többek közt ez a "marhaság" bizonyítja be hogy nem vagyunk vadászó-halászó fing leszármazottak és hogy honnan jöttünk s kikkel hány százalékban vagyunk rokonok.
ezért kel a genetikára hivatkozni a magyar származáselméletbenMagyar őstörténet és a sztyeppei civilizáció
- Téma indítója tong djagbu
- Indítva
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
ezért kel a genetikára hivatkozni a magyar származáselméletben
Árpád népe nélkül nem lenne magyarság. szerintem a legfontosabb komponens
A honfoglalók több mint egyharmada az N haplocsoportba tartozott, amely a a többi finnugor népek körében 40% körüli arányt képvisel de például a jakutoknál 80% feletti az aránya. Abban kétségtelenül igazad van, hogy ez a csoport is sztyeppei eredetű, a legvalószínűbb elképzelés szerint az ázsiai szkítákhoz köthetőtöbbek közt ez a "marhaság" bizonyítja be hogy nem vagyunk vadászó-halászó fing leszármazottak és hogy honnan jöttünk s kikkel hány százalékban vagyunk rokonok.
Mennyi fô szerinted a 40 ezer sátoralja nép? Mennyi egy sátoralja?
Illetve kérdezném a kunok hány törzsnyi nép voltak, van róla forrásod?
köszi
1. A korai kazár állam(kb.650-730) magját alkotó kaukázusi hunok szervezetét, meglehetősen jól ismerjük al-Kúfi arab történetíró révén, aki Jarrah arab hadvezér kaszpi partvidéki hadműveletei kapcsán ismerteti a kaukázusi hunok öt tartományát: Szemender(zabender-szavar), Balandzsar(bolgár), Vabandzsar(onogur), Haidak(kayi hun) és Kazár(szavar).[1] A tartományokat egyértelműen katonai alapon szervezték meg, ugyanis mindegyik tartomány 40 ezer sátoralja, fegyverforgatásra kötelezett népességgel rendelkezett. A 40 ezer sátoralja 100-300 ezer fős népességet, 20 ezer fős kivonuló lovasságot, 80-100 ezer lóval; 1,4-2,8 milliós állatállományt feltételez. Az állatállomány legeltetéséhez 140-280 ezer km2 szükséges.[2]
2.Mivel a kunok egy decentralizált törzsszövetség, nehezen megállapítható ténylegesen mennyi törzsük lehetett. 5 nagyobb hordájuk volt, mindegyik számos törzzsel/nemzetséggel
Kievan Rus', Mamluk, Hungarian, and Chinese sources preserved the names of many Cuman-Kupchak tribal groupings: Altun-oba, Arslan-opa, Ay-opa, Badač, Barat ~ Beret ~ Baraq, Baya(w)ut, Burčoğli (R. Burchebichi; Hg. Borcsol), B.zângî ~ B.zânrî (< ? *Buranlï "stormy"), Čağraq ~ Čoğraq ~ Čağraq, Čenegrepa (< Mong. čengkir "light blue, bluish"), Čitey(oğlï) (R. Chitѣyebichi), Čirtan ~ (*Ozur) Čortan (Hg. Csertan), Dorut ~ Dörüt ~ Dört, Enčoğlï ~ İlančuglï (Hg. Iloncsuk), İt-oba, Qitan-opa, Knn (?) (either corrupted from Köten, R. Kotianъ, Hg. Kötöny; or from Turkic tribal name Keyit, meaning "to irritate, to annoy"), Küčeba ~ Küčcöba (R. Kouchebichi), Küčet, Kor ~ Qor (H. Kór), Qara Börklü, Qay-opa (R. Kaepiči),[33] Qol-oba ~ Qul-oba (R. Kolobichi ~ Kulobichi), Qmngû/Qumanlu, Qonğuroğlı (H. Kongur), Mekrüti ~ Bekrüti ~ Bekürte, Mingüzoğlı, Orunqu(t) (from Mong. oroŋğu "small, brown-colored gazelle"), Ölberli(ğ) ~ Ölperli(ğ) (Ar. al-b.rlū ~ al-b.rlī, R. Olperliu(ie)ve, Olbѣry, Olьbery, Ch. Yuliboli (玉里伯里), Lt. reges Uilperitorum, from Mg. ölöbür "ill, infirm" or Tk. *alp-erlü),[34] Ören ~ Uran, Pečeneg, Shanmie gumali (苫滅古麻里), Tarğïl (R. Targolove), Tarew (R. Tarьevskyi), Terter ~ Teriter-oba (R. Terьterobichi), Toqsoba (R. Toksobichi), Tğ Yšqût (*Tağ Bašqurt?), Ulašoğlï (R. Ulashebichi; Hg. Olás), Urus-oba (R. Ourusoba; from endonym *Aoruša of Turkicized Alans, compare Greek: Αορσοι[35]), Yimek ~ Yemek (R. Polovtsi Yemiakove), Yete-oba (R. Yetebichi), Yuğur,[36] Moguty, Tatrany, Revugy, Shelьbiry, Topchaki (whom Baskakov considered as belonged to the Chorni Klobuky),[37] Elьborili, Kotan, etc.
Seven of these – Toqsoba (meaning either "plump leather bottle" or "nine clans", compare Toquz Oghuz "nine tribes"), Borcsol ("Pepper Sons"), Csertan ("pike"), Olás ("union, federation"), Kór ~ Kól ("little, few"), Iloncsuk ("little snake"), and Koncsog ("leather trouser") – eventually settled in Hungary.
