Talán a retekkláb híradóban volt telefonos interjú az Opel utasával? vezetőjével?
Csak fél füllel figyeltem oda, a lényeg, hogy valamilyen építőipari szakik (nem jegyeztem meg), de azt taglalta, hogy a kocsi csurig volt pakolva a cuccaikkal, s az elakadásjelző legalul? hátul? volt; ki kellett volna rámolni mindent a kombiból a hozzáféréséhez.
(Tegye fel a kezét, aki erre külön odafigyel), s mire előszedték volna, a kamion elvitte volna őket (ezt speciel eltalálta)...
Amúgy szerintem az sem ért volna semmit, ha kiteszik. Ahogy a kamionos nem vette észre az autót, biztos az elakadásjelzőt észrevette volna...
Amiben szerintem hibáztak, hogy nem kellett volna a kocsiban maradni, ha volt - márpedig volt hova kiszállni.
Hogy miért nem próbálták a kocsit elvánszorogtatni a hídról...
Ne felejtsük el, hogy nem a múlt században élünk, amikor az autósok többsége, értette az autó működését, járatos volt a motortérben, tudott valamennyire szerelni, de legalább kókányolni valamilyen szinten - mert létszükséglet volt.
Szerelt az orvos, s szerelt a háziasszony (Kispolszki fanyeles indítózása, stb.)
Aki nem tudott legalább felismerni és megpucolni egy beslusszolt gyertyát, az "halott" volt. Vagy mindig másra szorult.
Arra meg bőven volt alkalom.
Elfelejtitek (már aki tudja még, hogy miről beszélek), hogy az ékszíjak úgy szakadtak, mint a harisnyák? S a kuplungbowdenek? (Háromszor mentem haza a csajomtól 30 kilométert sorompós vasúti átjárókon, no meg Miskolcon keresztül emiatt kuplung nélkül indulva, végigváltogatva a Nagypolszkit...).
Átfordult (s így fordítva működő) gázrudazatok, elrepedt elosztófejek, elállítódott megszakítók (meg minden is, ami el tudott állítódni, meg az is, ami nem...), nyitva/zárva maradt termosztátok, soroljam még!?
A hideg (meleg)indítás rendre minimum egy pogány szertartás volt. Minden típus és minden példánya máshogy és máshogy volt hajlandó nagy kegyesen beindulni.
.. ma meg férfi munkatársaim (nem hiv. sofőrök) nem tudnak kereket cserélni...
Nem véletlen, hogy - a szervótlan kormány és a rugalmatlan, harmatgyenge motorok mellett - a műszaki ok, a megbízhatatlanság volt a másik, amiért akkoriban még kevés hölgy vezetett.
Ma sem szükség, de legtöbbször lehetőség sincs hibaelhárításra.
Az autóvezetés olyan közönséges dolog lett, mint az automata mosógép használata.
S a hozzávaló értés is ennek megfelelően alakult.
Felmértem poénból; 30 kolléganőmből kettő (!) tudta, hogy hány hengeres motor van az autójában.
Lássuk be, nincs is szükség arra, hogy tudja.
S ahogy a hölgyek nem tudják, úgy már az átlag férfi sem tudja, hogy mit tehet meg, egyáltalán mit bír ki egy hibás motor:
Ahogy én nem főzök meg egy motort még az M0-son araszolva sem, ha nem működik a hűtőventilátora (számos alkalmam volt erre céges Traficokkal), s legközelebb is el merek indulni vele Budapestre, mert egy hivatásos but
asoför vagyok, úgy a summa cum laude vegyészmérnök rokongyerek (orvosi izotópot gyárt) simán szétfőzte a kis Peugeot-ja hengerfejét. Nem kicsit...
Persze erre rá is készült; sejtitek, hogy mit válaszolt, amikor rákérdeztem, hogy hány másodpercig szokta járatni a hideg motort elindulás előtt...
Megkérdeztem, hogy a vízhőmérő hogy viselkedett a megfőzés előtt?
Rendszeresen felment a mutató, de a piros pöttyöt nem érte el!
"3,6 - nem jó, de nem tragikus..."
Nem tehet róla, megértem:
Soha nem járt robogóval, nem szerelte, nem szívott vele, ehelyett a monitor előtt ült.
Neki és a mai autósok döntő többségének az autó műszakilag annyi, amennyi a - sokszor teljesen érthetetlen, rejtélyes és semmit nem jelentő - műszerfal meg monitor. Pont.
Ui:
...pedig már egyszer elolvastam a kezelési pdf-et, de holnap újra elolvasom, hogy ne akkor kelljen, ha netán elromlana egy hídon, hogy mit is kell tenni - az első - DCT váltós autómmal.