A korral változik, módosul az ember és érdeklődése, értékrendje is.
...hát még az asszonyé!
Nekem is roppant be volt csípődve sokáig a szocializációmnak köszönhetően az átlagember, átlag szerszámkészletével szerelhető, érthető és átlátható működésű, gyakorlatilag tisztán mechanikus, hidraulikus és pneumatikus működésű járgányai, amiben elektronika a rádión kívül leginkább nem volt, csak elektromosság.
Szelephézag állítás, fékrendszer légtelenítés, vákuumos és röpsúlyos előgyújtás ellenőrzése, mechanikus(!) feszültségszabályozó állítása, illetve minden más, amit lehetett (és kellett is bőszen...) állítani, szerelni és közvetlen visszacsatolás és sikerélmény volt a jutalom a ténykedésre.
Minden egyértelmű volt és világos, vagy azzá vált...
Kicsavarom, kicsavarodik, becsavarom, becsavarodik (Idézet az Iván Csonkin... c. filmből.)
Az már komoly előrelépés volt a részemről, hogy CPI-1280 elektronikus gyújtást szereltem a Nagypolákba...
Persze bőszen vágytam a saját autó esetében is a benzinbefecskendezőre, egyáltalán az elektronikus motormenedzsmentre, a mechanikussággal járó állandó kopás, elállítódás miatti folytonos korrigálás elhagyhatóságára.
Ez már a munkahelyi autóimon a Nysa, Volga 2410-es és VAZ 2107 túllépése után ""már"" megvolt a kilencvenes évek közepén, a sajátnál erre még várni kellet tíz évet.
De közben változtam is annyit, hogy már nem is bántam.
Sajnos a Nagypolákot megtartani több okból is nem tudtam, pedig a nosztalgiafaktor akkor még különösen erősen dolgozott.
S pont Csikós írásai a saját bősz szívatásairól vezettek le a veteránozás iránti vágyról, hamis nosztalgiáról.
A KGST autók azon baján kívül, hogy elég problémás minőségűek voltak, a másik bajuk az volt, hogy nem bírták a hétvégi/sátoros ünnep ritkaságú használatot.
Márpedig a magyar lakosság többségéhez hasonlóan pl. én is így használtam a 125p-t.
Nem véletlen, hogy a lakótelepek parkolóinak és a városi és országutak padkáinak megszokott látványa volt az autóik motorterében fejen állva, vagy az aljuk alá szorulva birkózó, szenvedő tulajok és körülöttük drukkoló családtagok és ismerősök jelensége...
Most belegondolva még a borzalmas kivitelezésű és minőségű, de munkaautóként napi 12 óra nyúzású Nysa is - kilométer és üzemidő arányosan nézve - üzembiztosabb volt, mint a csak hétvégi autókként használt jobb minőségű Ladák is, nemhogy a többi kotvány...
(Na jó; az már szép emlékké szelídült, hogy rutinszerűen a piros lámpánál várakozva állítottam karburátort, meg dugtam vissza az időnként a kezemben maradó sebességváltó botot...)
Ha belegondolok, hogy heti hét napot, napi 12 órát (aztán a másik hetet tolta a dúvad váltótárs) dolgoztam ezzel a támolygó, állandóan elállítódó dobfékű, 16 litert evő, maximum 70-el hajtható - mert amúgy beégtek még a szelepek is - szörnyeteggel...
(A mentősök meg az elkerülhetetlen űzés miatt 30000-ként cserélték a motorokat...)
Egy szónak is száz a vége, a veteránautó egy üzemeltetési paradoxon:
Napi használatra ma már alkalmatlan a mai forgalom tempója, az alkatrészellátás problémai, mi több ellehetetlenülése miatt (a gyári is már elöregedett még újként is - ha van egyáltalán -, pláne használtan, az utángyártott meg leginkább hitvány minőségű), a hozzáértő, megszerelni tudó szakemberek kihalása miatt, (régen bármely kocsma előtt megállhattál, vagy csak az országúton pár percet várva s mindig volt olyan, aki megtudta csinálni, volt a pajtájában, csomagtartójában ékszíj, szimering, tömítés, megszakító, vagy majd egy komplett motor...) meg egyáltalán; egyszerűen az összes összetevő elöregedése miatt.
Veteránozásra a ritka használat miatt megint csak alkalmatlanok; a hosszú állások miatt kiszáradó, elridegedő, elérő tömítések, szimeringek, csövek, gumik, beragadó mechanikus alkatrészek, megbízhatatlan elektromos "rendszerek". Egyáltalán; egy ilyen jószág egy ketyegő lerohadásgenerátor.
Ha meg csak ott áll, és nem tudod, nem mered használni, akkor meg minek!?
Mindenki kergeti a boldogság kék madarát.
Ki így, ki úgy.
Csikósnak meg a többi szent őrültnek krónikusan eképpen csípődött be az idő, az élmény múlásának megállítani próbáló vágya.
)
Mivel elég messze van a falu.
