Van egy olyan érzésem, hogy ez a gép mindezt képviseli, amit az oroszk ki szerettek volna hozni a konstrukcióból, csak anyagi és humán erőforrások hiánya miatt nem voltak képesek.
Ezen is vitatkozhatunk, vagyis inkább filozofálgathatunk.
A Szu-27-esből a szovjetek, illetve az oroszok szinte mindent kihoztak, amit lehetett, illetve akartak.
A gépről már a tervezéskor tudták, hogy sokféle irányba el fogják vinni, csak az idő kicsit közbeszólt.
De a maga idejében mindegyik alváltozat releváns volt és működött.
Talán csak a Szu-27K és a Szu-27M nem tudott túllépni a saját árnyékán, habár az előbbit a kínaiak vitték tovább J-15 néven, míg az utóbbit revideálva jött létre a Szu-35Sz.
Az időrendben legeslegelső iteráció, vagyis a Szu-30-as (Szu-27PU) is tudta azt, amit elvártak tőle (PU: Punkt Upravlenyija, Vezetési Pont, a Honi Légvédelem extra nagy hatótávú Combat Air Patrol gépe), csakhogy nagyon hamar létre kellett hozni a kereskedelmileg ígéretesebb Szu-30M-et, ami már többcélú lett. Ennek érdekessége, hogy ilyet, hogy Szu-30M az orosz nem is rendszeresített, mert nem volt rá pénze, de rögvest piacra dobta Szu-30MK néven (Modernizált és Kommerszant, azaz kereskedelmi).
Később ebből rengeteg verzió kerekedett, különféle országkódokkal.
Majd 2008 után kezdték el rendszeresíteni az első hazai verziókat, a Szu-30SzM-et és a Szu-30M2-est.
A kínai J-16 ugyanennek a fejlesztési vonalnak a továbbvitele kínai, 2010 utáni technológiai színvonalon.
Egyszerűen csak későbbi és korszerűbb az ő változatuk, de a maga idejében az oroszok gépei is azt tudták, amit elvártak tőlük.