Avar vándorlás
Az avar=zsuan-zsuan azonosítást napjaink történészei, régészei nem fogadják el, helyette általános az a vélemény, hogy a kárpát-medencei avarok a heftaliták utódai. A keleti és a nyugati heftaliták neve az uar és chuni volt, az európai avarok neve pedig uarhun. A két elnevezés Czeglédy Károly szerint azonosítható (CZEGLEDY 1954. 9-11.). Ligeti Lajos különvéleménye szerint azonban „...Baján avar népe egy eftaliták földjéről származó ogór atyafiságú törzsi alakulat." Ezenkívül tudjuk még, hogy az avarokhoz csatlakoztak tarniakh, kotzagér, zabender, kutrigur, onogur elemek is (LIGETI 1986. 133-136.). A nyugati heftalitákról a források alapján még az is sejthető, hogy a kao-cs'ö, más néven t'ie-lö törzsszövetségből váltak ki, amelyet az ogurokkal szokás összefüggésbe hozni. A keleti heftaliták chuni neve pedig a hun népnévéi és változataival azonosítható. A fenti felsorolás a teljesség igénye nélkül csupán két kiemelkedő kutató munkáiból idéz, mégis 16 népnevet tartalmaz egy olyan nem túl nagy létszámú etnika alakulattal kapcsolatban, mint
a VI. században a Kárpát-medencébe menekülő korai avarok.
Az igazi problémát mégsem a népnevek sokasága jelenti, hanem a túlságosan a mai viszonyokhoz kötődő szemléletünk. Figyelmen kívül hagyjuk, hogy a forrásokban szereplő népnevek nem a mai értelemben vett népeket takarnak. (Noha a kérdésnek igen nagy a szakirodalma: pl. SZŰCS 1974., BROMLEJ 1976. A különbséget illetően legtömörebben informál (szakirodalommal): NAGY 1991. Az eurázsiai füves övezetben a nagy népvándorlás idején élt népek nem alkottak stabil, kialakult, önálló gazdasági egységeket, nem szerveződtek etnikai alapokon álló államokba. A egyes etnikumok néppé válásuk és etnika tudatuk olyan szintjén álltak, amely az idegen elemek befogadását vagy a másokhoz való csatlakozást könnyen lehetővé tette. A „barbár" etnikai tudatot ez különbözteti meg a mai etnikai, nemzeti tudattól. (Ebből eredhet a korai magyar állam feltűnő befogadókészsége is.)
A népvándorlás kori etnikai csoportok könnyen átléphették saját „népiségük", népi identitásuk korlátait. A legfontosabb összetartó erő nem gazdasági jellegű volt, hanem a közös eredet tudata, amely előtte állt a nyelvi rokonságnak is, illetve a különböző típusú - vagy éppen rokon - nyelveket beszélő etnikumokat a domináns etnikum erre hivatkozva tudta saját fősége alatt egyesíteni. Ezt megkönnyítette, hogy egy igen nagy eurázsiai areában, az uráli, paleoszibériai, altáji, iráni népek körében az eredetmondák több közös motívumot tartalmaznak. A dominanciát azonban környezetükben nyilvánvalóan azok a csoportok tudták megszerezni, amelyek gazdaságilag erősebbek voltak, és ily módon néppé válásuk folyamatában is előrébb tartottak.
A népvándorlás kori nagyállattartó népek egymás közti kapcsolatai nem „államközi" keretek között zajlanak, a békés, vagy békétlen változások nem államok születésével, eltűnésével vagy az államhatárok átalakulásával járnak. A kor politikai változásai az egyes etnikumokat rendezik át folyamatosan. Tehát egy-egy etnikum - anélkül, hogy tárgyi, szellemi kultúrája gyökeresen megváltozott volna - időről-időre más neveken jelent meg a történeti forrásokban. (Ld. a magyarok szabir, onogur, türk, baskír neveit.) Ebből következően, ha az a szándékunk, hogy a kárpát-medencei avarok elődeinek és az egyes kora avar kori csoportoknak nevet találjunk, akkor az elméleteinkbe beépített népnevek korlátozott időtartamú
használatára is gondolnunk kell. A népnevek keresésének mindenképpen a tárgyi emlékek összehasonlító elemzése után kell következnie.
A nagy népvándorlás időszaka, maga a vándorlás ténye társadalmi, gazdasági anomáliaként jellemezhető. (Itt most természetesen csak a pusztai nagyállattartó népek kelet-nyugati vándorlásának alapjaival kívánok röviden foglalkozni.) A kedvező körülmények között élő állattartó népek amennyiben fölösleget tudnak termelni, akkor fölöslegük az állatállomány szaporodásában jelentkezik. Ez az egyoldalú gazdasági struktúra csak akkor funkcionál, ha a felnevelt állatokat minél előbb megpróbálják értékesíteni, mivel a szükségleten felüli állatállomány legeltetése rendkívül gazdaságtalan tevékenység és a legelőterületek kimerüléséhez vezethet. A sztyeppe népei állandó kereskedelmi kapcsolatban álltak a tőlük északra élő népekkel, amelyektől főként prémeket tudtak szerezni. Kapcsolatban álltak a tőlük délre lévő birodalmakkal is, ahonnan leginkább luxuscikkeket szereztek be. Ez utóbbi kapcsolatra kifejezetten rá voltak szorulva, mivel az olyan nagy birodalmak, mint pl. Kína, hatalmas felvevőpiacot jelentettek számukra. Ecsedy Ildikónak a témával foglalkozó tanulmányaiból megtudhatjuk, hogy a nomád népek állandó - felváltva politikai és fegyveres - harcot folytattak azért, hogy bejussanak az elzárkózó Kínai Birodalom piacaira és ott termékeiket elcserélhessék (ECSEDY 1979. 98-112.). Legfőbb és legértékesebb termékük a ló azonban nemcsak a kereskedelemhez szükséges árualap volt, hanem egy harcossal a nyergében harci eszközzé válhatott. Egy-egy katonai akcióval, ha fáradságosabban is, a sztyeppéi népek ugyanazt érték el, amit a piacokon: megszerezték a szükséges árucikkeket.
A létszükségleteket felülmúló állatállomány fönntartásának igénye - mivel az állatállomány mértéke a gazdagság jele - egyes etnikumokat, népeket arra vezérelt, hogy gazdasági rendszerüket kettős alapra (állattenyésztés+agresszió) állítsák. Az állatállományban és különösen a lóállományban megtestesülő vagyonukat nem kereskedelmi úton váltották át jövedelmet nem termelő árucikkekre, hanem a lóállományukban, harci tapasztalataikban testet öltő tőkéjüket megőrizve, próbálták azt fegyveres agresszió révén kamatoztatni, és szükségleteiket ily módon kielégíteni. A sikeres akciók természetesen az állatállomány növekedésével jártak. Az így fennmaradt gazdasági feszültség pedig állandóan újratermelte a politikai feszültségeket is.
A sztyeppéi nagyállattartó népek változó idejű és változó területi kierjedésü elmozdulásai mögött tehát a sztyeppe egyes területeinek túltermelési válságát kell keresnünk.
A türkök elöl menekülő, a Belső-Ázsia feletti hatalomból kiszorított avarok Kr.u. 557 végén érték el a Kaukázus előterét, bekerülve ezzel a korabeli Európa látómezejébe. I. Iustinianus bizánci császár már 558-ban szövetséget kötött velük a mai dél-oroszországi-ukrajnai területeken élő népek (szabírok, utigurok, kutigurok és saragurok) legyőzésére. A szteppei népek hódoltatása után az avarok leigázták a szláv antokat is. Ezen sikeres hódítások után 562-ben elérték az Al-Dunát. Vezetőjük Baján kagán volt, akinek neve – nem véletlenül – a török ‘hatalmas, gazdag’ jelzőből származik. Az avar – akárcsak valamennyi sztyeppei vándorló nép – különféle etnikai csoportok tarkabarka keveréke volt. Nevüket a vezető nép után nyerték.
A Kárpátok előterében megtorpanó avarok számára kapóra jött a dunántúli germán langobardok hívása, akik szövetséget kötöttek velük a Tiszántúl, a Délvidék és Erdély urai, az ugyancsak germán gepidák ellen. A hadjárat nem csak a Dunától keletre eső területek, hanem – a langobardok 568-as „önkéntes” elvonulása után – a Dunántúl megszerzését is jelentette.
Az egységes politikai hatalom vezetése alatt a Kárpát-medence meglehetősen tarka etnikai képet mutatott. Nem csak a sztyeppén beolvasztott népcsoportok hanem késő antik bizánci, szarmata germán és szláv eredetű népek is élték tovább életüket.
Az avarok 568 és 626 között folyamatosan támadták a Bizánci Birodalmat, elpusztították az al-dunai határerődöket, és feldúlták a városokat. Ötvözték az ázsiai eredetű könnyűlovas, a nehéz páncélos, és a helyi germánokra, romanizált lakosságra jellemző gyalogos harcmodort Bizánc mind több arannyal – a VII. század elejére már 200.000 solidussal (aranypénzzel) – igyekezett megváltani a békét. Ez a hadizsákmánnyal együtt óriási gazdagságot hozott az erős központi hatalomnak, illetve vezetőjének: a kagánnak. Ezt az időszakot az avarság legnagyobb katonai vállalkozása, Konstantinápoly 626-os sikertelen ostroma zárja. A vereség az avarok külső és belső meggyengülését jelezte, melyet a környező népek azonnal kihasználtak Függetlenné váltak a karintiai és a dalmáciai szlávok, illetve a sztyeppei bolgárok is.
Az avar=zsuan-zsuan azonosítást napjaink történészei, régészei nem fogadják el, helyette általános az a vélemény, hogy a kárpát-medencei avarok a heftaliták utódai. A keleti és a nyugati heftaliták neve az uar és chuni volt, az európai avarok neve pedig uarhun. A két elnevezés Czeglédy Károly szerint azonosítható (CZEGLEDY 1954. 9-11.). Ligeti Lajos különvéleménye szerint azonban „...Baján avar népe egy eftaliták földjéről származó ogór atyafiságú törzsi alakulat." Ezenkívül tudjuk még, hogy az avarokhoz csatlakoztak tarniakh, kotzagér, zabender, kutrigur, onogur elemek is (LIGETI 1986. 133-136.). A nyugati heftalitákról a források alapján még az is sejthető, hogy a kao-cs'ö, más néven t'ie-lö törzsszövetségből váltak ki, amelyet az ogurokkal szokás összefüggésbe hozni. A keleti heftaliták chuni neve pedig a hun népnévéi és változataival azonosítható. A fenti felsorolás a teljesség igénye nélkül csupán két kiemelkedő kutató munkáiból idéz, mégis 16 népnevet tartalmaz egy olyan nem túl nagy létszámú etnika alakulattal kapcsolatban, mint
a VI. században a Kárpát-medencébe menekülő korai avarok.
Az igazi problémát mégsem a népnevek sokasága jelenti, hanem a túlságosan a mai viszonyokhoz kötődő szemléletünk. Figyelmen kívül hagyjuk, hogy a forrásokban szereplő népnevek nem a mai értelemben vett népeket takarnak. (Noha a kérdésnek igen nagy a szakirodalma: pl. SZŰCS 1974., BROMLEJ 1976. A különbséget illetően legtömörebben informál (szakirodalommal): NAGY 1991. Az eurázsiai füves övezetben a nagy népvándorlás idején élt népek nem alkottak stabil, kialakult, önálló gazdasági egységeket, nem szerveződtek etnikai alapokon álló államokba. A egyes etnikumok néppé válásuk és etnika tudatuk olyan szintjén álltak, amely az idegen elemek befogadását vagy a másokhoz való csatlakozást könnyen lehetővé tette. A „barbár" etnikai tudatot ez különbözteti meg a mai etnikai, nemzeti tudattól. (Ebből eredhet a korai magyar állam feltűnő befogadókészsége is.)
A népvándorlás kori etnikai csoportok könnyen átléphették saját „népiségük", népi identitásuk korlátait. A legfontosabb összetartó erő nem gazdasági jellegű volt, hanem a közös eredet tudata, amely előtte állt a nyelvi rokonságnak is, illetve a különböző típusú - vagy éppen rokon - nyelveket beszélő etnikumokat a domináns etnikum erre hivatkozva tudta saját fősége alatt egyesíteni. Ezt megkönnyítette, hogy egy igen nagy eurázsiai areában, az uráli, paleoszibériai, altáji, iráni népek körében az eredetmondák több közös motívumot tartalmaznak. A dominanciát azonban környezetükben nyilvánvalóan azok a csoportok tudták megszerezni, amelyek gazdaságilag erősebbek voltak, és ily módon néppé válásuk folyamatában is előrébb tartottak.
A népvándorlás kori nagyállattartó népek egymás közti kapcsolatai nem „államközi" keretek között zajlanak, a békés, vagy békétlen változások nem államok születésével, eltűnésével vagy az államhatárok átalakulásával járnak. A kor politikai változásai az egyes etnikumokat rendezik át folyamatosan. Tehát egy-egy etnikum - anélkül, hogy tárgyi, szellemi kultúrája gyökeresen megváltozott volna - időről-időre más neveken jelent meg a történeti forrásokban. (Ld. a magyarok szabir, onogur, türk, baskír neveit.) Ebből következően, ha az a szándékunk, hogy a kárpát-medencei avarok elődeinek és az egyes kora avar kori csoportoknak nevet találjunk, akkor az elméleteinkbe beépített népnevek korlátozott időtartamú
használatára is gondolnunk kell. A népnevek keresésének mindenképpen a tárgyi emlékek összehasonlító elemzése után kell következnie.
A nagy népvándorlás időszaka, maga a vándorlás ténye társadalmi, gazdasági anomáliaként jellemezhető. (Itt most természetesen csak a pusztai nagyállattartó népek kelet-nyugati vándorlásának alapjaival kívánok röviden foglalkozni.) A kedvező körülmények között élő állattartó népek amennyiben fölösleget tudnak termelni, akkor fölöslegük az állatállomány szaporodásában jelentkezik. Ez az egyoldalú gazdasági struktúra csak akkor funkcionál, ha a felnevelt állatokat minél előbb megpróbálják értékesíteni, mivel a szükségleten felüli állatállomány legeltetése rendkívül gazdaságtalan tevékenység és a legelőterületek kimerüléséhez vezethet. A sztyeppe népei állandó kereskedelmi kapcsolatban álltak a tőlük északra élő népekkel, amelyektől főként prémeket tudtak szerezni. Kapcsolatban álltak a tőlük délre lévő birodalmakkal is, ahonnan leginkább luxuscikkeket szereztek be. Ez utóbbi kapcsolatra kifejezetten rá voltak szorulva, mivel az olyan nagy birodalmak, mint pl. Kína, hatalmas felvevőpiacot jelentettek számukra. Ecsedy Ildikónak a témával foglalkozó tanulmányaiból megtudhatjuk, hogy a nomád népek állandó - felváltva politikai és fegyveres - harcot folytattak azért, hogy bejussanak az elzárkózó Kínai Birodalom piacaira és ott termékeiket elcserélhessék (ECSEDY 1979. 98-112.). Legfőbb és legértékesebb termékük a ló azonban nemcsak a kereskedelemhez szükséges árualap volt, hanem egy harcossal a nyergében harci eszközzé válhatott. Egy-egy katonai akcióval, ha fáradságosabban is, a sztyeppéi népek ugyanazt érték el, amit a piacokon: megszerezték a szükséges árucikkeket.
A létszükségleteket felülmúló állatállomány fönntartásának igénye - mivel az állatállomány mértéke a gazdagság jele - egyes etnikumokat, népeket arra vezérelt, hogy gazdasági rendszerüket kettős alapra (állattenyésztés+agresszió) állítsák. Az állatállományban és különösen a lóállományban megtestesülő vagyonukat nem kereskedelmi úton váltották át jövedelmet nem termelő árucikkekre, hanem a lóállományukban, harci tapasztalataikban testet öltő tőkéjüket megőrizve, próbálták azt fegyveres agresszió révén kamatoztatni, és szükségleteiket ily módon kielégíteni. A sikeres akciók természetesen az állatállomány növekedésével jártak. Az így fennmaradt gazdasági feszültség pedig állandóan újratermelte a politikai feszültségeket is.
A sztyeppéi nagyállattartó népek változó idejű és változó területi kierjedésü elmozdulásai mögött tehát a sztyeppe egyes területeinek túltermelési válságát kell keresnünk.
A türkök elöl menekülő, a Belső-Ázsia feletti hatalomból kiszorított avarok Kr.u. 557 végén érték el a Kaukázus előterét, bekerülve ezzel a korabeli Európa látómezejébe. I. Iustinianus bizánci császár már 558-ban szövetséget kötött velük a mai dél-oroszországi-ukrajnai területeken élő népek (szabírok, utigurok, kutigurok és saragurok) legyőzésére. A szteppei népek hódoltatása után az avarok leigázták a szláv antokat is. Ezen sikeres hódítások után 562-ben elérték az Al-Dunát. Vezetőjük Baján kagán volt, akinek neve – nem véletlenül – a török ‘hatalmas, gazdag’ jelzőből származik. Az avar – akárcsak valamennyi sztyeppei vándorló nép – különféle etnikai csoportok tarkabarka keveréke volt. Nevüket a vezető nép után nyerték.
A Kárpátok előterében megtorpanó avarok számára kapóra jött a dunántúli germán langobardok hívása, akik szövetséget kötöttek velük a Tiszántúl, a Délvidék és Erdély urai, az ugyancsak germán gepidák ellen. A hadjárat nem csak a Dunától keletre eső területek, hanem – a langobardok 568-as „önkéntes” elvonulása után – a Dunántúl megszerzését is jelentette.
Az egységes politikai hatalom vezetése alatt a Kárpát-medence meglehetősen tarka etnikai képet mutatott. Nem csak a sztyeppén beolvasztott népcsoportok hanem késő antik bizánci, szarmata germán és szláv eredetű népek is élték tovább életüket.
Az avarok 568 és 626 között folyamatosan támadták a Bizánci Birodalmat, elpusztították az al-dunai határerődöket, és feldúlták a városokat. Ötvözték az ázsiai eredetű könnyűlovas, a nehéz páncélos, és a helyi germánokra, romanizált lakosságra jellemző gyalogos harcmodort Bizánc mind több arannyal – a VII. század elejére már 200.000 solidussal (aranypénzzel) – igyekezett megváltani a békét. Ez a hadizsákmánnyal együtt óriási gazdagságot hozott az erős központi hatalomnak, illetve vezetőjének: a kagánnak. Ezt az időszakot az avarság legnagyobb katonai vállalkozása, Konstantinápoly 626-os sikertelen ostroma zárja. A vereség az avarok külső és belső meggyengülését jelezte, melyet a környező népek azonnal kihasználtak Függetlenné váltak a karintiai és a dalmáciai szlávok, illetve a sztyeppei bolgárok is.
És ha megnézzük a heftalita/fehér hunok a mai Irántól Kínáig uralták a vidéket.Avar vándorlás
Az avar=zsuan-zsuan azonosítást napjaink történészei, régészei nem fogadják el, helyette általános az a vélemény, hogy a kárpát-medencei avarok a heftaliták utódai. A keleti és a nyugati heftaliták neve az uar és chuni volt, az európai avarok neve pedig uarhun. A két elnevezés Czeglédy Károly szerint azonosítható (CZEGLEDY 1954. 9-11.). Ligeti Lajos különvéleménye szerint azonban „...Baján avar népe egy eftaliták földjéről származó ogór atyafiságú törzsi alakulat." Ezenkívül tudjuk még, hogy az avarokhoz csatlakoztak tarniakh, kotzagér, zabender, kutrigur, onogur elemek is (LIGETI 1986. 133-136.). A nyugati heftalitákról a források alapján még az is sejthető, hogy a kao-cs'ö, más néven t'ie-lö törzsszövetségből váltak ki, amelyet az ogurokkal szokás összefüggésbe hozni. A keleti heftaliták chuni neve pedig a hun népnévéi és változataival azonosítható. A fenti felsorolás a teljesség igénye nélkül csupán két kiemelkedő kutató munkáiból idéz, mégis 16 népnevet tartalmaz egy olyan nem túl nagy létszámú etnika alakulattal kapcsolatban, mint
a VI. században a Kárpát-medencébe menekülő korai avarok.
Az igazi problémát mégsem a népnevek sokasága jelenti, hanem a túlságosan a mai viszonyokhoz kötődő szemléletünk. Figyelmen kívül hagyjuk, hogy a forrásokban szereplő népnevek nem a mai értelemben vett népeket takarnak. (Noha a kérdésnek igen nagy a szakirodalma: pl. SZŰCS 1974., BROMLEJ 1976. A különbséget illetően legtömörebben informál (szakirodalommal): NAGY 1991. Az eurázsiai füves övezetben a nagy népvándorlás idején élt népek nem alkottak stabil, kialakult, önálló gazdasági egységeket, nem szerveződtek etnikai alapokon álló államokba. A egyes etnikumok néppé válásuk és etnika tudatuk olyan szintjén álltak, amely az idegen elemek befogadását vagy a másokhoz való csatlakozást könnyen lehetővé tette. A „barbár" etnikai tudatot ez különbözteti meg a mai etnikai, nemzeti tudattól. (Ebből eredhet a korai magyar állam feltűnő befogadókészsége is.)
A népvándorlás kori etnikai csoportok könnyen átléphették saját „népiségük", népi identitásuk korlátait. A legfontosabb összetartó erő nem gazdasági jellegű volt, hanem a közös eredet tudata, amely előtte állt a nyelvi rokonságnak is, illetve a különböző típusú - vagy éppen rokon - nyelveket beszélő etnikumokat a domináns etnikum erre hivatkozva tudta saját fősége alatt egyesíteni. Ezt megkönnyítette, hogy egy igen nagy eurázsiai areában, az uráli, paleoszibériai, altáji, iráni népek körében az eredetmondák több közös motívumot tartalmaznak. A dominanciát azonban környezetükben nyilvánvalóan azok a csoportok tudták megszerezni, amelyek gazdaságilag erősebbek voltak, és ily módon néppé válásuk folyamatában is előrébb tartottak.
A népvándorlás kori nagyállattartó népek egymás közti kapcsolatai nem „államközi" keretek között zajlanak, a békés, vagy békétlen változások nem államok születésével, eltűnésével vagy az államhatárok átalakulásával járnak. A kor politikai változásai az egyes etnikumokat rendezik át folyamatosan. Tehát egy-egy etnikum - anélkül, hogy tárgyi, szellemi kultúrája gyökeresen megváltozott volna - időről-időre más neveken jelent meg a történeti forrásokban. (Ld. a magyarok szabir, onogur, türk, baskír neveit.) Ebből következően, ha az a szándékunk, hogy a kárpát-medencei avarok elődeinek és az egyes kora avar kori csoportoknak nevet találjunk, akkor az elméleteinkbe beépített népnevek korlátozott időtartamú
használatára is gondolnunk kell. A népnevek keresésének mindenképpen a tárgyi emlékek összehasonlító elemzése után kell következnie.
A nagy népvándorlás időszaka, maga a vándorlás ténye társadalmi, gazdasági anomáliaként jellemezhető. (Itt most természetesen csak a pusztai nagyállattartó népek kelet-nyugati vándorlásának alapjaival kívánok röviden foglalkozni.) A kedvező körülmények között élő állattartó népek amennyiben fölösleget tudnak termelni, akkor fölöslegük az állatállomány szaporodásában jelentkezik. Ez az egyoldalú gazdasági struktúra csak akkor funkcionál, ha a felnevelt állatokat minél előbb megpróbálják értékesíteni, mivel a szükségleten felüli állatállomány legeltetése rendkívül gazdaságtalan tevékenység és a legelőterületek kimerüléséhez vezethet. A sztyeppe népei állandó kereskedelmi kapcsolatban álltak a tőlük északra élő népekkel, amelyektől főként prémeket tudtak szerezni. Kapcsolatban álltak a tőlük délre lévő birodalmakkal is, ahonnan leginkább luxuscikkeket szereztek be. Ez utóbbi kapcsolatra kifejezetten rá voltak szorulva, mivel az olyan nagy birodalmak, mint pl. Kína, hatalmas felvevőpiacot jelentettek számukra. Ecsedy Ildikónak a témával foglalkozó tanulmányaiból megtudhatjuk, hogy a nomád népek állandó - felváltva politikai és fegyveres - harcot folytattak azért, hogy bejussanak az elzárkózó Kínai Birodalom piacaira és ott termékeiket elcserélhessék (ECSEDY 1979. 98-112.). Legfőbb és legértékesebb termékük a ló azonban nemcsak a kereskedelemhez szükséges árualap volt, hanem egy harcossal a nyergében harci eszközzé válhatott. Egy-egy katonai akcióval, ha fáradságosabban is, a sztyeppéi népek ugyanazt érték el, amit a piacokon: megszerezték a szükséges árucikkeket.
A létszükségleteket felülmúló állatállomány fönntartásának igénye - mivel az állatállomány mértéke a gazdagság jele - egyes etnikumokat, népeket arra vezérelt, hogy gazdasági rendszerüket kettős alapra (állattenyésztés+agresszió) állítsák. Az állatállományban és különösen a lóállományban megtestesülő vagyonukat nem kereskedelmi úton váltották át jövedelmet nem termelő árucikkekre, hanem a lóállományukban, harci tapasztalataikban testet öltő tőkéjüket megőrizve, próbálták azt fegyveres agresszió révén kamatoztatni, és szükségleteiket ily módon kielégíteni. A sikeres akciók természetesen az állatállomány növekedésével jártak. Az így fennmaradt gazdasági feszültség pedig állandóan újratermelte a politikai feszültségeket is.
A sztyeppéi nagyállattartó népek változó idejű és változó területi kierjedésü elmozdulásai mögött tehát a sztyeppe egyes területeinek túltermelési válságát kell keresnünk.
A türkök elöl menekülő, a Belső-Ázsia feletti hatalomból kiszorított avarok Kr.u. 557 végén érték el a Kaukázus előterét, bekerülve ezzel a korabeli Európa látómezejébe. I. Iustinianus bizánci császár már 558-ban szövetséget kötött velük a mai dél-oroszországi-ukrajnai területeken élő népek (szabírok, utigurok, kutigurok és saragurok) legyőzésére. A szteppei népek hódoltatása után az avarok leigázták a szláv antokat is. Ezen sikeres hódítások után 562-ben elérték az Al-Dunát. Vezetőjük Baján kagán volt, akinek neve – nem véletlenül – a török ‘hatalmas, gazdag’ jelzőből származik. Az avar – akárcsak valamennyi sztyeppei vándorló nép – különféle etnikai csoportok tarkabarka keveréke volt. Nevüket a vezető nép után nyerték.
