Akinek van szórja ész nélkül. Persze háborúban minden eszköz számít. Gondolom ezt addig el is ismeri a gátlástalanság híve is, amíg azt nem mondom, hogy Dolfinaka rendelkezésére álló 13000 tonna harci gázt be kellett volna vetnie Párizsban, Londonban, Moszkvában, Leningrádnál, Sztálingrádnál, tetszés szerint bármelyik fronton. Attól függ a Du lőszer is, hogy mennyit lősz el egy területen. A francia első vh-s frontvonal java része a mai napig zárt vonal, nem lakható, olyan mérgezést kapott ott a föld a hadianyagtól. Ha megoldhatod ugyanolyan hatékonyan valamivel ami egy kicsit, mert nem sokkal kevésbé porló, mérgező, akkor miért ne vedd figyelembe ezt is?
A HHS / WHA 105-ös az jelentősen elmarad átütésbeli képességben a DU-s változatától, vagy ugyanakkor a DM 13-as (120-as) jó eséllyel a csupasz T-72B-t nehezen tudja leküzdeni, addig az M829A0 a DU miatt jó eséllyel elsőre bemenne, és ezért kell a Kontakt-5.
Ezért is szoktam más területen is vonatkoztatva feldobni egyes kérdéseket, de itt most pusztán az elvről beszélünk. Dolfi nyerhetett volna vele, hiszen így is volt esélye. HA kifüstölte volna Sztálingrádod, a kutya nem tudta volna megállítani. Nem tette. Azért nem, mert bár belebukott, de volt benne emberi belátás. A többiben nem. Juhú, nyertek a jók. De fasza a világ is amit építettek.