították szemben őket. A találkozó után megkezdődhetett a manőverező légiharc. 1:2, vagy géppár-géppár elleni formációkban csaptak össze. Egy felszállás során többször, akár négyszer is harcoltak egymással, de a körülményeket megváltoztatták, például más magasságokban történt meg a találkozás. Hogy ezeknek a megmérettetéseknek mi lett a kimenetele, milyen arányban nyertek a vendégek, azt a kérdésünkre természetesen nem árulták el. A tájékóztatóig, vagyis az utolsó előtti napig a Hawk gépek 70 felszállásból 90 órát repültek. Naponta többször is elindultak a feladatok végrehajtásra. A gépek számánál sokkal több pilóta vett részt a gyakorlaton. Legtöbbször egy pilóta repült a Hawkon, de időnként ellenőrző személy is velük tartott. Ez egyébként mindig előnyös, több szem többet lát alapon. A manőverező légiharcban nagyon fontos, ki látja meg hamarabb a másikat.
 
Folyt. Kövi

Ami most következik, az nem hivatalos, csak találgatás. Szóval ez egy szubszonikus, kiképzésre tervezett sugárhatású repülőgép. Azonban agresszor feladatkörben használják, és nemcsak a saját légierjük számára. Az alakulat hamarosan meg fog szűnni. Idehaza viszont azt tervezik, hogy egy hasonló kategóriájú repülőgépet fognak rendszeresíteni, ráadásul egy teljes századnyi mennyiségben. Ha úgy gondolkodnak a hazai projekt tervezői, hogy ez igazán megérje nekünk, akkor talán abban reménykednek, hogy más országok is kihasználják a lehetőséget, amit mi nyújtanánk. Nemcsak mint kiképzőt, hanem mint légicélt, vagy agresszorokat a gyakorlatokon. Csak össze kell hozni egy megállapodást a NATO partnerekkel, akik valamilyen módon beszállnának. Akár pénzzel, vagy más ellenszolgáltatással, amin mondjuk a mi haderőnk spórol. Gondolatkísérlet vége.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0

Folyt. Kövi 2.

dsc_0062_1.JPG

A hangárban gyakorló GBU-12-es is ki volt állítva a Gripenünk szárnya alatt

dsc_0064_2.JPG

Azért kell ezt megemlíteni, mert a héten több éles, tehát robbanótöltettel rendelkező lézerirányítású bombát is dobtak a "0" ponti lőtéren a Gripenek! A 227 kg-os bomba nagyot robban!
 
Képtelen vagyok az én észjárásommal megérteni, hogy miféle agresszor gépet tud eljátszani egy szubszonikus iskolagép egy szuperszonikus vadászgép számára... Kb. mintha Mike Tyson velem öklözne edzésként...
 
Nope, az A-4 teljesítménye szubszonikussága ellenére sokkal magasabb.
Az értelmesen volt képes repülni még 2xMk-84 vagy 6xMk-82 mellett is.
Kb. 30%-kal erősebb hajtóműve van azonos tömeg mellett.

(Egy Hawk-on te mikor látsz bármit?)

A gyakorlat szempontjából nem mindegy, hogy hány bombát visz?
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Képtelen vagyok az én észjárásommal megérteni, hogy miféle agresszor gépet tud eljátszani egy szubszonikus iskolagép egy szuperszonikus vadászgép számára... Kb. mintha Mike Tyson velem öklözne edzésként...
amikor tyson is edzett, nem a vele egyranguva vagy erosebbel csinalta mert akor jol megvernek minden edzesen, es annak semmi ertelme nem lenne.
nem ugy tanulod az uj huzast, hogy kozbe vki lebasz 2 pofont :D

igy van ez nyilvan a gripennel is.
 
Folyt. Kövi 2.

dsc_0062_1.JPG

A hangárban gyakorló GBU-12-es is ki volt állítva a Gripenünk szárnya alatt

dsc_0064_2.JPG

Azért kell ezt megemlíteni, mert a héten több éles, tehát robbanótöltettel rendelkező lézerirányítású bombát is dobtak a "0" ponti lőtéren a Gripenek! A 227 kg-os bomba nagyot robban!

Semmi tudósítás, cikk, videó nem született az itthoni bomba dobásról? A dicső Zrínyi Média nem ért rá?
 
Képtelen vagyok az én észjárásommal megérteni, hogy miféle agresszor gépet tud eljátszani egy szubszonikus iskolagép egy szuperszonikus vadászgép számára... Kb. mintha Mike Tyson velem öklözne edzésként...

Úgy tudom, hogy a 21 db maradék L-159 ALCA-t megvásárló Draken International is Red Flag agresszor feladatra vette meg az ALCA-kat az A-4 Skyhawk-ok, Mirage F1-ek, Míg-21-ek és Atlas Cheetah-k mellé:
 
"A kecskeméti repülőbázis Gripen pilótái 2021. október 25-28. között az éves kiképzési tervnek megfelelően késő délutáni, esti, éjszakába nyúló (általában 14:00-21:00) repüléseket hajtanak végre.

A repülés során az alábbi városok és térségeik érintettek: Kecskemét, Eger, Mezőkövesd, Tiszafüred, Szolnok, Tiszaújváros és Nagyatád, továbbá Kaposvár, Szigetvár valamint Debrecen, Nagykanizsa és térsége."