A Kárpátok előterében megtorpanó avarok számára kapóra jött a dunántúli germán langobardok hívása, akik szövetséget kötöttek velük a Tiszántúl, a Délvidék és Erdély urai, az ugyancsak germán gepidák ellen. A hadjárat nem csak a Dunától keletre eső területek, hanem – a langobardok 568-as „önkéntes” elvonulása után – a Dunántúl megszerzését is jelentette.
Az egységes politikai hatalom vezetése alatt a Kárpát-medence meglehetősen tarka etnikai képet mutatott. Nem csak a sztyeppén beolvasztott népcsoportok hanem késő antik bizánci, szarmata germán és szláv eredetű népek is élték tovább életüket.
Az avarok 568 és 626 között folyamatosan támadták a Bizánci Birodalmat, elpusztították az al-dunai határerődöket, és feldúlták a városokat. Ötvözték az ázsiai eredetű könnyűlovas, a nehéz páncélos, és a helyi germánokra, romanizált lakosságra jellemző gyalogos harcmodort Bizánc mind több arannyal – a VII. század elejére már 200.000 solidussal (aranypénzzel) – igyekezett megváltani a békét. Ez a hadizsákmánnyal együtt óriási gazdagságot hozott az erős központi hatalomnak, illetve vezetőjének: a kagánnak. Ezt az időszakot az avarság legnagyobb katonai vállalkozása, Konstantinápoly 626-os sikertelen ostroma zárja. A vereség az avarok külső és belső meggyengülését jelezte, melyet a környező népek azonnal kihasználtak Függetlenné váltak a karintiai és a dalmáciai szlávok, illetve a sztyeppei bolgárok is.
A rómaiaknak ki is volt arrafelé nagy ellenfelük? A pártusok! Pártus-varhun-avar! Csak a teljesség kedvéért, a pártus nehézlovasság (cataphrakt) pont olyan mint az avar nehézlovasság.
Igen, kétségtelen az avar haderő gerincét a közép-ázsiai típusú nehézlovasság biztosította. A var törzs pártusokkal való azonosítása/kontinuitása egycsapásra megoldja az ún. álavar kérdést is. Viszont amiben nem értünk egyet, meglátásom szerint a heftaliták és a varok nem azonosíthatóak egymással.
Nem is gondolom, hogy azonosak lennének, de a heftaliták és a pártusok ugyan azt a térséget uralták. De azt is tudjuk, hogy a sztyeppei népeket a szomszédaik ezerféle különböző néven nevezték. Itt akár olyan csak egy hadjáratra alakuló "project" szövetségek is megnevezésre kerülhetnek amik a cél elérése/nem megszünnek. Itt is a magyarokat nevezhetjük:székelynek, csángónak, palócnak, matyónak. Mindegyik igaz, de egyik sem ugyan azt jelenti. A var-par pároshoz amúgy még a hun-kun, polovec-palóc, szabír-szapír-szavárd. Most így hirtelen....és akkor ne felejtsük még ki a fekete/fehér megjelöléseket, ugyanis a magyarnak is vannak világosabb és sötétebb bőrű alkotóelemei.
Alapvetően a szlávokat az avarok költöztették kétfelé.
A fekete és fehér megnevezések égtáj szerinti elhelyezkedést jelölnek. Olvasd el Várkonyitól a Sziriat Oszlopait, ha ez a vonulata a régi világnak nem ismeretes előtted még, mindent tisztába tesz. Az egyik legjobb dolog ami valaha íródott.
Ez is igaz, de van egy olyan elmélet, ami a szűr alapszínére vonatkozik, a fehér szűr az ország középső területeire jellemző, a fekete pedig körülötte.
W
Wilson
Guest
Képgaléria: gazdag honfoglalás kori sírokat tártak fel a Bajai járásban
2021. március 16. 13:52Multkor
Három gazdag, honfoglalás kori harcos férfi sírt tártak fel mentőfeltárás során a Türr István Múzeum munkatársai, olvasható az intézmény Facebook-oldalán. Egy-két szarmata lelet is előbukkant, ami arra engedett következtetni, hogy két korszakos temető rejlik a mélyben.
Forrás: Türr István Múzeum Facebook-oldala
Cs. Andrási Réka, Pap Evelin, Pásztor Emília régészek, Sultis László és Szalontay Bálint régésztechnikusok, műtárgyvédelmi asszisztensek és külsős
munkatársaik: Dömötör József, Szabó Zsolt, Juhász Péter és Kovács Gábor műszeres kutatók egy korábban végzett terepbejárás során az együttműködésnek köszönhetően egy újabb, eddig ismeretlen lelőhelyet azonosítottak a Bajai járásban, ahol különleges honfoglalás kori leleteket, különböző típusú ruhavereteket, kengyeleket találtak.
A gazdag felszíni leletanyag arra engedett következtetni, hogy a mezőgazdasági munkák által bolygatott terület egy honfoglalás kori temetőt rejt magában. A föld művelése során akaratlanul is folyamatosan roncsolódtak a föld alatt rejlő sírok. Egy-két szarmata lelet is előbukkant, ami azt mutatta, hogy két korszakos temető rejlik a mélyben.
A mentőfeltárás során három honfoglalás kori sírhelyet sikerült azonosítani. Az első egy gazdag férfi sír volt, amelyben a csontváz mellett fegyvereket is találtak: nyíltegezt, benne ép, különböző típusú nyílhegyekkel, egy szablyát – amelynek pontos típusa még tisztázásra vár – és a harcos férfi íját. A fegyverek a következő módon voltak elhelyezve a sírban: a bal oldalára fektették a nyíltegezét, benne gyönyörű, épen megmaradt nyílhegyekkel. Erre helyezték a szablyáját, amely nagyon szép állapotban maradt meg. Az íjat a nyíltegeznek döntve helyezték a sírba.
Mivel a szerves anyagból készült íj természetesen nem maradt meg, így a két végére és a közepére erősített csontlemezek jelezték a fegyver egykori elhelyezkedését. A honfoglalóknál jellemző volt az ún. részleges lovas temetkezés, itt is megfigyelhető volt ez a jelenség. A sír végében, az elhunyt lába alatt a ló négy lábszárcsontja és a ló koponyája kapott helyet.
Megfigyelhetőek voltak a lószerszámok is, két kengyelt, csikózablát és egy hevedercsatot helyeztek még a sírba. A fejéhez ételmellékletet is tettek, amelyet napjainkban már csak egy állatcsont jelez. A régészek további két férfi sírt is feltártak, ezekben is előkerültek lószerszámok, de a ló koponyáját, lábszárcsontjait már nem helyezték a sírba. Ez az ún. jelképes, szimbolikus lovas temetkezés. Ekkor a lócsontokat nem teszik a sírba csak a lószerszámokat (ez a jelenség is megfigyelhető ebben a kis temetőrészletben).
Ez az első, hitelesen feltárt gazdag honfoglalás kori férfi sír a Bajai járásban, amelyet a Türr István Múzeum munkatársai dokumentáltak. További érdekesség, hogy bár ezen a területen a 10. század előtt szarmaták temetkeztek, most már tudjuk, hogy a honfoglalók számára is kedvelt temetkezési hely lehetett. Ezt támasztja alá, hogy a gazdag, fegyveres sír egy szarmata körárokba lett beleásva, majd a mellette lévő honfoglalás kori sír valószínűleg a szarmata temetkezésbe, ami a körárokhoz tartozik.
W
Wilson
Guest
Ezt egy mongol srác írta,aztán több mongol tudatú is helyeselte, én nem értek a témához de gondolom érdekes lehet.
I start to believe that Hungarians had some connection with the Huns, whom in turn had connection with the proto-Mongols.
I'm a mere beginner of Hungarian language, and to me the structure of the language like how it doesn't usually require subject and some prefixes t, at, ot that connected to object for making it accusative is strangely similar to Mongolian language. And also some words like blue ~ Kek in Hungarian is similar to Khukh in Mongolian,
yellow ~ sarga (Hungarian) - shar/ sharga (Mongolian),
dark brown-bordo (Hungarian) - bor (Mongolian),
light brown ~barna (Hungarian) - baraan (meaning darkish, not exactly brown) (Mongolian),
white ~ feher (Hungarian) - tseher (meaning pale in Mongolian) though the Mongolian word for white is tsagaan/chagan,
purple ~ lila (Hungarian) - nil (yagaan) (Mongolian),
grey ~ szurke (Hungarian) - saaral (Mongolian). The word grey is may different, but to me it kinda sounds similar.
There are also other words like stout/hero~ bator (Hungarian) - Baatar(Mongolian), beard~ szakall (Hungarian) - sakhal (Mongolian), apple ~ alma (Hungarian) - alim (Mongolian), sun ~ nap (Hungarian) - nar (Mongolian) ...
Also most importantly the Mongolian word for human/person is Hun, which in turn could be the meaning of Hun/Xiongnu Empire's name.
I start to believe that Hungarians had some connection with the Huns, whom in turn had connection with the proto-Mongols.
I'm a mere beginner of Hungarian language, and to me the structure of the language like how it doesn't usually require subject and some prefixes t, at, ot that connected to object for making it accusative is strangely similar to Mongolian language. And also some words like blue ~ Kek in Hungarian is similar to Khukh in Mongolian,
yellow ~ sarga (Hungarian) - shar/ sharga (Mongolian),
dark brown-bordo (Hungarian) - bor (Mongolian),
light brown ~barna (Hungarian) - baraan (meaning darkish, not exactly brown) (Mongolian),
white ~ feher (Hungarian) - tseher (meaning pale in Mongolian) though the Mongolian word for white is tsagaan/chagan,
purple ~ lila (Hungarian) - nil (yagaan) (Mongolian),
grey ~ szurke (Hungarian) - saaral (Mongolian). The word grey is may different, but to me it kinda sounds similar.
There are also other words like stout/hero~ bator (Hungarian) - Baatar(Mongolian), beard~ szakall (Hungarian) - sakhal (Mongolian), apple ~ alma (Hungarian) - alim (Mongolian), sun ~ nap (Hungarian) - nar (Mongolian) ...
Also most importantly the Mongolian word for human/person is Hun, which in turn could be the meaning of Hun/Xiongnu Empire's name.
Fémdetektor segitségével. A hatodik képen ott van a detektor az egyik vállán.