Hasonló történet háziorvostól:
A mai napon elértem azt a pontot, amikor nem bírok már csendben őrlődni a dühömmel és a gondolataimmal…
2021.01.01-jén 1 éves kisfiam mellől jöttem vissza dolgozni az alapellátásba, mert Magyarországon egy háziorvos anyuka nem teheti meg, hogy 1 éven túl otthon marad a gyermekével. Visszajöttem, és bár a lelkem nem ezt kívánta volna (inkább a gyermekem mellett szerettem volna még lenni a nap 24 órájában), tudtam, a praxisomnak most nagy szüksége van rám. Szerencsére drága szüleim és férjem maximálisan támogatott/támogat ebben, így a kisfiam akkor is a legjobb kezekben van, amikor én dolgozom.
Január óta folyamatos csalódások érnek a munkában. Ez a munka már nem az, mint amit ott hagytam 1 éve. Nem a pandaemia közvetlen következményei miatt, nem arra gondolok, hogy minden a telemedicina irányába tolódott, hogy emberéletekért kell küzdeni most még jobban, mint eddig, és nem arra, hogy a munka mennyisége megsokszorozódott. Ezt hozta az élet, ezt az ember próbálná legyűrni és megoldani.
Amire gondolok, az a növekvő és szinte maximumot elérő oltási kedv, a médiatartalmak nem túl magas valóságtartalma és az emberekben való félelem olyan reakciókat vált ki a betegekből, amiket nagyon nehéz kezelni. Ezek a reakciók egyre inkább támadások a praxis ellen, heves érzelmi kitörések. Folyamatosan kapjuk a telefonban: „Nagyon csalódott vagyok…”. Csalódottak az emberek, hogy ők még nincsenek beoltva. Csalódtak bennem. „Pedig a szomszéd már be van oltva, az összes rokonom is….” Azt hiszik, mi nem oltunk… mi nem akarunk oltani… Mai napon (szombat van) rengeteg telefon: „oltanak ma? neeeeeem??????? hogy képzelik!!! a Média azt mondja oltani kell”. Jön a magyarázkodás: Igen. Oltanék. De nem oltok. Jelenleg az 1 éves gyermekemmel sétálok, szombat révén, a heti munka után, ahol a napi munkavégzés bőven meghaladta a napi 8 órát… sétálnék, de nem tudok, mert percenként csörög a telefon, hibáztatva engem, hogy nem oltok ma. Oltanék még így is, mennék én a szabadidőmben is, minden erőmön felül, azért, hogy végre valami jobb irányba forduljon végre a pandaemia kapcsán… de annyit tudok oltani, amennyi oltóanyagot a rendelkezésemre bocsájtanak. Egy darabbal sem tudok többet oltani; és azokat tudom oltani, akikre utasítást kapok. A héten a rengeteg 80 év feletti betegem oltását próbáltam befejezni, mert erre utasítottak. Sajnos nem hangzik el a médiában, hogy borzasztó nagy különbségek lehetnek praxisok között. Ahol sok az idős beteg, ott az ő oltásuk zajlott még. Egy olyan faluban, ahova javarészt fiatalok költöztek ki lakni, már bőven a fiatalok oltása zajlik. Az oltóanyagok elosztása pedig nem arányos ezen számokkal, bár némi korrekció azért van. A heti oltásaink száma sem magas. Sőt. Kifejezetten alacsony. Ezen a héten 20 oltást kaptunk, és oltópontra egyetlen beteget sem tudtunk irányítani. Ez a 4-500 neves várólistához viszonyítva nagyon kicsi szám, és ebben a 4-500 főben még nincsenek benn a 60 év alattiak.
Nyilván, így érkezik az oltóanyag, ez rendben van. Csak ezt tudatni kéne az emberekkel. Nemcsak egy magas számot mondani, hogy mekkora mennyiség érkezett az országba, hanem azt is, hogy ez praxisonként hány darab oltást jelent. Értjük és értem a félelmüket, értjük, azt, hogy mihamarabb szeretnék az oltást felvenni, és értjük, hogy nagyon rossz lehet megélni, ha a szomszéd, akinek kevesebb betegsége van és fiatalabb, már megkapta az oltást…De higgyék el, mi a végeken, a praxisban, biztosan azon vagyunk, hogy minél mihamarabb eloltsuk azt a mennyiséget, ami rendelkezésünkre áll. Én legalább ugyanannyira szeretném azt, hogy Önök mind be legyenek már oltva, mint saját maguk.
Nem térek ki a többi dologra most, amik még negatívan érintenek. Ám ha már oltás…szeretnék még egy gondolatot ide leírni, ami sehol soha nem hangzik el. Még a háziorvosi nyilatkozatokban sem… Nem egyszerű a praxisokban való oltás. Míg az oltópontra egy napra kirendelt személyzet feladata aznap csak az oltások lebonyolítása. A praxisban ez sose lesz így. Oltunk, de mellette ott van az aznapi rengeteg COVID és ott vannak azok a betegségek, amik amúgy is egy egész napos elfoglaltságot jelentettek a pandaemia előtti időszakban. Szóval ha nem érnek el bennünket telefonon, nem a lábunkat lógatjuk, hanem épp egy betegtársuk problémáját igyekszünk megoldani. Nem kérünk több vádat, hogy nem vesszük fel a telefont!
Vigyázzanak magukra, jó egészséget kívánok!
Gyermekorvos az emberi felelőtlenségről: