Ezeket hívom frusztrodrivereknek.
Általaban amúgy nyugodt és békés vagyok, nem idegelem magam vezetés közben.
3 típus van, ami ledobja a gépszíjat, de olyankor se kezdem magam frusztrálni, csak zavar.
Az egyes típus a ki ha én nemek. Ezeken szoktam magam nagyon felhúzni, és mindenféle nem túl civilizáltat kívánni nekik. Avagy mindenki vét a kresz ellen. Benézi a stop táblát, nem veszi észre a jobbkezet, stb. De ezek azok akik szarnak a szabályokra, és nagyon nagy százalékban nem rajtuk múlik hogy valaki bele hal-e. Avagy 150el a városban nem lehet véletlenül menni. És itt szoktam eldobni az agyam amikor valaki azt mondja, hogy mindenki hibázhat. Igen. Csak ez nem hiba.
A frusztrodriverek: há nehogymármegelőzz, ha én óra szerint 50el megyek, rám nem vonatkozik a jobbratartás, én vagyok a beszt és ezt a harcot én nyerem. A legjobb persze elengedni őket, csak na. Mondjuk Pilisvörösvár felé, amikor megelőz mert akkor is ő megy elől, aztán a kanyarokat veszi 60al. Apám mondta, hogy nyugodtan hidd el, ha 90es tábla van, az azért van, mert 90el mehetsz. És igaza volt. De ők akik az egyetlen tudatos sebességtúllépésre sarkalnak. Amikor megy 60al, de a gázpedált megtalálja amikor mellé érsz. Na az öreg zafira a meg a remekbe sikeredett 1,8as motorja ilyenkor megmutatja mit tud, és a remek nyomatékú 500 pata jól feldúbörög (125 ló)
A harmadik típus meg a terepjelző fantázianévvel fut. Onnan ismered meg, hogy a sebessége jelzi, hogy épp lejtő van-e vagy emelkedő. A világát nem tudja, a szándékai kiismerhetetlenek, és bármire képes. (És nem, a rutintalanság nem mentség arra, hogy nem tudja mennyivel megy. Van egy szép nagy sebességmérő az autóban. Mert az, hogy rutintalan, és kijön eléd az csak bazdmeg a legtöbbször. Vagy max kocc. Bár szerencsére nekem még sikerült elkerülnöm, az viszont hogy a világodat nem tudod az nem rutin kérdése)